Miskolci Galéria
Oldal kiválasztása

III. Miskolci Téli Tárlat 1974. december 1 – 31.

II. Miskolci Téli TárlatIV. Miskolci Téli Tárlat

A katalógus tervezte: Szakál Edit

A kötet fotóit készítette: Juhász Miklós

Rideg Gábor katalógus előszava

 

 Egy katalógus- előszótól mindenki elvárja (okkal-joggal?), hogy a szerző a közönség „kegyeibe” ajánlja az éppen adott kiállítást. De vajon szükségeltetik-e minden kiállítást emígyen protezsálni? És vajon szükség van-e immár jól tudott és ismert tradíciókkal rendelkező miskolci Téli Tárlatnak ilyen fogadatlan, vagy jelen esetben „fogadott” prókátorkodásra? Én mindenesetre úgy gondolom, hogy ilyesmire nincs szüksége ennek a hagyományosan országos jellegű, sőt országos jelentőségű kiállításnak. Már csak azért sem, mert hiszen a túlnyomó többségnek akkor kerül kezébe ez az előszó, amikor már programjáról döntve, amúgy is belépett a kiállítóterembe. Őket tehát már teljességgel arra buzdítani, hogy nézzék meg a kiállítást, amelynek értékei egy katalógus előszava úgy sem tudná meggyőzni őket, ha ott a helyszínen maguk a művek nem teszik.

A kiállítóteremben, ahol a néző és a mű már közvetlen jelenvalóságukban találkoznak, nincs semmi szükség az előszó közvetítésére.

Arra gondoltam azonban, hogy ezt az alkalmat is meg kell ragadnom, amikor a kiállítás látogatói kézbe fogják ezt a katalógust, s a művek adatait keresve belelapoznak. Hogy az alkalmat mire akarom felhasználni? Szeretnék kérdéseket feltenni. Udvarias megszólítással néhány, talán kisé udvariatlan, remélem mégsem sértő kérdést. S engedjék meg, hogy mindezt ezúttal személyes hangon, személyre szólóan tegyem, hiszen a magamfajta ember amúgy is sokszor kerül kapcsolatba személytelen olvasójával.

Íme: Igen Tisztelt Látogató! Mit keres Ön itt a látogatóteremben? Ó, ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy semmi keresnivalója nincs itt, ellenkezőleg. Nem is szabad idejének eltöltésébe akarok illetéktelenül beleavatkozni, csupán arra lennék kíváncsi, miért választotta délelőtti vagy délutáni programjának e kiállítás megtekintését. Természetesen nagyon örülök (ha ez Önnek egyáltalán jelent valamit), hogy itt van, és őszintén azt szeretném, ha minél többen követnék példáját. Tudom, előbbi kérdésemre válasza egyszerűen csak annyi: Szeretem a képzőművészetet. Remélem azonban, hogy egy-egy ilyen alkalomkor nem csak azt várja, hogy tessenek a kiállított művek, ezzel mintegy a művészeket is arra biztatva, hogy ők is csupán tetszeni akarjanak, hogy megelégedjenek a pusztán tetszetőssel. Ennek a veszélye sajnos nagyon is reális. Az Ön elismerésére is.

Ha szabad tanácsolnom valamit, sétáljon el gyorsan az olyan művek elől, amelyek nagyon is nyilvánvalóan csak az elismerésére pályáznak és töltsön több időt azok előtt, amelyek valamilyen véleményre késztetik. Még akkor is ezt tegye, ha véleménye az első pillanatban egyértelműen e művek elutasítása, mert talán olyasmit akar közölni az adott kép vagy szobor alkotója, amely Önt is gazdagítja. Talán az ismert világról hozott új híradásával, talán a még Ön által nem ismert felfedezésével, s talán csupán csak azzal, hogy készteti.

Azt hiszem, ha egy könyvet olvas, természetesnek találja, hogy a mondatok értelmét kutatja olvasás közben, és nem elégszik meg azzal, hogy a könyvet tetszetősen, szépen metszett betűkkel nyomják. Természetesnek találja azt is, hogy az irodalom élvezete Öntől is szellemi erőfeszítést igényel (többek között meg kell tanulnia olvasni). Higgye el, a képzőművészeti alkotások elsajátításánál sincs ez másképp. Tudom, hogy Önben sokszor megvan a jóindulat, ám sokszor feleslegesen azzal szabadkozik, hogy nincsen kellő szakértelme. Nem hinném, hogy a valóban jó művek, képzőművészeti alkotások megértéséhez valamiféle speciális szakértelemre lenne szükség. Hogy ezek a művek csak szakemberek előtt tárnák fel értékeiket. Természetesen ugyanúgy, ahogy annak idején a betűvetést és az olvasást meg kellett tanulnia, el kell sajátítania bizonyos vizuális alapismereteket is. Ez, higgye el, az Ön számára is nélkülözhetetlen, hiszen ma ismereteink túlnyomó többségét vizuális úton szerezzük. A legfontosabb azonban nem is az ismeretek megléte, hanem az Ön befogadói nyitottsága. S ha ez a nyitottság, amit másként talán úgy tudnék megfogalmazni, hogy a művész számára előlegezett bizalom megléte kellő akarattal párosul, sokkal több örömét lelheti a képzőművészetben, mintha előítéletek birtokában, kvázi kissé számonkérően közeledne a művekhez.

Persze most joggal azt mondhatja, ahhoz, hogy megértse a műveket, ezt nem elég csak Önnek akarni, ezt akarnia kell a mű alkotójának is. Igen, ez feltétlenül így van. De tévedés lenne azt hinni, hogy a művészet közkinccsé válásának az az üdvözítő módja, hogy Ön is lép egyet előre a műhöz vezető úton és a művész lép egyet Ön felé. S így valahol középúton találkoznak. A művésznek az a feladata, hogy végigkalauzolja Önt a mű megértéséhez való úton, egészen a művészi meg-nem-alkuvás birodalmáig. S ezen az úton nagyon hasznos lépcsőfokok lehetnek a mostanihoz hasonló kiállítások, amelyet most befejezésül engedje meg, hogy mégis szíves figyelmébe ajánljak.

Rideg Gábor

 

 

 

Miskolci Téli Tárlat 1974 évi katalógusa letölthető pdf formátumban

A díjazottak listája:

Miskolc Megyei Város Tanácsának nagydíja – Tóth Imre festőművész
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsának díja – Vecsési Sándor festőművész és Feledy Gyula grafikusművész
Borsodi Szénbányák Vállalat díja – Kiss Nagy András szobrászművész 
Diósgyőri Gépgyár díja – Gerzson Pál festőművész
Lenin Kohászai Művek díja – Nagy Gy. Margit textilművész
Ózdi Kohászati Üzemek díja – Kunt Ernő festőművész
Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának díja – Bálványos Huba grafikusművész

A Miskolci Téli Tárlaton mutatták be az észak-magyarországi megyék és megyeszékhelyek tanácsai által meghirdetett Felszabadulási Pályázatra beérkezett műveket is, melyeket külön díjazott a zsűri.

A Felszabadulási Pályázat díjazottjai:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsának díja – Czinke Ferenc grafikusművész és Iványi Ödön, valamint Réti Zoltán festőművészek
Miskolc Megyei Város Tanácsának díja – Lóránt János, Seres János és Máger Ágnes festőművészek
Eger Város Tanácsának nagydíja – Király Róbert szobrászművész
Heves megye Tanácsának díja – Nagy Ernő festőművész és Mészáros Erzsébet textilművész
Nógrád megye Tanácsának díja – Mazsaroff Miklós festőművész
Salgótarján város Tanácsának díja – Balskó János és Papp László festőművészek

A tárlat kiegészült még 10 képpel, melyeket azoknak a műveiből válogattak, akik a felszabadulás óta eltelt harminc évben Miskolcon éltek és dolgoztak. Ez a műtárgylista a kiállított művek jegyzékének legvégén, külön blokkban megtalálható.

A kiállítást rendezte: Kovács Béla művészettörténész

A kiállítást megnyitotta: Varga Gáborné, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács elnökhelyettese

Rendező szervek: 
Miskolc Megyei Város Tanácsa
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tanácsa
Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete
Miskolci Galéria

A zsűri tagjai: 

Blaskó János festőművész
Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész
Dusza Árpádné a Miskolci Galéria igazgatója 
Kondor Lajos grafikusművész
Kovács Béla művészettörténész
Lóránt János festőművész
Mazsaroff Miklós festőművész
Povázai Lívia művészettörténész
Rideg Gábor a Művészet főszerkesztője 
Varga Miklós szobrászművész

A kiállításon 74 művész 156 alkotással vett részt. Ez a szám magába foglalja a Felszabadulási Pályázatra beérkezett és abból kiállításra kerülő 28 művet is. 

↓  archívumi anyagok 

↓  válogatás a díjazott alkotók műveiből

kiállított művek jegyzéke

 

A Miskolci Téli Tárlaton bemutatásra kerülnek az észak-magyarországi megyék és megyeszékhelyek tanácsai által meghirdetett Felszabadulási Pályázatra beérkezett képzőművészeti alkotások is. A Téli Tárlatra érkezett műveket TT-vel, a Felszabadulási Pályázatra érkezett műveket FP-vel jelöljük.

FESTMÉNYEK

Barczi Pál
Hazai táj II., olaj, 60×80 cm TT

Blaskó János
Árvíz, olaj, 80×100 cm TT
Fények a lakótelepen, olaj, 125×100 cm FP
Építészet, olaj, 100×70 cm FP

Farkas András
Borulás, akvarell, 36×52 cm TT

Gerzson Pál
Fej, olaj, 110×90 cm TT
Goya ötletei, olaj, 70×60 cm TT

Gulyás Dénes
Repülés, olaj, 100×120 cm TT

Ircsik József
Bakonyi tél, olaj, 60×72 cm TT
Szlovák falu, olaj, 60×80 cm TT

Iványi Ödön
Felszabadultan, olaj, 100×120 cm FP
Pol-beat, olaj, 100×80 cm TT

Jánossy Ferenc
Kovácsműhely, akvarell, 50×70 cm TT
Ágnes, olaj, 100×70 cm TT

Jávor Piroska
Hasadék, tűzzománc, 26×15 cm TT
Crepusculum 74, tűzzománc, 18×15 cm TT

Kalló László
Asszonyok, olaj, 80×110 cm TT

Kastaly István
Cirkuszi mutatvány, olaj, 50×40 cm TT

Katona Zoltán
Városrendezés, vegyes technika, 80×122 cm TT
Egy kirándulás emlékére, vegyes technika, 80×122 cm TT
Úton, vegyes technika, 80×122 cm TT

Klie Zoltán
Romos ház, olaj, 50×60 cm TT

Kollár György
Egy lány elhagyta a várost, olajtempera, 22×37 cm TT

Korkos Jenő
G. A. V. kapitány, vegyes technika, 60×50 cm FP

Kunt Ernő
Alpesi katonák, olaj, 70×100 cm TT
Csónakok (Lestaque), olaj, 70×100 cm TT

Lenkey Zoltán
Tücsök és virág, olajpasztell, 50×70 cm TT
Madár I., olajpasztell, 23×33 cm TT
Madarak, olajpasztell, 82×63 cm TT

Lóránt János
Festőtanuló, olaj, 110×80 cm TT
Lula, olaj, 70×50 cm TT
Új lakás, olaj, 100×70 cm FP

Luzsicza Lajos
Tolcsva II., olajtempera, 60×80 cm TT

Mazsaroff Miklós
Havas táj, olajtempera, 60×60 cm TT
Első napok, olajtempera, 132×152 cm FP
Felszállott, a páva, olajtempera, 110×90 cm FP
Városunk változása I., olajtempera, 70×123 cm FP

Máger Ágnes
Madár I, olajpasztell, 55×65 cm TT
1939-1945, olajpasztell, 55×65 TT
Hegesztő, olajpasztell, 87×62 cm FP
Felvonulás, olajpasztell, 87×62 cm FP

Nagy Béla
Présházak, olaj, 60×80 cm TT
Füredi présházak, olaj, 60×60 cm TT

Nagy Ernő
Visonta, plextol, 70×100 cm TT
Koratavasz, plextol, 50×70 cm TT
Erőmű, plextol, 60×90 cm FP

Orosz János
Meghasadás, olaj, 105×71 cm TT

Papp László
Romok, olajtempera, 35×45 cm TT
Kovácsműhely, olaj, 80×115 cm FP

Pataki János
Tiszai ballada, olaj, 68×67 cm TT

Pető János
Reggel, olaj, 120×90 cm TT
Sziklás táj, olaj, 70×120 cm TT

Radics István
Tavasz Mohorán, akvarell, 46×60 cm TT

Réti Zoltán
Sorsolás, olaj, 80×60 cm FP
Nádas, akvarell, 48×68 cm TT
Tájaink I., akvarell, 48×68 cm TT
Tájaink II., akvarell, 48×68 cm TT

Seres János
Öreg házak, olaj, 68×80 cm TT
Ház, olaj, 37×47 cm TT
Ózd, olajtempera, 70×90 cm FP

Schéner Mihály
Dorottyák bálba mennek, olaj, 70×100 cm TT
A piros huszár, olaj, 60×80 cm TT
Szent Mihály napi játékok, olaj, 70×100 cm TT

Somoskői Ödön
Tél, olaj, 27×40 cm TT
Csendélet II., olaj, 60×50 cm TT
Vörös őr, olaj, 64×123 cm FP

Somos Miklós
Táj, csendélet holdvilággal, olaj, 30×50 cm TT
Az asztronauta álma, olaj, 48×36 cm TT
Mikrováros, olaj, 60×30 cm TT

Sugár Gyula
Szülőfalu, olaj, 60×80 cm FP

Szamosvári József
Holdas est, olajtempera, 80×100 cm TT

Szentgyörgyi József
Madárijesztő, olajtempera, 80×1020 cm TT

Tenk László
Mártírok emlékére, olaj, 120×100 cm TT
Új tavasz, olaj, 120×74 cm TT

Tilles Béla
Elmozdulás, stukkó technika, 96×59 cm TT

Tóth Imre
Ingázók, kevert technika, 70×100 cm TT
Est, kevert technika, 50×60 cm TT

Újvári Lajos
Tél, olajtempera, 75×100 cm TT
Műteremsarok, olajtempera, 70×93 cm TT

V. Bazsonyi Arany
Zene, olajtempera, 90×70 cm TT
Madarász, tempera, 60×80 cm TT

Vecsési Sándor
Arany és én, plextol, 120×80 cm TT
Kiserdő, plextol, 120×120 cm TT

Végvári I. János
Fekete Krisztus, olaj, 100×70 cm TT
Kegyelet, olaj, 70×100 cm TT

Zsignár István
Cementgyár, olaj, 60×122 cm FP

GRAFIKÁK

Banga Ferenc
Repülés, tollrajz, 61×49 cm TT
Déltájban, tollrajz, 61×49 cm TT

Bálványos Huba
Gyermekek, litográfia, 43,5×58,5 cm TT
Karambol, litográfia, 42,5×61 cm T.T.
Élő folyam, litográfia, 43×61 cm T.T.

Czinke Ferenc
Nógrádi S. emlékére, linóleummetszet, 50×70 cm HFP
Vágtató nyár, színes linóleummetszet, 50×70 cm HFP
Tékozló tél, színes linóleummetszet, 50×70 cm HFP

Csohány Kálmán
Pásztói népszokások I., II., III., rézkarc, 30×20 cm TT

Diskay Lenke
Múló idő emlékére III., monotípia, 53×35,5 cm TT

Engel Tevan István
Ostromállapot I., tusrajz, 20×26,5 cm FP
Ostromállapot II., tusrajz, 18,5×30 cm FP

Farkas András
Ivanov-illusztráció I., II., tusrajz, 30×40 cm TT

Feledy Gyula
Karancslejtős 1944 IX., litográfia, 51×40 cm TT
Karancslejtős 1944 XI., litográfia, 40×53 cm TT
Karancslejtős 1944 XVI., litográfia, 53×41 cm TT
Karancslejtős 1944 XVII., litográfia, 57×38 cm TT
Karancslejtős 1944 XIX., litográfia, 33×46 cm TT

Gacs Gábor
Otthon egyedül, rézkarc, 20×30 cm TT
Madách: Az ember tragédiája, rézkarc, 17×30 cm TT
Fejek, vaskarc, 20×30 cm TT

Hibó Tamás
Borzalmas nap, rézkarc, 32×32 cm FP
Kollektív álom, linóleummetszet, 25×20 cm FP

Józsa János
Bohóc, színes linóleummetszet, 44×44 cm TT
Színház, színes linóleummetszet, 50×35 cm TT

Kovács Imre
30 évvel ezelőtt, tusrajz
I. szárazon, 27×27,5 cm FP
II. vízen, 27×27,5 cm FP
III. levegőben, 27×27,5 cm FP
Négy grafika, cinkkarc, 10×20 cm TT

Magén István
Küzdés, litográfia, 45×34 cm TT

Pető János
Nógrádi séta, litográfia, 60×80 cm TT
Búcsúzók, litográfia, 70×50 cm TT

Révész Napsugár
Régi malom, litográfia, 55×39 cm TT

Swierkievitz Róbert
Gyermekkor, vegyes technika, 53×53 cm TT

Szabados Árpád
Kései sirató, ecsetrajz, 55×78 cm TT
És időjárás, ecsetrajz, 42×77 cm TT
„…F. Á.-nak”, ecsetrajz, 82×52 cm TT

Tellinger István
Bábuk, rézkarc, 14,3×21 cm TT
A kapu, rézkarc, 29×20,8 cm TT

SZOBROK

Kisnagy András
Memento II., bronz, 29×20 cm TT
Memento III., bronz, kő, 29×20 cm TT
Festa, bronz, 21,5 cm TT

Léderer Tamás
Fényesarcú, bronz, 24 cm TT
Kicsi forma, bronz, 13 cm TT

Nagy Sándor
Parasztember, kő, 25 cm TT
Ülő asszony, vörös márvány, 23 cm TT
Család, vörös márvány, 20 cm TT

Simon Ferenc
Öcsi, vörösréz, 26 cm TT

Szabó Iván
Felszabadulás, bronz, 60 cm TT
Elektra, fa, 120×25 cm TT

Tóth Sándor
Bence, bronz, 40 cm TT
Sóstói sztélé, diófa, 192×50 cm TT

Varga Miklós
Ló, bronz, 34×25 cm TT
Szamaras I., bronz, 30×24 cm TT
Szamaras II., bronz, 30×30 cm TT
Térplasztika, acél, 50 cm TT
Emberpár, acél, 60 cm TT

Várady Sándor
Győzelem, vörösréz, 85 cm TT

ÉRMÉK

Király Róbert
Gondolatok 1945-ről I-V., bronz, 10 cm Ø FP

Tóth Sándor
Giorgio Vasari, bronz, 12 cm Ø TT
Szent-Györgyi Albert, bronz, 9,5 cm Ø TT
Wieslaw Bialek, bronz, 7 cm Ø TT
Zbygniev Malesewski, bronz, 7 cm Ø TT
Georgi Tchapkonov, bronz, 7 cm Ø TT
Sóstói érem, bronz, 10,5 cm Ø TT

KERÁMIÁK

Csemán Ilona
Kék plasztika I-II., 31×15 cm TT
Térplasztika I-II., 52×40 cm, 58×42 cm TT

Horváth Sándor
Relief I-II-III., 45×30 cm TT

TEXTILEK

Bizséné Kovács Diána
Virágzás, vegyes technika sizal, 132×142 cm TT

Mészáros Erzsébet
Sámánfa, gobelin, 117×43 cm TT
Ünnep, gobelin, 190×140 cm FP
Nemes vadak, gobelin, 117×105 cm TT

Nagy Gy. Margit
Kompozíció, gyapjú, varrott, 185×320 cm TT

_______________________________________________

Válogatás az elmúlt 30 év alkotásaiból
észak-magyarországi képzőművészek munkái

Czinke Ferenc
Köszöntő piros virággal, vegyes technika 64×54 cm

Csabai Kálmán
Vöröskatonák búcsúztatása, akvarell, kréta 50×70 cm

Cs. Nagy András
Erdei faszállítók, olaj, 120×100 cm

Feledy Gyula
Westerplatte, olaj, 130×170 cm

Ficzere László
Brigádköszöntő (Háború és Béke) IV., olajtempera, 150×120 cm

Kalló László
Építők, olaj, 120×100 cm

Lóránt János
Tavaszvárás, olaj, 80×120 cm

Mustó János
Bartók emlékére II., olaj, 150×150 cm

Papp László
Üzem, olajtempera, 75×125 cm

Tóth Imre
Egyedül, olaj, 80×60 cm

Szabó István
Palóc menyecske, fa (szobor), 60×32 cm
Bányász, fa (szobor), 94×30 cm
Álló férfi, fa (szobor), 32×52 cm

 

↓ válogatás megjelent híradásokból, újságcikkekből

Benedek Miklós _ Észak-Magyarország, 1974. december 3.

 

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1974_12/?pg=15&layout=s

Megnyílt a miskolci téli tárlat

A már hagyományos, s mindenkor a város felszabadulásának évfordulóján megnyitott miskolci téli tárlat az idén különös jelentőséget kapott: mostani megnyitása a város felszabadulásának harmincadik évfordulójára esik, s ez alkalomból a tárlat anyaga a felszabadulási pályázatra beküldött, illetve az azokból kiválogatott művekkel, valamint az elmúlt három évtized terméséből válogatott retrospektív összeállítással bővült.

Az észak-magyarországi megyék és megyeszékhely-városok ugyanis az év elején képzőművészeti pályázatot hirdettek az évforduló méltóbb ünneplésére azzal a céllal, hogy serkentsék olyan művek alkotását, amelyek a terület, illetve népünk mai életét, örömeit, szépségeit, gondjait tükrözik, meggyőződésünket, hitünket sugározzák. Másrészt a pályázat kiírása azt is bizonyítja, hogy az észak-magyarországi terület vezetői vállalják azt a fontos művelődéspolitikai gondolatot, hogy az emberek érzelmét, erkölcsi kulturáltságát, önismeretét és tájékozottságát a világban a művészetek megismerése és megértése is elősegíti. A közös pályázat-hirdetés egyben a szomszéd megyék jó összefogásának is szép példája.

A pályázatra beérkezett művek közül tizennyolc művész harminchárom alkotása a retrospektív anyagban tizenegy alkotó tizennégy munkája egészíti ki az idei téli tárlat gazdag anyagát, amelyben hatvankilenc festő, grafikus, szobrász, textilművész százharmincnál több új műve látható. A tárlatot vasárnap, december elsején, délben nyitották meg a Miskolci Galériában.

A megnyitóra igen nagy számban gyűltek egybe a három megye és város vezetésének képviselői, a kiállító művészek és természetesen a művészet barátai, az érdeklődő közönség népes csoportjai. A Miskolci Galéria szinte szűknek bizonyult az ünnepségre. Bevezetőben Novák József mutatta be Sutermeister Szóló szonáta klarinétra című művét, majd Dusza Árpádné, a Miskolci Galéria igazgatója köszöntötte a megjelenteket a rendező szervek nevében. Ünnepi beszédet Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke, Borsod megye Tanácsának elnökhelyettese mondott.

Bevezetőben Varga Gáborné a felszabadulási pályázatot méltatta, majd a három északi megye eddigi mecénási szerepéről szólt, ezt követően pedig arról beszélt, hogy a közigazgatási szervezeti változások során a vidéki régiók önálló művészeti szervező szerepet kaptak, s ez sok anyagi áldozatot és munkát kíván. Mindez azonban nemes feladat a mi vidékünkön, ahol a művészetpártolásnak jó hagyományai vannak, s művészeti erőkben is gazdagok vagyunk. Szólt a hivatali és társadalmi, valamint gazdálkodó szervekre, a társadalomra váró, alkotást serkentő feladatokról, amelyek a párt közművelődési határozatának realizálása során is jelentkeznek. Beszélt arról is, hogy a felszabadítás harmincadik évfordulója arra is alkalom, hogy ki ekével, ki kalapáccsal, ki tollal, a festő ecsetjével, a szobrász vésőjével, a textilművész a fonál szépségével juttassa el művét az emberekhez és sajátos módon építse hazáját. Soha nem volt nagyobb lehetősége annak, hogy a művészet értékei a nagyközönséghez valóban eljussanak, a szocializmus távlatait megértő, a szocialista világnézetet és erkölcsöt formáló művészet a köztudat részévé váljék – hangsúlyozta-. A továbbiakban arról szólt, hogy művészeink számára igyekszünk megteremteni az igazi, értelmes alkotómunka feltételeit, várjuk munkájukat, kérjük felelősségüket eszméink történelmi igazsága iránt, s e táj, amely mindig szívesen várta ide az egész ország alkotóit, embereinek életével, a bányászok, üvegfúvók, kohászok, szőlőművelők, gépészek mindennapjaival bőven kínálja a témát – egy új történelmet – , amely méltó a művészi megörökítésre.

A felszabadulási pályázat és a miskolci téli tárlat díjainak odaítéléséről szóló bizottsági döntéseket Siklósi László, a Magyar Képzőművészek Szövetsége területi szervezetének ügyvezető titkára ismertette, a díjakat pedig Rózsa Kálmán, Miskolc város tanácselnöke adta át. A felszabadulási pályázaton Borsod megye Tanácsának három díját Czinke Ferenc grafikusművész, Iványi Ödön és Réti Zoltán festők, Miskolc város Tanácsának három díját Lóránt János, Seres János és Máger Ágnes nyerte el. Heves megye Tanácsának két díját Mészáros Erzsébet textilművész, Nagy Ernő festő, Egerét Károly Róbert szobrász, Nógrád megye Tanácsáét Mazsaroff Miklós festő, Salgótarjánét Blaskó János és Papp László festő kapta. (Ez utóbbiak a későbbiekben Egerben, illetve Salgótarjánban veszik majd át a díjaikat.)

A miskolci téli tárlaton Miskolc Város Tanácsának nagydíját Tóth Imre festőművésznek ítélték, Borsod megye Tanácsának díját Vecsési Sándor festő- és Feledy Gyula grafikusművész kapta.  A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa díját Bálványos Huba grafikus nyerte el, a Lenin Kohászati Művekét Nagy Gy. Margit textilművész, a Diósgyőri Gépgyárét Gerzson Pál festő, a Borsodi Szénbányákét Kiss Nagy András szobrász, az Ózdi Kohászati Üzemekét Kunt Ernő festő.

A Miskolci Galéria össze helyiségét megtöltő tárlatot Kovács Béla rendezte. A téli tárlat, a felszabadulási pályázat és a retrospektív gyűjtemény darabjai nem különülnek el, hovatartozásuk és Szakáll Edit tervezte impozáns katalógusból ismerhető meg. A téli tárlat anyagának kritikai méltatására visszatérünk.

(bm)

“Észak_Magyarország_1974_12_03.pdf” letöltése eszakmagyarorszag_1974_12_03__pages16-16.pdf – Letöltve 4 alkalommal – 952 KB

Benedek Miklós _ Déli Hírlap, 1974. december 2.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/DeliHirlap_1974_12/?pg=1&layout=s

Kétszáz műtárgy – Miskolci Téli Tárlat
A képzőművészet minden ágából

A felhívást májusban fogalmazták, a beküldési határidő szeptember harmincadika volt, a zsűri pedig október közepén ült össze, hogy kiválogassa azokat a műveket, amelyeket az idei miskolci téli tárlaton láthat a közönség. A jó féléves előkészítő munka mindig fontos, de most több szempontból is szükséges volt a részt vevő művészek körültekintő tájékoztatása.

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei város, Eger és Salgótarján város Tanácsa, a Magyar Képzőművészek Észak-magyarországi területi Szervezete, a kiállítási intézmények és a Miskolci Galéria által rendezett, támogatott nagy bemutató több, mint az Észak-Magyarországon élő művészek kiállítása. Rangját növeli és jellegéhez hozzátartozik, hogy hatósugara az ország minden részéből élő alkotókra kiterjed; ide meghívást kapni a művek számára is elismerést jelent. Általában is, az idén pedig különösen.

A hagyományos, a téli tárlaton való részvételre invitáló levél mellett ugyanis még egyet postáztak. Az észak-magyarországi megyék és megyeszékhelyek tanácsai által meghirdetett felszabadulási pályázat szövegét. A pályázatra olyan műveket vártak, amelyeknek témáját az eltelt három évtized ihlette. A tegnap nyílt kiállítás anyagában együtt láthatók a pályázatra és a téli tárlatra beérkezett alkotások.

Az október közepén zsűri elé került anyag mintegy kétszerese volt annak a kétszáz műtárgynak, amelyet bemutatásra méltónak ítéltek; körülük honorálták a legjobbakat a téli tárlat hagyományos, és a felszabadulási pályázat ebből az alkalomból alapított díjaival. A kiállított művekkel a mai magyar képzőművészet minden ága képviselve van a kiállításon. A galéria előcsarnokának, két kis- és nagytermének falán úgy helyezték el a képeket, hogy a festmények, grafikák és textilek egymást nem zavarják, a szobrok, kisplasztikák, kerámiák, érmék pedig jól körüljárható, megfelelően elhelyezett állványokra kerültek.

A pályázat magában is jelzi, hogy az idei téli tárlat is felszabadulásunk 30. évfordulóját köszönti, de a rendezők még külön is hangsúlyozzák a jubileumot. A kiállított anyagban ugyanis találunk mintegy tíz képet, amelyeket azoknak a műveiből válogattak, akik a felszabadulás óta eltelt harminc évben Miskolcon éltek és dolgoztak.

A téli tárlat várja a közönségét. December végéig tart nyitva, hétfő kivételével mindennap délelőtt tíztől este hat óráig tekinthető meg.

Képaláírás:
A kiállító művészeknek, a meghívott vendégeknek – köztük Moldován Gyulának, az MSZMP Miskolc városi Bizottsága titkárának, Tok Miklósnak, Miskolc megyei város tanácselnök-helyettesének – és nagy számú érdeklődő közönségnek a jelenlétében Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke, a megyei tanács elnökhelyettese tegnap délben megnyitotta a miskolci téli tárlatot.(képünkön) Ezt követően Rózsa Kálmán, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke átadta a téli tárlat díjait. Miskolc megyei város Tanácsának nagydíját Tóth Imre festőművész kapta. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsának díját Vecsési Sándor festő- és Feledy Gyula grafikusművésznek, a Borsodi Szénbányák díját Kiss Nagy András szobrászművésznek, a Diósgyőri Gépgyár díját Gerzson Pál festőművésznek, a Lenin Kohászati Művek díját Nagy Gy. Margit textilművésznek, az Ózdi Kohászati Üzemek díját Kunt Ernő festőművésznek és a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának díját Bálványos Huba grafikusnak ítélte a zsűri. Ezúttal adták át az észak-magyarországi megyék és megyeszékhelyek által meghirdetett felszabadulási pályázat díjait is. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsának díját Czinke Ferenc grafikus, Iványi Ödön és Réti Zoltán festőművész kapta. Miskolc megyei város Tanácsának díját Lóránt János, Seres János és Máger Ágnes festőművésznek, Eger város Tanácsának díját Király Róbert szobrászművésznek, Heves megye Tanácsának díját Nagy Ernő festő- és Mészáros Erzsébet textilművésznek, Nógrád megye Tanácsának díját Mazsaroff Miklós festőművésznek, Salgótarján város Tanácsának díját pedig Blaskó János és Papp László festőművésznek ítélte a bíráló bizottság.

“Déli Hírlap_1974_12_02.pdf” letöltése delihirlap_1974_12_02_a-teli-tarlat-megnyitasa_pages2-2.pdf – Letöltve 5 alkalommal – 1 MB

 

Rideg Gábor _ Észak-Magyarország, 1974. december 8.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1974_12/?pg=57&layout=s

Téli Tárlat, 1974

Amikor a kritika megírására a laptól felhívást kaptam, rövid tűnődés után vállaltam el. Nem mintha kéretni akartam volna magamat; tűnődésemnek más oka volt. Nem is egy, kettő is. Először azon gondolkoztam, vajon nem összeegyeztethetetlen-e, hogy ugyanaz a személy írjon kritikát a kiállításról, akit a katalógus előszavának megírásával tiszteltek meg, és vajon nem tartják-e majd ünneprontásnak – hiszen ünnepi alkalomról, a város felszabadulásának 30. évfordulóján rendezett kiállításról van szó – bíráló megjegyzésemet. Mondom, ezek voltak tűnődéseim okai; aztán, visszaidézve az előszó szövegét, úgy gondoltam, megfér az a kritikával. És az ünnepet is őszinteséggel tisztelhetem igazán.

Úgy hiszem, sem elfogultnak, sem ellendrukkernek nem tarthat senki, sem a miskolci téli tárlatokkal, sem a felszabadulási ünneppel szemben. Sőt, ha elfogult vagyok, úgy mindkettő érdekében vagyok az, s harmadiknak idesorolnám a művészet társadalmi szerepét, a társadalmi jelentés, a közérdekű mondanivaló magas művészi színvonalon való kifejezésének igényét, szükségességét.

S ha bírálok is, ennek nevében teszem, ezt hiányolom, ezt kérem számon a kiállított művek többségétől. Vagy fogalmazhatnám úgy is, az eredeti művészi, szocialista módon elkötelezett művészi, társadalmi gondolatokat. A szocialista realizmus hitünk szerint alkotómódszer, amely magában foglalja a művészi-emberi magatartást is. A kettőt együtt és nem külön-külön. A művész emberi magatartása, szándéka egymagában még nem hitelesítheti a művet, nem is minősítheti; ugyanígy a művészi minőség azonosulás, a művész elkötelezett emberi magatartásának etikai fedezete nélkül nem eredményezhet szocialista realista alkotást. Azt gondolom, nem szükséges bővebben indokolnom, miért sorolom nemcsak a művészi, hanem az emberi magatartás körébe, hogy az alkotók alkotó módon gondolkozzanak korukról, mert gondolatokat, meggyőződésem, érzelmeket is, ma elsősorban gondolatokkal és nem kihüvelyezett klisékkel, tematikai formulákkal lehet csupán ébreszteni.

A kiállítás anyagának három forrása van, a téli tárlaton hagyományos módon beküldött művek, a jubileumi felszabadulási pályázatra beküldött művek, és egy retrospektív válogatás régebbi, főként tematikus művekből. A zsúfolt és véleményem szerint rosszul rendezett kiállításon ez a három réteg nem különül el egymástól. Hogy miért tartom rossznak a rendező, Kovács Béla munkáját? Mert önkényesen szétszakítva az egyes művészek munkáit, olykor bántó kettősségeket leplez el, legtöbbször azonban széttördeli az összetartozó művek egymást erősítő gondolatait, s főleg, megzavarja a nézőt a tájékozódásban.

Csupán két, számomra kifejezetten zavaró példát említsek: Orosz János számomra címével együtt nem sokat mondó, üres, „bár” modern festményét csupán formalista rendező szempontok „iktatták be” két Gerzson-mű közé. Igaz, ez az elhelyezés ezúttal elkendőzte, hogy Gerzson Pál Fej című képének geometrikus érdektelensége akkor nem töltődik meg tartalommal, ha a figura konkrétabb megfogalmazásban jelenik meg a képen (Goya ötletei), csupán az válik világossá, hogy a művésznek nem sikerült tisztáznia a lényegében síkban tartott háttér és a teret igénylő figura viszonylatait. A másik példa – merő véletlen, hogy szintén díjazott művész – Tóth Imre képeinek elhelyezése, ráadásul csupán két művet válogatott be a téli tárlat zsűrije, harmadik, feltehetően jóval korábbi munka a retrospektív anyaggal került be a kiállításra. Itt jegyzem meg, nem ártott volna legalább a retrospektív anyagnál a címek mellett a mű keletkezésének évét is feltűntetni. Ez Tóth Imre esetében például a művészi kifejezésmód fejlődéséről is tájékoztatást adhatott volna. Érdekes lett volna egymás mellett látni például az Egyedül képét (feltehetően a három közül ez a legkorábbi), és az Ingázókat, amelyet a három közül a legerősebbnek érzek. Mindkettő kiindulási alapja egy jelenet „leképezése”, ha úgy tetszik zsáner, de míg az Egyedül című képében meg is áll a zsáner szintjén, az Ingázók expresszívebb festőisége a zsánert mögöttes, közérdekű, ha úgy tetszik, társadalmi jelentéssel is megtölti. Ha a három mű egymás mellé került volna, bemutatva a művész önfejlődését, az Ingázók alapján indokoltabbnak tartanám a zsűri döntését is, amellyel Tóth Imrét Miskolc megyei város Tanácsa nagydíjával tüntette ki.

A kiállítás országos jellegét az is bizonyítja, hogy lényegében áttekintést ad a mai magyar képzőművészet egészéről, igaz, kevés eredeti alkotással és annál több utánaérzéssel, stiláris „tartalmi” (ha ez egyáltalán tartalom), tematikai megfeleléssel. A stiláris megfelelésre példa a több „barcsay-s” mű, vagy egy-egy művész utánaérzése saját stílusára, a tematikus megfelelés példája többek között Mazsaroff Miklós Első napok című festménye, amelynek előképét valahol az ötvenes évek elejének magyar festészetében találhatjuk meg. A különbség csupán a modernebbnek tűnő színkezelésben van, s abban, hogy a figurák elnagyoltabbak. Már nem is merem tematikai megfelelésnek nevezni azt a gondolatnélküliséget, amelyről Király Róbert érmei tanúskodnak. Ráadásul a sorozat címe Gondolatok 1945-ről. Én bizony csupán szakmai szempontokból sem megoldott közhelyeket fedeztem fel rajtuk. S nem tudom, minek nevezzem Várady Sándor Győzelem című szobrát? Közvetlen megfelelésnek? Gondolom, ha máshonnan nem is, de bedekkerekből közismert a varsói előkép.

Úgy tűnik egyébként, hogy a téli tárlatok Achilles-pontja továbbra is a szobrászati anyag marad, leszámítva Kiss Nagy András már ismert kisplasztikáját és Nagy Sándor Ülő asszonyát, valamint a retrospektív anyagból Szabó István szép Palóc menyecskéjét, mint ahogy a miskolci hagyományoknak megfelelően most is a grafikai anyag a legegységesebb és legszínvonalasabb.

De ennyi elmarasztaló és talán kemény bíráló szó után hadd örüljek néhány jó műnek. Ezek közül Tóth Imre Ingázók című képét már említettem, hadd folytassam a sort Lenkey Zoltán Tücsök és virág című olajpasztelljével. Őszintén örülök Máger Ágnes 1939-45 és a Felvonulás című munkáinak, amelyek egy kicsit a gyerekrajzok, egy kicsit a régi „képírók” frissességével őszinték és megnyerőek. Lóránt Jánosnak talán véletlenül (?) egymás mellé kerülő négy művéből olyan egységes és minden kifejezési korlátja ellenére közérdekű mondanivalót sugárzó világ tárul a néző elé, amely az együttest a tárlat egyik legszínvonalasabb művészi produktumává avatja. Más úton jár Schéner Miháy, az ő képei közvetettebb módon kapcsolhatók mai társadalmi valósunkhoz, de a művészi kifejezés őszinteségét és szuggesztív erejét lehetetlen nem észrevenni. Szépek Somos Miklós már-már az irracionalizmusba torkolló költői látomásai is, ha hiányolom is belőlük azt a társadalmi töltetet, amelynek művészi megfogalmazása sok kiállító művésznek szándéka ellenére oly kevéssé sikerült. Sajnálom, hogy csupán mozaikszerűen és csupán gondolatban sikerült összeraknom Feledy Gyula Karancslejtős, 1944. című grafikai sorozatát, amelyet mind művészi megfogalmazását, mint társadalmi mondanivalóját tekintve a tárlat legigényesebb, legkomplexebb teljesítményének tartok. Örömmel láttam Pásztói népszokások című sorozatában Csohány Kálmán megújuló alkotókedvét, eszközeiben felfrissülő kifejezésmódját.

Végül a teljesség igénye nélkül, de annak bizonyságául, hogy – mint már említettem – a grafikai anyagot tartom a kiállítás legjobb részének, hadd soroljak fel néhány nevet: Gacs Gábor, Banga Ferenc, Bálványos Huba, Czinke Ferenc, Kovács Imre, Pető János, Swierkievitz Róbert és Szabados Árpád. Ugye, nem ismeretlen névsor; hiszen sokuk első jelentősebb sikerét éppen Miskolcon, a grafikai kiállításon érte el.

Rideg Gábor

“Észak-Magyarország_1974_12_08.pdf” letöltése eszakmagyarorszag_1974_12_08__pages58-58.pdf – Letöltve 5 alkalommal – 1 MB

Benedek Miklós: A művészetpártolás társadalmi feladat _ Észak-Magyarország 1974. december 4.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1974_12/?pg=23&layout=s

A művészetpártolás – társadalmi feladat

A vasárnap megnyílt miskolci téli tárlat sok egyéb mellett a mecenatúra gondolatát is előtérbe helyezte. A megnyitó beszédben Varga Gáborné megyei tanácselnök-helyettes arról szólt többek között, hogy a vidék lehetőséget kap a jövőben művészeti életének szervezésére, kiállítások rendezésére, azoknak a feltételeknek megteremtésére, amelyek szükségesek a művek és a közönség találkozásához. Ez azonban sok anyagi áldozatot és munkát kíván. Vidékünk művészeti szempontból erős, s jelenlegi színvonalunkat nemcsak megtartani, hanem továbbfejleszteni kell. Az életet a művészek alkotómunkája, műveik művészi színvonala jelentheti és ezek eljuttatása a közönséghez. Hogy ezt a kívánt fokon megtehessék, tanácsaink és társadalmunk további segítő, ösztönző anyagi támogatása szükséges, emelte ki többek között. Arról is szólt, hogy a mecénásoknak milyen szerepük volt a történelem során a nagy művészeti alkotások megszületésében, s hogy ez a szerep most állami szerveinkre és társadalmunkra vár. E mecénási szerep betöltésében olyan eredményeket mutathatunk fel, mint a nógrádi üzemek nyolc társadalmi szerződése, vagy a Borsod megyei kettő.

És ennél a számadatnál meg kell állnunk egy gondolatra.

A társadalmi szerződések, amelyek a munkásosztály művészetpártolását jelzik, nemcsak a művészek elengedhetetlen támogatása szempontjából fontosak, hanem legalább annyira jelentős a kapcsolat is, amely a társadalom és a művészek, ezekben az esetekben pedig szorosan a gyárak, dolgozóik és a művész között kialakulhat. A Szakszervezetek Országos Tanácsa és az akkori Művelődésügyi Minisztérium korábban közös állásfoglalásban szabályozta az üzemek és a művészek szerződéskötéseit, sajnos ennek az állásfoglalásnak a szelleme Borsodban igen gyengén realizálódik.

Ha Nógrádban nyolc üzemi társadalmi szerződés támogatja a művészek alkotómunkáját, az azt jelenti, hogy az ott élő, számottevő képzőművészek döntő többsége, csaknem valamennyije élvezi a támogatást és kapcsolatban áll üzemekkel, üzemi dolgozókkal. Borsod megyében két szerződés sajnos nagyon kevés. Akár a támogatásra érdemes rangos művészek számát, akár a támogatni képes üzemeket tekintjük. Mindössze két, Miskolcon élő művész áll szerződésben két diósgyőri nagyüzemmel, s bár vásárlások és egyéb megnyilatkozások formájában alkalmi támogatást nyújtanak más gazdálkodó szervek is, sem a megye bányászata, sem építőipari vállalatai, sem vegyipara, szövetkezetei, mezőgazdasági üzemei, sem más gazdálkodó egységei nem ismerték még fel annak a jelentőségét, hogy a társadalmi szerződéssel nemcsak a művészt segítik, hanem magukat, saját dolgozóikat is, s megteremtik annak a lehetőségét, hogy mind több és több témát is szolgáltassanak az alkotóművészeknek mindennapjaink életéből.

E két megye egymás mellé állítása igen kemény kontrasztot mutat. Nógrád megye Borsodhoz képest kicsi. Üzemei – bár igen jelentősek – Borsod üzemi ellátottságához képest ugyancsak háttérbe szorulnak. S lám, ez a kisebb megye, ahol kevesebb a mecénásnak alkalmas gazdálkodó egység és kevesebb a támogatásra érdemes művész is, jobban megértette a művészek támogatásának szükségességét. Tételes törvények nem írják elő, hogy gazdálkodó szerveink mecénási szerepet vállaljanak. Legalábbis jelenleg nem írják elő. A márciusi közművelődési párthatározat szelleme azonban már sugallja ennek szükségességét.

Nem lenne célszerű Borsod megye nagyüzemi vezetőinek, a Szakszervezetek Borsod megyeik Tanácsának, a szövetkezeteket összefogó szerveknek, a tanácsoknak és természetesen a képzőművészek érdekképviseletének közösen számba venni a támogatási lehetőségeket és szükségleteket. S már az új gazdálkodási év kezdetétől felújítani hajdan volt szerződéseket, megkeresni egymás kezét, üzemhez kötni az alkotókat. A támogatási összegek általában nem magasak, a gazdálkodó szervek költségvetését nem veszélyeztethetik. De magában a szerződés létrejöttében kifejeződhet az a kapcsolat, amely szocialista társadalmunkban a termelőmunka és a mindennapjainkat művészi átfogalmazásban tükröztető művész között szükséges. A művésznek kell a termelő élet ismerete, másképpen hogyan is tükrözhetné azt. S hogyan teljesíthetné feladatát, hogyan elégíthetné ki az üzemi dolgozók igényeit, ha nem él közöttük, ha nem inspirálja őt a munka lendülete újabb és újabb alkotásokra?

Szocialista rendünkben a művészetek és a művészet támogatása természetszerűen nem lehet egyes emberek feladata vagy éppen szocialista rendünkből adódik ennek a feladatnak társadalmivá válása. Ez pedig a különböző állami segítségeken, megrendeléseken, megbízásokon, egyebeken kívül a dolgozó tömegeket foglalkoztató gazdálkodó szervek értő mecenatúrájában kell, hogy megnyilvánuljon.

Benedek Miklós

“III. Miskolci Téli Tárlat 1974” letöltése – Letöltve 0 alkalommal –