A katalógust tervezte és a kötet fotóit készítette: Bogár György
Gergely Mihály katalógus előszava
Téli Tárlat szerepkeresőben
„…a műalkotás nem a műértők és a tudósok kedvéért létezik,
hanem a közönség élvezetére és javára.”
„Él-e még a művészet a tudomány korszakában? – teszi fel a századvég egyik fontos kérdését már könyvének címében Oto Bihalji-Merin. (Munkája Stuttgartban jelent meg először, 1969-ben, nálunk 1988 nyarán, majdnem két évtizedes késéssel tehát.)
A fő kérdést még sok követi az imponáló tárgyismerettel megírt könyvben. s végére érve az olvasó helyt ad az első fejezet címének: „Több kérdés, mint válasz”. Pedig ha a kimondandó kérdések nem fogalmazódnak meg helyesen és idejében, azokra hamarosan nem születnek érvényes feleletek, az ember és céhe, szakmája, esetünkben a művész s a művészet, zavarba, válságba kerül. Ha a zavar tartósnak mutatkozik, az hat másokra, a környezetre, a partnerekre is.
A társadalmak korán kialakult hierarchiájában, néhány ezer évvel ezelőtt különült el adottságaik, feladataik másféle természete következtében a hatalompolitika, a tudomány és a művészetek szférája. A hármas szereposztásban kezdettől a politika, a közösségek egy-egy vezető csoportja gyakorolta a tényleges hatalmat. A társadalmi hierarchia piramisának csúcsát ő foglalta el, övé volt az irányításhoz szükséges apparátus, ő tartotta kézben, s ha elég okos volt a hatalompolitika, akkor mindig elfogadta, igénybe vette a másik kettő, a tudomány és a művészet segítségét, eredményeit.
A politika jellemző sajátja azonban, hogy a tényleges hatalmon nem osztozik. Erre csak a legújabb korban kezd rákényszerülni, de még mindig úgy, hogy fokról fokra enged nagyobb teret másoknak. A politikát mindig is feszélyezte (mert hibáit, szörnyű vétségeit, veszedelmeit leleplezte) a tudományok szakértelme, tárgyismerete és a művészetek rendkívüli érzékenysége, a rejtőző, még csak érlelődő, készülődő új jelenségekre is fölfigyelő szenzibilitása, lelkiismerete, igazságszeretete, küldetéstudata. az együttműködésnek vannak optimális lehetőségei, ez azonban ritkán és rövid ideig volt jelen a történelemben háborítatlanul. Ami állandó maradt: a politikahatalom mindig, mindenütt megtartotta primátusát. Volt idő, amikor a politika mellett a művészeteknek jutott nagyobb szerep, teljesítményeik, népszerűségük alapján, máskor a tudományoknak. Az utóbbi évtizedekben (a II. világháború óta) sosem volt mértékben nőtt meg a tudományok térhódítása, örvendetes növekedése a politika rovására, annak késleltetett, de a korunkban zajló folyamatoktól kikényszerített visszahúzódásával megy végbe világszerte.
Kár, hogy ebben a végre elérkezett küzdelemben a művészet nem tud méltó társa lenni a tudománynak, mert ők ketten – a sokszor bevált testvéri érdekszövetségben – meggyorsíthatnák a történelemben először lehetővé vált szerepátrendeződést, a politikahatalomnak az őt megillető, ténylegesen kívánatos szerepkörbe való visszaszorítását. Azaz a társadalmi struktúra valódi demokratizálását. Tehát óriási a mostani tét, és óriási a triumvirátus minden tagjának történelmi felelőssége. Megdöbbentő, hogy jelenleg éppen a művészetek vannak legjobban lemaradva, emiatt is lassabban és később következhet be a társadalmak humanizálása, ezért pedig külön felelősség terheli a művészeket, akik szerepzavarukban nehezen képesek megtalálni helyüket korunkban. Éspedig azért, mert ma is a századunk elején elkezdett polgárpukkasztás, eredetieskedés, önmegvalósítás játékaiba elmerülve feledik tulajdon identitásukat, tehetségük természetét. Ezért nem él a kor által felkínált új lehetőségek kihasználásával sem a művészet, nemhogy új terepet verekedne ki magának.
Igaz, a művészet szerepzavara ne egyedi, nem kivételes. A tudomány is megharcolta a maga válságait (egészen ma sem mentes tőle), de a művészetek makacs szerepzavarával ellentétben éppen századunkban nőtt olyan hatalmas erővé, mint soha a történelemben.
E legújabb kori világvetélkedésben valójában a politika is lényegében a tudományok mögé szorult, mert nem tud többé meglenni a tudomány és technika produkciói nélkül. A művészet nélkül igen, ezért negligálhatják a totális, diktatórikus hatalmak, nincs rá szükségük, úgy hiszik. Kellemetlen nekik a művészetek leleplező őszintesége, igazmondó valóságábrázolása.
A tudomány ezekkel kevésbé törődött, őt elsősorban mindig az anyagok tulajdonságai, törvényei és folyamatai foglalkoztatják, belőlük alkotja meg az új és újabb felfedezéseit, valóra váltva az emberiség régtől dédelgetett, legvakmerőbb álmait is. A tudomány ritkán kívánta átvenni a művészet szerepét, nem került olyan kínos helyzetbe, mint kiváltképpen századunk művészete, melyet annyira ámulatba ejtettek a tudományok fantasztikus sikerei, hogy folyton azokkal akarja ötvözni vagy helyettesíteni műfajait, mesterségbeli fogásait, anyagait, eszközeit.
Mindez óriási tévedés, vakvágányra vezetett sok művészt, akik hátat fordítottak a csodálatos gazdagságú hagyományoknak, az elődök eredményeinek.
De elfordulhat-e a művész sorstársaitól, sajátos rendeltetését megtagadhatja-e? lemondhat-e ősi szerepéről, önmaga és kora megismeréséről, kifejezéséről a talán legemberibb tudomány, az esztétikum körében?
Eredeti stílusát keresve, egyéni hírét, karrierjét hajszolva festegetheti-e a művész mondjuk tiszta fehérre négyszögű avagy háromszögű vásznait, netán egy-két halványan derengő zöld-kék csíkkal ünnepelheti is elképesztően originálisnak vélt leleményét? És igazi, sokakat elbűvölő, felkavaró, mindenképpen a műalkotás kivételes élményét adó, szobrok helyett nekiállhat-e vesszőket, husángokat lehántani, aztán a kiállítótermeket velük betelepíteni, mintha a mező szelíd bokrai, sarjerdeje volnának, lehetnének, hogy mindezen ájuldozzanak a lila szövegekre hajlamos műkritikusok, új művészeti izmusokat ötévenként kikiáltó esztéták és félművelt sznobok? Tehetni teheti mindezt a művész, csak éppen amikor effélével veszkődik, bíbelődik, már nem valóban modern (azaz kora adottságaihoz méltó), alkotóként cselekszik, hanem a főszerepét könnyelműen elszalasztó, immár figyelemre nemigen érdemes epizodistaként.
Az idei Téli Tárlatra 73 művész 326 művet küldött be, a zsűri 70 alkotó 170 munkáját fogadta el. Ezeknek az 1961-es Grafikai Biennáléval kezdődött miskolci kiállításoknak hagyományuk, az ország képzőművészeti életében rangjuk van. A Téli Tárlatot először 1970-ben rendezték meg, azóta évenként váltják egymást.
Vannak-e a mostani Téli Tárlatnak észreveendő jegyei? Elsőként említhetjük az újítást: csak a táj (Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves, Nógrád megye) művészeinek munkáiból válogattak. vagyis az esztétikum sajátos lehetőségeit elismerve (újra fölismerve?) az ország egyik régiójának művészetét kívánja bemutatni az új rendezési elv. Valóban lehetséges gyorsan uniformalizálódó, integrálódó korunkban egy ország, sőt, egy országrész észlelhető különbségeit művészként fölmutatni? – Lehetséges, nem kell itt felsorolni a hazai példákat Nagybányától Szentendréig. És mik volnának e sajátosságok?
Még mindig a rendezési elvek gyarapodásáról.
Dicséretes gesztus, mellyel a táj amatőr művészei közül is többeket (huszonnégyet) meghívtak.
Elismerést érdemlő tett, művészeti életünk egyik igaztalanságát teszi jóvá egy régióban azzal, hogy azonos lehetőséget biztosítanak tehetséges embereknek, függetlenül attól, milyen diplomával végezték ifjúkori tanulmányaikat, vagy anélkül, a családot eltartó „civil” kenyérkereset mellett tudnak művészettel foglalkozni.
Tehát mai nyelvhasználatunk szerint amatőrök, autodidakták, „magukfaragta emberek”, ahogy Dési-Huber István nevezte magát. Örvendetes, hogy hazánk legjobban iparosított táján évtizedek óta számos képzőművészeti kör működik, rendszerint egy-egy vállalat, termelőszövetkezet, intézmény támogatásával. E stúdiók tagjainak munkáiból válogatott az a szépen megrendezett, jó színvonalú kiállítás is, mely a miskolci ( diósgyőri ) Vasas Galériában megelőzte a tárlatot.
Túlzás lenne azt mondani, hogy az Amatőr Stúdió huszonnégy tagjának ( a kiállítók harmadának ) jelenléte érzékelhetően erősíti az összbenyomást: az itt élő művészek alkotásainak valóságközelibb, s a hagyományokhoz is erősebben kötődő voltát. A vissza-visszatérő, figyelmes műélvező mindenképpen érzékeli: hosszú évek óta kemény munka, tudatos kísérletező kutatás folyik azonban a műhelyekben, műtermekben, ahonnan ezek a grafikák, festmények, szobrok, kisplasztikák idekerültek. S az is biztató tanulság: még mindig a miskolci művésztelep alkotói adják meg a tárlat karakterét ( Barczi Pál, Feledy Gyula, Kunt Ernő, Mazsaroff Miklós, Papp László, Pető János, Seres János, Szanyi Péter, Tóth Imre ). Az évtizedek óta nálunk is domináló művészeti divatok rövid életű izmusainak hatásait ( persze mindig késve ) felvonultató kiállítások után üdítő élmény látni, milyen erőt és szépséget sugározhatnak a robusztus festőiségű Kunt Ernő vásznai ( Havas táj, Feltámadáskor Diáson, Ladikos ), hogy az új, ugyancsak realista hagyományokon megizmosodott Seres János szűkszavúan fogalmazott tájképeiből mennyi mindent „ kiolvashat’’ alkotóról, modellről, korról a valamelyest is beleérző néző, hogy az elsősorban grafikus Tóth Imre néhány tömör színnel széles, kurta ecsethúzásokkal megkomponált vásznain jelentkező festőnek sem kell teljesítményéért pironkodnia, s az ember szíve megsajdul Pető János agonizáló, pusztuló három tája előtt, mert aggódik alkotójukért, nem távolodott-e túl messze a műértő körökben ma is emlegetett, tíz évvel ezelőtti kiállításától ( a Mini galériában ), amikor sokan ámuldoztunk feledhetetlen akvarelljeiben gyönyörködve. ( A bevezetőben említett veszély, a modernkedés divatja, nem csak őt fenyegeti, igaz, ezen a tárlaton alig néhányan jelentkeztek ilyen grafikákkal, festményekkel, s főként fiatalok. ) A szobrászok közül Jószay Zsolt, Szanyi Péter, Varga Éva és Vasas Károly művei tartoznak a meghatározó munkák közé. Mellettük föl kell figyelnünk a fiatalokra is, elsősorban Földi Péter megkapóan ötletes festményeire ( Kacsaúsztató I. és II. ), a kitűnő fotóművészként ismert Fejér Ernőnek itt először szereplő míves rajzaira.
Nem szenzáció mindez, tudom, de aggálytalanul elújságolható jó híre helyét, szerepét kereső mai művészeti életünknek. S mert itt az alkalom tudatni: a Téli Tárlaton először látható a negyvenéves külföldi távollét után a közelmúltban Miskolcra hazatelepült Szalay Lajos néhány rajza is, az eddigi kétkedők sem vélhetik az ugyancsak idevalósi ember elfogultságának e tudósítást. Szalay a magyar rajzművészet vitathatatlanul egyik legnagyobb mestere, jelenlétével ezután mindig sokkal gyarapíthatja a miskolci kiállításokat.
A bevezetőben legfrissebb olvasmányaim egyikeként idézett Oto Bihalji-Merin könyve későbbi kiadásaihoz 1985-ben rövid utószót írt. Néhány sora idekívánkozik. „ A XX. század művészetét a stílusok és médiumok sokfélesége jellemzi. Pluralizmusnak számtalan válfaját ölel fel Gauguintől Generalicig: fauvizmust és szürrealizmust, kubizmust és absztrakció változatait, akcióművészetet, minimál artot, concept artot, process artot, land artot, kinetikus művészetet szocialista és fotografikus realizmust, az informel művészetét, egészen a neoexpresszionizmusig, a visszatérő századvégi műformákig. A változó stílusok és irányzatok bekerültek a művészet történetébe – avagy visszhangtalanul elmúltak, új műformáknak adva át helyüket. Merre tart a művészet a XXI. század küszöbén? Belefáradva a kísérletezésbe, az utóbbi években a kortárs művészet kezd elfordulni a modernizmus klasszikusaitól. A fiatal nemzedékek szabadulni akarnak az avantgarde hipnotikus vízióitól. Az avantgarde után így nevezik elszakadásukat. De mit kínálnak helyette? …’’Idézett szerzőnk pontosan fogalmaz: „ A változó stílusok és irányzatok bekerültek a művészet történetébe’’- a bevezető gondolatfutamban én a művészet ennél sokkal nagyobb szerepéről-esélyéről beszéltem, melynek kiemelkedőbb eseményeivel az emberiség történelemkönyvébe kellene bekerülnie. A helye mindenesetre megvan, rávár, hogy betöltse azt. Oto Bihalji-Merin felsorolása a századunkbeli izmusok vonulatáról is igazolja, milyen nehéz a művészetre szóló talentummal bölcsen és felelősséggel élni, azt a szerepet a kor egyik lehetséges főszerepeként alakítani. Tévednek, akik azt mondják, elmúlt e szerep ideje véglegesen, mert korunk visszavonhatatlanul a tudományok kora. Ne higgyünk nekik. Amíg ember él, a szépség, a művészet vágya, igénye is benne él, hiszen e csoda magával az ember kivirágzásával egy idős. A spanyolországi Altamira barlangfestményei húszezer éve azt árasztják magukból. Miként a gondolkodó, szerszámkészítő ember tudományra szóló tehetségéről az ugyanott talált csiszolt kőeszközök tanúskodnak.
Gergely Mihály
Dr. Kovács László megnyitó beszéde
Az 1970 óta megrendezésre kerülő Téli Tárlat ismét gyökeres változáson ment keresztül. Előzménye az Országos Képzőművészeti Kiállítás még kiemelkedő nagymesterek munkáiban hitte a tárlat erejét, természetesen ekkor is már különleges hangsúlyt fordított a területen elő művészek munkáinak bemutatására. A 70-es évektől egyre gyengébb a Téli Tárlat országos jellege, a művészek figyelmét tőle elvonták saját egyéni kiállításaik, megnövekedett a hasonló jellegre törekvő kiállítások száma, sok művésznek már nem volt érdeke részt venni ilyen jellegű kiállításokon. Ezt a tendenciát felismerve született a Téli Tárlat rendezőinek az az elhatározása, hogy várhatóan közepes színvonalú országos tárlat helyett, amely csak megpróbál lenni, megkísérel az észak-magyarországi területen élő művészeknek egy erősebb karakterű fórumot, bemutatkozási lehetőséget teremteni. Az utóbbi két tárlaton még a rendezők meghívására szerepelt néhány városunkhoz művészetével kötődő vendégkiállító. Ez a mostani tárlat viszont már csak a megyénk, Heves, és Nógrád megyében élő képzőművészek munkásságának eredményeit mutatja be.
Ez a tendencia követi a társadalomban napjainkban végbemenő fontosabb egészséges változásokat. A gazdasági, a politikai és a kulturális életünk különböző területein megnyilvánuló decentralizmus jegyében módosult a Téli Tárlat alapelve is.
Budapest mellett minden nagyváros vagy földrajzi egység igyekszik egy, csak rá jellemző, csak nevéhez kötődő fontos, nagy kulturális eseményt vagy eseménysort megvalósítani. Városunk például hosszú ideje megrendezője az Országos Grafikai Biennálénak, a Rövidfilm- és Tévéfesztiváloknak, a Formációs Táncbemutatónak, a Miskolci Nyár rendezvénysorozatban a Kaláka Folk Fesztiváloknak, komolyzenei és színházi programoknak.
Reméljük, hogy ebbe a koncepcióba beilleszthető a Téli Tárlat is, amely területi jellege ellenére is országos jelentőségű.
1984-től kezdve a földrajzi behatárolódást, zártságot mintegy ellensúlyosan a résztvevők körének kibővítése, egy, a mai kiállítási gyakorlatban szokatlan nyitás: a hivatásos képzőművészek mellett a Borsodi Amatőr Képzőművészeti Stúdió tagjainak meghívása a Tárlatra. A szakemberekből – képzőművészekből, művészettörténészekből – álló bíráló bizottság 73 művész 326 alkotásából 71 művész 170 alkotását tartotta alkalmasnak. A számok is bizonyítják, hogy a zsűri az eddigiektől sokkal liberálisabb volt, azaz megértve a rendezők szándékát, minél több művész számára adta meg az összeméretés lehetőségét. Ez a felfogás is köthető a társadalmunkban egyre inkább megnyilvánuló pluralizmushoz. Jelen esetben az érzékek pluralizmusához, azaz, hogy ne csak egy zsűri bármennyire megalapozott hozzáértő és jószándékú értékítélete legyen a döntő meghatározó.
Így maga a közönség is szinte kényszerítve van egy saját értékítélet megalkotására, mellyel akár ő is kényszerítheti a kiállítókat – kölcsönhatás eredményeként – egyre színvonalasabb művek megalkotására. Természetesen a nem hivatásos alkotóknak a tárlaton való részvétel lehetősége többet jelent, hiszen nekik kell egy magasabb mérce elérése felé törekedni, amelyhez a segítséget megadhatja a mértéket jelentő művészekkel való együttes szereplés.
A fentiek tükrében hogyan értékelhető a mostani Téli Tárlat anyaga? Örvendetes, hogy a területünkön élő hivatásos képzőművészek nagyon komolyan vették a szereplést. Ez köszönhető a szervezők munkájának is, akik, ha kellett személyesen, műtermükben keresték fel az alkotókat. Különösen ki kell emelnünk, hogy a miskolci képzőművészek egy kivétellel teljes számban vesznek részt a kiállításon, közülük sokan három-öt művet beadva nagyban hozzájárulnak a kiállítás színvonalának emeléséhez. Ez egyben annak is a bizonyítéka, hogy az itt élő képzőművészek alkotóműhelyeiben folyamatos, intenzív munka folyik,
Külön örömünkre szolgál, hogy a városunkban néhány hónapja letelepedett világhírű grafikus, Szalay Lajos is megtisztelte öt alkotásával a tárlatot, így egyben emelte annak színvonalát, feszítette szét határait, valamint városunkhoz való kötődését, a miskolciasságot is hangsúlyozta, vállalta.
Ha a kiállítás anyagának összetételét vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a 80-as évek főbb tendenciáit követve újra a festészeti anyag a legjelentősebb számban és minőségben is. A szobrászati anyag újból nagyon erős. Sajnos a grafika nem városunk hagyományainak megfelelően van jelen a tárlaton. Ennek magyarázatát éppen abban kell keresnünk, hogy az eredetileg praktikusnak nevezett művészek figyelme is egyre inkább a festészet felé fordul. Ez pedig érdekes módon azt is eredményezni, hogy az un. Politikus alkotások háttérbe szorulnak, kevesebbet foglalkoznak a művészek napjainak mindenkit érintő problémáival, életük, társadalmuk átalakulásával. Persze senki se gondoljon arra, hogy bárki is un. Tematikus alkotásokat kíván a művészeken számon kérni, de az emberábrázolásban, a többalakos kompozíciókban örömmel fedezzük fel azt, hogy néhány művész hogyan reagál a korunk embereit ért külső hatásokra, erről milyen egyéni véleményük van.
Befejezésképpen engedjék meg, hogy néhány gondolatot szenteljek a mecenatúra témakörének is. A Téli Tárlat átszervezésének egyik okát éppen ebben kell keresnünk. Az állam és intézményei sajnos egyre kevesebb pénzt tudnak áldozni a képzőművészeti alkotások vásárlására, egyre nagyobb szerepük lehet a pályázatoknak, a díjaknak ezen a területén.
Örvendetes, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére a díjak, a támogatók és az alapítók száma nőtt. Ebben az évben három új díjalapító nevével találkozhatunk: Az ÉGSZI Szinváéval, a Hazafias Népfront megyei Bizottságával, valamint a Miskolci Galériáéval. A mecenatúránál az is természetes, hogy ezek a helyi vállalatok, intézmények elsősorban a területünkön szűkebb pátriákban élő művészeket kívánják támogatni, ezzel is elősegíteni életkörülményeik javítását és területünkhöz való kötődésüket. Reméljük, hogy ez a folyamat tovább erősödik és intézmények és vállalatok egyre inkább felismerik a mecénálásban, szponzorálásban rejlő lehetőségeket.
Ezen gondolatok jegyében a kiállítást megnyitom és a díjzsűri valamint a díjalapítók által kiválasztott legjobb művészeknek járó díjakat átadom.
Miskolci Téli Tárlat 1988. évi katalógusa letölthető pdf formátumban
A díjazottak listája:
Miskolc Megyei Város Tanácsának nagydíja – Szalay Lajos grafikusművész
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tanácsának díja – Kunt Ernő festőművész
Miskolci Galéria díja – Feledy Gyula grafikusművész
Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának díja – Nagy Gy. Margit textilművész
Nógrád Megye Tanácsának díja – Földi Péter festőművész
Salgótarján Város Tanácsának díja – Varga Éva szobrászművész
Borsodi Szénbányák Vállalat Igazgatóságának díja – Seres János festőművész
Hazafias Népfront Borsod Megyei Bizottságának díja – Jószay Zsolt szobrászművész
ÉGSZI Szinva díja – Pataki János festőművész
Lenin Kohászati Művek díja – Mazsaroff Miklós festőművész
A kiállítást rendezte: Jurecskó László művészettörténész
A kiállítást megnyitotta: Dr. Kovács László Miskolc Város Tanácsának elnöke
Rendező szervek:
Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Területi Szervezete
Miskolci Galéria
A válogató zsűri tagjai:
Dr. Dobrik István művészettörténész
Erdős Júlia iparművész
Feledy Gyula grafikusművész
Lóránt János festőművész
Jurecskó László művészettörténész
Mazsaroff Miklós festőművész
Németh Éva főelőadó
Pusztai Ágoston szobrászművész
Szanyi Péter szobrászművész
Tóth Imre festőművész
A díjzsűri tagjai:
Ágotha Margit grafikusművész
Dr. Dobrik István művészettörténész
Dusza Árpádné a Miskolci Galéria igazgatója
Jurecskó László művészettörténész
Lengyel László
Németh Éva főelőadó
Veszprémi Imre szobrászművész
A kiállításon 71 művész 178 alkotással vett részt.
↓ válogatás a díjazott alkotók műveiből
kiállított művek jegyzéke
BACSKAINÉ OLÁH KLÁRA
Tanya, vegyes technika, 35,5×47,5 cm
Bodrog-part, vegyes technika, 34×39 cm
Táj fákkal, dombokkal, vegyes technika, 36×50 cm
BAKOS FERENC
Múlt I., vegyes technika, 74×51,5 cm
Múlt II., vegyes technika, 60,5×43,5 cm
F. BALOGH ERZSÉBET
Kihűlve I., vegyes technika, 61×41 cm
BARCZI PÁL
Vízparton ( Szamos ), olajtempera, 60×70 cm
Cserépfalu, olajtempera, 60×80 cm
Anyám otthon, olaj, 40×34,5 cm
Otthon, olajtempera, 60×70 cm
BERTHA ZOLTÁN
Adyra gondolva IV. (Az én magyarságom), olaj, 94×70 cm
BOBÁLY ATTILA
Szent Antal egyik kísérője, bronz, 16×12 cm
BORSOS ISTVÁN
Bánat, márvány, 20x20x30 cm
Glóbuszom, márvány, 15x15x20 cm
Pihenés, márvány, 20x20x20 cm
BOZSIK ISTVÁN
Nagy László illusztráció – Balassi Bálint lázbeszéde I., tus, 21×22 cm
Nagy László illusztráció – Balassi Bálit lázbeszéde II., tus, 25×24 cm
BUKOVENSZKY LÁSZLÓ
Borsodi táj, lavírozott kréta, 35×50 cm
Stég a Balatonon, lavírozott kréta, 38×60 cm
CSABAI KÁLMÁN
Szinva-részlet, olaj, 50×60 cm
Nyári csokor, olaj, 60×70 cm
DEMES FERENC
Sebesség, bronz, 26 cm
DÉVÉNYI JÁNOS
Cím nélkül III., akvarell, ceruza, 38×60 cm
DOHNÁL TIBOR
Jelenlét, olaj, 52×45 cm
DROZSNYIK ISTVÁN
Emlékeink, vegyes technika, 40×30 cm
A madarak elrepülnek, vegyes technika, 30×40 cm
FEJÉR ERNŐ
Egymásba bukó, színezett toll, ragasztás, 30×20 cm
Álomvándor, toll, 30×40 cm
Dölyfös rajz, színezett toll,ragasztás, 28×36 cm
FELEDY GYULA
Hegyibeszéd, montázs, olaj, 60×70 cm
P. Kati emlékezetére, olajtempera, 50×40 cm
„Nem én kiáltok’’, olajtempera, 70×50 cm
FÖLDI PÉTER
Kacsaúsztató I., pasztell, 100×152 cm
Kacsaúsztató II., pasztell, 70×100 cm
HEGEDŰS MORGAN
Környezet, olaj, 126×152 cm
Torzó vízben, olaj, 126×152 cm
JÓSZAI ZSOLT
Sapkás kislány, fa, 108 cm
Női mellszobor, fa, 44 cm
Női torzó, fa, 26 cm
Felhúzott vállú lány, fa, 44 cm
JUHÁSZ LÁSZLÓ
Jób, olaj,kréta, 50×30 cm
Korpusz, olaj, 35×53 cm
JUHÁSZ MÁRTON
Példabeszéd II., vegyes technika, 25×35 cm
Példabeszéd I., vegyes technika, 31×45 cm
KALLÓ LÁSZLÓ
Gödörásó, olaj, 175×200 cm
Fríztanulmány, olaj, 105×160 cm
KAVECSÁNSZKI GYULA
Ártéri erdő, tus, 44×44 cm
Zempléni táj, tus, 34×44 cm
Táj a királyhegyről, tus, 35×42 cm
KECSKEMÉTINÉ TÖRŐ IRÉN
Holtág I., vegyes technika, 35×48 cm
Zempléni táj, vegyes technika, 32×51 cm
Berek, vegyes technika, 35×48 cm
KISHONTY JENŐ
Kézfogás, olaj, 52×66 cm
Töprengők, olaj, 46×66 cm
Diplomaták és tolmácsok, akvarell, 57×70 cm
Aggodalom, olaj, 25×18 cm
KIRÁLY RÓBERT
„Várj reám’’, bronz, 44 cm
KISTERENYEI ERVIN
Reggeli ájtatosság, toll, 14,5×21 cm
A próféta, toll, 15×21 cm
KONCZ JÓZSEF
Vízparti füzek, olaj, 50×70 cm
Sárga tulipánok, olaj,60×50 cm
KOZMA JÓZSEF
Erdőben I-II., ofszet, 30×40 cm
Utazás előtt, ofszet, 30×40 cm
M. KRISTÓF ÁGNES
A halakat nem zavarja a búvár, olaj, 60×70 cm
KUNT ERNŐ
Havas táj, olaj, 100×164 cm
Ladikos, olaj, 100×70 cm
Feltámadáskor Diáson, olaj, 100×142 cm
KURTA ZSUZSA
Gmouse I-II., szitanyomat, 50x70cm
KUSTOR GYULA
Hajnal, olaj, (méret nélkül)
LACZKÓ PETŐ MIHÁLY
Éjszaka, olaj, 51×76 cm
Méhében halott magzat, olaj, 70×50 cm
LAKATOS MIHÁLY
Zene, fa, bronz, 27×32 cm
LOSONCZY ILDIKÓ
Hajó a parton, szitanyomat, 29×40 cm
Szélhárfa, szitanyomat, 25×34,5 cm
Kapualj, szitanyomat, 25×31,5 cm
LUKÁCS IMRE
Tokaji táj, tempera, 50×65 cm
MÁGER ÁGNES
Állatok farsangja I-IV.
Szamár, olaj, 35,5×26 cm
Zsiráf, olaj, 35,5×26 cm
Kutya, olaj, 35,5×26 cm
Majom, olaj, 35,5×26 cm
MAZSROFF MIKLÓS
Niagara, olajtempera, 90×100 cm
Csendélet, olajtempera, 80×100 cm
Rózsák a kertben, olajtempera, 60×40 cm
Vihar jön, olajtempera, 90×100 cm
MEZEY ISTVÁN
Hegylakó, toll, 27×40 cm
Esti séta, toll, 27×40 cm
Magánterület, olaj, 70×100 cm
Emlékezés, toll, 27×40 cm
MEZŐFI TIBOR
Táj híddal, vegyes technika, 40×58 cm
Sétány, vegyes technika, 40×58 cm
NAGY GY. MARGIT
Metallographiai inspiráció, gobelin, 200×300 cm
Terv I., vegyes technika, 30,5×53 cm
terv II., vegyes technika, 26,5×52 cm
Terv III., vegyes technika, 33×51,5 cm
PÁSZTOR MIKLÓS
Gyulai táj, olaj, 60×50 cm
PAPP LÁSZLÓ
Tokaji táj, vegyes technika, 44×64 cm
Dombok, vegyes technika, 44×64 cm
Hegyes vidék, olajpasztell, 31×37,5 cm
Hegyalja, olajpasztell, 28×39,5 cm
PATAKI JÁNOS
Mária-Magdolna elindul a mennyországba, olaj, 70×80 cm
PAZÁR ÉVA
Ennyi…., rézkarc, 19,5×12,5 cm
Az éjszaka vége, akvatina, 15,5×11 cm
PECZE JÁNOS
Regéci táj, olaj, 50×70 cm
Zempléni táj, olaj, 50×70 cm
PETŐ JÁNOS
Távoli partokon II., tempera, 39×65 cm
Távoli partokon III., tempera, 38×60 cm
Távoli partokon I., tempera, 38×60 cm
PUSZTAI ÁGOSTON
Túl az üveghegyen, üveg,terrakotta, 12x28x30 cm
Aréna, üveg,terrakotta, 12x24x35 cm
RAFFAI KINGA
Erdély ’88, batik, 42×59 cm
Leletmentés VIII., batik, 41×47 cm
RÉTI ZOLTÁN
Csónakázók Bánkon, akvarell, 65×47 cm
Ficánkoló szántások, akvarell, 72×52 cm
Búzatábla, akvarell, 75×53 cm
RÉZMŰVESNÉ NAGY ILDIKÓ
Nádas, tus,diópác, 33×48 cm
Belső tér, vegyes technika, 45×35 cm
SÁNDOR ZSUZSA
Akt, olaj, 80×60 cm
SARKADI PÉTER
Karthago, ceruza, 62×86 cm
Fictio, ceruza, 62×86 cm
SERES JÁNOS
Cserehát, vegyes technika, 50×70 cm
Nagy föld, vegyes technika, 50×70 cm
Holtág, vegyes technika, 40×50 cm
Alkony, vegyes technika, 50×70 cm
Barnaszög, olaj, 40×53 cm
SEVCSIK JENŐ
Öreg csavargó, linóleummetszet, 21,5×16 cm
Domboldal fákkal, linóleummetszet, 20×25 cm
Táj, tus, 23×31 cm
Próféta, olaj, 50×40 cm
Próféta II., olaj, 50×40 cm
Sziklás táj, tus, 23×31 cm
SOMOSKŐI ÖDÖN
Tengerpart, plextoll, 33×48 cm
Ősz a pusztán, plextoll, 32×48 cm
SZABÓ JÁNOS
Régi tanya, vegyes technika, 30×40 cm
Régi fészer, vegyes technika, 30×40 cm
SZALAY LAJOS
Kiűzetés II., tus, 35,5×41 cm
Angyal, tus, 40×43 cm
Voltaire, tus, 35,5×39 cm
Pegazus, tus, 40×30,5 cm
Tánc, tus, 39×35,5 cm
SZÁNTÓ DEZSŐ
A hal, akvarell, 31×46 cm
Macskák, akvarell, 31×46 cm
SZANYI PÉTER
Vázlat a jobb oldali lator templomához, ólom,vas, alumínium, 63x43x59 cm
Angyalcsapda, ólom,vas, 64x30x57,5 cm
Rekviem, vas,réz, 80x42x60 cm
SZATMÁRI BÉLA
Tér-idő-erő II., vegyes technika, 55×41 cm
Mindent betölt a végtelen energia IV., vegyes technika, 55×41 cm
SZERDAHELYI JUDIT
Nyár II-III., papírmetszet, 62x43cm
TELLINGER ISTVÁN
Emlék I., tus, 48x68cm
TOMKA ISTVÁN
Amikor meghal a fejem, pasztell, 43,5×61 cm
TÓTH IMRE
Öntés, olaj, 70×80 cm
Major, olaj, 33×50 cm
Csendélet, olaj, 60×50 cm
Estefelé, olaj, 40×50 cm
Táj I., olaj, 24×19 cm
Táj II., olaj, 14×24 cm
Est, rézkarc, 14×25 cm
Est, olaj, 40×50 cm
URBÁN TIBOR
Amikor minden rámszakadt, écoline, 39×28 cm
Napkorong előttünk, utunk, écoline, 37×27 cm
Életjelek hálójában II., écoline, 41×28 cm
VARGA ÉVA
Ablak,fény I., bronz, 22x17x45 cm
Ablak, függöny I., bronz, 20x20x47 cm
Ablak, függöny II., bronz, 19x19x45 cm
Ablak, függöny III., bronz, 20x20x47 cm
Ablak, fény II., bronz, 22x17x45 cm
VASAS KÁROLY
„1945’’, vörösréz lemez, 82×115 cm
Bányász, vörösréz lemez, 72×96 cm
ZOMBORI JÓZSEF
Cím nélkül, kollázs,tempera, 38×30,5 cm
Cigánygyep, olaj, 17×17,5 cm
Este a cigánygyepen, olaj, 19,5×16 cm
ZSIGNÁR ISTVÁN
Kiáltás, olaj, 65×43,5 cm
A repülés áldozatai, akrill, 45×70 cm
↓ válogatás megjelent híradásokból, újságcikkekből
Déli Hírlap, 1988. szeptember 14.
Válogatás a Téli Tárlatra
Zsűrizés után
Szalay grafikák is
A december 3-án megnyíló Miskolci Téli Tárlatra beküldött munkákból a zsűri hétfőn választotta ki azokat az alkotások, amelyek majd a kiállításon szerepelnek.
A Téli Tárlatot kétévenként rendezi meg a Miskolci Galéria, az idei lesz a harmadik, amikor nem országos jelleggel, hanem az észak-magyarországi régióban élő képző- és iparművészeknek biztosítja a bemutatkozási lehetőséget. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye festő-, grafikus-, szobrász- és iparművészei kaptak meghívást a tárlatra, valamint azok az amatőrök, akik a Borsodi Amatőr Stúdió tagjai. (Pontosabban: a stúdió kapta a meghívást, ők házon belüli előválogatáson döntötték el, mely műveket küldjék el a tárlatra.)
Összesen hetvenhárom alkotó jelentkezett, 326 művel. A zsűri – Tóth Imre és Mazsaroff Miklós festőművészek, Feledy Gyula grafikusművész, Szanyi Péter és Pusztai Ágoston szobrászművészek, Erdős Júlia textilművész, Jurecskó László és dr. Dobrik István művészettörténészek – hetvenegy alkotó 170 munkáját fogadta el a kiállításra. (A zsűrizésen megfigyelőként jelen volt Borsos István, a Borsodi Amatőr Stúdió vezetője.) A 71 művész közül 24 a stúdió tagja, vagyis amatőr.
A Miskolci Téli Tárlatra a Miskolci Galéria rajzokat kért a városunkban nemrég letelepedett Szalay Lajos grafikusművésztől, aki örömmel elfogadta a felkérést.
Gergely Mihály író előszavával készült a katalógus a kiállításra, amelyre a következő intézmények, cégek ajánlottak fel díjakat: a városi és a megyei tanács, Nógrád Megye Tanácsa, a Salgótarjáni Városi Tanács, a HNF megyei bizottsága, az LKM, a Borsodi Szénbányák Igazgatósága és az ÉGSZI Szinva Leányvállalat.
“Déli Hírlap_1988_09_14.pdf” letöltése
delihirlap_1988_09_14.pdf – Letöltve 154 alkalommal – 1,15 MBJurecskó László _ Déli Hírlap, 1988. december 5.
A nagydíj Szalay Lajosé
Téli tárlat
A Miskolci Galériában szombaton délelőtt megnyílt az 1970 óta immár tizedik alkalommal megrendezett téli tárlat.
Megnyitójában dr. Kovács László, Miskolc város tanácselnöke elmondta: a téli tárlat egyik célja ünnepnapokat nyújtani a város lakóinak. Ezt a funkcióját be is tölti, jelzi ezt az érdeklődés, mellyel a miskolciak a kétévenkénti rendezvényt követik. Mindinkább az a szándék, hogy alkalmat adjon e tájegység, Borsod, Heves és Nógrád megye művészeinek műveik bemutatására, a pályakezdőknek, amatőröknek pedig a bemutatkozásra. A tárlat azonban csak a művészek lakhelyét illetően regionális: színvonalánál fogva országos jelentőségű. Anyagának gerincét a miskolci művésztelep alkotói adják, s most már itt van közöttük a messziről hazatért, kötődésében miskolci Szalay Lajos is. A megnyitót követően dr. Kovács László átadta a díjakat.
Miskolc Város Tanácsának nagydíját Szalay Lajos kapta. A díjalapítók között újak tűntek fel, jelezve a mecenatúra megváltozott formáját: díjat alapított az ÉGSZI „Szinva” leányvállalata, a Hazafias Népfront Borsod Megyei Bizottsága, valamint a Miskolci Galéria. Az utóbbi díját ezután évenként adják át, nívódíjként. Első alkalommal Feledy Gyula kapta meg, méltatva ezzel életmű kiállítását is. A megyei tanács díját Kunt Ernő, a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának díját Nagy Gy. Margit, Nógrád Megye Tanácsának díját Földi Péter, Salgótarján Város Tanácsának díját Földi Péter, Salgótarján Város Tanácsának díját Varga Éva, a Borsodi Szénbányák Igazgatóságának díját Seres János, a Hazafias Népfront megyei bizottságának díját Józsay Zsolt, az ÉGSZI „Szinva” leányvállalatának díját Pataky János, az LKM díját Mazsaroff Miklós kapta meg.
“Észak-Magyarország_1988_12_05.pdf” letöltése
eszakmagyarorszag_1988_12_05.pdf – Letöltve 164 alkalommal – 884,17 KBJurecskó László _ Észak-Magyarország, 1988. december 5.
Megnyílt a téli tárlat
„A kiállítást megtekintve megállapíthatjuk, hogy a festészeti anyag a legjelentősebb, számban és minőségben egyaránt. A szobrászat ismét nagyon erős. Sajnos a grafika nem városunk hagyományainak megfelelően van jelen” – mondta megnyitó beszédében szombat délelőtt dr. Kovács László, Miskolc város tanácselnöke.
Az 1970 óta évente megrendezésre kerülő, országosan is elismert téli tárlat mostani kiállításán 170 munkát tekinthetnek meg az érdeklődők. Most, első ízben országos jellegét regionálisra cserélte fel: három megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád) művészei képviseltetik magukat. Ugyancsak újdonságnak számít, hogy 24 amatőr képzőművész is lehetőséget kapott a megmérettetésre. A kiállítás karakterét természetesen továbbra is a miskolci művésztelep alkotói adják. A tárlat kuriózuma, hogy a világhírű grafikusművész, a negyvenéves külföldi távollét után nemrég Miskolcra hazatelepülő Szalay Lajos rajzait is láthatjuk a Miskolci Galériában.
Az ünnepélyes megnyitót követően a legjobb alkotók átvehették a rendező szervek által felajánlott díjakat. Miskolc Város Tanácsának nagydíját Szalay Lajosnak ítélte oda a zsűri. Borsod-Abaúj-Zemplén megye díját Kunt Ernő, a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának díját Nagy Gy. Margit, Nógrád Megye Tanácsának díját Földi Péter, Salgótarján Városi Tanácsának díját Varga Éva, az ÉGSZI „Szinva” Leányvállalat díját Pataki János, a Hazafias Népfront Borsod Megyei Bizottságának díját Jószay Zsolt, a Lenin Kohászati Művek díját Mazsaroff Miklós, a Borsodi Szénbányák Igazgatóságának díját Seres János, a Miskolci Galéria díját pedig Feledy Gyula kapta.
“Észak-Magyarország_1988_12_05.pdf” letöltése
eszakmagyarorszag_1988_12_05.pdf – Letöltve 164 alkalommal – 884,17 KB
Jurecskó László _ Déli Hírlap, 1988. december 20.
A látogatót is gazdagíthatja
A Téli tárlat változása
A téli tárlat helyszínén, a Miskolci Galériában néhány pillanatnyi szemlélődés után megállapíthatja a rendszeres kiállítás-látogató, hogy a falakon és a posztamenseken mindannyiunk által ismert alkotók művei láthatók. Ez pedig a kiállítás koncepciójának változását jelzi. A téli tárlat 1988-tól már csak az Észak-Magyarországon élő képzőművészek bemutatkozási fóruma lett. A változást az okozta, hogy többé már remény sem volt a műfajok egészére kiterjedő országos kiállítás megrendezésére.
A régiónak szüksége volt – és van – önálló arculatának bemutatására. Ehhez az itt élő művészeknek kellett nagyobb lehetőséget biztosítani. Most akár öt olyan alkotással is részt vehetnek a tárlaton, amelyek reprezentálják az utóbbi két évben végzett munkájukat. Mint a tárlat is bizonyítja, a művészek éltek ezzel a lehetőséggel, és örömmel mutatják meg műveiket egymásnak, hogy a szakma előtt bizonyítsanak, de örömmel állnak ki közönség elé is, hogy a vizuális kultúra színvonalát emelhessék. Ugyanakkor műveiket szívesen „versenyeztetik” másokéval.
Bárki szabadon, bármilyen tematikai, vagy formai megkötés nélkül – a képzőművészeti alkotások törvényeit természetesen szem előtt tartva – készíthette beadásra szánt munkáit. A zsűri felismerte a pluralizmusban rejlő lehetőségeket, nagyon liberális felfogásban dolgozva hagyta, hogy a mértéket már megütő művek a kiállításon mérjék össze erejüket. Nem 5-10 ember értékrendszere volt a döntő, hanem mindegyik alkotó teljesítményét elsősorban önmagához viszonyították. Ebből a felfogásból és az ennek eredményeként létrejött tárlatból az alkotók és a közönség egyaránt profitálhatnak. A művészek jobban megismerhetik mások alkotásmódját, a másokat foglalkoztató gondolatokat, problémákat és az azokra adott válaszukat. Egyszóval tanulhatnak is egymástól, méghozzá a közvetlen összehasonlítás lehetőségével élve. Ez a tanulás nemcsak az amatőr művészekre vonatkozik, habár rájuk természetesen erősebb kötelezettségeket ró.
A közönség is nyerhet a felajánlott lehetőségből. Hiszen nem egy – bármennyire is hozzáértő – zsűri diktátumát kell elfogadnia, hanem képzettségétől, ízlésétől függően maga is választhat. A választás pedig mindig értékítéletet takar. Választani csak összevetés, hosszas szemlélődés útján lehet. Meg kell ismerni a tárlat anyagát, miközben akarva-akaratlanul képzőművészeti kultúráját is fejleszti a látogató, így egyre aktívabb résztvevője és kritikusa lesz magának a képzőművészetnek, de ezen keresztül környezetének és önmagának is. Ehhez a folyamathoz a jelenlegi téli tárlat hozzásegíti vendégeit.
A tárlaton elsősorban a miskolci művészek szerepelnek nagyobb kollekciókkal. Sajnos az egriek és salgótarjániak még nem egészen érzik magukénak a kiállítást. A műfajok közül most is a festészet van mind mennyiségileg, mint minőségileg túlsúlyban. Elsősorban a tájképek, a csendéletek adják a témák nagy többségét, sajnos kevés az emberábrázolás és kevesen mernek választ adni problematikus korunk kérdéseire. Csak egy-két művész jelentkezik olyan alkotással, amelyből művészete megújulására következtethetünk. A festészeten belül különösen a szerkezeti felépítés kap hangsúlyt, kolorisztikus alkotást kevesebbet látunk.
A szobrászati anyag – a területünkön élő alkotók kis száma mellett – igen gazdag, változatos. A monumentalitás, a grafikus lírai mondanivaló, az anyag szerkezetének és sajátosságainak kihasználása, a statikus és dinamikus formák ellentéte, az archaizálás egyaránt foglalkoztatja a művészeket.
A grafika egyre inkább háttérbe szorul. Egyre kevesebben vannak, akik kizárólag csak ezzel a műfajjal foglalkoznak intenzíven. A grafikai anyag színvonalát egyedül a városunkba visszatért világhírű művész kollekciója biztosítja.
Egyetlen szép textil sajnos nem adhat képet régiónk művészeinek ez irányú tevékenységéről.
Milyen is akkor a Téli tárlat?
A kérdésre a választ csak aktív közreműködéssel lehet megadni: tekintsék meg a kiállítást!
“Déli Hírlap_1988_12_20.pdf” letöltése
delihirlap_1988_12_20..pdf – Letöltve 164 alkalommal – 1,13 MB