A katalógust tervezte és a reprodukciókat készítette: Bogár György
Dobrik István katalógus előszava
Újra megnyílt a Téli Tárlat. A huszonkettedik, ha a miskolci országos kiállításokat – mint e sorozatot elindító eseményeket is hozzá számolom. Közel ötven év telt el azóta és e fél évszázadnyi idő csábító is egy részletező-visszatekintő elemzésre. Erre ez az írás azonban nem vállalkozhat.
A Téli Tárlat intézményét, kiállításait természetesen az eltelt szűk emberöltőnyi időben sok jó és rossz kritika érte. Vitázott a szakma e fórum helyéről és szerepéről, kvalitásairól és gyengeségeiről, fontosságáról és nélkülözhetőségéről. Köszöntötték e tárlatot a „munkásváros” önmagát kereső nemes kezdeményezéseként, a vidék „felemelkedésének” zálogaként, fiatalokat szárnyra bocsátó lehetőségként. elmarasztalták vélt provincializmusa, koncepciótlansága miatt, sokszor agyonhallgatták és volt, hogy túlbecsülték jelentőségét. Számomra ez így volt természetes. Hiszen e tárlatok tartalmát mindig is az időhöz, korhoz és helyhez kötött művészek által teremtett műalkotások adták. A műalkotás és a „művészi” fogalma pedig a sóhajtásnyi történelmi idő során is a legkülönfélébb változásokon ment át bizonyítva, hogy a művészet mindig is az emberiség általános fejlődésének időhöz s kultúrához kötött változékony eseménye volt.
Az értékteremtés szándékát így a legkülönfélébb indítékok motiválták: a közös vagy éppen saját mítoszkeresés, a közízlés kiszolgálása, ideológiai útkeresés vagy megfelelés, a hagyományőrzés tisztasága, a kényelmes konvenciókat felrúgó újat akarás, nosztalgikus szép keresés vagy éppen a világot s benne az embert megismerni törekvő kísérletek szándéka. Így lehettek, lehetnek e tárlatok a művészet egyik lényeges tulajdonságából eredően adott emberi és társadalmi viszonylatokat, korérzéseket tükröző események, majd tanulságos dokumentumai egy-egy időszeletnek.
Most sincs ez másképpen.
Az idei Téli Tárlat a megyénkben élő és alkotó, valamint e tájhoz kötődő képző- és iparművészeknek ad bemutatkozási lehetőséget. Nem vállalta az országos kitekintést. Elsősorban régióban élők fóruma, támogatója kíván lenni.
Hogy milyen most a Téli Tárlat?
Természetesen vegyes és sokszínű munkák együttese. Érezhető összetételében az a bizonytalanság, ami a képzőművészeti életet is jellemzi. A művészek tétovasága a rendszerváltást követő új helyzetben, amelyben a felemelő szabadság érzése a létbizonytalansággal keveredve pályákat módosít, művészi-emberi vállalásokat tesz próbára.
Nincsenek reveláció erejével ható művek. Jelen vannak az ismert idősebb mesterek megbízható, értékes munkákkal és többek között a lelkes pályakezdő fiatalok néhány tehetséges alkotással. Vannak, akik nem jöttek el… Sajnos éppen ezért a z iparművészeti anyag sem szerepelhet az eredeti elképzelésnek megfelelően külön helyen.
Tudom, hogy e század második felének képző- és iparművészetében a kiállítás intézménye nem kizárólagos módja a szereplésnek, a közönséggel való találkozásnak.
A tárlat azonban mégiscsak egymás értékteremtő munkáját és hitét erősítő közös együttlét is egyben.
A közönséggel való kapcsolattartás ünnepi formája.
Az ezredvég modernizációs csapdájában vergődő embernek – alkotónak és befogadónak egyaránt – kihívásokkal teli korban, itt e szűkebb hazában is, amikor komoly megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, amikor a szabadsággal járó felelősség embert próbáló erejű, különösen szüksége van minden ilyen lelkeket összekötő találkozásra.
Miskolc, 1992. november 2.
Dobrik István
Miskolci Téli Tárlat 1992. évi katalógusa letölthető pdf formátumban
A díjazottak listája:
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja – Jószay Zsolt szobrászművész
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzatának díja – Kunt Ernő festőművész
Nógrád Megye Önkormányzatának díja – Lóránt János festőművész
Salgótarján Város Önkormányzatának díja – Tóth Imre festőművész
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-Magyarországi Területi Szervezete díja – Pataki János festőművész
Stúdió Észak-Magyarországi Tervező Kft. díja – Balatoni Klára iparművész
Déli Hírlap Kft. díja – Földi Péter festőművész
Bőr-Art Bőrművészeti Kft. díja – O. Papp Gábor festőművész
Foto & Design Kft. díja – Borgó (György Csaba) festőművész
A kiállítást rendezte: Dr. Dobrik István művészettörténész
A kiállítást megnyitotta: Szanyi Péter szobrászművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezetének titkára
Rendező szervek:
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete
Miskolci Galéria
A zsűri tagjai:
Cserny József iparművész
Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész
Deim Pál festőművész
Dr. Dobrik István művészettörténész
Gremsperger Bea művészettörténész
Jurecskó László művészettörténész
Kocsis Imre grafikusművész
Sáros András Miklós grafikusművész
Váradi Sándor szobrászművész
A kiállításon 62 művész 109 alkotással vett részt.
↓ válogatás a díjazott alkotók műveiből
kiállított művek jegyzéke
BAKÓ-HETEY ROZÁLIA
Plasztika, porcelán, 10 cm
BALATONI KLÁRA
Ablakrács I-II., kovácsoltvas, 120×100 cm
BALOGH LÁSZLÓ
Egy történet metamorfózisa, akril, 138×166 cm
BARCZI PÁL
Áradat, olaj, 101×91 cm
Sodrás, olaj, 65,5×80 cm
BERTHA ZOLTÁN
„És mégis, mégis…”, olaj, 95×70 cm
BOBÁLY ATTILA
Egy pásztor története, bronz, (méret nélkül)
BORGÓ (György Csaba)
Kék metró, olaj, 160×140
Szerda délután, olaj, 160×140 cm
8-Hetvenhárom, olaj, 160×140 cm
BORSOS ISTVÁN
Születés, rakacai szürke márvány, 30x30x25 cm
DROZSNYIK ISTVÁN
Mindenütt széket látok, színes ceruza, grafit, tus, 100×70 cm
Piros háromszögek, színes ceruza, grafit, tus, 100×70 cm
F. BALOGH ERZSÉBET
Az erősebb kutya, tempera, 100×70 cm
Öröm, tempera, 100×70 cm
FEJÉR ERNŐ
Engram (az emlékezetbe vésett tapasztalat) 1992. szept .5., toll, tus, ceruza, 50×70 cm
Homo crucior corpus ’92. aug. 30., tus, toll, ceruza, 50×70 cm
FELEDY GYULA
Ómagyar Mária-siralom, olajtempera, 35×15 cm
„Júlia szépleány…”, olajtempera, 28×21 cm
Hegedűs a háztetőn, olajtempera,28×21 cm
FÖLDI PÉTER
Fészek, pasztell, 100×70 cm
Asszony kotlóssal, pasztell, 100×70 cm
HERCZEG ISTVÁN
Biológiai tan-óra, akvarell, 47×32 cm
Környezetem, akvarell, 45×64 cm
HERCZEGNÉ FARAGÓ IBOLYA
Organikus és mechanikus I., akvarell, 26×22 cm
Organikus és mechanikus II., akvarell, 21×22 cm
HORNYÁK PÁL
Őszi hangulat, olaj, 50×60 cm
JÓSZAY ZSOLT
Törvénytudó, fa, 105 cm
Kontempláció, fa, 62 cm
Az útkereső, fa, 110 cm
KALLÓ LÁSZLÓ
Földönfutók, olaj, 110×130 cm
Gödörben, olaj, 70×110 cm
KALOCSAI ZOLTÁN
Cím nélkül, olaj, 60×50 cm
KAVECSÁNSZKY GYULA
Kék fák, tempera, 70×50 cm
Felvidék, diópác, 50×70 cm
KONCZ JÓZSEF
Apadó folyó, olaj, 50×70 cm
KORKOS JENŐ ZOLTÁN
A Vígh-tanya Békésben, olaj, 50×70 cm
KUNT ERNŐ
Búcsúban (Quadelupe), olaj, 136×101 cm
Zempléni táj, olaj, 100×140 cm
Zápor, olaj, 100×140 cm
PAZÁR ÉVA
Blue love, mezzotinto, 15×9,5 cm
PETŐ JÁNOS
Föld, tempera, 42×61 cm
PÜSPÖKY ISTVÁN
Madármágia, vegyes technika, 50×70 cm
Corpus, vegyes technika, 100×70 cm
RAFFAI KINGA
Nyári éjszaka, olaj, 90×90 cm
RÉZMŰVESNÉ NAGY ILDIKÓ
Idolok, kollázs, 40×28 cm
RIVNYÁK LÁSZLÓ
Soproni udvar, rézkarc, 8,2×11,8 cm
Tokaji városrész, 14,6×9,5 cm
SARKADI PÉTER
A zászló egy darabja, vászon, (méret nélkül)
SERES JÁNOS
Pincék, vegyes technika, 40×51 cm
Csendélet kannával, olaj, 47×42 cm
Ősz, vegyes technika, 42×60 cm
SEVCSIK JENŐ
Ipari táj, diópác, 19,5×27 cm
Üldögélő, tus, 26×17,5 cm
SZABÓ JÁNOS
Bányakavics, akvarell, kréta, 40×30 cm
Macskakő, akvarell, kréta, 40×30 cm
SZÁNTÓ DEZSŐ
Külvárosi Madonna, vegyes technika, 50×70 cm
Kiűzetés a Paradicsomból, vegyes technika, 50×70 cm
TÓTH ERNŐ
Kék madár, olaj, 90×80 cm
Jelenet kecskékkel, olaj, 90×70 cm
TÓTH IMRE
Csendélet, olaj, 60×50 cm
Táj I., olaj, 35×60 cm
Táj II., olaj, 40×50 cm
TÓTH PÉTER
A vonat, olaj, 43×60 cm
URBÁN TIBOR
A Naphoz, vegyes technika, 53,5×43 cm
Fekete ablakban, vegyes technika, 153x33x22 cm
Csendben, vegyes technika, 109x63x223 cm
VARGA JÁNOS
Bodrogpart, olaj, 50×70 cm
VERES LAJOS
Tátralomnici csúcs, olaj, 107×138 cm
Izlandi táj, olaj, 78×110 cm
ZOMBORI JÓZSEF
Levél B. L.-nek, vegyes technika, 36×37 cm
ZSIGNÁR ISTVÁN
Éva, akril, 37,5×44,5 cm
↓ válogatás megjelent híradásokból, újságcikkekből
Csörnök Mariann _ Észak-Magyarország, 1992. szeptember 9.
Zsűri előtt a Téli Tárlat
Két helyszínen – húsz napig
Az idén a megszokottnál valamivel hamarabb, már november 2-án megnyitják a kiállítást, és átadják a Miskolci Téli Tárlat díjait. A megyében élő, illetve ide kötődő művészek által beküldött alkotásokat hétfőn délelőtt tekintette meg a zsűri, melynek tagja volt Sáros András Miklós grafikus, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, Kocsis Imre festőművész, Deim Pál festőművész, Cserny József ipari formatervező, valamint Dobrik István, Jurecskó László, Gremsperger Bea művészettörténészek.
Bár a leadást szeptember 3-4-re tűzték ki, még a zsűrizés közben is érkeztek újabb és újabb alkotások. Így ottjártunkkor még bizonytalanok voltak a számok, de mintegy hetven művész kétszáznál is több alkotását bíráltál most el, ezek közül száz-százhúsz kerül a kiállítótermekbe (a képzőművészeti munkákat a Miskolci Galériába, az iparművészeti alkotásokat a Hunyadi utca 12. szám alatt láthatjuk majd).
A kiállítók közé 15 művészt személy szerint hívtak meg a szervezők (Miskolc város önkormányzata, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete és a Magyar Alkotóművészek Egyesületének megyei érdekképviselete), és jónéhányan el is küldték műveiket a miskolci tárlatra.
Csörnök Mariann
“Észak-Magyarország_1992_09_09.pdf” letöltése
eszakmagyarorszag_1992_09_09.pdf – Letöltve 141 alkalommal – 1,21 MBCsörnök Mariann _ Észak-Magyarország, 1992. szeptember 26.
Két kő között a Galéria
Szalay, Kondor, Máger…
Az új szezon elején pontos terveket kell készíteni, a költözés előtt viszont nehéz bármit is biztosra venni. Két kő között őrlődhetne hát a Miskolci Galéria.
Az igazgatónő, Dusza Éva szavaiból azonban úgy tűnik, nem hagyják magukat.
– Várnagy Ildikó tárlata szeptember végéig nyitva lesz, mondja a jövőről Dusza Éva -, utána pedig négy kiállítást tervezünk. Az első Máger Ágnes legújabb munkáit mutatja be. Másik termünkben, majdnem ugyanabban az időben megnyitjuk a Miskolcon élő kortárs, a hivatásos képzőművészek tárlatát – az itt kiállítottakból vásárol majd az önkormányzat. Utána kerül a falakra a Téli Tárlat anyaga.
Az időrendi sor végén következik a legnagyobb vállalkozás, az úgynevezett „nagybányai tárlat”, amely előtanulmánya lesz a Budapestre tervezett 1996-os, centenáriumi kiállításnak. Ezért is készítünk egy komoly, könyvszerű katalógust, amelybe a legkiválóbb, Magyarországon és Romániában élő szakemberek írnak tanulmányokat.
Még október végén, a Galéria falain kívül lesz egy nagy ünnepünk. Minden más bizonytalan, hiszen jövő év elejétől már állandóan készülni kell a költözésre. Hogy mikor „indulunk”, az a színházrekonstrukció, és végleges helyünk, a Rákóczi u. 2. felújításának a tempójától egyaránt függ.
– Lehet többet tudni a titokzatosan hangzó „Galéria falain kívüli” októberi ünnepről?
– Végre nyilvánosság elé kerülhet a Szalay Lajos és a Kondor Béla állandó kiállítás. A Hunyadi utca 12. szám alatti épület első emeletén és a tetőtérben helyezzük el műveiket, a földszinten pedig – egyelőre csak jelzés szerűen – kortárs miskolci művészek alkotásait mutatjuk be. Persze ezek „ideiglenes állandó kiállítások” lesznek: az anyag biztos, a hely nem. Mihelyt elkészül a Rákóczi u. 2., költözik a Szalay- és a Kondor-tárlat, és az egész Hunyadi u. 12. szám alatti épületet a helyi művészek bemutatásának szenteljük, a századelőig visszanyúlva.
– Szokatlan módon nem szerepel a tervek között külföldi művész tárlata.
– Élnek még a finn és orosz kapcsolataink; a városi önkormányzat révén holland kortárs művészek kiállítására készülünk, és ajánlatot kaptunk egy ausztrál-indiai-magyar, fiatal művészeket bemutató tárlat rendezésére is. A költözés miatt azonban még nem tudok biztos időpontot mondani.
– Az egész jövő évi program az új épület körül forog. Mennyivel lesz az jobb galéria a mostaninál?
– Annyival, hogy annak is épül. A kiállítótér nem lesz sokkal nagyobb, de variálható: a két nagytermet tetszés szerint összenyithatjuk, vagy teljesen elválaszthatjuk. Ha pedig elkészül a legfrissebb tervek szerinti fedett belső udvar is, az újabb nagyszerű lehetőségeket rejt majd magában – gondolok itt elsősorban a szoborkiállításokra.
Persze nem könnyű megválni ettől a régitől. Még emlékszem arra az időre, mikor a hátsó termet közösen használtuk a szimfonikusokkal, és ha úgy adódott, tologattuk a szobrokat, hogy próbálni tudjanak. Az újjal viszont úgy vagyok, mint mikor valaki maga építi fel a házát. Jobban kötődik hozzá, mintha csak a kulcsot kapja a kezébe.
A legfontosabb az lesz, hogy minél kevesebb időt vegyen igénybe az átállás: a költözés, a „belakás”. Reméljük, „robbantani” fogunk első ottani kiállításunkkal. Van is egy-két ötletünk. De ez egyelőre még titok.
Csörnök Mariann
“Észak-Magyarország_1992_09_26.pdf” letöltése
eszakmagyarorszag_1992_09_26.pdf – Letöltve 148 alkalommal – 1,17 MBCsörnök Mariann _ Észak-Magyarország, 1992. november 4.
Téli tárlat – a nagy találkozó
Még mindig a politikáról beszélünk. Akkor is, ha éppen a Miskolci Téli Tárlatról kellene szólni. Régebben, mint a szocialista nagyipar egyik fellegvárának kulturális eseményét emlegették, két éve a hirtelen és gyakori politikai változások nyomták rá a bélyegüket, most pedig még mindig a csak a beszédekben múlt időbe tett, valójában még nagyon is jelenlévő rendszerváltás emlegethető. Tudjuk persze mindannyian, hogy a művészetről, különösen a magyar művészet legjaváról ritkán vakarható le a születés politikai közege, de nem olyan rossz ez a kiállítás, hogy ezzel kellene mentegetni a bemutatott alkotások esetleges hibáit. A tárlat katalógusának Dobrik István által írt előszavából idézve „köszöntötték e tárlatot a ’munkásváros’ önmagát kereső nemes kezdeményezéseként, a vidék, „felemelkedésének” zálogaként, a fiatalokat szárnyra bocsátó lehetőségként. Elmarasztalták vélt provincializmusa, koncepciótlansága miatt, sokszor agyonhallgatták és volt, hogy túlbecsülték jelentőségét. Számomra ez így volt természetes. Hiszen e tárlatok tartalmát mindig is az időhöz, korhoz és helyhez kötött művészek által teremtett műalkotások adták.” De – bár igaz, hogy „a művészet mindig is az emberiség általános fejlődésének időhöz és kultúrához kötött változékony eseménye volt” – talán mégis az időtlenség hiányzik a legjobban: az elmaradt katarzis.
Így ez a kiállítás valóban nem több, de nem is kevesebb – és ez igazán nagy szó! – annál, amit fölvállalt: bemutatkozási lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, és Nógrád megye alkotóinak. Egy nagy találkozó egymással és a közönséggel. Még mindig jelen vannak a legnagyobbak: Szalay Lajos és Feledy Gyula. És a többiek, az egyre ismertebbek, vagy az egészen újak is olyan művekkel jelentkeznek, amelyek lehet, hogy vitára is, de mindenképp megállásra kényszerítik a látogatót. Jónéhány alkotás kellemes döbbenettel rögzíti alkotója nevét a közönség emlékezetébe.
Persze érdemes lenne utána nézni, vajon mi az oka, hogy az iparművészeti anyagnak fenntartott külön épületet nem kellett igénybe venni, befértek ők is a Galériába. Mi az oka, hogy évről évre csökken a grafikai anyag mennyisége? Miért van az, hogy elmaradnak alkotók, akikre még két éve is biztosan lehetett számítani? És érdemes lenne jobban nyomon követni a többször is kiállítók változásait, hogy’ lesz például hűtlen várt batikjaihoz, és kezd festeni Raffai Kinga, vagy hogy’ szelídülnek meg Mazsaroff Miklós színei. A tárlat tehát kérdez is. Amellett biztos választ nyújt a legnagyobb kérdésre: bemutatja, hogy létezik és fejlődik, hullámzón és változatosan, de színvonalasan és színesen a régió képzőművészeti élete.
Csörnök Mariann
“Észak-Magyarország_1992_11_04.pdf” letöltése
eszakmagyarorszag_1992_11_04.pdf – Letöltve 142 alkalommal – 1,19 MB