II. Miskolci Téli Tárlat 1972. december 3 – 31.

 A Miskolci Téli Tárlatról

A Miskolci Galériában december 3. és 30. között volt látható a Miskolci Téli Tárlat. A tárlat országos, azon nem csak az Észak-Magyarországon élő művészek vesznek részt, a meghívottak közül is sokan, akik úgy érezték, hogy ez a fórum mértékadó nyilvánosságot jelenthet művészetük számára. Mintegy negyven festő, 58 festménye és 37 grafikai munkája, 18 szobrásznak 41 alkotása, szobor és kisplasztika látható ezen a jól rendezett képzőművészeti szemlén

A kiállítás hivatalos mércéjét és bizonyos mértékig sikerét is érzékeltetni kívánjuk. Vegyük sorra, ki mivel nyert díjat ezen a szemlén. Lessenyei Márta szobrász Miskolc megyei Város Tanácsának a nagydíját, Kint Ernő festő és Vígh Tamás szobrász Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsának díját, Gerzson Pál festőművész a Diósgyőri Gépgyár díját, Varga Miklós szobrász a Borsodi Szénbányák, Léderer Tamás szobrász az Ózdvidéki Szénybányák és Rozanits Tibor grafikus az Ózdi Kohászati Művek díját nyerte el. A szemlét ugyan először meglepi a zsűri döntése, de a kiállítást többszöri fordulóval bebarangolván elfogadhatónak tartja ezt.

Ha a látogató azt a feladatot kapja, hogy egy országos méretű képzőművészeti seregszemléről írjon véleményt, vagy legalábbis tájékoztatást, zavarba jön a felelősségtől.

Hát mégha azt látja, amit itt kínálnak az alkotók, formában és tartalomban! Nem a sokféleség gondolkodtat el, mert az természetes, hogy ahány művész, annyi szerszámkezelési mód, technikai fogás, jelzés-rendszer és legalább annyi közölni való, sőt: a szemlélődő azon sem csodálkozik, ha egy-egy művésznél két alkotást vagy többet szemlélve azt kellene megállapítania, hogy lám itt a kifejezések bőségének zavara, változatossága kap meg és gondolkoztat el.

Úgy hiszem, mégsem erről van szó. Vagy nem egészen és nem elsősorban erről van szó. Ha azt mondjuk, hogy ez a tárlat országos méretű, akkor éppen a legjelentősebb élő alkotóink egy része hiányzik. Felmerül a kérdés, hogyan viszonylik ez a szemle, ez az anyag azokhoz az országos és Pesten rendezni szokott seregszemlékhez, s vajon ennek a szemlének miben rejlik rangja, az a szükségessége, amely valóssággá érlelte a sok-sok egybetartó szándékot?

Úgy véljük, az alkalom a közönséggel való találkozásra mindenképpen indokolja a kiállításba fektetett fáradtságot és anyagi áldozatot is. A fórum eligazítja az alkotót is, a közönséget is. A díjak és a szépszámú vásárlások is amellett szólnak, hogy egy ilyen gyűjteményes kiállítás megnyitja a mecénások bukszáját, legtöbbször és leggavallérosabban az államét, és ez a tény sem árt a mai művészet ügyének.

Nézzük azonban közelebbről az alkotásokat. Minden esetre az első kérdés: hogyan igazodjunk el, milyen mérce szerint a művészek által felszínre hozott témák és formák között? Nem egyszerű az út megkeresése, hiszen tartalomban a bibliai, mitológiai források legalább ennyire fontosak itt, mint a mai élet néhány jelensége. Formai síkon a legelképesztőbb geometriai, absztrakt kap érzelgős címet, hogy közvetlenül mellette az ókori hagyományok vértezett alakjai álljanak velünk szemben az emberi élet döntő pillanataiban, testi mivoltukban is a kor szellemét, puritán erkölcsit idézve. Hatás ás ráhatás, pólus és ellenpólus késztet itt vitatkozni, pedig mi csak arra vagyunk kíváncsiak, mit adnak ki magukból a művészek, mit és hogyan fognak fel belőlünk és nekünk az áradó időből és mivel mutatnak utat nekünk a jövő felé?

Ezen a tárlaton – nemcsak a zsűrinél és a kiosztott díjak esetében – a szobrászok győztek. Nem véletlenül és nem is csak hajszálon múlva, hanem félreérthetetlenül és egyértelműen. Lessenyei Márta megérdemelten jutott a nagydíjhoz. Az Anya gyermekkel, Cyrano-ja és az Alvó című plasztikája valóban mélyen átélt alkotások. Vígh Tamás Bartók-portréja a százszor ismételthez is ad újat, míg az Alföld népe robosztus megjelenítésével a földhöz tapadtságot, a pusztát idézi nagy erővel. Varga Miklós bronzai, különösen az Apám emlékére készült két kisplasztika érzelmileg telített alkotások. Léderer Tamás Gondolkodója és Dózsa is kitűnő ábrázolás. S talán ezeknél a szobrászoknál az anyag is teszi, hogy nem rugaszkodnak el sem az igazságtól, sem a valóságtól. Vass Károly lendületes, sajátságos ritmusú kompozíciói itt is hatásosak, akár a szimbolikus Forradalom, akár a Bányászok című alkotását idézzük fel újra és újra.

A festőknél – ismét nem rangsort állítva, csak a keltett hatást idézve – említjük Berki Viola Káin és Ábeljét, a Letűnt időket. A gyermeki lélek tisztaságát idézi mindkét alkotás. Gerzson Pál Betonpalota és Madarak című képe határozott egyéniség megnyilatkozásai. Seres János három képén ismétlődnek a tőle ismert tónusok: Az Avas, a Téli erdő és a Tarkő a bükki tájak világát élénkít meg. Somos Miklós Látogatás a rózsabokornál és a Gondolkodó című képe gondolatiságával közelít meg minket. Pataki János érdekes Színésznő portréja mintha egy kicsit Toulouse-Lautrec-et idézné. Az egriek közül csak Blaskó János és Nagy Ernő képei voltak láthatók. Blaskó János a Nap látta című kompozícióival, míg Nagy Ernő a Noszvajt idéző képével hatott ránk.

A grafikusok anyaga – mint mindig – most is gazdagabb a festőkénél. Czinke Ferencnek a Bartókot idéző litográfiái, Hibó Tamásnak a linóleummetszetei, különösen a Város születése, erős érzelmi töltésükkel hatottak. Rozanits Tibor linóleummetszetei – Egyedül az ítélettel, Korea, Mesevilág – , Xantus Gyula  értékes monotípiái és Pető János litográfiái tanúskodnak arról, hogy a bibliai történetek és az ókor mitológiai alakjai, legendái mennyire újszerűen tudnak hatni a mai feldolgozásokban. Egyben azonban fel is vetik a kérdést: az olvasmány másodlagos élménye nagyobb és értékesebb művekre serkent manapság, mint az élet? És ez a kérdés ennek a kiállításnak egyáltalán nem, vagy nem kielégítően a megválaszolt problémája. 

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1972_10/?pg=189&layout=s

Nem adjuk fel a lehetőséget!
Látszatra minden rendben van

A Miskolci Galériába már megérkeztek a miskolci téli tárlatra szánt alkotások. Összesen 130 festményt, 80 grafikai alkotást, 55 szobrot, kisplasztikát küldtek be a művészek. A decemberi téli tárlatra 56 festményt, 40 grafikát és 40 szobrot fogadtak el.

Látszatra minden rendben van – szép számmal érkeztek be alkotások – , s nincs igaza azoknak, akik megkérdőjelezik e rendszeresen visszatérő szemlét. A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. Mert igaz ugyan, hogy számszerűen elegendő anyag érkezett be a miskolci téli tárlatra, s az elfogadott alkotásokból jó kiállítást láthat majd a közönség. De korántsem lehetünk ilyen elégedettek, ha végignézzük a kiállításra alkotásokat küldött művészek névsorát. S akárcsak az elmúlt alkalommal, most is meg kell állapítanunk, hogy ismét sokan hiányoznak a nagyok közül, sőt, többen, mint az elmúlt alkalommal. Ez a távolmaradás különösen szembeszökő a grafikusoknál, s szinte értetlenül állunk a névsorral szemben: épp a miskolci művészek közül maradtak távol a legtöbben. Talán csak a szobrászok tartanak ki a leghűségesebben, közöttük – kevés kivétellel – valóban felfedezhetjük a ma számba jövő művészeket, a Miskolcon rendszeres kiállítókat. De a festők és a grafikusok névsora jócskán hagy kívánnivalót maga után, ez feltétlen gondolkodásra késztet.

Nem a minden áron nagy nevek szerepeltetését fájlaljuk, hanem azt, ami a távolmaradásból ered és következik: a miskolci téli tárlat, s a grafikai biennálé – mert sajnos, a tények arra is vonatkoznak – veszített vonzerejéből, nem igazán csábító a művészek számára. Mindehhez persze még hozzá kell számítanunk, hogy manapság hazánkban és külföldön szinte egymást érik a különböző kiállítások, tárlatok és biennálék, s haza művészeink legjobbjai érdekeltek e kiállításokon. Ma már nem elegendő elküldeni a meghívót, a részvételre felkérést, szükség van a személyes meghívásokra és sürgetésekre is.

Ezekből a tényekből persze nem azt a következtetést szeretnénk levonni, hogy feleslegessé vált e két szemle. Valljuk, hogy Miskolcon igenis helye van e két kiállítási rendezvénynek, mert Miskolc képzőművészeti élete jó alapot nyújt hozzá, s mert a közönség szereti és várja ezeket a tárlatokat. De feltétlenül gondolkodni kell rajta, hogyan lehetne megteremteni e két szemle rangját, hogyan lehetne egyáltalán megteremteni a most hiányzó rangot. Hogyan lehetne érdekeltté tenni a művészeket a részvételben, a legnagyobbakat is, hogy aki nem vesz részt rajta, aki nem küld rá alkotásokat, az legalább utólag sajnálja az elszalasztott alkalmat.

A téli tárlatra visszatérve, képzőművészeti berkekben egy még határozottabb karakter kialakítását sürgetik. Igaz, az eredeti induláshoz mérten már szűkítették a karakterét, de úgy látszik még mindig nem eléggé. A járható, az eredményre vivő úton töprengeni kell. Most nem adhatjuk fel ezt a kiállítást, nem adhatjuk fel Miskolc képzőművészeti életében betöltött rangjának csorbítása nélkül.

Ez a mostani decemberi téli tárlat végül is nem lesz rossz. De nem jelenti azt, hogy nem lehetne jobb. Ezen a jobbátételen pedig már most el kell kezdeni gondolkozni.

 https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1972_12/?pg=11&layout=s

Vasárnap nyílik a miskolci téli tárlat

Már minden kész az ünnepélyes megnyitóra. A Miskolci Galéria termeiben helyükre kerültek a festmények, a grafikák, a szobrok, a kisplasztikák és érmek. A termekben már csak a takarító asszonyok serénykedtek, a munkájukban legföljebb néha zavarta meg őket tegnap a díj-zsűri valamelyik tagja, amikor kijött a Művészklubból, hogy újra megnézzen egy alkotást.
Vasárnap délben nyílik meg a miskolci téli tárlat. Ez lesz a második alkalom, hogy miskolci téli tárlat néven nyílik meg ez a képzőművészeti seregszemle, mely folytatása az 1955 óta megrendezésre kerülő miskolci országos képzőművészeti kiállításának.

Akárcsak jogelődje, a miskolci téli tárlat is mindig várt színfoltja Miskolc képzőművészeti életének, hiszen alkalmat ad rá, hogyha nem is a teljesség igényével, de áttekintést kaphatunk a magyar képzőművészet törekvéseiről, a festészetéről, a szobrászatéról és a grafikáéról. A teljesség igénye nélkül, ez igaz, de mégiscsak orientálja a kiállításlátogatót, a tárlatnézőt Észak-Magyarország, s az ország más vidékein élő művészek törekvéseiről. Ezen a mostani téli tárlaton 49 alkotó képviselteti magát alkotásaival, s ha lajstromozni akarunk, akkor azt is el kell mondani, 54 festménnyel, 41 grafikával és 43 szoborral, kisplasztikával, érmével.

Nyilvánvalóan különböző vélemények alakulnak majd ki a kiállítás anyagáról, mely azonban – ezt őszintén meg kell mondani – , ha nem is jelent mérföldkövet a miskolci kiállítás történetében, alapjában véve nem rossz. Ellenkezőleg. Sokszínű, érdekes, jó. A sokszínűséget biztosítják egyrészt a művészek, másrészt a tény, hogy a kiállítók között nagyon sok a fiatal, a miskolci tárlaton új jelentkező. A képzőművészeti műfajok közül elsősorban a szoboranyag érdemli meg a legnagyobb figyelmet, et a legegységesebb, s megkockáztatjuk a megjegyzést, a legértékesebb is. A festmények és a grafikák – bár a két műfajon belül elég nagy a nivellálódás – is hoznak meglepetéseket, de az értékelés nem most esedékes.

Összességében elmondható, hogy a téli tárlat jó kiállítást ígér, olyan kiállítást, amely az orientáláson túl maradandó művészi élményt is képes nyújtani a tárlatlátogatónak. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján – amelyre december 3-án délben kerül sor – átadják a téli tárlat hat díját is. Azt, hogy a kiállító művészek közül kik kapják meg a díjakat, egyelőre még a hivatalos titok fedi. Ez csak vasárnap délben kerül nyilvánosságra. De egy biztos, s ez azért mérvadó is a kiállítás értékeléséhez: a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt a díjak odaítélésénél, mert nagyon sok olyan alkotás került ki a Miskolci Galériában a falra, mely érdemes a díjra.

Megkockáztatnánk még egy megjegyzést, így a kiállítás előzetesében. Ez a mostani kiállítás reményt nyújt ahhoz a vágyunkhoz, hogy a miskolci téli tárlat megújhodva, megkapja a helyét az országos tárlatok sorában.

“eszakmagyarorszag_1972_12__02_pages12-12.pdf” letöltése

 https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1972_12/?pg=35&layout=s

Megnyílt a miskolci téli tárlat

Miskolc kulturális képzőművészeti életének mindig jelentős eseménye a miskolci téli tárlat ünnepélyes megnyitása. Vasárnap, december 3-án délben is nagyon sokan mentek el a Miskolci Galériába, hogy jelen legyenek a kiállítás megnyitóünnepségén.
A tárlatlátogató közönséget a Miskolci Vonósnégyes játéka köszöntötte, majd Tok Miklós, Miskolc megyei jogú város Tanácsának elnökhelyettese üdvözölte a megnyitóünnepség résztvevőit.

A művészet emberlétünk legszebb bizonyítéka, olyan erő, amelyben hinnünk: hitt emberségünk igazában, a képzelet, a teremtés mindig újra kezdődő dicsőségében. December 3-a a téli napok miskolci ünnepe. Helyi léptékkel mérhetjük fel azt, hogy a felszabadulásunk napjától eltelt 28 év alatt egyszerre-együtt kíséreltük meg fejleszteni, építeni a szocializmust és a művészeteket, közösségi létünk és emberlétünk bizonyosságát és igazát.
Megnyitószavaiban szólt róla, hogy számunkra a kultúra nem öncél, s e város lakosai, e város vezetői Miskolc anyagi és szellemi gyarapításáért élnek és dolgoznak.
Tudjuk és látjuk a további tennivalókat, érezzük az irodalmi, képzőművészeti, zenei kultúra továbbfejlesztése a feltétele annak, hogy Miskolc szellemi és kulturális élete ténylegesen az ország második városa rangjára emelkedjék. S ezért a téli tárlat legszebb megnyitó gondolata, ha újra és újra elkötelezzük magunkat a művészetpártolásnak. A tanácsi vezetés csak az anyagi, tárgyi lehetőséget biztosíthatja, s ezt legjobb ereje szerint biztosította is. A művésztelep, a művészlakások hideg falába csak a hely szelleme lehelhet meleg életet. S e hely – Miskolc – képzőművészeti szellemének megteremtéséért a művészek, művészkritikusok a felelősek.

Második alkalommal nyílt meg a miskolci téli tárlat című kiállítás a Miskolci Galériában. Festmények, grafikák, szobrok – több, mint másfélszáz művészi alkotás – 49 alkotóművész munkája adja a miskolci téli tárlat mostani anyagát. Zömmel Észak-Magyarországon élő művészek munkái, de az ország más vidékeiről is érkeztek alkotások.

Az ünnepélyes megnyitóünnepségen került sor a díjak átadására is. Mint ismeretes, Miskolc megyei város Tanácsának nagydíját Lessenyei Márta szobrászművész kapta meg, aki betegsége miatt nem vehetett részt a díjkiosztó ünnepségen. Megosztva adták ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsának díját, amelyet Kint Ernő festőművész és Vígh Tamás szobrászművész kapott meg. A miskolci és borsodi nagyüzemek közül négyen alapítottak díjat. A Diósgyőri Gépgyár díját Gerzson Pál festőművész, a Borsodi Szénbányák Vállalat díját pedig Varga Miklós szobrászművész kapta. Léderer Tamás szobrászművésznek ítélték oda az Ózdvidéki Szénbányák Vállalat, s Rozanits Tibor grafikusművész kapta meg az Ózdi Kohászati Üzemek díját.
A Miskolci Galéria valamennyi termét a miskolci téli tárlat alkotásai töltik meg. A kiállítást december végéig tekinthetik meg az érdeklődők.

“eszakmagyarorszag_1972_12__05_-pages36-36.pdf” letöltése

 https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1972_12/?pg=75&layout=s

 Miskolci Téli Tárlat

Csekély azoknak a tárlatoknak a száma, amelyeket a képzőművészeti kiállítások történetében mérföldkőnek emlegetnek. A miskolci téli tárlat értékelésénél, e mostani kiállítás élvezésénél és elemzésénél nem voltak s nem lehettek ilyen illúzióink, ilyen vágyaink. A mérce amelyhez igazítjuk a várakozást, az tulajdonképpen e tárlat megrendezésének az elhatározásakor is megfogalmazott célja: mennyire sikerült képet adnia a magyar képzőművészetről, még akkor is, ha természetszerűen nem foghatja át az egész magyar képzőművészetet. Mennyire sikerült bemutatnia egy országrész képzőművészeti kultúrájának törekvéseit?

Ez az alapkoncepció tulajdonképpen követelménye valamennyi hasonló tárlatnak és kiállításnak, jogos igény és „elvárás” művészek, művészkritikusok és a közönség részéről. A miskolci téli tárlat előzményei –a jogelőd miskolci országos képzőművészeti kiállítás néhány utolsó jelentkezése és az első miskolci téli tárlat – ritkán adtak egységes élményt, ezt utólag is őszintén meg kell mondanunk. Sajnos ez a mostani miskolci téli tárlat sem tud mindenben megfelelni ennek a mértéktartóan megszabott, előzetes várakozásnak, a jogosan megfogalmazott igényeknek. Közismert, hogy a miskolci téli tárlaton a képzőművészeti műfajok közül a festményekkel, grafikákkal és szobrokkal – szoborterv, kisplasztika, érme – jelentkezhetnek a művészek, elsősorban az Észak-Magyarországon élők, de az ország más területéről meghívottak is. Nos, elsősorban is szembetűnő, hogy nagyon sokan távol tartották magukat a kiállítástól, s jóllehet 49 művész alkotásait láthatjuk – közöttük nagyon sok fiatalét is – hiányt érzünk a „névsorban”. Persze, ezen így utólag elmeditálni, ha nem is fölösleges, de e cikkben nem helyénvaló, hiszen végső soron a kritikának az a feladata, hogy arról mondjon véleményt, amit láthat a közönség. Több, mint másfél száz alkotás került a zsűrizés után a Miskolci Galériába, s mivel három műfejt képviselnek, így egy meglehetősen gazdag tárlatról beszélhetünk. E gazdagságot azonban sajnálatos módon nem használhatjuk minden értelemben, egyértelműen csak úgy, hogy sok alkotást láthatnak a nézők. De tartalmi gazdagságról hitünk szerint egyértelműen és fenntartás nélkül csak a szoboranyagról lehet beszélni. Ezt nemcsak most állapíthatjuk meg, megállapította már a hivatalos zsűri is. S hogy mennyire igaz, azt bizonyítja a díjazottak névsora. A hét díjazott művész közül négy szobrász volt.

A szoboranyag a legegységesebb. A legegységesebb úgy, hogy a beérkezett alkotások szinte kivétel nélkül valamennyien – jóllehet rendkívül sokféle stílusirányzatot képviselnek – igényes művészi alkotások, s egységes művészi színvonalról beszélhetünk. Lessenyei Márta plasztikusan szép alkotásaira hívnánk fel elsősorban a figyelmet, de Léderer Tamás keményen lágy vonalai és formái, vagy Vígh Tamás két alkotás is szuggesztív élményt nyújt. Sorolhatnánk persze tovább az alkotókat és az alkotásokat, a lényeg mégiscsak az, hogy ez az anyag betölti a „tárlat célját”: eligazítani úgy, hogy valóban „odaszögezze” a nézőt az alkotáshoz.

Ha műfajokon belül rangsort akarnánk valamelyest fölállítani, elég nehéz lenne eldönteni, hogy az egyértelműen magas művészi színvonalú szoboranyag után a festmények, vagy a grafikák következnek-e. E két másik képzőművészeti műfajon belül meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak el a művészetileg valóban igényesen megfogalmazott alkotások és a kicsit rutinjellegűnek tűnő munkák. Színvonalban a festmény- és a grafikai anyag nem tud lépést tartani a szoboranyaggal, s csak részben felel meg a már többször emlegetett alapkövetelménynek. Nemcsak azért mert többen távol maradtak erről a tárlatról, s így eredendően sem reprezentálhatja Észak-Magyarország képzőművészetét, hanem azért, sem, mert egy kicsit egyoldalúnak érezzük, szűkre szabottnak – nem mennyiségileg gondoljuk -, s nagyon sok alkotást művészileg nem tartunk sikerültnek.

Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy a festmény- és a grafikai anyagban nincsenek időt álló értékek, s ilyet nem is kívánunk mondani. De tény, hogy érezzük a hiányt,, az egyoldalúságot, sőt, olykor még a megszokottságot is. A vélemények nagyon különbözőek lehetnek. Méltánytalanság lenne hát egyes alkotásokról beszélni, inkább az a helyénvaló, hogyha felhívjuk a figyelmet a művészi egység érdekében – a megfogalmazás nívójabeli egységről van szó – az elkövetkező téli tárlatokon sokkal szigorúbbra kell venni a mércét. Ezen a mostani kiállításon Gerzson Pál, Kunt Ernő festőművészek és Rozanits Tibor grafikusművész alkotásait találták díjra érdemesnek. A grafikai anyagból emlékezetes marad számunkra Pető János két biblia-illusztrációja, és Czinke Ferenc Hommage a Bartók-sorozata. A festmények közül Berki Viola sajátos atmoszférájú alkotásai tetszettek meg – természetesen a teljesség igénye nélkül.

A vélemények természetesen különbözhetnek. Másoknak esetleg más tetszik. Abban azonban aligha lehet vita, hogy a miskolci téli tárlat anyaga közül fenntartás nélkül csak a szoboranyagot dicsérhetjük. Ez nem sok, de nem is kevés. A megfelelő konzekvenciákat föltétlenül le kell vonniuk e tárlat rendezőinek és szervezőinek. Le kell vonniuk, mert Miskolc közönsége valóban jelentős eseménynek tekinti a miskolci téli tárlatot, s várja. Ha kell méreteiben szűkebbre szabottabban, de a jövőben feltétlenül igényesebben kell elbírálni a beérkezett alkotásokat. S ha ez megtörténik, minden bizonnyal áhított rangjához méltó lesz a miskolci téli tárlat.

 https://library.hungaricana.hu/hu/view/DeliHirlap_1972_11/?pg=147&layout=s

Vasárnap nyílik a Téli Tárlat

Október közepén került a héttagú, festő-, szobrász- és grafikusművészekből álló zsűri elé az idei miskolci Téli Tárlat anyaga. A beérkezett művek mintegy háromszorosát tették ki az ötven festménynek, 41 grafikának és negyvenkét szobornak, melyet végezetül elfogadtak és bemutatásra méltónak találtak. A Miskolc megyei város Tanácsa, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsa, a magyar képzőművészek észak-magyarországi területi szervezete, a Műcsarnok és a Miskolci Galéria által gondozott hagyományos nagy bemutatót a Műcsarnok megbízásából ezúttal harmadszor rendezte Kovács Béla művészettörténész. Az előző évek tapasztalatai nyomán, hetekkel a zsűrizés után és néhány nappal a megnyitó előtt a szakember pontos képet adhat az idei Téli Tárlat anyagáról, s el tudja helyezni az eddigiek sorában.

 Az idén másodszor szerepel Téli Tárlat néven a bemutató. Azelőtt „Miskolci országos képzőművészeti kiállításnak” hívták.

 A névváltozás legutóbb sem jelentett lényegi változást. Szegeden és a Balatonnál Nyári Tárlat van, Miskolcon téli. A Grafikai Biennáléval szoros egységben a reprezentatív bemutató, a legújabb magyar képzőművészet alkotóinak rendszeres, együttes kiállítási lehetőség.

 A szokványos kérdés az idei Téli Tárlat előtt – tekintettel a szakma megosztó véleményére – kényesnek is minősülhet. Milyennek tartja a tárlat rendezésre váró anyagát?

Összetételében, kvalitásában jobbnak, együttszólóbbnak, mint az eddigieket. Jó néhány művész van, aki – bár eddig rendszeresen jelentkezett – nem állít ki. Helyettük mások jöttek. A háromszoros „túljelentkezés” is azt bizonyítja, hogy erősen szelektál a zsűri, mire a kiállítandó szobrok, képek mellett döntött. Jó anyag tehát, ami a közönség elé kerül, és végül is a jó műveken van a hangsúly. Több okát is látom annak, hogy egymásnak ellentmondóak a vélemények, a bemutató már előzetesen is vitákat vált ki. A Téli Tárlat egy az országos nagy kiállítások sorában. A művészt, aki valamennyin részt akar venni, ugyancsak igénybe venné, hogy mindegyikra új alkotást nyújtson be. Az elmúlt években nem egy példa volt rá, hogy Szegeden is, itt is, máshol is ugyanazzal az anyaggal vagy legalábbis nagyon hasonlóval találkozhatunk. Az országos szintű jó kiállításoknak a magunk ismétlése nem lehet a feltétele. A feltételek között kell, hogy szerepeljen viszont, hogy a rendező szervek megoldható célokat tűzzenek a kiállítás elé.

Melyek lennének ezek?

 Az otthont adó város közönsége, intézményei (bátran mondhatjuk) vásárlási céllal is kell, hogy igényeljék a bemutatót. Nagyon fontos a megfelelő kritika is. A művész képet, szobrot ad, és annak nemcsak érintőleges, de számára hasznosítható bírálatát is várja. A nagy kiállítások után az egyén magának is mérleget készít: az alkotói munkához a tehetségen kívül még sokféle, kívülről kapott segítség szükséges.

Milyen rangsort állítana fel a különböző műfajú alkotások között?

A bírálat a kritika dolga: egyetlen alkotót sem említek hát név szerint. Egészében a festményanyagot látom gyengébbnek, de jók a szobrok és a grafikák. Az utóbbi műfaj törekvései a biennálé városában talán a legismertebbek. Észak-Magyarországon az alkotók körében is ennek van a legszebb hagyománya, és a legtermékenyebb jelene. Az országrészben élő művészek munkásága és az elmúlt egy évtized tapasztalatai is a nagy bemutatók szükségessége mellett szólnak.

A Téli Tárlat díjzsűrije december elsején, pénteken ítéli oda a kilenc alapító intézmény, üzem és vállalat díjait a legjobbnak tartott alkotások készítőinek, a megnyitó pedig vasárnap, december 3-án, déli 12 órakor lesz a Miskolci Galériában. A kiállítás december 31-ig tart nyitva.

(makai)

 https://library.hungaricana.hu/hu/view/DeliHirlap_1972_12/?pg=12&layout=s

Megnyílt a Téli Tárlat

Tegnap délben a város politikai, szellemi vezetőinek részvételével megnyílt a Miskolcon mindig nagy társadalmi érdeklődésre számot tartó Téli Tárlat, a Miskolci Galériában. A képzőművészet decemberi szemléjén ezúttal több mint másfélszáz alkotás – 54 festmény, 52 grafika, 53 szobor – gyönyörködteti a művészetpártoló közönséget. Az ország 49 képzőművésze – köztük számos észak-magyarországi alkotó – képviseli hazai piktúránkat, grafikánkat és szobrászatunkat.

A második Miskolci Téli Tárlatot a város felszabadulásának 25. évfordulóján Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg. Ünnepi beszéde jól jelképezte, hogy mit jelent ennek a nagyvárosnak, ha falai között olyan emberek élnek, akik alkotásaikkal gazdagítani képesek Miskolc szellemi kultúráját.

Tok Miklós a Téli Tárlat megnyitóján többek között a következőket mondotta: „A kultúra számunkra nem öncél. Miskolc anyagi és szellemi gyarapításáért élünk és dolgozunk. Tudjuk és látjuk a további tennivalókat, érezzük, hogy az irodalmi, képzőművészeti, zenei kultúra fejlesztése és feltétele annak, hogy Miskolc szellemi és kulturális élete ténylegesen az ország második városa rangjára emelkedjék. Megteremtjük a kultúra és a tudomány további helyi életfeltételeit, ezen belül: kedvesebb otthont készítünk képzőművész barátainknak, egy új művészteleppel, további műteremlakásokkal, a munka- és kiállítási lehetőségek növelésével. Legszebb ünneplésünk a felszabadulás évfordulóján, ha a közönség felé hajlova ígéretet teszünk, hogy mint eddig is, a város anyagi és szellemi közösségi és kulturális javait növeljük. A Téli Tárlat legszebb megnyitó gondolata: ha újra és újra elkötelezzük magunkat a művészetpártolásnak.”

A II. Miskolci Téli Tárlaton a 6 díjalapító hét alkotó között osztotta meg a díjait a zsűri ítélete alapján. A városi tanács nagydíját Lessenyei Márta szobrászművész, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács nagydíját Kunt Ernő festőművész és Vígh Tamás szobrászművész kapta. A DIGÉP Gerzson Pál festőt, a Borsodi Szénbányák Varga Miklós szobrászt, az Ózdi Kohászati Üzemek Rozanits Tibor grafikust jutalmazta díjjal.

Igen tartalmas a Téli Tárlat katalógusa, melynek előszavát Rideg Gábor műtörténész, a Művészet című folyóirat főszerkesztője írta. A Téli Tárlat december végéig tekinthető meg.

“Déli Hírlap-1972.-12.-04..pdf” letöltése

 https://library.hungaricana.hu/hu/view/DeliHirlap_1972_12/?pg=21&layout=s

Szobor a téren, váza a szobában

A Miskolci Téli Tárlat szobrait szemlélve (valaki a szobrok szemléjének nevezte a mostani kiállítást) bizonyára sokunk eszébe jutott, hogy milyen jó lenne egyik-másik térplasztikát nagyban is látni a városunk új házóriásai között. És itt most nem csak arról van szó, hogy a jó mecénás hírében álló város ismét adózzon néhány tízezressel a művészet oltárán; környezetkultúránkat kell okvetlenül fejleszteni. Mert – legyünk őszinték – hányan tekintik meg tárlatainkat a Galériában, a Képtárban, a Szőnyi Teremben és másutt? Mindössze néhány ezren. Nyilvánvaló, hogy köztéri alkotásainkat ebben a kétszázezres forgalmú városban jóval többen látják. Akarva-akaratlanul is nézik, van amelyikkel mindennap találkoznak, barátkoznak; mígnem egyszer megszólal a szobor: a közönyös járókelő (aki azért nem mindig közönyös) kezdi érteni, szeretni. S tulajdonképpen így vagyunk minden szemünk elé vagy kezünk ügyébe kerülő tárggyal.

Éppen ezért most nem újabb szobrot, vagy szobrokat kérünk elsősorban. Ennél jóval többről van szó! Csak egyetlen példát…

Nem hiszem, hogy a lakásépítkezésnél volna fontosabb, de a sok-sok ezer lakás felépülte után (bár ezek az óriás házak önmagukban is egy alkotó kor emlékművei) arra is gondolni kellene, hogy valamiképpen ellensúlyozzuk, feloldjuk ezt a rideg megjelenési formát; szelídítsük meg a vasbetont, amely értő kezekben nagyon is jól formálható anyaggá válhat, képes esztétikai élményt nyújtani.

Ahogy az ember fejlődésének évezredei alatt folyton változtatta környezetének kultúráját, nemcsak településeit, házait, templomait, hanem használati tárgyait is – mindig túllépve a rideg célszerűségen – , úgy kell nekünk is korszerűbb környezet- és tárgykultúrát teremteni. Nem a képzőművészeti alkotóműhelyekkel van a baj, a kiállítási intézmények is megteszik a magukét. (Más kérdés, hogy nem minden kiállítás alkalmas esztétikai nevelésre.) Még a különböző szakkörök is – bár ezekben kevesebbet kellene „alkotni” és többet tanulni – jól szolgálják vizuális kultúránk céljait. De az utcán az ízléstelen és primitív plakátok tömegével találkozhat a néző, lakásdíszeink, használati tárgyaink színben, formában sokszor lehangolóak vagy éppen riasztóak. Hányszor elégedetlenkedünk az új házak külsejével – de vajon milyenek ezek a lakások belül? Mennyire sikerült az otthonteremtés? Ha nem, úgy nemcsak a házigazda a hibás. Hibásak formatervezőink, iparművészeink, akik bútorainkat, edényeinket, poharainkat, tévénket, rádiónkat, vázáinkat és szőnyegeinket „megálmodták”.

Egy kiállítást általában csak egyszer tekintünk meg, de a köztéri szobrokkal mindennap találkozunk. Ha valamiképpen a környezetünkbe kerül egy ízléstelen vagy giccses „műtárgy”, azzal esetleg évtizedekig nézhetünk farkasszemet, növekvő gyerekeinknek ez adja az első– a meghatározó! – „képzőművészeti” élményt. Ezért hát nemcsak az a fontos, hogy mit fogadnak be a galériák, kiállítótermek, hanem az is, hogy mit látunk az utcán, mit vásárolhatunk.

A Téli Tárlat egy-egy szobra új házaink között talán még arra is figyelmeztetne, hogy ne álljunk meg minden ízléstelen plakát előtt, s ne vigyünk minden ízléstelen kacatot a lakásba.

(gyarmati)

“Déli Hirlap_1972_12_05_pages 22.pdf” letöltése