Nincs reveláció

A város közepén – Németh Marcell szobrászművész kiállítása

2026. március 05. Miskolci Galéria

A kiállítás élménye nélkül, csak a cím alapján gondolhatnánk azt, hogy a város közepén templomtornyokat, reformkori politikust mintázó szakállas szobrot, szökőkutat, századfordulós eklektikát találunk. Németh Marcell tárgyain ehhez képest panelházakat, gyárkéményeket, reflektorokat, toronydarut, kádárkori játszószereket látunk. Biztosan nem egy patinás szabad királyi város közepén vagyunk. Ez itt indusztriális város közepe…

Indusztriális város ma már csak a romjaiban és félmúltjában létezik. Régen működött, de nem annyira régen, én például már éltem akkor javában. Indusztriális város emberei gyárak között laktak, gyárban dolgoztak, a gyár gyilkolta meg sokukat. Miskolcon olyanokról tudtam, hogy vasgyár, gépgyár, drótgyár, házgyár, papírgyár, kenyérgyár, tejgyár, csokigyár… Több is volt, de azokat bonyolultabban nevezték. Ahol húskészítményeket gyártottak a Szinva patak Sajó-torkolatánál, az húsipar vagy húskombinát volt. A gyárkeresztapák úgy ítélték meg, kenyeret meg tejet lehet gyártani, a hús más. 

Játékgyárunk nem volt, játékboltunk sem sok, leginkább a főutcai gömbös, időnként forgó és világító cégérgömbje éppen itt látható mostanság a Miskolci Galéria udvarán. A játékboltban kapható kézi játékok műanyagból, a játszótériek vasból készültek, a vasgyár tehát mégiscsak érintett volt, ezek szerint gyerekként a hetvenes-nyolcvanas években házgyári paneltömbökben laktunk, vasgyári játszótereken időztünk.

Németh Marcell szobrászművész munkáin feltűnnek indusztriális város utcaképi részletei kiemelve hétköznapi környezetükből, szürkésfehér háttérrel. Havas vagy párásan ködös időben járókelők pillanatnyi pillantásai adnak hasonlót. Távolról, elkerülten ismerős köztéri tárgyak és építmények. Az anyaghasználat eleve hozza a fémes szürkeséget, ami a panelházi szórt kavicsos tömbhomlokzathoz is megfelelő.

A fehér halottas gyász színe a japán kultúrában. Indusztriális város inkább múlt, mint jelen, pláne jövő. Lappföld rénszarvascsordái dermedt óvatossággal nagyívben elkerülik a magasfeszültség oszlop- és póznarendszerének nyomvonalát. Lehet, ránk, gyanútlan városi járókelőkre is ártalmas viszonylagos közeliségük, ugyanakkor mindennapos életkeretünk részeként valami otthonosság sugárzik felőlük. Ártalmasan otthonos.

És kádárkori játszótér-maradványok, az öröm hűlt helye: elhagyottan otthonos. Gyermekkorunk romjai. Németh Marcell tárgyaival engem át lehetne verni olyasmivel, hogy ezek korabeli modellek, amiket anno sikerült a Triál Vállalat tervezőműhelyéből kicsórni, esetleg csodálkoznék, 50–60 éves korukhoz képest milyen jó színben vannak. De mik ezek pontosan? 

Magyar nyelven az első kézikönyv 1974-ben jelent meg a játszóterek tervezéséről, fenntartásáról. Rögzítette, hogy a mókuskerék hivatalos elnevezése forgódob, a libikóka billenőhinta, a láncos hinta lengőhinta, a közbeszédben körülményesebben magyarázható tartozékok pedig mászóházikók, mászógömbök, mászócicák, mászógúlák, szögletes mászók, mászókúpok, mászóívek, hullámos mászók, forgóhinták, esetleg háromágú körforgók (Jancsó – Osvát – Sárdy 1974. 43. és 169). Utóbb, egy 1979-es kiadású kézikönyv már a panelos lakótelepek első évtizedének negatív tapasztalatai nyomán tett afféle megállapításokat, hogy sok „baleset forrása a hinta kezdetleges felfüggesztési módja. Az egymáshoz surlódó karikák rövid idő alatt elkopnak, a hinták leszakadnak. (…) Forgalomban levő hintaülések igen veszélyesek. A kemény, sokszor éles, hegyes megoldással készülő fém ülőkék további gyártását és forgalmazását le kellene állítani. (…) A hinták alatt homok legyen és ne aszfalt, mint a legtöbb helyen jelenleg. (…) A mászókatípusok tevékenységkínálata igen silány. Ezek többnyire más-más formát öltő szilárd létrák, vagy egy-egy tevékenységet biztosító egyszerű mászókák. Anyaguk fém, tehát használatuk korlátozott” (Pirk 1979. 171. és 180).  Valamint: a lakótelepek „sivár aszfaltburkolatú terei, gyér növényzete, szomorúan egyforma játszóterei ingerszegény környezet kialakulásához vezettek. (…) Játszótereink többségének tevékenység-kínálata igen szegényes. A homokon és fémből készült játszószereken kívül csak elvétve találni egyéb játékra inspiráló lehetőséget. A játszótéri berendezések, játékszerek választéka kicsi, kevés az igazán jó, sokoldalú tevékenységre ösztönző típus. Csupán a Triál által forgalmazott fémkollekciók terjedtek el. (…)  Kevés a játéklehetőség, hamar megunják, nagyobb gyerekek, felnőttek nem tudnak mit csinálni” (Pirk 1979. 9. 12. és 21).

Hmmm. Eltelt azóta cirkó 50 év. Mostanra az államszocializmus évtizedeiből még megmaradt fantomjátszótereink kétségtelenül „nem-helyek”, a félmúlt talán jobb időket megélt, rozsdásan töredékes nyomai. Panelgarzonom ablakból éppen tegnapig, ráláttam a leszakadt láncoshintára meg egy magas hullám-mászókára. Nem fér a bicajom, jó lenne odaláncolni a mászókához, de biztos ellopnák. Milyen funkciót találjunk a fantomjátszótereknek? Néhány legalább emlékműként maradjon meg, lehetne koszorúzni gyermeknapon. Biztosan hihetetlen, de éppen ma reggelre tűntek el…  

Megoldás még nincsen, egyelőre történetek vannak. Klasszikus, szertartásosan epikus asztaltársasági történetmesélésre persze nincs már mód, alkalom, idő vagy igény, antropológiai adottságainknál fogva mégis lételemünk a történet. Németh Marcell igazán korszerűn, tárgyakkal mesél történeteket. Peti belép a kiállítótérbe. Egyedül van, nézelődik. Egyedül van, de neszezést hall. Közelebb lép, odahajol. Furcsa, a sárga csúszda suttog neki valamit. Suttog nekünk, és már látjuk is Petit kisfiúként szaladgálni, mászni, hintázni az Avas első ütem tízemeletes bérházai között, valamikor a hetvenes években. Peti, Veres Péter (1971–2026) barátom, kollégánk, kiállításépítő mester élt 55 évet és sajnos el kell hinnünk, hogy holnap lesz a temetése.

Részemről már nem is igazán lehetséges reveláció, így ötvenen túl felületesen buddhista távolságtartással viszonyulok a tárgyakhoz. Hely sincs a panelgarzonban, de tennék most kivételt, mert Németh Marcell kiállított tárgyai annyira jók, hogy bármelyiket hazavinném, befogadnám a világomba, amúgy is ott vannak benne a kezdetektől.

Kapusi Krisztián

Idézett irodalom:
Jancsó–Osvát–Sárdy 1974.
Jancsó Gyula–Osvát Judit–Sárdy Ottó: Szabadtéri sportpályák, játszóterek, játszókertek. Budapest, 1974. Mezőgazdasági Kiadó.

Pirk 1979.
Pirk Ambrus: Játékról komolyan. Budapest, 1979. Ságvári Endre Könyvszerkesztőség.

NÉMETH MARCELL

1982, Budapest
szobrászművész

TANULMÁNYOK:

 2001–2007   Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, szobrász szak, Kő Pál osztály

DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK:

 2023             69. Vásárhelyi Őszi Tárlat Hódagro Mezőgazdasági Zrt díja

2022             68. Vásárhelyi Őszi Tárlat Kulturális és Innovációs Minisztérium díja

2021-2024    MMA Művészeti Ösztöndíjprogram

2018             IV. Óbudai Képzőművészeti Tárlat, II. díj

2011–2014   Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj

2011            Kogart külföldi tanulmányi ösztöndíj

2007            MAOE Diplomadíj

2001            Országos Mintázó-verseny, I.helyezett

 EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK:

 2025             Csókolom, Marci lejöhet?, Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem, Budapest

2024             Konnexió, Damjanich János Múzeum, Szolnok

                     Egy hely, MKE Parthenón-fríz Terem

                     Következő megálló, Galéria 13, Soroksár

2022             A vízről, Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem, Budapest

                     Rejtett égbolt, Art9 Galéria, Budapest

2019             KÜLÖN TER[m]EK, Műcsarnok, Budapest

2018             (R)idegen való, Hegyvidék Galéria, Budapest

                     Mai Magyar Képzőművészet 17. szám könyvbemutató, Faur Zsófi Galéria, Budapest

                     Galéria 13, Soroksár

2015            Pozíció, Várfok Project Room, Budapest

2011            Köz(tes)terek, Parthenón-fríz Terem, Budapest

2010            Figyelmen kívüli terület (Szabó Ábel festőművésszel), KOGART Galéria, Budapest

2008            Belső tér, Udvarház Galéria, Veresegyház

 CSOPORTOS KIÁLLTÁSOK (VÁLOGATÁS)

 2025             XLIII. Szegedi Nyári Tárlat, REÖK, Szeged

                     Vágás és hajlítás, Stuttgart Liszt institute, Stuttgart

                     Essentia Artis, Pesti Vigadó, Budapest

2024             10 éves az Esernyős – Fotó- és Képzőművészeti Tárlat, Esernyős Galéria, Budapest

                     Young Hungarian Contemporaries / Fiatal kortárs magyar művészek

                     Austrian Gallery Ausstellungsbrücke / Exhibitionbridge in St. Pölten

                     Országos Kerámiaművészeti Triennálé, M21 Galéria, Pécs

2023             Mindenki volt gyerek The Space Budapest, Budapest

69. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely,

2022             68. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely

                     Kontempláció, DUNARTCOM gyűjteményének válogatását bemutató kiállítás, MANK Galéria, Szetendre

                      Arhivált üzenetek helyreállítása-kortárs művek az állandó kiállításban, Postamúzeum, Budapest

2021             Kontaktusok – V. Szobrász Biennalé,MűvészetMalom, Szentendre

2020             Szabadjáték, Műcsarnok, Budapest

                     III. Szabadkéz Művésztelep kiállítása, Szabadkéz Galéria, Magyar Tár Ház, Szihalom,

                     Art Market, Dunart.com, Budapest

                     KASZ+2020 XVII. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimposion, alkotótábor kiállítása,

                     IQ Kecskemét irodaház, Kecskemét

2019             Scooter IV, Jan Koniarek Gallery, Trnava, (SK)

                        FELFEDEZŐK 2.0, Ybl Budai Kreatív Ház, Budapest

2018             NAP MINT NAP-jelen idő Óbudán IV.Óbudai Képzőművészeti Tárlat, Esernyős Galéria, Budapest

2017             Hiány, Udvarház Galéria, Veresegyház

2016             Dunart.com I-V., MAMŰ Galéria, Budapest

2015            Itt és most  – Képzőművészet. Nemzeti Szalon 2015, Műcsarnok, Budapest

                   Derkovits után, MANK Galéria, Szentendre

                   1. Országos Kisplasztikai Quadriennálé, Modern Magyar Képtár, Pécs

2014              Derko.pécsi.2014, Műcsarnok, Budapest

2013              Derkovits Most, Műcsarnok, Budapest

                      Eau de Couleurs, Várfok Galéria, Budapest

                      Magányos táj, Déri Múzeum, Debrecen

2012            Újragondolt hagyomány. A Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

                    Újratöltve – Válogatás a KOGART gyűjteményeiből, Kogart Ház, Budapest

2011             Kortárs magyar szobrászat a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjteményben, Dom Umenia, Pozsony (SK)

2009            XVII. Incitato alkotótábor kiállítása, Kézdivásárhely (RO)

2008            Lüktetés, Székely Bertalan Műteremház Galéria, Szada

                    Re Friss, KOGART Ház, Budapest

2007            Friss Európa, KOGART Ház, Budapest

FONTOSABB MŰVÉSZTELEPEK:

 2020             III. Szabadkéz Művésztelep kiállítása, Szabadkéz Galéria, Magyar Tár Ház, Szihalom,

                     KASZ+2020 XVII. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimposion, Kecskemét

2018             Veresegyházi művésztelep, Veresegyház

2017             Veresegyházi művésztelep, Veresegyház

2015             Somorja Dunart.com5 nemzetközi művésztelep, Somorja (SK)

2013            Somorja Dunart.com3 nemzetközi művésztelep, Somorja (SK)

2012            Kecskeméti Acélszobrászati Szimpózium, Kecskemét

2009            Bálványos Incitato művésztelep; Nagyatád fafaragó művésztelep

2008            Tatabányai fém művésztelep

MŰVEK MAGÁN ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN:

KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény, MVM OVIT, KASZ Collection, Dunart.com gyüjteménye, Óbudai Múzeum, L Art Collection

Szemethy Imre „A káosz leltára” című életműkiállítása a Miskolci Galériában / 2026. 02. 06.

A VONAL ARCHEOLÓGIÁJA, AVAGY A VÉGTELEN IRÓNIÁJA
SZEMETHY IMRE HORIZONTJÁN

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Kondor Béla utáni grafika időszámítását tekintve korosztályának egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatású művészének a megnyitóján köszöntöm önöket, kedves Hölgyeim és Uraim!

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a Mestert, Szemethy Imrét és Dr. Révész Emese művészettörténészt, a kiállítás kurátorát!

Szemethy eddigi élete és pályafutásának sok évtizede valójában maga az élő szimbólum, vagyis a legigazabb jelképe az elhivatottságnak, alázatnak, szorgalomnak, állhatatosságnak, a szellem – a lélek – a hit – a bizalom és a szakmai profizmus egységének, a nyitottságnak, a művészet ragyogásának, valamint az alkotás örömének.

Ha a kortárs grafika kontextusában szemléljük a „Szemethy-jelenség” lényegét, akkor nemcsak egy életmű lenyomata tárul elénk, hanem a jelenkori vizuális gondolkodás egyik meghatározó origója is.

A történelem egyik legsötétebb, világméretű, brutális káosz uralta időszakában, a lebombázott Budapest ostrom verte utcáival, kiégett romjaival övezett város szívében született meg 81 éve Szemethy Imre, azaz Jimmy, ahogy pályatársai nevezik. Küldetése és sorsa az lett, hogy a rajz, a grafika kvalitásos szakmaiságával és a gondolat szabadságával világítson rá az emberi létezés abszurditására. Érkezésekor a világ éppen szétesett, ő pedig az azóta eltelt évtizedekben nem tett mást, mint ebből a széthullottságból egy következetes, minden ízében önazonos és lenyűgözően gazdag univerzumot épített. Sok évtizedes munkásságának fókuszában az állt, hogy a káosz elemeit egyenként vizsgálat alá vesse, majd azokról leltárt készítsen.

A Miskolci Galéria falai között most megelevenedő életmű nem csupán válogatás a Mester gazdag munkásságából, hanem egy szellemi expedíció és intellektuális eszkaláció is egyenesen a végtelenbe, és abba a tartományba, ami a végtelen mögött van és azt körülveszi. A Mester intenzív alkotói aktivitása időtlenné tette az életmű minden darabját, a klasszikus, archaikus technikák a jelenidőből futnak a jövőbe általa. Szemethy művészete egyfajta spirituális organizmus, ahol például a klasszikus rézkarc fegyelme találkozik a digitális képalkotás szabadságával és fordítva. Alkotásaiban a rajzi gesztus, a vonal nem csupán határoló elem, vagy jel, hanem folyamatosan és szüntelenül működő, élő idegpálya, amely összeköti a múltat, a jelent és igen, még a jövőt is.

Szemethy 1971-es, Joyce Ulysses című műve által ihletett diplomamunkája óta tudjuk, hogy az ő számára az irodalom és a vizuális nyelv nem egymást illusztráló, hanem egymást feltételező rendszerek. Joyce, Beckett, Kafka, Borges, Vian vagy Szentkuthy szelleme nem idegenként kopogtat be Szemethy Jimmy műtermébe, hanem otthonos lakótársként van jelen ebben a szenzációs  életműben.

A mostani, nagyívű miskolci tárlat rávilágít arra a kíméletlen, ám gyógyító iróniára, amely Szemethy legfőbb fegyvere. A Patafizikus jegyzetek világa – Alfred Jarry örökségére építve nem csupán játszik az abszurddal, hanem a létezés egyetlen lehetséges, méltóságteljes elviselési módjaként tekint rá. Szemethy Imre a képzeletbeli megoldások tudományának nagy alakja, hiszen ott is összefüggést lát, ahol a világ már régen lemondott az értelemről.

Ebben a miskolci válogatásban tisztán látszik az az út, amely a mikro- és makrostruktúrák elemzésétől a tiszta poézisig vezet. Alakjai, ezek a hol groteszk, hol lírai lények, a rajzi költészet nyelvén vallanak a világ jelenségeiről és persze rólunk, emberekről is. Szemethy nem hajolt meg divatok előtt, nem torzult el korszellemek pressziója alatt. Megmaradt annak a zen-buddhista nyugalmú megfigyelőnek, aki tisztában van azzal, hogy a legapróbb rézkarc-vonal mögött is ott feszül az egész univerzum drámája.

Szemethy Jimmy művészete a bizonyíték arra, hogy az örökkévalóság nem egy távoli cél, hanem egyfajta mértékegység, amellyel nap mint nap mérni érdemes az alkotást. A végtelen mögött pedig nem az üresség áll, hanem a Szemethy-féle derű, vagyis egy olyan világ, ahol a pontokból, foltokból és vonalakból végül összeáll az igazság egész világra szóló térképe.

Szemethy Jimmy a vonal ontológiáját a mindenkori jelenidő grafikáinak horizontjára helyezte.

Minden egyes műve a létező dolgok jellemzőit, a lét struktúráját kutatja és a létezők közötti alapvető kapcsolatokkal foglalkozik, vagyis arra kérdez rá, hogy mi létezik, és mi is a létezés alapvető lényege. 

Filozófiai értelemben minden Szemethy mű a metafizika elemi részeként nem konkrét vagy tárgyiasult létezőket vizsgál, hanem magát a létezést és benne a lét különböző kategóriáit.

Szemethy Imre munkássága a kortárs magyar grafika szövetében olyan, mint egy sűrűsödési pont, ahol a tradíció és a radikális újítás nem küzdenek egymással, hanem együttműködnek. Míg a jelenkori grafika olykor a technológiai kísérletezés öncélú útvesztőibe téved, vagy éppen a konceptuális szárazságba merevedik, addig Szemethy megőrzi a homo faber méltóságát. Olyan kognitív folyamatot épített, amely a világ káoszát egy koherens, vonal-alapú rendbe kényszeríti. Mondhatnánk, hogy vizuális antropológiai értelemben és éppen ebben a kontextusban Szemethy munkássága talán párhuzamba is állítható a kortárs nemzetközi grafika azon vonulatával – gondoljunk akár William Kentridge rétegzett, narratív világára vagy a lipcsei iskola rajzi szigorára –, ahol a kép nem lezárt egészként, hanem egy folyamatosan íródó szövegként értelmezhető. Ám míg Kentridge-nél a politika, Szemethynél a patafizikus felütéssel kombinált metafizikus gondolkodásmód a hajtóerő. Filozófiailag ez a pálya a spinozai panteizmus és a patafizikai abszurd határmezsgyéjén egyensúlyoz. Ha elfogadjuk, hogy a világ egyetlen szubsztancia, akkor Szemethy grafikái ennek a legbensőbb, változatlan lényegnek a legkülönbözőbb módozataiként feleltethetők meg. Nála egy pont nemcsak egy geometriai kiterjedés nélküli hely, hanem egy sűrített sors-esemény. A Patafizikus jegyzetek mélyfúrású kompozícióinak dialógusa rávilágít arra, amit a fenomenológia tiszta látásnak nevez, miszerint le kell fejteni a tárgyakról a hasznosíthatóság kérgét, hogy megmutatkozhasson lényegük zavarba ejtő idegensége.

Révész Emese teoretikus keretezése pont ott válik izgalmassá, ahol a Szemethy-féle alakformáló metódust a kollektív emlékezet részeként kezdi értelmezni.

Itt, ezen a kiállításon világossá válik, hogy ezek a művek nem izolált esztétikai objektumok, hanem egy hálózatos gondolkodás csomópontjai. A Joyce-i folyamregény vizuális megfelelői ezek, ahol minden vonal egy elágazás, minden folt egy lehetséges jelentés-zátony.

Szemethy Imre művészete tehát nem régi vágású és nem is posztmodern. Ő a pre-poszt-modern nagymestere, aki tudja, amit a régiek – Dürer vagy Rembrandt, de ezen túllépve tiszta szívvel kutatja és elemzi azt a szorongató és mégis felszabadító űrt, amit a jelenkor embere tapasztal a végtelen hálózatok korában.

Hát, ilyen ez a bizonyos Szemethy Jimmy féle káosz-leltár!

Gratulálok a Mesternek és a kurátornak, valamint a grafikus szakma nevében nagy tisztelettel meg is köszönöm nekik és a Miskolci Galéria munkatársainak ezt a nagyszerű kiállítást!

Éljen a szabadság! Éljen a művészet szabadsága! Békét és biztonságot mindenkinek!