Miskolci Galéria

A fürkésző ember. Koffán Károly (1909 - 1985) emlékkiállítása

2019. október 17. – 2020. január 25.

A fürkésző ember
Koffán Károly (1909 – 1985) emlékkiállítása

Megnyitó: 2019. október  17., 17:00

A kiállítást megnyitja: ifj. Koffán Károly, festőművész, főiskolai tanár

A kiállítás kurátora  és rendezője: Barkóczi Ákos művészettörténész

Helyszín: Rákóczi-ház (Rákóczi u. 2., Bejárat a Széchenyi utcáról)

Nyitva tartás: keddtől szombatig 9 -17 óráig

 

Az alkotóról

Koffán Károly a huszadik századi magyar grafikatörténet egyik kiváló, ám kevesek által ismert mestere. Kiállításunk grafikusi életművéből mutat be átfogó válogatást, a művész születésének 110. évfordulója alkalmából.
A festőnek induló Koffán nemcsak képzőművészként, hanem báb- és fotóművészként, ornitológusként és a sokszorosító grafikai technikák tanáraként is hírnevet szerzett a maga korában. Sokoldalú elhivatottsága alakjának talán legjellemzőbb vonása lett mind a kortársak, mind az utókor szemében. Művészi karakterét a régi mestereket idéző alázat, kivételes megfigyelő-szenvedély és erkölcsi érvénnyel bíró műgond jellemezte minden alkotói és tudományos tevékenységében.
A kiállításon bemutatott legkorábbi művek az 1930-as évek első feléből származó, erős karakterérzékről tanúskodó főiskolai tanulmányrajzok és rézkarcok. A legkésőbbiek az 1971 és 1974 között készült Kezek című rajzsorozat és az életút utolsó évtizedében született, remekbe faragott somfabotok válogatott darabjai.

Koffán grafikusi pályafutása az 1940-es években kezdett kibontakozni igazán, mely időszakot az 1940-ben megjelent De profundis című fa- és linómetszetsorozata nyitotta meg. E műnek köszönhetően nyert először szélesebb körű szakmai elismerést a művészeti közéletben. A számtalan próbanyomaton át kiérlelt, sejtelmes hangulatú miniatűr metszetsorozaton Koffán nagyrészt még Párizsban dolgozott, ahol 1934 és 1939 között élt feleségével. A mű a francia fővárosban végzett stúdiumok egyfajta összegzésének tekinthető. A párizsi esztendők során döntő hatással volt Koffán szellemi öneszmélésére, sorsszerűnek mondható elköteleződésére a grafika iránt, hogy testközelből találkozhatott többek között Dürer, Rembrandt és Gauguin grafikáival, valamint Cézanne, Van Gogh és Picasso festészetével. A régi és modern nagymesterek életműveiből leszűrhető egyetemes művészi és emberi tanulságok elsajátítása révén – szinte teljesen mellőzve korának különféle stílusproblémáit – Koffánt szoros szálak fűzték az európai rajzművészet gyökereihez. Elsősorban Rembrandtot tekintette vezércsillagának, akinek virtuóz, lényegre törő rajzművészete, illetve az abban kifejezésre jutó fáradhatatlan kutató szellem életre szóló hatással volt rá. Koffán több alkotásán a XVII. századi holland mesterre jellemző témák, motívumok, és egyáltalán a rembrandti stílus egyéni adaptációival találkozhatunk. Kortársai közül csak főiskolai tanítványa, Kondor Béla életművéhez viszonyult hasonlóan nagy csodálattal.

Koffán egész életében rengeteg önarcképet készített, nemcsak az önértelemzés eszközeként, hanem sokszor saját arcát használva fel az általában vett emberi érzelmek tanulmányozásához. Önarcképei közül kiemelkedő jelentőségű a második világháború befejezése után – 1945 szeptember-októberében – alkotott önarcképsorozata, melynek csaknem minden darabját napra pontosan datálta. Koffán ezekkel a végletesen szegényes technikai feltételek között létrehozott tusrajzokkal folytatta az alkotást és egyszersmind az önmagával való szembenézést a romokban heverő Budapesten. Az ekkor készült tusrajzok nem egy motívumát dolgozta fel újra 1947-ben sajátos eljárással készített fekete monotípiáiban, melyeken a vonal mellett képalkotó elemként a fekete-szürke tónus is fontos szerepet kapott. Monotípiái többnyire az önmagába forduló artisztikum kissé melankolikus hangvételű kompozíciói, s a művész világának bensőbb oldalára vetnek fényt.

Koffán grafikusi pályafutását egy több mint két évtizedes hallgatás (1948 és 1971 között) osztja ketté, melyet máig nehéz kielégítően megmagyarázni. Bizonyos, hogy jelentős szerepe volt benne annak, hogy a becsületére mindig érzékeny művész mélységes csalódással viszonyult az 1949-től egyre nyilvánvalóbb módon diktatórikussá váló politikai rendszerhez, amely a hazai művészetet mindinkább a maga szolgálatába kívánta állítani. Ezt a hosszú cezúrát Koffán 1971-ben törte meg, amikor – ágyhoz kötve egy bokaficam miatt – belekezdett 45 lapból álló Kezek című rajzsorozatába, modellként használva a saját és a hozzá közel álló személyek kezeit. A mű a megszemélyesített emberi kéz barokkosan zsúfolt, rendkívül expresszív kompozícióit vonultatja fel. A reneszánsz óta visszatérő kéztanulmányok hagyománya, a művészeten való kontempláció egyetlen motívumon belül vagy a kézzel kifejezhető lélekábrázolás ősi problémaköre csupán egy-egy rétegét képezik annak a potenciális jelentésgazdagságnak, amit ez az egyedülálló rajzsorozat magában rejt.

A kiállítás címe Németh Lajos művészettörténész Koffán Károlyra emlékező írását idézi fel, amely ugyanezen a címen – A fürkésző ember – jelent meg 1989-ben a Kortárs folyóiratban. A cikkben szó van, egyszerre konkrét és jelképes értelemben, Koffán szemeiről, arról a nyughatatlan „pásztázó” tekintetről, melyben a látás és a megismerés aktusa teremtő egységben találkozik, s amely egy mindig éber és univerzálisan nyitott magatartásról tanúskodik. Kiállításunk, az előképnek választott viszonyulás szellemében, e fürkésző szemekre, a bemutatott művekben megőrzött tekintetre emlékezik.     

Barkóczi Ákos, a kiállítás kurátora

 

 

A megnyitó esemény képei 

A kiállított munkákból