Ezüst négyszög Kárpátok Régió Nemzetközi Festészeti Triennálé 2021

EZÜST NÉGYSZÖG • Kárpátok Régió Nemzetközi Festészeti Triennálé 2021

International Painting Triennial of Carpathian Region • SILVER QUADRANGLE 2021
[Międzynarodowe Triennale Malarstwa Regionu Karpat • SREBRNY CZWOROKĄT 2021]

A kiállítás 2023. augusztus 3-tól 27-ig látogatható hétfő kivételével naponta 9–17 óráig. / The exhibition will be on view until 27 August, 2023 from 9 am to 5 pm every day, except Mondays.

Finisszázs / Finissage: 2023. 08. 25. (péntek / Friday) 17:00

Kiállító művészek / Exhibiting Artists:
Katarína BALÚNOVÁ (Szlovákia – SK), Kamila BEDNARSKA (Lengyelország – PL), BIRÓ Eszter (Magyarország – HU), Helmut BISTIKA (SK), Gabriela Diana BOHNSTEDT GAVRILAŞ (Románia – RO), Barbara BOKOTA-TOMALA (Lengyelország – PL), BORGÓ BORGOVICS (HU), BOTH Teodóra (HU), Sebastian BROŻYNA (PL), Elżbieta CIESZYŃSKA (PL), Magdalena CYWICKA (PL), Łukasz CYWICKI (PL), Marcin CZARNOPYŚ (PL), Liudmila DAVYDENKO (UA), Małgorzata DROZD-WITEK (PL), Iwona DURACZ-GIL (PL), FÁTYOL Zoltán (HU), Anatoly FURLET (UA), LUKÁCS Gábor (HU), Zoriana GARBAR (UA), Laura Teodora GHINEA (RO), Łukasz GIL (PL), GONDA Zoltán (HU), Marek HABA (PL), Orest HELYTOVYCH (UA), Barbara HUBERT (PL), Anna KAMYCKA (PL), Olena KHOMENKO (UA), Gabriela Luciana KIRÁLY (RO), Mariya KLYMENKO (UA), LÁNG Eszter (HU), Volodymyr LUTSYK (UA), Nazariy MIKHNOVSKYI (UA), B. NAGY Gabiella (HU) , Bartosz NALEPA (PL), PALOTAI Erzsébet (HU), Aneta PANAS (PL), Greti Adriene PAPIU (RO), Elżbieta PIÓRECKA (PL), Marek POKRYWKA (PL), Barbara PORCZYŃSKA (PL), Roman PRZEWOŹNIK (PL), Ihor ROMANKO (PL), RÓNAI Gábor (HU), Andrzej RUŁKA (PL), Dorota SANKOWSKA (PL), Jarosław SANKOWSKI (PL), Daryna SKRYNNYK-MYSKA (UA), Sylwester STABRYŁA (PL), Volodymyr STETSULA (UA), SUBICZ István (HU), Nicolae SUCIU (RO), SZÁSZ Zsuzsa (HU), Mihaela TĂTULESCU (RO), Katarzyna TERESZKIEWICZ (PL), František TURCSÁNYI (SK), Magdalena UCHMAN (PL), Piotr WORONIEC (PL), Nina ZIELIŃSKA-KRUDYSZ (PL), Vasyl ZMIYEVETS (UA), Aleksandra ZUBA-BENN (PL)

Furcsa ez a világ…

Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény.
Minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.
Marcus Aurelius

A múlt század mély traumákat és a mai napig be nem gyógyult sebeket hagyott maga után. Még mindig nem érezzük, hogy eltűntek volna a tragikus múlt disztópikus[1] képei, azok érzékeny pontok a jelenben is. A két háború borzalmas módon érintette az európai civilizációt és a mai napig sötét energia sugárzik belőlük. A szabadság – totalitárius rendszerekre jellemző – hiányával fertőzött évszázad végén azonban megjelent a remény. Olyan hajnal ébredt, amiről generációk álmodtak, akiknek a sors nem adott esélyt arra, hogy szabad világban éljenek; egy cenzúra és öncenzúra nélküli világban, a szabad akarat kifejezésének lehetőségével, valamint az ugyancsak lényeges, a mozgás és korlátlan önmegvalósítás szabadságával.

A 90-es évek elején, a poszt-totalitárius szabadság euforikus és pezsgő időszakában a fentiekhez hasonló gondolatoknak nem volt valóságalapjuk. Az egyesült Európa ténye, nem hagyott semmilyen kétséget afelől, hogy fél évszázadnyi totalitarizmus után, a mély levegőt vevő és a szabadság felfedezését szerfölött élvező kelet-európai országok milyen globális haladási irányba haladjanak.

A világon győzött a liberális demokrácia koncepciója. Metaforikus értelemben végérvényesen a stagnáló fejlődési periódusának kellett volna következnie, melyben kizárólag egy szürke jövőkép, egy zavarok kockázatától mentes „jövendőbeli” történelem állt volna előttünk. A világnak meg kellett volna állnia végleges fejlődési fázisában. Hasonló kontextusban fogalmazta meg Francis Fukuyama politológus is a „történelem végéről” szóló elképzelését (amit a mai globális valóság nem igazolt). Az általa felvázolt kép általánosította az egységes világ fogalmát, amelyet a „nyugati világra” jellemző általános értékek tartanak össze. A meghirdetett Új Világrend, az egyesült Európa elve és a hosszú évtizedeken át létező kétpólusú világrend egypólusúvá alakulása valóban azt a benyomást keltették, hogy elérkezik a történelem képzeletbeli vége…

Az utóbbi harminc évben a saját dinamikájával alakuló világ határozottan dobta vissza a „történelem végéről” szóló koncepciót. Ráadásul ez az időszak egy klasszikus dráma sorsfordító történelmi pillanatokat megelőző képeit is magával hozta. A világ nem tapasztalja a békét, bizonytalan és végtelen örvényekkel teli időket élünk. Az új, szabad élet illuzórikus reményéből az állandósult globális nyugtalanság nőtt ki. Az uniformizált valóságban instabilitás és destruktív tendenciák jelei mutatkoznak. Az egypólusú világ, a szabadság megélésének rövid és eufórikus időszakát követően, fokozatosan vált drámaian nyugtalanná.

A dinamikusan áramló médiatudósításokban és közvetítésekben, úgy követjük a világ képét, mint egy túl gyorsan forgó kaleidoszkópban. A szünet nélkül generált képek sorozata többnyire akadályozza azok felismerését és valódi megértését. A mai digitális korra, ahol az új eszközök uralják a médiakörnyezetet, jellemző a pillanatnyiság, valamint a válasz nélkül maradó állítások és kérdések. Médiakörnyezet egy tényeken túli, mediokratikus fázisba lép, amelyben a politika a média hatása alá kerül. Növekszik a manipuláció, az információs hadviselés lehetősége, a kritikus gondolkodás egyidejű kiszorítása mellett.

A fogyasztói társadalom elérte lehetőségei határát a közgazdaság, az erőforrások, az ökológia és az értékek területén. A szellemi kimerültség és a tudat válságának zászlaja alatt identitása összeomlóban van. A vallásosságot és lelkiséget pusztító materializmus megkoronázza a megsemmisítő folyamatokat. Az európai nemzetek demográfiai válságban szenvednek és nincs kilátás ennek megoldására, különös tekintettel a család modelljének kérdésére.

Egy rekviem nyomasztó hangjai, az európai szellemiség válsága jutnak eszünkbe a modern világ sebhelyeit látva. Tapasztaljuk-e Európa önpusztítását, részt veszünk-e benne? „(…) Embernek fia, / Nem mondhatod, nem sejted, mást sem ismersz, / Csak egy csomó tört képet, (…)” – sóhajtozott Thomas Stearns Eliot[2] költő.

Úgy tűnik, hogy – T. S. Eliot szavaival – „patkány-közbe” kerültünk. Vajon a Rolling Stones rock zenekar egy régi dalának sorai válnak-e azzá a képpé amit elhoz a jövő? „No colors anymore, I want them to turn black…”[3]. A strukturális és rendszerbeli stagnálásról kialakult képet felváltotta a jelenlegi állapot, amely a folyamatok beláthatatlan dinamikáját mutatja. Az európai kulturális hagyomány folyamatos pusztulására reagáló, érzelmi alapon befogadott és rendkívül intenzíven átélt, eszkatologikus[4] felvetések visszatükrözik a „furcsa időket” amikben jelenleg élünk.

A „ma” labirintusából kivezető, vészjóslóan összekuszálódott út (amihez már elvesztettük Ariadné mitikus fonalát) keresését figyelve, az ezt kísérő érzelmek kapcsán felcsengenek Czesław Niemen[5] sorai: „Furcsa ez a világ, / Ahol még mindig / Oly sok rossz uralkodik”[6] – melyek kifejezik abban való hitét, hogy létezik a jó, azon fájdalmas tapasztalat ellenére, hogy ez a világ furcsa, embertelen, nyugtalanító… A lengyel bárd által énekelt dal expresszív és fájdalmas versszaka: „De a jóakaratú emberek többen vannak / és mélyen hiszem, / hogy ez a világ / Nekik köszönhetően soha nem pusztul el” – a várva várt remény felébredését hirdeti. A világ megmentésében bízó, hitet és reményt kifejező szenvedélyes szavak üzenetként, mint egy mély humanista akkord hangzanak el a felsejlő tragikus rekviem szomorú hangjaival a háttérben. Rendíthetetlenül emlékeztetve minket arra, hogy a világ a jóakaratú embereknek hála mindig fent fog maradni…

Peter Markovič

A szöveg az EZÜST NÉGYSZÖG Kárpátok Régió Nemzetközi Festészeti Triennálé 2021 hivatalos kurátori felhívása; publikálásának időpontja: 2020 június.
Szerző: Peter Markovič (Szlovákia) művészettörténész és -kritikus, a Triennálé művészeti kurátora.

[1] A disztópia (negatív utópia, antiutópia, ellenutópia): valamilyen, a jelenleginél rosszabb világ/társadalom víziója. Az utópia negatív változata.

[2] T.S. Eliot, The Waste Land, 1922 (T.S. Eliot, Pustatina, Slovenský spisovateľ, Pozsony 1966 – fordította J.Buzássy együttműködve Z. Bothovával; magyar fordítás: T. S. Eliot: Átokföldje – Vas István fordítása, link: https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Eliot,_T._S./The_Waste_Land/hu/11281-%C3%81tokf%C3%B6ldje

[3] 2. M. Jagger, K. Richards, Paint it black, The Rolling Stones. Aftermath, 1966 (LP). [magyar ford.: Nincsenek többé színek, azt akarom, hogy feketévé váljanak…]

[4] A végső dolgokkal (például halál, utolsó ítélet, mennyország) vagy azokra vonatkozó tanokkal foglalkozó.

[5] Czesław Juliusz Niemen (1939–2004) lengyel progresszív rockénekes, zeneszerző, multiinstrumentalista zenész, a lengyel rockzene egyik legkiemelkedőbb, autonóm egyénisége, „a lengyel zene királya”.

[6] Cz. Niemen, Dziwny jest ten świat [magyar ford.: Furcsa ez a világ], Cz. Niemen & Akwarele. 1967 (LP).

Strange is this world …

Everything we hear is an opinion, not a fact.
Everything we see is a perspective, not the truth.
Marcus Aurelius

The last century caused severe traumas and left scars that have not healed until the present day. We still have the feeling that the dystopian images of the tragic past have not died out and are the sensitive points of modernity. The European civilisation suffered monstrously during the two world wars. They have been radiating dark energy ever since. Affected by the totalitarian systems with their typical lack of freedom, the century eventually opened to hope. It was the dawn dreamed of by generations that did not have the chance to live in a free world, a world without censorship and internal self-censorship, with the possibility to express one’s free will, and the equally important freedom of movement and unrestrained self-fulfilment.

At the beginning of the 1990s, in the euphoric and energising period of post-totalitarian freedom, such deliberations had no founding in reality. The united Europe did not allow for any doubts as to the global direction adopted by the countries of Eastern Europe that, after fifty years of totalitarianism, took a deep breath in the sudden rapture over the discovered freedom.

The concept of liberal democracy took over the world. In metaphorical sense, the period of development stagnation was to reign definitively. One should only expect the grey perspective of the “future history” without the risk of turbulence. The world was to stop in its final development phase. The vision of Francis Fukuyama, political scientist, on the “end of history” was also modelled in a similar context (but it has not been confirmed by today’s global reality). The stipulated image generalised the idea of uniform world, coherent in terms of common values that are so typical of the West. The announced New World Order, the concept of united Europe and transformation of the bipolar order that had existed for long decades into the unipolar order actually made the impression that the imagined end of history was coming true.

In the last thirty years the world, in its dynamics, has decisively rejected the created vision of conceptual “end of history”. Furthermore, these years have brought the image of classic drama preceding the pivotal moment in history. The world does not know peace, as we live in a period of common uncertainty and never-ending turbulences. The constant global unrest stems from the chimeric hope for new life in freedom. In the unified reality, one can clearly see instability and destructive tendencies. After a short period of euphoric adoption of freedom, the unipolar world has gradually became far more restless.

In the dynamically flowing relations and media messages one observes the image of the world like in the kaleidoscope that is rotating too fast. The uninterrupted sequence of images often prevents one from reading them and noticing their essence. Today’s digital era where new tools rule the media environment is characterised by a series of snapshots, statements and questions left without answers. The media environment is entering into a kind of post-factual mediocratic phase. The possibility of manipulation and information war is rising, with the simultaneous repression of space for critical thinking.

The consumer society reaches the limits of possibilities in the fields of economy, resources, ecology and values. It goes through a breakdown of identity under the banner of intellectual exhaustion and crisis of awareness. The materialism which annihilates religiosity and spirituality crowns the destructive processes. The Europe’s nations suffer from the disease of demographic crisis, and there are no prospects of curing it. The problem particularly refers to the model of family.

The scars of contemporary world echo the gloomy requiem and crisis of the European spirit. Are we living through the self-destruction of Europe, are we a part of it? “Son of man, / You cannot say, or guess, for you know only / A heap of broken images,” sighed a poet, Thomas Stearns Eliot¹.

It seems that we have found ourselves in the rats’ alley described by T.S. Eliot. Will the verses of the old rock’n’roll song by The Rolling Stones become the image the future will bring? “No colours any more, I want them to turn black….”² The vision of the end in the structural and systemic stagnation is replaced with the current state which is now an element of the unpredictable dynamic of processes. The eschatological ideas received emotively and felt with extreme intensity are the reaction to the ongoing devastation of the European cultural tradition and reflect the “strange times” we are currently living in.

In the context of emotions surfacing when watching the bleak winding path to the exit from the laby-rinth of today, in a situation when we have lost the mythical Ariadne’s thread, we hear the words of the Polish bard, Czesław Niemen³: “Strange is this world, / Where there is still / So much evil”⁴ – these words express deep faith in goodness despite the painful experience that this world is strange, inhumane, disturbing … Full of expression and pain, the verses sang by Niemen: “But there are more people with good will / And I strongly believe in the fact / That this world / Thanks to them will never die” herald the awakening of the anticipated hope. The passionate words of faith and hope in the rescue for the world resound as a message, a lofty and deeply humane chord against the sad tones of the perceived tragic requiem. Importunate as they may be, they remind us that the world will not die thanks to the people with good will…

Peter Markovič
The text is the official curatorial call of the International Painting Triennial of Carpathian Region • SILVER QUADRANGLE 2021; date of publication: June 2020.
By Peter Markovič (Slovakia), art historian and critic, Artistic curator of the Triennale.

Footnotes:

T.S. Eliot, The Waste Land, 1922 (T.S. Eliot, Pustatina, Slovenský spisovateľ, Bratislava 1966 – translation: J. Buzássy in cooperation with Z. Bothova
M. Jagger, K. Richards, Paint it Black, The Rolling Stones. Aftermath, 1966 (LP).
Czesław Juliusz Niemen (1939–2004) often credited as just Niemen, was one of the most important and original Polish singer-songwriters and rock balladeers of the 20th century, singing mainly in Polish.
Czesław Niemen, Dziwny jest ten świat (Strange is this world), Czesław Niemen & Akwarele. 1967 (LP).