Nagy Gy. Margit (1931-2015) gobelinművész és Varga Miklós szobrászművész kiállítása
2018. április 12. — 2018. május 13.Megnyitó: 2018. április 12., 17:00
A kiállítást megnyitja: Aranyosi Zsuzsánna textilművész és Szanyi Péter szobrászművész
Kurátor és rendező: Pirint Andrea művészettörténész
Helyszín: Rákóczi-ház (Rákóczi u. 2., Bejárat a Széchenyi utcáról)
Nyitva tartás: 2018. május 19-ig, keddtől szombatig 9 – 17 óráig
meghívó
Miskolc jeles alkotóinak — az 1960 óta városunkban dolgozó szobrászművész és gobelinművész házaspár – munkáiból rendezett közös tárlat, melyen Nagy Gy. Margit személyesen sajnos már nem lehet jelen. A rendezvénnyel Varga Miklóst 90. születésnapja alkalmából köszöntjük, Nagy Gy. Margit emléke előtt pedig első alkalommal tisztelgünk posztumusz kiállítással.
Munka közben. Kassai Vasmű, 1973. (Fényképfelvétel a művész tulajdonában)
VARGA MIKLÓS
SZOBRÁSZMŰVÉSZ
1928. május 16-án, Mezőtúron született.
1947–1948-ban a Derkovits Kollégiumban, 1948–1953 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Beck András és Pátzay Pál voltak.
Termékeny munkássága során Varga Miklós hatalmas életművet hozott létre, melyen belül a megrendelésre készített köztéri szobrok és domborművek, valamint a belső ösztönzésre született kisplasztikák és érmek egyenlő fontossággal bírnak. A realista szemléletű, természetelvű alkotások mellett elvont kompozíciók is szervesen illeszkednek munkásságába.
1973 (Kováts Tibor felvétele)
Számos időszaki (csoportos és egyéni) kiállításon mutatta be alkotásait, köztéri munkái ugyanakkor állandó és színvonalas jelenlétét szavatolják. Monumentális alkotásai máig meghatározó objektumai többek között Budapest, Kaposvár, Kassa, Mezőtúr városképének. Köztéri plasztikáinak javát azonban Miskolc város számára készítette. Noha a műfaj sajátosságaiból adódóan több miskolci szoborműve is eltűnt az idők folyamán (városrendezés, lopás), ma is álló munkáival mértéket szabott városképünk számára.
Műteremben (Magyar Távirati Iroda felvétele, a művész tulajdonában)
Közösségszervező munkássága ugyancsak jelentős. Miskolci letelepülésétől kezdve aktív szerepet játszott az észak-magyarországi régió kulturális életének megszervezésében. Hosszú időn keresztül a Képző- és Iparművészeti Szövetség Területi Szervezetének titkára, 1962–1990 között, közel harminc éven át, a diósgyőri Vasas Képzőművészeti Kör szobrász-szakosztályának vezetője volt. 1983-ban megszervezte a Szinyei Merse Pál Alkotóközösséget, melynek 1994-ig művészeti vezetője volt.
A komoly fizikai erőnlétet igénylő szobrászati tevékenységgel 2005-ben fel kellett hagynia. Azóta a festészet nyelvén fejezi ki gondolatait, mellyel a 90-es évektől kezdve foglalkozik.
1978–1980 (Fényképfelvétel a művész tulajdonában)
JELENTŐSEBB DÍJAK, ELISMERÉSEK
1971. Lenin Kohászati Művek Alkotó Díja
1973. Együtt Budapestért Centenáriumi Emlékplakett (a Rákospalotán felállított térplasztikájáért)
1974. Pro Urbe Miskolc
1978. Pro Urbe Mezőtúr; Miskolci Téli Tárlat – Borsodi Szénbányák díja
1983. Miskolci Városi Tanács ösztöndíja
1984. Miskolci Téli Tárlat – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács díja
Nagy Gy. Margit és Varga Miklós szülővárosukban, Mezőtúron ismerték meg egymást. Fővárosi tanulmányaik ideje alatt bizonyossá vált, hogy útjaik egyfelé tartanak, és hogy szerelmük egy életre szól.
1952-ben házasságot kötöttek. A következő években Budapesten, a Derkovits Népi Kollégium családos szárnyában éltek.
1955-ben megszületett kislányuk.
1957-től a Kecskeméti Művésztelepen éltek és dolgoztak.
1960-ban a Miskolci Művésztelepre költöztek. A városban inspiráló művészeti közeg és kedvező körülmények fogadták a párt; szép feladatok vártak rájuk. Miskolcon végleges otthonra találtak.
Közös gyűjteményes kiállításuk megnyitóján, 2005. (Kulcsár Géza felvétele)
Nagy Gy. Margit és Varga Miklós művészete egymással párhuzamosan formálódott. Több mint hat évtizedet éltek meg együtt. A közösen átélt örömök és bánatok, jó és rossz élmények, a gondolatcserék és az együtt tett utazások világszemléletüket is hasonlóan alakították. Alkotásaik olykor szembeöltő módon csengenek össze, máskor kiegészítik egymást, a technika adta különbözőségnek (meleg-hideg, puha-kemény) köszönhetően pedig a legteljesebb harmóniában egyesülnek.
Munkásságukat a szakma nagyra becsüli. A Herman Ottó Múzeum 2005-ben gyűjteményes kiállítással tisztelgett a művészházaspár életműve előtt. 2006–2007-ben napvilágot láttak a munkásságukat feldolgozó monográfiák, melyek szerzője – ahogy a 2005-ös kiállítás rendezője is – Goda Gertrud művészettörténész, kiadója a Herman Ottó Múzeum volt.
1975 (Kováts Tibor felvétele)
NAGY GY. MARGIT (1931-2015)
GOBELINMŰVÉSZ
1931. március 17-én, Mezőtúron született.
1946–1950 között a budapesti Művészeti Gimnáziumban tanult, 1950–1956 között az Iparművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Ferenczy Noémi tanítványa lehetett.
Nagy Gy. Margit korai művei a szeretve tisztelt mester, Ferenczy Noémi hatása alatt születtek. Erős személyiség lévén gyorsan felhagyott a „bevált recept” követésével, és az 50-es évek végétől kezdve már a saját útját járta. Témáit a számára mindvégig meghatározó élményt jelentő természetből, az élet folyásából és saját érzéseiből merítette. A 70-es évek közepéig figurális kompozíciókat készített, melyeket biztos rajztudás és kiérlelt emberábrázolás jellemez. Ezt követően jellemzően nonfiguratív kompozíciókat alkotott, melyek témáit továbbra is a természet, a mikrobiológia világa szolgáltatta. Munkáit formai tisztaság, közlési tartalom, valamint precíz és igényes szövéstechnikai tudás jellemzi.
Archív felvétel évszám nélkül (HOM Képzőművészeti Adattár)
A technika tekintetében folyamatos kísérletezésre, megújulásra törekedett. A klasszikus gobelintechnika mellett dolgozott előfonattal, alkalmazott varrott technikát, keleti csomózást, s a különböző eljárások kombinálásával plasztikus hatású, kétrétegű falikárpitokat is készített.
Fénykép reprodukció az 1977-es kőszegi kiállítás katalógusában
Munkáit nem csupán megtervezte, de a kivitelezést is minden esetben maga végezte. Egy-egy nagyobb szövött falikárpit több éves munka eredménye. A művészi mesterség egészségkárosító hatásai hosszú évtizedek után a szövés abbahagyására kényszerítették. A 80-as évek második felétől kezdve tűzzománccal foglalkozott, s ebben a műfajban folytatta önkifejező művészi tevékenységét.
2015. október 25-én hunyt el. A miskolci Deszka-temetőben nyugszik.
JELENTŐSEBB DÍJAK, ELISMERÉSEK
1960–1961. Elnyerte a budapesti új Madách Színház belső fogadóterére kiírt pályázatot.
1974. Miskolci Téli Tárlat – Lenin Kohászati Művek díja
1979. Mezőtúr város kitüntetése (társadalmi munkáért, arany fokozat); Salgótarjáni Tavaszi Tárlat – az Öblösüveggyár Munka-Művészet díja
1981. Miskolci Téli Tárlat – Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának díja
1984. Miskolci Téli Tárlat nagydíja (a Herman Ottó Múzeum megbízásából 1982–1983-ban készített Kompozíció című művére)
1988. Miskolci Téli Tárlat – Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának díja
2005. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Alkotói díja