Pazár Éva kiállítás

2019. május 30. — 2018. szeptember 7.
TALÁLT TÁJAK - ÉVGYŰRŰK

Pazár Éva vagyok, Miskolcon születtem és kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is itt élek. A Martin telepen nőttem fel, a békés, kisvárosias környezetben, a Városba zrínyis diákként jártam be reggel a szirmai batyus (ejtőernyős)asszonyokkal , délután a gyárból hazafelé tartó munkásokkal megtömött 3-as busszal.

Négy évig egri diák voltam (magyar-rajz szak), utána dekoratőr és albérlő Budapesten, majd kezdő tanár és kezdő anyuka egy Pest környéki településen.

1978-ban visszakanyarodtam Miskolcra, nevelőtanár, napközis tanító néni, oktatásügyi néni, majd rendes tanár (és ig.h.) lettem, aztán nyugdíjas. A kör bezárult?

Ezek életem főbb helyszínei, kapott tájaim.

 Azért ezt a kis kört sok-sok kirándulás, turista- és tanulmányút (a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete által szervezett művészettörténeti utak Görögországtól Itálián és Felvidéken, Németalföldön át Spanyolországig), rendszeres nyári alkotótáborok (Tokajtól Királdon,Barcson , Hejcén át Peréig ) és a rokonlátogatások (Miamitól Londonon át Cornwallig vagy a norvég fjordokig) ezernyi helyszín szélesítette,színesítette.   Hihetetlen gazdag a világ, és nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi részét láthattam, ámultam rajta és csodáltam.

DE!

Soha nem felejtem el azt a lélegzetelállító látványt, amit az első alkotótáborba „becsekkolva” felfedező utamon Tokaj hegyei nyújtottak a Tisza partjáról!  Vagy azt, amikor Miamiból hazaérve a Rakacai tó felé kanyarodva a fákkal övezett árnyékos (és kátyús) útról megpillantottam a partot és a vizet… Otthon voltam, akár csak a többi kis zempléni, borsodi,  gömöri falu eltűnőben levő világában: az omladozó házfalak, elhagyatott szérűk, fészerek, düledező kerítések, foghíjas létrák,padlásokon porosodó szerszámok, csizmák, a „maradékok” között, amelyek a hajdani lakók napjainak, örömeinek-bánatainak  nyomai, emlékük őrzői.

S a másik „szerelem”, a békés, nyugodt, vagy éppen ember módra kapaszkodó, nyújtózkodó, csavarodó élőlények: a fák -élete – vagy halála.  Ahogyan fenségesen  és titokzatosan tűrik az ember vagy a természet  csapásait, hogy csonka törzzsel is dacolnak az idővel, míg deszkaként, felhasogatott hasábokként, pusztuló kéregként végzik életüket.

Azt hiszem, ez is Tokajban kezdődött, amikor Edo bácsi a Vasas szakkörből odavezetett egy öreg fűzhöz, aminek a törzsében először láttam meg egy karcsú női alakot.

A Feledy –házba a „házgazda” szíveslátását megköszönve főleg  grafikáimat (ceruza, tus-, kréta és szénrajzokat, rézkarc, aquatinta és mezzotinta technikával készülteket) hoztam a legkorábbiaktól kezdve a legutóbbiakig, egy-két pasztell vagy olajképpel színesítve a grafika  monokróm világát.

Remélem, hogy a látottak is közvetítik gondolataimat, érzéseimet, nemcsak az írott szövegem…

2019.május 30.