16. Kunszt – Nagy utazás

Az ember folyamatosan úton van. Többféle utat is járunk egyszerre: személyeset, közösségit, szellemit, fizikait, érzelmit… a nagy bölcsek szerint, nem is lehet ez másképp: mert csak akkor élhetünk jól, ha mindig úton vagyunk. Élni pedig jól szeretünk. 

Bárhogyan nevezzük is (haladásnak, fejlődésnek, vándorlásnak…) gyakran csak tudattalanul, vagy beletörődve sodródunk az árral, de vannak helyzetek, amikor szándékkal, akaratunk teljes erejével vágunk neki új és újabb nagy utazásoknak. Valójában csak egyetlen-egy célból, hogy megtaláljuk amire vágyunk, a végtelen messzeségben remélt, megélhető emberi szabadságot.

A tanulmányi múzeum Nagy utazás programja olyan alkotásokat válogatott egybe, amelyek aktuális társadalmi útkeresésekre készült művészi reflektálások, vagy az útkeresés állapotának személyes, belső emberi vonatkozásait feltáró megnyilvánulások.

A programon résztvevő diákok megismerhetik, hogy az alkotók milyen módon és milyen vizuális eszközökkel fogalmazzák meg véleményüket a jelen történéseiről és aktív résztvevőként maguk is hozzátehetik ehhez saját meglátásaikat.

Kiállító művészek

Bálint István | Benczúr Emese | Birkás Babett | Bócsi Krisztián | Borsos Lőrinc | Chilf Mária | Déri Miklós | Ferenczy Zsolt | Gallusz Gyöngyi | Gerhes Gábor | Gulyás Kati | Ilauszky Tamás | Kőnig Frigyes | Lukács Róbert | Paizs László | Szabó Eszter Ágnes | Türk Péter | Vásárhelyi Zsolt

 

  • Kurátor: Éliás István
  • Technikai rendezők: Mihály Attila, Urbán Tibor, Fógel János
  • A megvalósulásban közreműködött Mészáros Viktória és a Miskolci Galéria munkatársai
Együttműködők

Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, Izinger Katalin művészettörténész, Bálint István képzőművész, Birkás Babett képzőművész, Borsos LőrincDéri Miklós fotóművész, Lukács Róbert festőművész, Szabó Eszter Ágnes képzőművész

 

 

Sajtó

     

Észak-Magyarország, 2017. február 16.

Plakát

Nyitvatartás: 2017. február 14-től április 15-ig. Keddtől szombatig 9-17 óra között.

Foglalkozások igényelhetőek hétfőtől szombatig(!) 8-16 óra között.

Helyszín: Rákóczi-ház (Sétálóutca, a Sötét-kapu mellett)