"Itt állt Apám" — Döbröczöni Kálmán emlékkiállítása

„Itt állt Apám”
Döbröczöni Kálmán (1899 –1966) festőművész emlékkiállítása

Megnyitó: 2021. november 11., 17:00

A kiállítást megnyitja: Goda Gertrud művészettörténész

Kurátor és rendező: Barkóczi Ákos művészettörténész

Helyszín: Rákóczi-ház (Rákóczi u. 2., Bejárat a Széchenyi utcáról)

Nyitvatartás: meghosszabbítva január 23-ig, kedd – vasárnap 9 – 17 óráig

Döbröczöni Kálmán (Kórós, 1899 – Miskolc, 1966)

„Ez valóban Döbröczöni Kálmán. Olyanok a képei, mint ő maga. Az árnyéktalan világosság, a verőfény, tisztaság, derű, érző meleg szív az ő egész lénye és halkszavúsága. Nem dráma, nincs benne póz és szónoklat, nincs keresett beállítottság, nem kiabál és kerüli a művészi bravúrokat. A szerény, jólelkű, bölcs ember mindenben szépet meglátó szemével meglátja a természetben, az emberek közt az abszolút értékeket, amiknek az előadásához, érzékeltetéséhez nem kell semmiféle körítés, semmiféle magyarázkodás.” – fogalmaz Leszih Andor, a Borsod-Miskolci Múzeum igazgatója a művész 1938-ban megrendezett kiállítása alkalmával.

A baranyai születésű festő1922 nyarán a Képzőművészeti Főiskola növendékeként járt először Miskolcon. Évfolyama legjobbjai közé tartozott. Az ígéretes tehetség minden évben a Miskolci Művésztelepen végezte nyári tanulmányait, mestere, Benkhard Ágost vezetése alatt. Később véglegesen letelepedett a városban, s családot alapított. 1929-től 1947-ig mint a főiskola műteremösztöndíjasa a művésztelepen élt és dolgozott. Alkotói tevékenysége mellett 1930-tól a miskolci iparostanonc iskolában tanított, melyet 1942-től igazgatóként vezetett. A várossal való kapcsolata akkor sem szakadt meg, amikor 1950-től az Iparművészeti Főiskola alakrajztanára lett Budapesten. Ebből az időszakból származik a kiállításunkon is olvasható, melegséges hangvételű levél, melyet 1956-ban végzett tanítványai írtak neki. E levél több mint formális köszönet. A növendékek sorai Döbröczöni pedagógusi munkájának hálatelt elismeréséről vallanak, s évtizedek múltán is eleven ragaszkodással fejezik ki azt az életre szóló hatást, amit a mester, mint szellemileg és lelkileg jelentékeny ember, mindenkori tanítványaira gyakorolt.

Döbröczöni festészete a régi értelemben vett művésztelep legszebb eredményeit sűríti magába. Festészetének alapvető jellemzői – úgymint szakmai igényesség, halkszavú líra, plein air látásmód, szociális érzékenység – a nagybányai irányultságú miskolci bázis helyben működő legpregnánsabb képviselőjévé avatják. Az emberábrázolás és a tájfestészet egyaránt kedvelt műfajai voltak, mindkettő kiemelt jelentőségű a művészetében.

Táj- és városképein többnyire személyes kötődésű helyszínek motívumai jelennek meg, így a miskolci belváros, az Avas-hegy, valamint lakóhelyének szűkebb-tágabb környezete, a Bedegh-völgy részletei. 1956-tól kezdve, amikor a Szentendrei Művésztelep tagja lett, a Duna-parti városkában ugyancsak számos kompozíciót készített.

Életművében külön tematikai csoportot alkotnak, sőt annak egyik legkiemelkedőbb időszakát fémjelzik az 1933–34-es római ösztöndíj idején festett, áthatóan derűs színvilágú alkotásai. E művei közül jelenleg főleg híd-kompozíciókat ismerünk. Az itáliai munkák többek közt arról tanúskodnak, hogy az új élmények hatása alatt Döbröczöni festészete is megújult: a nagybányai plein air festészet eredményein iskolázott látásmód dekoratív-konstruktív jellegű vonásokkal gazdagodott. A természeti tájelemek és a síkszerűvé redukált építészeti formák együttesének harmonikus látványát gondosan felvett nézőpont, választékos színhasználat és hangsúlyos térkompozíció jellemzi. Ez a konstruktív viszonyulás, a motívumok adta lehetőségekből is adódva, szentendrei városképein tért vissza, a korábbinál nagyvonalúbb festésmóddal, de miskolci témájú képeken is érzékelhető, ahol hidak, házak, tornyok a főszereplők.

Míg tájképein sokszor egyáltalán nem jelenik meg emberi alak – vagy ha mégis, csupán kellékszerű hangulati tényező marad –, addig figurális munkáinak szereplői osztatlan figyelemben részesülnek. Az ábrázoltak szinte monumentális egyszerűséggel mutatkoznak meg; öntudatlan lelki gazdagságuk szuggesztív közvetlenséggel érvényesül. Néhány, konkrét személyhez köthető portrétól eltekintve, a festő nagyrészt névtelen embereket ábrázolt, életük kezdetén vagy végén járó fiatalokat és öregeket, nyugodt, tiszta, önmagában-való szépséggel. Az érzékenyebb darabok lényegi vonása a sajátos lírai hangvétel, amit a modellek által közvetített emberség, valamint az ezzel párosuló gyöngéd és intenzív személyesség teremt meg.

A város mértékadó festőművészére emlékező kiállítás rendhagyó módon állítja fókuszba Döbröczöni Kálmán munkásságát. Szabadban festett tájképeit a családtagok által, megközelítőleg ugyanabból a nézőpontból, későbbi időben készített fotók kísérik, lehetőséget adva a topográfiai azonosításra és az épített tájban időközben bekövetkezett változások összehasonlítására.

A művész festményeit és a családtagok fotóit párba állító kiállítás a kapcsolódás vágyának e különleges megnyilvánulásán keresztül fejezi ki az utókor tiszteletét az ötvenöt éve elhunyt festőművész iránt.

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria köszönetet mond a festőművész fiának, Döbröczöni Ádámnak és családjának, valamint azoknak a magánszemélyeknek, akik a műalkotások nagylelkű kölcsönzésével hozzájárultak a kiállítás megvalósításához.

Barkóczi Ákos