XIII. Miskolci Téli Tárlat 1994. december 3 – 30.
XII. Miskolci Téli TárlatXIV. Miskolci Téli TárlatA katalógust tervezte és a reprodukciókat készítette: Fejér Ernő
Nagy T. Katalin katalógus előszava
A kortárs művészet népszerű bemutatói a négy évszak ritmusára rendeződő kiállítások. A legfiatalabb tárlatlátogatók bizonyára nem tudják, hogy évtizedekkel ezelőtt Miskolc városa miért a telet választotta. E választásnak egykor politikai indíttatása és indoklása volt – a Téli Tárlat a város „felszabadulásának” évfordulóját ünnepelte.
A Téli Tárlat túlélte a változásokat, nem szűnt meg, s ma is igyekszik nyitott, rendszeres fóruma lenni a kortárs képzőművészetnek.
A Miskolci Téli Tárlat, jó szokásához híven, az észak-magyarországi régió változatos ízű gyümölcseinek betakarítása mellett szemezget a más tájakon termett alkotásokból is. A régió művészeinek munkái mellett találkozunk nem itt élő alkotók műveivel is, akik a miskolci művésztelep visszajáró vendégei, vagy más kötődés révén gyakran megfordulnak Miskolcon. A Miskolci Téli Tárlat még tágabbra kívánja nyitni ezt a „nagylátószöget”, s az idén először a határon túlról is meghív művészeket.
Miskolcot a nagy múltú művészeti hagyománya és kedvező földrajzi fekvése valóban arra predesztinálja, hogy egy határokon is átnyúló szélesebb régió művészeti központja legyen, s ezt a célt szolgálja a tárlat programjának gazdagítása.
Még egy új vonása van az idei kiállításnak, önálló bemutatón láthatjuk a megyében élő iparművészek munkáit is.
A Téli Tárlat és a vele rokon seregszemlék, a minden gondolati fonalat, tematikai koncepciót nélkülöző tárlatok, nem tartoznak a legmodernebb kiállítási formák közé, s így a szakma nem sok figyelmet szentel a kiállításoknak, de a közönség szereti az ilyen jellegű bemutatókat: vonzza a sokszínűsége, a különböző műfajok együttléte, kedvére válogathat más-más szemléletű műalkotások között.
A Miskolci Téli Tárlat az idén új vizekre is kivetette hálóját, s úgy tűnik nemcsak nagyobb területet szeretne „lehalászni”, hanem új módszereket is igyekszik bevezetni.
Az 1994-es Téli Tárlat talán az első lépés a tartalmi megújhodás felé.
Nagy T. Katalin
Miskolci Téli Tárlat 1994. évi katalógusa letölthető pdf formátumban
↓ a zsűri és a megnyitó fotói
↓ a galéria és magánszemélyek archívumából:
A díjazottak listája:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Nagydíja – Lóránt János festőművész
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata díja – Szanyi Péter szobrászművész
Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díja – Seres János festőművész
Lillafüred Alapítvány díja – Jószay Zsolt szobrászművész
Nógrád Megye Önkormányzata díja – Borgó (György Csaba) festőművész
Salgótarján Város Önkormányzata díja – Lévay Jenő grafikusművész
Eger Város Önkormányzata díja – Sarkadi Péter grafikusművész
Bíbor Könyvkereskedés díja – Pataki János grafikusművész
Középület és Lakásépítő Rt. díja – Máger Ágnes festőművész
Centrum Áruház Kft. Miskolci Áruháza díja – Barczi Pál grafikusművész
MÁTRA Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Rt. díja – Kőnig Frigyes grafikusművész
INTERPLAN Tervező-Fejlesztő-Beruházó Kft. díja – Borsos István szobrászművész
Diósgyőri Papírgyár Rt. díja – Csomós Zoltán grafikusművész
Miskolci Galéria és a Középület és Lakásépítő Rt. díja – Veres Lajos festőművész
Az iparművészeti kiállítás díjazottjai:
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és az ASYLUM Képzőművészeti Alapítvány díja – Balatoni Klára ötvösművész
ADEPTUS Mérnöki, Építőipari és Kereskedelmi Kft. díja – Litwin József formatervező iparművész
F-K RASZTER Építőipari és Kereskedelmi Kft. és a SZIGNÁL Építőipari és Kereskedelmi Kft. díja – Lukovszky Ilona iparművész
TRANSZDOWELL Kft. és Juga György önkormányzati képviselő díja – Fejér Ernő grafikus- és fotóművész
STÚDIÓ Észak-magyarországi Tervező Kft. díja – Vincze Ildikó keramikusművész
MŰÉPÍTÉSZ Kelemen-Puskás Tervező és Vállalkozó Kft. díja – Aranyosi Zsuzsánna textilművész
SZ.É.P. Keramika Kft. díja – Dufala Edina belsőépítész
A kiállítást rendezte: Dr. Dobrik István művészettörténész, a Miskolci Galéria igazgatója
A kiállítást megnyitotta: Dévényi István művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője
Rendező szerv: Miskolci Galéria
Támogatók: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Postabank Területi Igazgatósága, Miskolc, Lézerpont Kft., Miskolc
A zsűri tagjai:
Bráda Tibor festőművész
Dévényi István művészettörténész
Dobrik István művészettörténész
Nagy T. Katalin művészettörténész
Sáros András Miklós grafikusművész
Várady Sándor szobrászművész
Az iparművészeti anyagot válogató zsűri:
Bodonyi Csaba építész
Bükki Béla iparművész
Dobrik István művészettörténész
Kelemen István építész
Kertész Géza ötvösművész
Pirity Attila építész
A kiállításon összesen 91 művész 173 alkotással vett részt.
↓ válogatás a díjazott alkotók műveiből
kiállított művek jegyzéke
KÉPZŐMŰVÉSZET
BACSKAINÉ OLÁH KLÁRA
Csendélet, 1994, papír, akvarell 48,5×31 cm
Csendélet vidám barnákkal, diópác, 32,5×48 cm
BAKÓ-HETEY ROZÁLIA
Plasztika I., 1993, matt, mázas porcelán, 20cm
Plasztika II., 1994, mázatlan porcelán, 26 cm
Plasztika III., 1993, matt, mázas porcelán, 34 cm
BALOGH ISTVÁN
Erogénia I., karton, tojástempera, 59×39 cm
Erogénia II., (Rügyfakadás), 1994, karton, tojástempera, 38×52 cm
BANDZSÓK ISTVÁN
Egyhegyű koncentráció, 1994, papír, színezett ceruzarajz, 100×70 cm
Dogi, 1994, papír, színezett ceruzarajz, 70×100 cm
BARCZI PÁL
Anyám is elment, 1994., olaj, 70×60 cm
Bezárva, 1994, farost, olaj, 70×65 cm
Öregház, 1994, farost, olaj, 60×80 cm
BERTHA ZOLTÁN
Rendhagyó motívum, 1994, farost,olaj, 100×70 cm
Őrtálló, 1994, farost, olaj, 100×60 cm
BOBÁLY ATTILA
Illusztráció (Madách), 1993, bronz,textil, 95x32x21 cm
BORGÓ (GYÖRGY CSABA)
Pingyom, 1994, vászon,olaj, 140×100 cm
Csermőke, 1994, vászon, olaj, 140×100 cm
Tetemvár, 1994, vászon, olaj, 140×100 cm
BORSOS ISTVÁN
Gondban, 1994, vörös mészkő, 22x15x30 cm
Pelikán, 1993, rakacai szürke márvány, 20x20x50 cm
CSEMNICZKY ZOLTÁN
Nauta noctis I., 1994, forrasztott drót, 164x50x50 cm
Nauta noctis II., 1994, forrasztott drót, 153x40x56 cm
Nauta noctis III., 1994, forrasztott drót, 152x40x50 cm
CSOMÓS ZOLTÁN
Átváltozások I., 1994, papír, alumaratás, 50×50 cm
Átváltozások II., 1994, papír, alumaratás, 50×50 cm
Átváltozások III., 1994, papír, alumaratás, 50×50 cm
DEBRECZENI ZSÓKA – PELCZ ZOLTÁN
Hedvig, 1994, égetett mázas samott, 50 cm
Bohóc, 1994, égetett, mázas samott, 58 cm
DOMONKOS ILONA
Portré, farost, olaj, 50×40 cm
DROZSNYIK ISTVÁN
Eltorzult világban VI., 1993, papír, pasztell, 100×70 cm
Eltorzult világban VII., 1993, papír, pasztell, 100×70 cm
Eltorzult világban XII., 1993, papír, pasztell, 100×70 cm
ERDŐS JÚLIA
Kontrasztok, 1992, textil, 115×190 cm
F. BALOGH ERZSÉBET
Cím nélkül II., 1994, papír, vegyes technika, 62×47 cm
Cím nélkül III., 1993, papír, vegyes technika, 62×47 cm
FEDOR JÁNOS
Táltos, 1994, papír, linóleummetszet, 30×27 cm
Adam Kadmon, 1994, papír, linóleummetszet, 35×47 cm
FEJÉR ERNŐ
Deviáns idők 92. VII. 20., 1992, papír, toll, tus, ceruza, 35×37 cm
Deviáns idők 94. szept. 18., 1994, papír, toll, tus, ceruza, 35×42 cm
Önkézből az autonómiát, 1992, papír, kollázs, rajz, 50×70 cm
FELEDY GYULA
Apokrif ballada, 1994, farostra kasírozott vászon, olaj, montázs, 60×63 cm
Szarvasének-lelet, 1994, farostra kasírozott vászon, olaj, montázs, 60,5×81 cm
Magányos fa kopár tájban, 1993, farostra kasírozott vászon, olaj, 51×71 cm
IFJ. HALMAI LÁSZLÓ
Ebéd, 1994, farost, olaj, 100×70 cm
HERCZEG ISTVÁN
Emberpár, 1991, papír, akvarell, 65×45 cm
Sámános-kép, 1991, papír, akvarell, 65×45 cm
HOMONNA GYÖRGY
Kereszt, 1992, vászon, vegyes technika, 40×30 cm
HORNYÁK PÁL
Abaúji táj, 1993, farost, olaj, 50×70 cm
HORVÁTH KINGA
Zóna, 1994, papír, aquatinta, 20×18,8 cm
A kapu zárva van, 1994, papír, aquatinta, 22,8×31,8 cm
JÓSZAY ZSOLT
Fiú, 1994, fa, textil, 146 cm
Közvetítő /Mediátor/, 1994, fa, textil, 56 cm
Intelem, 1994, fa, textil, 96 cm
KALOCSAI ZOLTÁN
Az idő, 1994, vászon, akril, 100×130 cm
KAVECSÁNSZKI GYULA
Egy patakmeder álmai: Tiszta ég, 1994, papír, akvarell, 70×90 cm
KELLER LÍVIA
Őszi csendélet, 1993, vászon, olaj, 60×50 cm
KOCSIS IMRE
Csendélet I-II., 1994, papír, gumimásolás, akvarell, 75×55 cm
KONCZ JÓZSEF
Hernád-csönd, 1994, farost, olaj, 50×70 cm
Virágzó muskátlik, 1994, farost, olaj, 50×70 cm
KORKOS JENŐ ZOLTÁN
Betyárok, 1994, farost, olaj, 50×80 cm
KORMOS ÉVA
Kert, papír, akvarell, 40×57 cm
KOSCSÓ LÁSZLÓ
A nagy utazás, 1994, farost, vegyes technika, 50×70 cm
Sárga vihar, 1994, farost, vegyes technika, 50×70 cm
KOVÁCS ALFONZ
A teremtés zavara, 1993, vászon, vegyes technika, 89×70 cm
Kiűzetés, 1993, vászon, vegyes technika, 69×57 cm
KOZMA ISTVÁN
Piros virágok, 1990, vászon, olaj, 74×47 cm
KOZMA JÓZSEF
Erdőben III., papír, ofszet, 40×30 cm
Kriszta II., karton, vegyes technika, 40×30 cm
KÖVESDI TIBOR
Műterem II. /interieur/, 1994, papír, akvarell, 41×62 cm
KŐNIG FRIGYES
Reggel I-II., 1994, papír, litográfia, 30×20 cm
KUNT ERNŐ
Diósgyőr, 1993, papír, gouache, 61×87 cm
Fák, papír, gouache, tus, 87×61 cm
Ausztriában, papír, gouache, tus, 50×58 cm
KUSTOR GYULA
Kárpótlás I-II-III., 1993, papír, kollázs, 15×22 cm/db
LAKATOS MIHÁLY
Isten kardja, 1994, acél-bronz, 25×10 cm
LÉVAY JENŐ
Nyolc rajz, 1992, papír, rotringceruza, 41×26 cm/db
LÓRÁNT JÁNOS
Hármas kép I-III., 1994, karton, sárgaföld-pasztell, 100×70 cm
LUKÁCS IMRE
Életünk vonata, 1994, vászon, tempera, 60×80 cm
LUKÁCS RÓBERT
Az angyal és a tűznézők, 1994, vászon, olaj, 80×75 cm
MADÁCSY ISTVÁN
Konstelláció, 1994, papír, színes linóleummetszet, 34×49 cm
MAKOLDI GIZELLA
Júlia balladája, 1994, festett vászon, 290×150 cm
MAKOLDI SÁNDOR
Beszélő szarvas, vászon, olaj, 100×100 cm
Ősidők, vászon, olaj, 110×90 cm
IFJ. MAKOLDI SÁNDOR
Az ifjú, terrakotta, 36 cm
MAKOLDI SÁNDORNÉ
Húsvét, farost, olaj, 112×51 cm
MAZSAROFF MIKLÓS
Mediterrán táj, 1994, farost, olajtempera, 90×110 cm
Palma-Mallorca-i táj, 1994, farost, olajtempera, 80×100 cm
MÁGER ÁGNES
Pandora, 1994, farost, olaj, 130×130 cm
Jób, 1994, farost, olaj, 130×130 cm
M. BODNÁR ELLY
Fények a Bodrogon, 1992, papír, akvarell, 36×52 cm
MENNER MAGDOLNA
Délelőtt, 1991, papír, pasztell, 46×36 cm
MÉS-ZÁROS ISTVÁN
Fáj a táj, 1994, vászon, olaj, 45×55 cm
Mánia I., 1993, farost, olaj, 70×50 cm
MOLNÁR IRÉN
Jólinformáltak, 1994, papír, pasztell, 64×44 cm
M.KRISTÓF ÁGNES
Fülesfóka és szalamandra, 1991, farost, olaj, 60×78 cm
NAGY GY. MARGIT
Metamorfózis, 1993, tűzzománc, 20×20 cm
Kompozíció, 1994, tűzzománc, 6,5×21,5 cm
NAGY LAJOS
Leány virággal, 1993, farost, tempera, 70×60 cm
OROSZ CSABA
„415×332”, 1994, papír, vegyes technika, 41,5×33,2 cm
„400×365”, 1994, papír, vegyes technika, 40×36,5 cm
PAPARÓ IBOLYA
Rezgések, 1994, papír, akvarell, 68×97 cm
PAPP LÁSZLÓ
Bodrogpart – erdőszéle, 1993, farost, tempera, 60×70 cm
PATAKI JÁNOS
„Kulcs” pozíció, 1994, farost, vegyes technika, 39×48 cm
Húsvéti szortírozás, 1994, farost, vegyes technika, 36,5×54 cm
A hetvenötödik nagy utazás, 1994, farost, vegyes technika, 106×86 cm
PAZÁR ÉVA
Középkor, papír, aquatinta, 20×24,5 cm
Úton, papír, aquatinta, 20×24 cm
PETŐ JÁNOS
Ajtóban, 1994, farost, olaj, 80×60 cm
Csónakos, 1994, farost, olaj, 60×80 cm
PRIHOGYKO, VLACSESZLAV
Emlékek, 1990, vászon, olaj, 65×100 cm
Stég, 1994, vászon, olaj, 70×70 cm
A műterem, 1994, vászon, olaj, 70×70 m
PUSZTAI ÁGOSTON
Táltos, 1990, kő, 27 cm
Sellő, 1990, bronz, 25 cm
Kékharisnya, 1993, bronz, 28 cm
RAFFAI KINGA
Esti muzsika, 1994, vászon, batik, 80×80 cm
RÉTI ZOLTÁN
Remény I-III., 1993, vászon, olaj, 80×80 cm
RÉZMŰVESNÉ NAGY ILDIKÓ
A jel I., 1994, papír, kollázs, 29×21 cm
A jel II., 1994, papír, kollázs, 31×21 cm
RIVNYÁK LÁSZLÓ
Dombos táj, 1994, papír, pasztell, 32×48 cm
RONYECZ ISTVÁN (MASERÁTI)
Karibi emlék, 1993, vászon, olaj, zománc, 70×118 cm
SARKADI PÉTER
Pop-eye /Pop-szem/ I-II, 1994, papír, ceruza, 40×60 cm
Ra’papi /Rep-papi/, 1994, papír, ceruza, 40×60 cm
SÁNDOR ZSUZSA
Ölelés, olaj, 100×61 cm
SCHLOSSERNÉ BÁTHORY PIROSKA
Temetőkert, 1994, papír, tus, 46×33 cm
SEBESNÉ MEZEI ZSUZSA
Ahogy vonulnak a kövek…, 1994., vászon, olaj, 40×30 cm
Fodrozódás, olaj, 50×60 cm
SEVCSIK JENŐ
Sapkás portré, 1993, papír, tus, 25×21 cm
Udvaron, 1993, papír, tus, 22,5×28,5 cm
Kertem, 1993, papír, pasztell, 37×29 cm
SÍRÓ LAJOS
-0005 SL-, 1994, papír, horganymetszet, 51×37 cm
-0010 SL-, 1994, papír, horganymetszet, 47×28 cm
SZABÓ JÁNOS
Fák a sziklák alatt, 1994, papír, vegyes technika, 50×40 cm
Akiért a harang szól, 1994, papír, vegyes technika, 50×40 cm
SZALAY LAJOS
Önéletrajzhoz: „halak” jegye 1965, papír, tus, 27,5×36 cm
Lovas, papír, tus, 35×28 cm
Lóvezető, papír, tus, 35×50 cm
SZANYI PÉTER
Az elme új kalandra indul, 1994, hegesztett vörösréz-vas, 61,5 cm
Bikakirály hermája, 1994, hegesztett vörösréz-vas, 47,5 cm
Kilövőállás, 1994, hegesztett vörösréz-vas, 114,5 cm
TELLINGER ISTVÁN
Furcsa mesék I., 1993, papír, színes tus, 60×40 cm
Furcsa mesék III., 1993, papír, színes tus, 59×40 cm
TÓTH PÉTER
Angyali üdvözlet, 1994, farost, olaj, 70×100 cm
Város, 1994, farost, olaj, 70×100 cm
TÓTH TIBOR
Csendélet, papír, akvarell, 42×29,5 cm
Műterem, papír, lavírozott tus, 29,5×42 cm
URBÁN TIBOR
Ugyanaz az ember I., 1994, fa, vegyes technika, 84,5×145 cm
Ugyanaz az ember II., 1994, fa, vegyes technika, 45×156 cm
VARGA ÉVA
Cím nélkül, 1994, gipsz, 51×41 cm
Részlet, 1994, gipsz, 80x100x31 cm
VARGA JÁNOS
Sajó, 1994, vászon, olaj, 50×70 cm
VASS TIBOR
„Már nyolcszor kértem Kun Marcellát, csókoljon meg, s hazudja azt, hogy drága vagyok neki”, 1994, farost, vegyes technika, 50×40 cm
„A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá”, 1994, farost, vegyes technika, 50×40 cm
VERES LAJOS
A szunnyadó Buddha, 1993, farost, olaj, 79×100 cm
Hajnali lovasok, 1994, farost, olaj, 76×98 cm
ZOMBORI JÓZSEF
Cím nélkül, 1994, karton, olaj, 27×25 cm
Gumikapus, 1994, karton, olaj, 23,5×26,7 cm
Kelt: 1948. XII. 16., 1994, karton, vegyes technika, 21,5×20,5 cm
ZSIGNÁR ISTVÁN
Balatonföldvári táj, 1993, farost, olaj, 50×70 cm
Tengerpart, 1994, farost, olaj, 44×62 cm
IPARMŰVÉSZET
ARANYOSI ZSUZSANNA
Kötött együttes saját tervezésű fonalból /kabát+overall/ 1993, gépi síkkötés, 170×150 cm
Nyomott anyagból készített öltözékegyüttes /pelerin+ruha/, 1994, kézi nyomás, síkkötés, 170×150 cm
BALATONI KLÁRA
Kiskapu (200x116x5 cm) két kerítéselemmel, 1994., festett kovácsoltvas, 149x184x5 cm
Postabank, Miskolc – Kovácsoltvas munkái I-II., 1992., fotó, 40×60 cm
BÁTHORI SÁNDOR
Miskolci épületek, fotó, 50×60 cm
Belső terek, fotó, 50×60 cm
Bútor tervek, fotó, 50×60 cm
BÉRES GYULA TAMÁS
Arculatterv I-IV., 1993, nyomtatvány /papír/, 44×33 cm
DEMCSIK ATTILA
Állólámpa, 1992., acél, textil, 50x50x170 cm
Asztal, 1992., acél, üveg, 60x80x40 cm
Szék, 1992., acél, textil, 50x60x120 cm
Asztali készlet, 1994., alpakka, ezüst, fa, 50x50x27 cm
DUFALA EDINA
Miskolc Sed Design Kft. – terv, színes rajz, vegyes technika, 42×29,5 cm
Budapest „Meinl” Kávéház – terv, színes rajz, vegyes technika, 42×29,5 cm
Budapest Nyelviskola – terv, színes rajz, vegyes technika, 42x 29,5 cm
Budapest „Halogén” üzlet – terv, színes rajz, vegyes technika, 89×50 cm
Bélapátfalva: Benedekrendi kolostor – terv, színes rajz, vegyes technika, 42×29,5 cm
Hodász: Cigánytemplom, színes rajz, vegyes technika, 84x 59 cm
DUFALA JÓZSEF
Miskolc OTP városi fotók, fotó, 40×60 cm
Miskolc Alabárdos étterem, borozó, fotó, 40×60 cm
Miskolc Széchenyi u. OTP, fotó, 40×60 cm
Miskolc Bükk áruház aula, fotó, 40×60 cm
Miskolc Rendezvények háza, Házasságkötő terem, fotó, 40×60 cm
Aggtelek Cseppkő szálló, előcsarnok, fotó, 40×60 cm
Sátoraljaújhely OTP fiók, távlati kép, színes tus, tollrajz, 42×29,5 cm
Dual Sport szaküzlet, távlati kép, színes tus, tollrajz, 42×29,5 cm
Szerencs szálloda: étterem – különterem – drink bár távlati kép,
Előcsarnok – drink bár távlati kép
Lakószoba távlati kép , színes tus, tollrajz, 49×29,5 cm
DURAY LILLA
Sakk-készlet, öntött, mázas porcelán, tábla: 45×45 cm, figurák: 6-8,5 cm
Plasztikus váza I., 1992., öntött, fújt porcelán, 17,5 cm
Plasztikus váza II., 1992, öntött, fújt porcelán, 22 cm
FARAGÓ ANNA MÁRIA
Porcelán ékszer sorozat, 1994.
Karkötő I-II., lüsztermázas porcelán, Ø7 cm
Kitűző I-XIV., lüsztermázas porcelán, 4-7 cm
Fülbevaló I-III., lüsztermázas porcelán, 2-3 cm
FATA GYÖRGY
Épületkiegészítő design modellek különböző méretben, fotók, 40×60 cm
FEJÉR ERNŐ
Megyekönyv, könyv, 1994, tervezés, fotók
Szép keramika, katalógus, 1994, tervezés, fotók
Braille-ring, katalógus, 1994, tervezés, fotók
Braille-ring, plakát, tervezés, fotók
Italcímkék, 1993, tervezés
(Számítógépes munka Valent Zsolt)
KOVÁCS KEVE (KOVÁCS JÁNOS)
Sajópetri, Tondó I-III., 1993, festett, ólmozott üveg, Ø75 cm
KOVÁCSNÉ LOVÁSZ ÉVA
Óvodai konstrukciós játék 1994, alumínium, textil, 1 egység: 70x72x72 cm
Óvodai konstrukciós játék 1994, fotók, 40×60 cm
KOZMA ISTVÁN JÁNOS
Csillagmotívum, szőnyeg, növényi fonal, 89×60 cm
Lányok, szőnyeg, növényi fonal, 122×85 cm
Bartók muzsikája, szőnyeg, növényi fonal, 120×85 cm
KUNT ERNŐ (1948-1994)
Orpheus folyóirat (I. évfolyam) 1991, nyomtatott, 15×21 cm
Orpheus plakát 1991., nyomtatott, 85×62 cm
Kiállítás katalógus 1985., nyomtatott 32×25 cm
Kiállítás plakát 1985., nyomtatott, 50×70 cm
Kiállítás katalógus 1986, nyomtatott, 15×22 cm
LITWIN JÓZSEF
A Miskolci Herman Ottó Gimnázium iparművészeti munkái:
Aulatér korlátja /Kiállítási tárgy/ 1993., polírozott krómacél, szinterezett „T” acélprofil, 134x263x103 cm
Lépcsőkorlát /fotó/ 1993., polírozott krómacél, szinterezett acélprofil, fotóméret: 40×60 cm
Ablakrács /fotó/ 1993., festett kovácsoltvas, fotóméret: 40×60 cm
LUKOVSZKY ILONA
Szőnyeg 4 sorra, 1990, nemez, 135×200 cm
MANKOVITS TAMÁS
Miskolci Herman Ottó Múzeum – felirat, embléma, 1990, dobozolt vörösréz lemez, 3 db fotó, 40×60 cm
NÉMETHNÉ SZONNTAG ÉVA
Stúdió kocka /kettes/, 1984, fekete kristályváza, 20×10 cm
Stúdió hasáb+golyó, 1984, színezett procelán, 22×10 cm
Stúdió körte váza, 1984, színezett porcelán, 15 cm
TELLINGER ISTVÁN
Plasztikus váza, 1992, mázas kerámia, 30×18 cm
Plasztikus váza, 1992, mázas kerámia, 15×15 cm
Kagyló váza, 1992, mázas porcelán, 40×30 cm
Plasztikus tálka, 1992, mázas porcelán, 19×11 cm
VINCZE ILDIKÓ
Zsófi a Nap szabad pásztorai földjén /5 db-os/, 1992, sómázas kerámia [1350°], tükör, faháncs, 80x50x50 cm
„Épületkerámia” kupac és sarok 1992-94, sómázas kerámia [1350°], 80×80 cm, 50x35x8 cm, 20×30 cm
↓ válogatás megjelent híradásokból, újságcikkekből
Nem csak a festészet a művészet _ Észak-Magyarország, 1994. szeptember 22.
Nem csak a festészet a művészet
Száz alkotó majd’ háromszáz alkotásából kellett a zsűrinek kiválogatni azokat, amelyek a falra kerülnek az idei Téli Tárlaton. A zsűrizést tegnap tartották a Miskolci Galériában.
Bráda Tibor festőművész, Sáros András Miklós grafikusművész, Dévényi István művészettörténész, Nagy T. Katalin művészettörténész, Váradi Sándor szobrászművész és Dobrik István művészettörténész nézték végig „zsűriszemmel” a képeket. Néha csak annyit mondtak, hogy ez „védett kategória”, olyankor nyugodtabb szívvel mentek tovább az elfogadott képektől…
Régen ezt a kifejezést használták a képzőművészetben – mondja Dobrik István, a Miskolci Galéria igazgatója. – Aki a Párizsi Szalonban díjat nyert, az bárhol zsűrizés nélkül állíthatott ki. Sok olyan ember küldött anyagot a tárlatunkra, aki már évtizedek óta szerepel, és valamikor díjat is kapott. Ezek után a zsűrinek már kisebb a felelőssége, hiszen az alkotó vállalja önmagát, övé a dicsőség, ha jó, és a kritika, ha kevésbé jó a képe. A zsűri egyébként is mindig szubjektív. Túl nagyot nem tévedhet, de tükröz egy szemléletet.
– Ez már a sokadik Téli Tárlat lesz…
– Nem is tudom hányadik, hiszen az ötvenes években kezdődött el a sorozat. Akkor még az egész ország területéről várták a műveket a szervezők. Vidéken olyan kiállítás, amely az ország képzőművészeti életéről adott képet, először Miskolcon volt. Ez nagy áttörést jelentett. Aztán egyre több lett az országos kiállítás vidéken is, így ezek lassan kioltották egymást. Kezdte keresni minden pályázathirdető város a sajátos arculatát. Miskolc úgy határozott, legyen a Téli Tárlat lehetőség arra, hogy bemutatkozhassanak az észak-magyarországi régióban élő és ide kötődő művészek. Idén azonban még tágabb lett a földrajzi határ, meghívtunk Szlovákiából és Ukrajnából egy-egy művészt. A későbbiekben azt is szeretnénk, ha minél többen pályáznának a határokon túlról is.
– Idén újdonság az is, hogy iparművészeket is hívtak a Téli Tárlatra. Eddig miért felejtkeztek el róluk?
– Az első ilyen tárlatfelhívások képző- és iparművészekhez egyaránt szóltak, és sokáig kisebb vagy nagyobb hangsúllyal, de megjelentek az iparművészeti alkotások. Aztán valahogy eltűntek az iparművészek, hiszen feladatokat kaptak, s az alkalmazott művészetet – mondjuk egy utcabútort – nehezebb itt bemutatni. Idén viszont a Téli Tárlathoz kapcsolódóan a Mini Galériában tervezünk iparművészeti kiállítást. Ezeknek az embereknek a munkájával lépten-nyomon találkozunk, ezért meg kell velük ismerkednünk mint alkotóművészekkel is.
– Ezek után nem fél, hogy „sírni fog” a többi műfaj is azért, hogy részt vehessen a tárlaton?
– Én igazából azt szeretném, ha ez a kiállítás a megye vizuális művészetére odafigyelő kiállítás lenne, foglalkozna videóval, fotóval, alkalmazott művészettel. Két év múlva már lehet, hogy ilyen nyitottabb lesz a pályázati felhívás. Ehhez persze még sok szakmai egyeztetésre lesz szükség művészekkel, szakemberekkel. A tér meglesz hozzá az új galériában.
– Ez azért sokkal több feladatot ad majd a Miskolci Galéria munkatársainak, a zsűri tagjainak…
– Kétségtelenül egyszerűbb lenne, ha a hagyományos módon csak festményeket állítanánk ki. De a huszadik század végén a művészetet nem szabad leszűkíteni csak a táblaképekre. Erre az összetett világra az alkotók egyre több eszközzel reagálnak, s nekünk ezeket be kell mutatnunk.
– A számok bizonyítják, nagy volt az érdeklődés. Viszont az ismertebb nevek mellett elég sok az új név. Vajon a már elismert alkotóknak nem okoz gondot, hogy viszonylag ismeretlenek között szerepel az alkotásuk?
– Azt hiszem, az ismert művészeknek izgalmas lehet látni azt, hogy a fiatalok miként viszonyulnak a világhoz. A fiataloknak pedig lökést adhat egy-egy ilyen szereplés. Én a magam részéről jobban szeretem megelőlegezni a bizalmat, ha tehetséget látok valakiben, mint kritikával elkezdeni faragni. A nagyobb tolerancia híve vagyok, a finomabb nyesegetést szeretem.
“Észak-Magyarország_1994_09_22.pdf” letöltése
eszakmagyarorszag_1994_09_22.pdf – Letöltve 165 alkalommal – 1,44 MBKépző- és iparművészeti seregszemle _ Észak-Magyarország, 1994. december 3.
Képző- és iparművészeti seregszemle
A Miskolci Galéria Déryné utcai épületében ma, szombaton délelőtt 11 órakor megnyílik a Miskolci Téli Tárlat. Ám nem csak ebben az épületben látható kiállítási anyag. Idén – a pályázat eredeti hagyománya szerint- iparművészek is bemutatkoznak alkotásaikkal. Az évek során egyre kevesebb iparművészeti anyag érkezett a felhívásra. Ám egy miskolci iparművész, Litwin József úgy gondolta, nem szabad, hogy elsorvadjon az iparművészeti rész, hiszen ez nekik is jó bemutatkozási lehetőség. Addig nógatta kollégáit, míg össze nem gyűlt a viszonylag nagy anyag. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő és alkotó 22 iparművész közel 100 munkáját a Téli Tárlat szerves részeként a Mini Galériában láthatja a közönség (kerámiák, ötvösmunkák, fotók, építészeti tervek, alkalmazott grafikák, textilek, üveg- és bőrmunkák, stb.)
“Észak-Magyarország_1994_12_3.pdf” letöltése
eszakmagyarorszag_1994_12_3.pdf – Letöltve 207 alkalommal – 1,22 MBA képző- és iparművészet ünnepe _ Észak-Magyarország, 1994. december 5.
A képző- és iparművészet ünnepe
A régiónkban élő, e tájhoz kötődő képző- és iparművészek alkotásait láthatjuk december 30-ig a Miskolci Galéria Déryné utcai kiállítótermében és a Kossuth utcai Minigalériában.
A Miskolci Téli Tárlat szombati megnyitóján nem nagyon adódott lehetőség a kiállítás teljes áttekintésére – akkora volt az érdeklődés, hogy sokan be sem fértek a nagyterembe. Dévényi István művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetőjének megnyitója után T. Asztalos Ildikó, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere – a bőkezű mecénásoknak köszönhetően – tizennégy képzőművésznek és hét iparművésznek adta át a Miskolci Téli Tárlat díját.
A kitüntetett művészek névsorát, és a fődíjas Lóránt János festőművésszel készült beszélgetést lapunk 8. oldalán olvashatják.
A díjazottak és a díjalapítók
A Miskolci Galéria felhívására 103 képzőművész 277 alkotással jelentkezett a Miskolci Téli Tárlatra, végül a zsűri 91 művész 173 művét javasolta kiállításra. A szombati ünnepségen közülük tizennégyen vehettek át díjat. A huszonkét iparművész közül – kiknek munkái a Kossuth utcai Mini Galériában láthatók – heten kaptak díjat.
Lóránt József festőművész (Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzat nagydíja(; Szanyi Péter szobrászművész (Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata díja); Seres János festőművész (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díja); Jószay Zsolt szobrászművész (Lillafüred Alapítvány díja); Borgó festőművész (Nógrád Megye Önkormányzata díja); Lévay Jenő grafikusművész (Salgótarján Város Önkormányzata díja); Sarkadi Péter grafikusművész (Eger Város Önkormányzata díja); Pataki János festőművész (Bíbor Könyvkereskedés díja, Miskolc); Máger Ágnes festőművész (Középület és Lakásépítő Rt. Díja, Miskolc); Barczi Pál grafikusművész (Centrum Áruház Kft Miskolci Áruháza díja); Kőnig Frigyes grafikusművész (Mátra Élelmiszer és Vegyi áru Kereskedelmi Rt. díja, Miskolc); Borsos István szobrászművész (Interplan Tervező- Fejlesztő- Beruházó Kft. díja); Veres Lajos festőművész (Miskolci Galéria és a Középület és Lakásépítő Rt. díja).
Iparművészeti kategóriában: Balatoni Klára ötvösművész (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és az Asylum Képzőművészeti Alapítvány díja, Miskolc); Litwin József formatervező iparművész (Adeptus Mérnöki Építőipari és Kereskedelmi Kft. díja, Miskolc); Lukovszky Ilona iparművész (F-K Raszter-ÉP. Kft. Építőipari és Kereskedelmi Kft. díja, Miskolc és a Szignál Építőipari és Kereskedelmi Kft. díja, Miskolc); Fejér Ernő grafikus és fotóművész (Transdowell Kft., Miskolc és Juga György önkormányzati képviselő díja); Vincze Ildikó keramikusművész (Stúdió Észak-magyarországi Tervező Kft. díja, Miskolc); Dufala Edina belsőépítész (Sz.É.P. Kerámika Kft. díja, Miskolc); Aranyosi Zsuzsanna textilművész (Műépítész Kelemen-Puskás tervező és Vállalkozó Kft. díja, Miskolc).
Közvetlen kapcsolat a képpel
Lóránt János festőművész vehette át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat nagydíját a Miskolci Téli Tárlat múlt szombati megnyitóján. Kiragadva őt az ünneplők köréből váltottunk vele néhány szót.
– Megyénkben viszonylag ritkán találkozhatunk a nevével…
– Lehet. Salgótarjánban voltam sokáig, később Egerben, és nyolc éve, hogy visszaköltöztem Békés megyébe, a szülőfalumba. Azóta ugyan megfordulok itt, de természetesen az állandó jelenlét, mint azoknak, akik itt élnek a területen, nincs meg. Volt valamikor 15 évvel ezelőtt egy elég szép kiállításunk itt a galériában Lóránt Zsuzsa szobrászművésszel, aki egyébként csak a névrokonom. Tavaly volt kiállításom a Városi Könyvtárban, szerepeltem a grafikai biennálén, ahol díjat is kaptam, előtte meg az előző téli tárlaton. A biennálékon és téli tárlatokon általában itt vagyok.
– A szakma nem mindig veszi komolyan az ilyen jellegű seregszemléket. Mit mond erre a kiállító?
– Én szeretem ezeket a kiállításokat, olyan szempontból, hogy mások munkáival együtt látom az én munkáimat is, és be tudom lőni magam, hogy hol állok.
– Borsod megye nagydíját kapta. Nem örült volna jobban, ha azok a megyék ismerik el, ahol többet dolgozott?
– Nem. Mert így teljesen „tiszta”, tudom, hogy kifejezetten a beküldött munkámért kaptam a jutalmat. De meglepett a díj, mert most én egy újabb utat kezdtem el a grafikában meg rajzolásban, és a zsűri volt olyan érzékeny, hogy értékelte az első lépéseket.
– Ezek még nagyon az első lépések?
– Nem annyira. Egy éve csinálom ezt a fajta munkát, minimális színhasználattal és pasztellel itt-ott belerajzolva. Úgy érzem, ezzel a technikával valami végtelenül egyszerű dolgot tudok csinálni. Kézzel pakoltam föl az anyagot meg a kötőanyagot a képekre, ez közelebbi, természetesebb tevékenység, mint a festés maga. Végeredményben sík lapon akarunk valamit elhitetni az emberekkel, térbeliséget ábrázolni, itt tehát ellentmondás van, ami az anyag-pasztell képeknél nem ilyen éles.
– Ön kinek adta volna a nagydíjat?
– Erről nem tudok beszélni, mert még nem tudtam megnézni az anyagot. De az az örömöm, hogy itt nem irányzatok kaptak díjat, hanem munkák, amelyek jónak tekinthetők, stílustól, irányzattól függetlenül. Meg elég sok fiatalt is jutalmaztak, ami szintén jó dolog, de örülök az „öreg miskolcinak”, Seres úrnak is.
– Mi változott azzal, hogy visszaköltözött a szülőfalujába?
– Azóta járom Európát, Hollandiában, Svájcban vagyok sokat. Kiállításaim voltak, dolgozom, meg tanítottam Leidenben egy magániskolában akvarell festést. Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy én elég jól tudok akvarellezni, ezért vállaltam bemutató órák tartását ebben a témában. Ezek a hollandok nagyon jó művészek, csak a képzésük nem akadémikus jellegű, tehát nem tanulják meg a manuális mesterségbeli dolgokat, tanulmányokat nem nagyon rajzolnak, és ez valahol hiányzik a további munkáikból…
“Észak-Magyarország_1994_12_5.pdf” letöltése
“Észak-Magyarország_1994_12_5_2.pdf” letöltése