Mazsaroff Miklós számára a természet, a táj mindig ihletet adó, kimeríthetetlen téma maradt jellegzetes formáival, a benne élő és szemlélődő ember hangulatával, viszonylataival. Bárhol járt a nagyvilágban, mindig kereste azokat a témákat és kifejezésmódokat, amelyben lelkének rezdülései leginkább kifejeződhetnek. Ennek köszönhető, hogy képei lélekrajzok, amelyekben önmagáról, saját érzéseiről, belső konfliktusairól is vall a természeten keresztül. Festői intuíciója segítségével rátalált az adott táj egyedi jellemzőire. Külföldi utazásai során Mazsaroff Miklós rögzítette megfigyeléseit, számos felvételt készített leendő témáiról, amelyek később átírásai során műtermi magányában segítették munkáját. Az eredeti természeti látványt, mint kiindulási pontot egyéniesítette, módosította ábrázolásain formáinak és színeinek fokozásával, sajátos képkivágásaival, gazdag képzeletvilágával, vízióival. Sohasem használta viszont a torzítás, deformálás groteszkbe hajló eszközeit. Összefogott, precízen megszerkesztett, a lényeget megragadó, letisztult képi világ bontakozik ki alkotásain. Összefogott, precízen megszerkesztett, a lényeget megragadó, letisztult képi világ bontakozik ki alkotásain. Tájképei jeles példái a természetben feloldódó panteista világnézetnek, tükrözik természetbe vetett hitét.
Vámosi Katalin
Mazsaroff Miklós életrajza
1929. december 24-én született Alsózsolcán, a Miskolctól 12 km-re fekvő borsodi községben. Édesapja, Mazsaroff Miklós bolgár származású volt, édesanyja, P. Nagy Zsófia magyar. Öt gyermekük közül, Mazsaroff Miklós negyedikként látta meg a napvilágot.
1936-42 Miskolcon a Soltész Nagy Kálmán utcai bolgár anyanyelvi iskolában tanult.
1943 Felsőzsolcán a MÁV kertészetben tanulóként dolgozott.
1945-46 Családjával a Dunántúlra költözött. Zircen, majd Bakonynánán éltek. A család férfitagjai bányászként dolgoztak a dudari szénbányában.
1947 tavaszán nyilvános pályázatra adta be munkáit, amely alapján Pap Gyula felvette a Nagy Balogh János Népi Kollégiumba, Nagymarosra. Itt kezdte el képzőművészeti tanulmányait.
1948 nyarán a nagymarosi kollégiumot beolvasztották a budapesti Derkovits Képzőművészeti Népi Kollégiumba. Az egyesített intézmény hallgatóit, a Derkovits – kollégistákat kötelezték, hogy felvételi vizsgát tegyenek a Képzőművészeti Főiskolára. Mazsaroff Miklóst még ebben az évben felvették a főiskolára, ahol öt évig tanult. Mesterei Pap Gyula, Pór Bertalan, Berény Róbert és Domanovszky Endre voltak. Példaértékű volt számára Berény Róbert posztnagybányai hagyományokat követő művészete, hiszen kiválóan szemléltette, hogy külső kényszer ellenére is megteremtheti a művészember saját világát.
1952. július 10-én házasságot kötött Rézéky Zsuzsannával.
1953 Befejezte főiskolai tanulmányait festészeti szakon. Szeptember 5-én született első gyermeke, István. A Művészeti Alap tagja lett. A Hadtáp Tiszti Iskolában dolgozott nyolc hónapig rajzolóként.
1954-56 Két éves szocialista üzemi szerződést kötött budapesti üzemekkel, többek közt az Óbudai Gázgyárral.
1956 A Bolgár Kulturális Intézetbe járt bolgár nyelvtanfolyamra 8 hónapig. Ősszel Bulgáriába utazott egyrészt tanulmányi céllal – Mira és Ivan Jovcsev bolgár művészházaspár meghívására –, másrészt felkutatni apja rokonait. Édesapja Draganovo faluból indult el az 1910-es években Magyarországra, hasonlóan más kertészekhez, akik szintén áttelepültek hazánkba.
1957 áprilisában tért haza Bulgáriából, mivel az ötvenhatos forradalmi események miatt novemberben lezárták a határokat. Egyik bolgár rokonlátogatása során ismerkedett meg második feleségével, akihez novemberben visszautazott. Október 30-án elvált első feleségétől. December elsején házasságot kötött Szófiában dr. Nikolaeva Máriával és Topcsiba, egy bolgár faluba költözött feleségével, akit ide helyeztek körzeti orvosnak.
1958 őszén jött vissza Magyarországra feleségével és telepedett le Miskolcon.
1959 A Selyemrétre költözött feleségével és anyósával.
1960 Bulgáriai körutazáson vett részt feleségével. Ezt követően szinte minden év nyarán ellátogatott családjával a Fekete-tenger partjára.
1961. április 24-én született meg lánya, Csilla.
1962-63 A megyében elsőként kapcsolatba került falusi termelőszövetkezetekkel (Edelény, Múcsony, Borsodszirák), amelyekkel gyümölcsöző munkakapcsolatot alakított ki.
1963 A Soltész Nagy Kálmán utcán vásárolt lakásba költözött családjával, ahol haláláig élt.
1963 – 64 Nagymarosi művésztelepen dolgozott.
1964 Szocialista szerződést kötött a Borsodnádasdi Lemezgyárral, amely kapcsolat közel egy évtizedig fennmaradt.
1965 Áprilisában feleségével Jugoszláviában körutazáson vett részt. November 13-én született meg fia, Miklós. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Területi Szervezetének volt a Borsod megyei titkára öt évig.
1966 Saját műtermet alakított ki a Soltész Nagy Kálmán utcai lakás tetőterében. Előtte a Miskolci művésztelepen dolgozott.
1966-1970 A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Borsod megyei titkára, illetve a MÁV Képzőművészeti Szakkörének vezetője.
1967 Körutazáson vett részt feleségével a Szovjetunióban.
1968 A weimari Bauhaus egykori növendékével, majd a berlini Itten – Schule tanárával, Pap Gyulával barangolta be első ízben Itáliát, egészen Szicíliáig. A két hónapos utazás során Ausztriában, Németországban, Svájcban is megfordultak. A mediterrán tájélmény hatására művészetében stílusérés következett be, azaz a szolid, visszafogott lírai posztimpresszionista színeket és a szokványos képkivágásokat felváltotta a konstruktívabb, karakteres kifejezésmód, az erőteljes forma- és színvilág, valamint a belső rend, a szigorú szerkesztés. Mazsaroff Miklós temperamentumának hirtelen robbanása dinamikussá, markánssá és karakteressé formálta nemcsak festményeit, hanem sokszorosított grafikáit is, melyek közül főként rézkarcokat, linóleum- és fametszeteket készített a miskolci művésztelepen, többek között Feledy Gyula, Cs. Nagy András, Lenkey Zoltán és Csohány Kálmán grafikusművészek társaságában.
1969 Egy hónapot töltött Svájcban.
1971 Önálló kiállítással mutatkozott be Budapesten a Fényes Adolf Teremben. A Művelődésügyi Minisztérium megvásárolta a „Hámor ősszel” című olajtemperáját (1967, olajtempera, farost, 90×110 cm).
1972 Körutazáson vett részt feleségével Spanyolországban.
1973-1990 A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Területi Szervezet művészeti titkára volt.
1974 IV. Akvarell Biennálé bíráló bizottságának tagja volt Egerben. Munkáival szerepelt a Felszabadulási pályázaton, ahol elismerésben részesült.
1975. június 21-én nyitotta meg „A köztulajdon 1945-75” című jubileumi kiállítást Miskolcon, a Kossuth Lajos Művelődési Házban. Egy hónapot töltött Itáliában családjával.
1977 Több nemzetközi művésztelepen is dolgozott, többek között Síraván és Mihalovcén, továbbá a hazaiak közül Salgótarjánban.
1978. június 2– 30. között körutazáson vett részt Spanyolországban és Portugáliában.
1979. június 24. – július 21. között a prilepi művésztelepen dolgozott. Párizsban járt tanulmányúton.
1980. november 21-én tagja lett a Művelődésügyi Bizottságnak. A vologdai grafikusokkal ápolt baráti kapcsolat révén – amely előző évben a grafikai biennálén alakult ki – Vologdában vendégeskedett Lenkey Zoltán, Tóth Imre miskolci művészekkel.
1981 Munkácsy-díjat kapott. Szeptember 25-én megnyitotta a Vologdai Képzőművészek tárlatát Szikszón, a Művelődési Központban. Feleségével Görögországban körutazáson vett részt.
1982. nyarán, tanulmányúton járt Vologdában, ahol két hónapot töltött el Feledy Gyula, Lenkey Zoltán és Pető János miskolci grafikusokkal. Decemberben két hetet nyaralt Gran Canarián feleségével. Az Országos Akvarell Biennálén volt zsűritag Egerben.
1983. július elsejétől vállalkozási szerződést kötött a Lenin Kohászati Művekkel, amely közel egy évtizedig kölcsönös egyetértésben működött.
1984 Miskolc felszabadulásának 40. évfordulójára kiírt pályázatra adta be a következő alkotásokat: Szentistváni határ (1982, olajtempera, farost, 50×90 cm, magántulajdon); Városunk változásai I.-II. (1984, pasztell, papír, 50×66 cm, magántulajdon); Géppark a tsz-ben (1982, olajtempera, farost, 50×90 cm, magántulajdon); Télen a hodályban (1982, olajtempera, farost, 50×90 cm, ismeretlen helyen).
1987. novemberétől decemberig a SZOT képzőművészeti ösztöndíjasa. Ekkor festette az LKM Kombinált Acélmű (1987, olajtempera, farost, 80×100 cm, magántulajdon); Tehenek (1986, olajtempera, farost, 80×110 cm, HOM Képzőművészeti Tára); Vörös sziklás táj (1987, olajtempera, farost, 60×80 cm, ismeretlen helyen) és a Sárga tulipánok (1986, olajtempera, farost, 60×80 cm, ismeretlen helyen) című festményeit. Egy hónapot töltött fiánál, Istvánnál az Amerikai Egyesült Államokban.
1988. október 16-án a megyei delegáció tagjaként utazott el Neubrandenburgba a művészeti élet tanulmányozására.
1989 A Miskolci Galériában 60. születésnapján önálló tárlaton mutatta be harminc év anyagát.
1990 Hollandiában járt feleségével.
1992 Tenerife szigetén (Kanári szigetek) nyaralt feleségével.
1995 Egyiptomi körutazáson vett részt feleségével.
1997 Angliában körutazáson vett részt feleségével. Szeptember 6-án halt meg Miskolcon.
Mazsaroff Miklós a Fekete-tenger partján Várnában, 1960-ban
Csohány Kálmán grafikussal 1970 körül
Tanulmányúton Vologdában 1982 nyarán. A küldöttség tagjai (balról): Mazsaroff Miklós, Lenkey Zoltán, Pető János, Feledy Gyula
Mazsaroff Miklós az Alkotóház udvarán Lenkey Zoltánnal, jobb szélen Kondor Bélával. Lenkey takarásában középen Duranci Béla, aki Önéletrajz Kondor Bélával. Naplójegyzetek 1962-2008 c. könyvében így ír a történésekről:
„1970.04.22. szerda
Miskolc. Az állomásról egy darabig villamossal mentünk, aztán gyalog a grafikai műhelyig. Tényleg ideális hely művésztelepnek. Nagy ház, a kaputól lépcső vezet fel szépen parkosított udvaron át. Több műhely is van, mellettük vendégszobák. Nem maradtunk a házban. Mire odaértük, a kollégák már meggyújtották a tüzet az udvar hátsó részében. Magát a sütési „szertartást” azonban együtt kezdtük el. Fóliába tekert hússzeletek, nyársra tűzve és két villás botra fektetve a tűz fölött.
Nem szép tőlem, de nem emlékszem a háziakra. Tudom, hogy a „főnyárskezelő” orvos, vagy a felesége az. És kettejük közül valaki, talán a férfi bolgár. Itt van Feledy is, szerény ember, jó házigazdaként serénykedik körülöttünk. Azt hiszem, hogy Csohány és én voltunk a legvirgoncabbak, s alighanem a leghangosabbak is. Kondor kissé félrehúzódott, ül, nézelődik. Úgy látom, élvezi, hogy mi jól érezzük magunkat.
Az idő szép, meleg van. Labdáztunk egy kicsit, aztán belakmároztunk az igazán pompásan elkészített húsból. Ilyen, fóliába tekert, tehát sehol oda nem kapatott, előbb párolt, aztán pirosra sütött pecsenyét eddig még sohasem ettem.
Béla, mint mindig, kivesz a tányérjára pár falat húst, a térdére fekteti, turkál közte, időről időre szájába vesz egy-egyet. Figyelem, megeszi-e mind. Persze, hogy nem. Cigarettára gyújt…
Jó későn érkezünk Budapestre, fáradtak vagyunk, de elégedettek.
Lefekvés előtt megpróbálom lejegyezni a nap történéseit. Érdekes, nincs mit lejegyeznem. Mi Miskolcon tényleg nem „láttunk” semmit. Ott töltöttük az egész napot a tűz mellett, élveztük a kirándulást a szó legszorosabb értelmében! Nem emlékszem rá, hogy egyetlen „okos szót” is ejtettünk volna. Egyszerűen szórakoztunk a gyönyörű szép időben, „jóízűt” bámultunk a tűzbe, kitűnő pecsenyét ettünk, s nagyon jó borokat ittunk hozzá. Végül is, ezért mentünk, nem? Úgy szólt a megállapodás, hogy a háziak megmutatják, mi az igazi nyárson sütés. Szó ami szó, megmutatták.”