A magyar grafika évtizede

2022. szeptember 24. — 2022. október 30.

A magyar grafika évtizede 1961-1971
Kondor Béla miskolci litográfiái – Ötven éve halt meg Kondor Béla (1931 – 1972)

Megnyitó: 2022. szeptember 24, szombat 11 óra

Helyszíne: Miskolci Galéria, 3530 Miskolc, Rákóczi u. 2.

A kiállítást megnyitja: Lévay Jenő Munkácsy-díjas képzőművész

Kurátor: Nagy T. Katalin művészettörténész

Nyitva tartás: 2022. október 30-ig, hétfő kivételével 9-17 óráig.

 

A két összetartozó kiállításunk a 2015-ben újraindított konferencia- és kiállítás-sorozat következő állomása.

A Miskolci Galéria 1997 és 2010 között hat, tanulmánykötettel kísért kiállítás keretében dolgozta fel a 20. század első fele magyar grafikájának történetét. E kutatásoknak köszönhetően a korszak lényegi kérdései tisztázódtak, új hangsúlyokkal bővült az időszak művészetének összképe. A történeti kutatások és kiállítások folytatását a Miskolci Galéria továbbra is elsőrendű feladatának tartja, immár a 20. század második felére terjesztve ki azokat. Célunk, hogy meginduljon a II. világháború utáni hazai sokszorosított grafika új szempontú tárgyalása, amely nem az „avantgárd kánon” mentén zajlik.

Kezdettől fogva egy több részből álló kiállítás-sorozat megvalósításában gondolkodtunk. Ennek mostani állomása 2022. szeptember 8. és november 27. között a Miskolci Grafikai Biennálé első évtizedével foglalkozó kiállítás, valamit az ehhez szervesen kötődő Kondor Béla kiállítás is. Az előbbi az egykori biennálék rekonstruálható anyagából válogat, kiemelt helyet kapnak az első hat biennálé nagydíjasainak (Hincz Gyula, Kondor Béla, Feledy Gyula, Csohány Kálmán, Pásztor Gábor, Würtz Ádám) alkotásai, illetve bemutatjuk milyen sokféle irányzat, felfogás kapott helyet a seregszemléken 1961 és 1971 között.

Ezzel egy időben a Kondor-teremben egy önálló Kondor-tárlat kap helyet. Az egykori festő- és grafikusművész, korának sztárművésze volt, kiállításai mindig nagy visszhangot kaptak. Sokféle oldalról mutatta be már a Miskolci Galéria is Kondor művészetét. Halála 50. évfordulója apropóján a válogatás Kondor Miskolcon készült litográfiáit vonultatja fel.

 

Baranczó Benedek megnyitó fotói

Lévay Jenő megnyitó szövege

KONCENTRIKUS KÖRÖK

harmonogram

Amikor megkaptam a feladatot, meglepődtem, hogy mért pont én? Én, aki nem voltam ott. Aztán hamar rájöttem, hogy én, aki nem voltam ott, már magam is olyan öreg vagyok, mint a Vásárhelyi Őszi Tárlat. Ma már szinte csak az utórezgésekből következtethetünk arra az időre, amit most a kiállítás címében a magyar grafika évtizedének mondunk. Kondor Béla Koncentrikus körök című versét olvasva elevenedtek fel bennem az utóhatások képei, találtam magyarázatot arra, hogyan emelhette az itt dolgozó, itt élő és itt vendégeskedő művészek szabadságfokát a Miskolci Grafikai Műhely, a Biennále, a Galéria, a Művészklub akkor, amikor Budapest ilyen és ehhez hasonló képeket közvetített. Idézet következik D. Fehér Zsuzsa előszavából, amely az első biennále katalógusában jelent meg:

„Habár helytelen lenne valamilyen egységes gondolatmenet szalagjára fűzni a különböző felfogású, tartalmú és technikájú grafikai lapokat, a kiállítás szinte kínálja ezt a lehetőséget. Dante infernójának jelenetei mellé felsorakoznak a modern pokol gépei, a haláltáborok eseményei, az atomháború víziói, a néger spirituálék éneklő alakjai. Az egész nyomasztó, disszonáns dallam, hatalmas erejű szép himnuszokban oldódik fel a szocialista építőmunka jeleneteiben, a dolgozó ember biztonságában, a békés hétköznapokban, a magyar táj megrendítően szép részleteiben — s felszabadult vidám dallá változik át, a szárnyaló békegalamb nyomában.”

Ez ma viccesnek tűnhet, de aki ezt jelenidőben megtapasztalta, nem kapott röhögőgörcsöt. Ha felidézzük magunkban annak a pillanatnak a képét, amikor néhány másodperccel ezelőtt vízbe dobtunk egy kavicsot, akkor koncentrikus körök táguló gyűrűit látjuk a víz felszínén. Ha lefényképezzük ezt a jelenséget, a képen hullámok egy középpontból induló táguló gyűrűi jelennek meg. Ezzel szemben, ha nézőpontot, észlelési módszert váltunk, például réskamerán keresztül nézzük a jelenséget, a hullámok egészen más, meglepő rajzolatot mutatnak a felvételen. Míg a fénykép esetében annak minden pontja ugyanazt az időpillanatot ábrázolja – a koncentrikus körök megfagyott hullámait –, addig a réskamera képének első és utolsó sora más-más időpontban rajzolódik a papírra. A körök középpontja egy elképzelt egyenes mentén tágul, amely körül a hullámok lágy, egyre növekvő, táguló nyíl formákba rendeződnek, és távolodva lassan kiegyenesednek.

Nézzünk tehát egy felvételt, egy harmonogramot az idő vájta résen át:

Először kiskamaszként pillantottam meg Miskolcot. Szüleimmel Lillafüreden, a Magyar Rádió üdülőjében nyaraltunk. Egy erdei kirándulás alkalmával valami irtás széléről pillantottam meg a várost. Testvérem közel tíz évvel fiatalabb nálam, az út nagy részét a nyakamban lovagolva töltötte, három-négy év körül járhatott, én meg tizennégy felé talán. Az emlékkép testi arányaiból következtetve lehet, hogy ez éppen 68-ban, augusztus 20-án történt, amikor Czeglédy Ilona Diósgyőrben hiába várta az építkezésen segédkező katonákat a Vármúzeum megnyitó ünnepségére. Ekkor a város már túl volt a negyedik biennálén, amiről persze akkor fogalmam sem volt. Mint ahogy arról is csak később szereztem tudomást, hogy Feledy Gyula Demeter István sajószentpéteri templomában falképet festett, hogy sokaknak bemutatta ezt a csodálatos embert, akit elneveztek Prófétának, akiről Kondor Béla így beszélt: „Pista bácsi, te művész vagy, én csak mesterember”, hogy a Diósgyőri Vármúzeum – Miskolci Galéria igazgatója ekkor Czeglédy Ilona, aki szoros baráti és munkakapcsolatot tartott a városban élő és az itt vendégeskedő művészekkel, hogy a Diósgyőri Vármúzeumban Ország Lili kiállítást rendeztek, hogy a pezsgő képzőművészeti, zenei, építészeti, múzeumi, színházi élet szorosan összefonódott a városban.

Ez a réskamera felvétele, a harmonogram, ahol egyszerre több időpillanat jelenik meg a képen. Ezt a harmonogramot őrizték évtizedeken át Dusza Éva és munkatársai. Szurcsik József így emlékezett erre a májusi grafikatörténeti konferencián: „Az előttünk járóktól tudtunk Miskolcról. Dusza Éva úgy fogadott minket, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Kiállítottunk itt – azt a szeretetet, nyitottságot, fogadókészséget máshol nem tapasztaltam. Nem is értem ezt az erőt.”

Amikor megérkeztem Miskolcra, szinte semmit sem tudtam erről. Húsz évvel az első biennále után számomra ez a tizenegyedik volt az első. Annak ellenére, hogy nem voltam ott, ez a két évtized meghatározó az én későbbi tevékenységemre nézve is. Utórezgései nyomon követhetőek a mai napig. Képzőművészeti munkásságom legtöbb lényeges mozzanata Miskolchoz kötődik.

Különös, hogy az akkori hatalom ideológusai komoly propaganda szerepet szántak e seregszemlének, de a biennále észrevétlenül mégis a művészi szabadság irányába mozdult el. A Krakkóból beáramló friss levegő, melynek Feledy Gyula nyitott ablakot, megtermékenyítette a magyar grafikát. Az alapítók közül csak vele találkoztam, a többiekkel sajnos nem volt személyes kapcsolatom. Vele is legtöbbször az alkotóházban felállított pingpongasztal körül. Ott is inkább nézőként. A játék kissé unalmas volt számomra, mert mindig én veszítettem. Viszont az asztal körüli beszélgetések többnyire barátságosak és érdekesek voltak. Legtöbbször a mindennapok eseményei, ritkábban szakmai kérdések tematizálták az együtt töltött órákat. Remélem, hogy a Miskolci Galéria Alkotóházában még hosszú éveken keresztül találkozhatunk azoknak a kollégáknak a munkáival, akik – Demeter István szavait idézve – „ihletbe esnek engedély nélkül” itt, a grafika fővárosában.

Kondor Béla Koncentrikus körök című versének utolsó versszakával szeretném lezárni megnyitó harmonogramomat:

Immár befejezem a szónoklatot.
Börtön ez a város,
a diplomaták feje gömbölyű,
tele a hasuk furcsasággal.
Minden ember gondolkozik,
például a költő,
de a legtöbben mégiscsak
dolgoznak, bort isznak,
mondogatják, hogy
világszabadság.

 

Lábjegyzet

A harmonogram kifejezés hagyományosan a műszaki-tudományos életben terjedt el. Azokat az ábrákat nevezzük így, amelyeken az elvégzendő műveletek kezdő és befejező időpontjai egyetlen képben jelennek meg. Ide sorolhatóak azok a diagramok, amelyek egyik tengelye időtengely, például a lázgörbe, de harmonogram az iskolai órarend is.

A harmonográf a réskamerához hasonló képalkotó eszköz. A gép az előtte lévő látványból mindig csak egy függőleges vonalnyi részt érzékel és rögzít. A pixelnyi széles, keskeny, függőleges csíkokból körülbelül 40 másodperc alatt állít elő egy képet. Ennek következtében, ha segítségével mozdulatlan tárgyat exponálunk, az eredmény a megszokott fényképszerű ábra lesz. Ellenben, ha valamilyen mozgás zajlik a kamera előtt, akkor a gép ennek a történésnek a lenyomatát rögzíti.

A képen a Dunai Szénrakodó vízen tükröződő képe látható. Az expozíció elindítása után ebbe a tükörképbe hajítottam kavicsot.

 

Miskolc művészeti élete egyre színesebb képet mutatott az ötvenes évek közepétől kezdődően, egyre több új kulturális rendezvénynek adott helyet a város; 1955-től az Országos Képzőművészeti Kiállításoknak (1970-től Téli Tárlat néven), 1964-től a filmfesztiválnak és 1961-ben a színház nagy termében megrendezték az első Miskolci Országos Grafikai Biennálét.

A műteremlakások építésének is köszönhetően a hatvanas évek elején már számos művész élt a városban, illetve a megyében, mint Barczi Pál, Feledy Gyula, Ficzere László, Kunt Ernő, Lenkey Zoltán, Lukovszky László, Mazsaroff Miklós, Papp László, Pető János, Seres János, Tóth Imre vagy Vati József. 1958-ban megalakult miskolci grafikai műhely, ahol a helyiek mellett a grafikus szakma számos, a fővárosból vagy máshonnan érkező tagja dolgozhatott, mint Csohány Kálmán, Kass János, Kondor Béla, Pásztor Gábor és mások.

Ezeknek az előzményeknek és adottságoknak is volt köszönhető, hogy Feledy Gyula kezdeményezésére létrejöhetett a grafikai seregszemle, s ezzel Miskolc bekapcsolódhatott a nemzetközi grafikai kiállítások vérkeringésébe, olyan városok közé kerülve, mint Krakkó, Lugano, San Paulo és Tokió.

Az első biennálékra a rendezők még meghívták a szakma ismert képviselőit, mint Bernáth Aurélt vagy Borsos Miklóst, később erre már nem volt szükség, mert egyre többen jelentkeztek a szabad beadásos rendszerben. Minden művész maximum 10 művel szerepelhetett, majd a jelentkezők számának növekedésével 1973-tól, már csak maximum 3 alkotást fogadott el a zsűri.

A hatvanas évek biennáléit a fametszet, a rézkarc, a rézmetszet, a linóleummetszet, a litográfia jellemezte, majd megjelent a szitanyomat, később az ofszet és a xerox. Az első és a harmadik biennálé helyszíne a városi színház előcsarnoka volt, a másodiknak a Herman Ottó Múzeum adott helyet, majd végre 1967-ben a Miskolci Galéria megalakulásával, a Déryné utcában, méltó, állandó kiállítóhelye lett a biennáléknak.

A mostani kiállítás az első hat biennálé anyagából válogat, az első teremben kiemelten szerepelnek a nagydíjasok – Hincz Gyula, Kondor Béla, Feledy Gyula, Csohány Kálmán, Pásztor Gábor és Würtz Ádám alkotásai. Az egyik fő szempont az volt, hogy azokat a műveket mutassuk be, amelyek egykor szerepeltek a grafikai seregszemléken. Az előkészítés során azonban kiderült, hogy ezeket az alkotásokat nem mindig tudtuk fellelni és kölcsönkérni, ezért egyes esetekben a bemutatott mű az adott korszakban készült, de nem azonos az egykor Miskolcon kiállított lappal.

A kiállítás önálló részét alkotja egy tematikus válogatás, melyben a korszak madárábrázolásait mutatjuk be. A madár többféle szerepben is megjelenik, mint a béke szimbóluma galambként, ennek ellentéteként, ragadozó madárként, vagy éppen áldozatként, mint zsákmány. Picasso híres rajza nyomán a galamb, csőrében egy olajággal a szocialista világ unos-untalan ismételt békeszimbóluma lett. 1956 után a madaras kompozíciók új tartalmakkal töltődnek fel.

A kiállításon egyes munkák dúcait is bemutatjuk, hogy közelebb hozzuk, érzékibbé tegyük a nyomtatott grafika különböző technikáit a látogatók számára.

KONDOR BÉLA MISKOLCI LITOGRÁFIÁI

Kondor Bélát már fiatal művészként rézkarckirályként emlegették, mert rendkívüli érzékenységgel és rajztudással bánt a rézlemezzel. A kőnyomtatással Miskolcon kezdett el igazán foglalkozni, itt volt lehetősége kísérletezni a technikával. 1963-ban a grafikai műhelybe litógép és különböző méretű litokövek érkeztek, s Kondor még ebben az évben munkához látott. Két ez időből fennmaradt leveléből kiolvasható a grafikai eljárás iránti érdeklődése és lelkesedése.

Szintén e két leveléből tudjuk pontosan, hogy mikor dolgozott a műhelyben. Április közepén érkezett Miskolcra, és május 25-ig maradt. A több mint egy hónap alatt kb. 20 litográfiát készített, ekkor kezdte el a Madách-illusztrációkat is, majd még 1963 végén vagy 1964 elején visszatért Miskolcra, hogy befejezze a centenáriumra (Madách halálának 100. évfordulójára) készülő ciklusát.

Ekkoriban rajzolhatta a miskolci műhelyt ábrázoló vidám litográfiáját, a Falra köpni tilos! felirattal. A képen megjelenő férfialakban művészbarátját, Lenkey Zoltánt örökítette meg.

Kondor a második biennálén 9 művel szerepelt; 5 kőnyomattal (Jó és rossz angyal; Egervár ostroma; Blériot; Családi kép művirággal) és a Blake-versekhez készített 4 rézkarccal. 1963. október 27-én ült össze a díjzsűri, mely Kondornak ítélte oda a nagydíjat, s a vele járó 4000-ről, 6000-re emelt pénzjutalmat. A miskolci kiállítás után, 1964 márciusában önálló tárlata nyílt a székesfehérvári István Király Múzeumban, 61 alkotásból 14 mű litográfia volt. 1964 áprilisában a Dürer Teremben állíthatott ki, s ezután fejezte be Miskolcon Madách-sorozatot, melyet 1964 őszén mutatott be a Petőfi Irodalmi Múzeum. Az 1965 augusztusában rendezett Ernst Múzeum-beli önálló kiállításán 17 litográfiát állított ki, köztük a Madách-lapokat is. Bár részt vett Krakkóban, Luganóban, Tokióban is a grafikai biennálékon, de litográfiával csak San Paoloban szerepelt, 1965-ben.

Kondor nem csinált színes litográfiát, olyan egyéni megoldásokat keresett, melyek eltértek a plakátszerű, szecessziós felfogástól. Erőteljes, fehér-fekete kontrasztokra építette lapjait, hasonlóan rézkarcaihoz. A festői és a grafikai eszközök egy képtéren belüli együttes szerepeltetése és ütköztetése, a kőrajzainál is meghatározó. A krétával felvitt felületek tónusos, festői hatásúak, a tussal pedig kemény, vonalrajzos motívumok, illetve kompozíciók készíthetők. A terpentinben oldott festékre denaturált szesz cseppentve érdekes felületeket tudott kialakítani. A rézkarcokban gyakran használt foltmaratott felületekhez hasonló struktúrák létrehozására törekedett. Egy műből általában két-három levonatot készített, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Most először nyílik alkalom ezen a kiállításon egyes variációk összevetésére, a különbségek, eltérések tanulmányozására. Az első nyomatok általában tisztábbak voltak, jobban érvényesült a rajz, majd az újra festékezéskor sötétebb felületeket alakított ki, részben vagy egészében elfedve a rajzi elemeket, igyekezett „befektetni” a grafikát. 1963-ban a műhelyben szinte állandóan jelen volt a miskolci festőművész, Seres János 17 éves fia, Seres László (szintén festőművész), aki így tanúja lett az első litográfiák megszületésének, és ma is jól emlékszik a művész e szakkifejezésére.

Kondor 1966-ban használta újra és utoljára a kőnyomtatást, mert utolsó éveiben a mindvégig művelt rézkarc mellett, inkább a papírmetszet és a fotózás foglalkoztatta. Babits Mihály halálának 25. évfordulójára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Babits Mihály legszebb verseinek illusztrációi címmel rendezett kiállítást. A Művelődési Minisztérium által felkért tizenhárom grafikus egyike Kondor Béla volt, aki a költő hat verséhez készített litográfiákat. A Babits-illusztrációk az életmű kiemelkedő darabjai.

Nagy T. Katalin
kurátor

Tovább

a 2022. májusában A magyar grafika évtizede 1961-1971 címmel megrendezett konferencia oldalára

„Egy téglaporos, s felásott utcái miatt még alig járható vidéki város és kétévenként megismétlődő országos kiállítás? A jelek szerint nem nagyzási hóbort, s nem máról holnapra avuló tervezgetés szülte. A jelek ezek: Miskolc távoli vidékek művészeit vonzotta magához, biztosította letelepedésüket, s olyan érdeklődő és vásárló közönséget adott, hogy bőkezűsége mértékével nemcsak versenyez a fővárossal, de sokszorosan felül is múlja.”
Koczogh Ákos, Művészet, 1961

Miskolcnak nincs olyan múltja, mint a biennálék városainak, Krakkónak vagy Velencének, de az alapítás és teremtés akadályt nem ismerő erejével harcolja ki magának jelenét: odaadással, anyagi áldozattal és a képző- művészeti kultúra iránti páratlan igénnyel.
Koczogh Ákos, 1961

„Most, hogy a miskolci grafikai biennálén szinte örülünk annak, hogy a rézkarcok, metszetek és kőrajzok együttesét nem zavarják megint unalmas és üres festmények, fel kell tennünk a kérdést: hol szakadt ketté a festészet és a grafika útja, mi az oka annak, hogy ez utóbbi annyival tartalmasabb összbenyomást ébreszt?”
Perneczky Géza, Népszabadság, 1963

„Ismét rangos, színvonalában is országos jelentőségű kiállítást láthatunk Miskolcon; a nemzeti tárlat nívós anyagához képest is izgalmas, új művekkel szerez új művészi élményt, s felfelé ívelő grafikai művészetünk valódi seregszemléje a III. Miskolci Országos Grafikai Biennalé.”
Rózsa Gyula, Népszabadság, 1965

„Az eddigi biennálék nemcsak a kétkedőket győzték meg, de az is bebizonyosodott, hogy Miskolc az otthon-nyújtás gesztusán túlmenően jelentős szerepet játszott mai grafikánk nemzetközileg is elismert színvonalának kialakulásában. A szakma és a közönség a helyiség-megszabta korlátok ellenére kétévenként szinte teljes és megbízható képet kap grafikánk pillanatnyi helyzetéről, lehetővé válik általános érvényű összefüggések levonása, sőt, a jelentkező újabb kísérletekből esetenként a következő periódusban várható stílusváltozások is előre jelezhetők.”
Szilágyi Miklós, Művészet, 1970

_____________________________________________

 MISKOLCI GRAFIKAI BIENNÁLÉK 1961-1971

 I. MISKOLCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNÁLÉ
1961. október 22.–november 19.
Miskolci Nemzeti Színház

A kiállítást rendezte: Ritly Valéria
A kiállítást megnyitotta: Nógrádi Sándor, az MSZMP KB tagja
A katalógus bevezető szövegét írta: D. Fehér Zsuzsa
Nagydíjas: Hincz Gyula

II. MISKOLCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNÁLÉ
1963. október 27.–november 24.
Herman Ottó Múzeum

A kiállítást rendezte: Ritly Valéria és Vati József
A kiállítást megnyitotta: dr. Sályi István tanszékvezető egyetemi tanár
A katalógus bevezető szövegét írta: Koczogh Ákos
Nagydíjas: Kondor Béla

III. MISKOCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNÁLE
1965. október 31.–november 28.
Miskolci Nemzeti Színház

A kiállítást rendezte: Baranyi Judit
A kiállítást megnyitotta: Varga Gáborné Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tanácsának elnökhelyettese, országgyűlési képviselő
A katalógus bevezető szövegét írta: Aradi Nóra
Nagydíjas: Feledy Gyula

IV. MISKOLCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNÁLÉ
1967. december 3.–december 31.
Miskolci Galéria

A kiállítást rendezte: Kovács Béla
A kiállítást megnyitotta: Pogány Ödön Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója
A katalógus bevezető szövegét írta: Aradi Nóra
Nagydíjas: Csohány Kálmán

V. MISKOLCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNÁLÉ
1969. december 7.–1970. január 4.
Miskolci Galéria

A kiállítást rendezte: Kovács Béla
A kiállítást megnyitotta: Dr. Fekete László
Miskolc megyei jogú Város Tanácsának VB elnöke
A katalógus bevezető szövegét írta: B. Supka Magdolna
Nagydíjas: Pásztor Gábor

VI. MISKOLCI ORSZÁGOS GRAFIKAI BIENNÁLÉ
1971. december 5.–1972. január 16.
Miskolci Galéria

A kiállítást rendezte: Kovács Béla
A kiállítást megnyitotta: Varga Gáborné az Országgyűlés elnöke, Borsod- Abaúj-Zemplén Megye Tanácsának elnökhelyettese
A katalógus bevezető szövegét írta: Végvári Lajos
Nagydíjas: Würtz Ádám