„Hazai pálya”

A Miskolci Galéria a tavalyi és még mindig tartó kényszerű bezárása alatt egy remek ötlettel állt elő: Hazai pálya címmel beszélgetés-sorozatba kezdett helyi képzőművészekkel a Herman Ottó Múzeum központi épületében. A jó kezdeményezés tényleg közelebb hozta a városban élő művészeket az érdeklődő közönséghez, hiszen az emberek általában még a kortárs művészek képeivel sem nagyon találkoznak, nemhogy magukkal az alkotókkal.  A cím arra a csapatsportokban használt kifejezésre utal, amely az otthoni környezetben játszók számára az előnyt jelentő környezetet képezi. Kérdés persze, hogy mindez így van-e a kortárs művészet világában, azaz előny-e, ha egy művész a hazai pályán játszik (ez esetben én kifejezetten Budapesten kívüli helyszínekre gondolok) vagy jobban jár, ha néha, vagy inkább minél gyakrabban idegen pályán is megfordul, leginkább valamely fővárosi kiállítóhelyen. E kérdés azért (is) merült fel bennem, mert 2020-ban az AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata és a Kassák Múzeum szimpóziumot rendezett a Vince kiadónál 2018-ban megjelent A kettős beszéden innen és túl / Művészet Magyarországon 1956-1980 című kötetről. Mondván, teljesen jogosan, hogy egy ilyen, a közelmúlt kortárs művészetét bemutató jelentős kötetről alig esett szó itthon a művészeti közéletben. E szipóziumon magam is részt vettem, és az ott felolvasott írásomban igyekeztem rávilágítani egy nehezen indokolható aránytalanságra. A négy művészettörténész által szerkesztett és 21 művészettörténész által írt kötet szerint a tárgyalt két és fél évtizedben Budapesten kívül mindössze 4, azaz négy olyan művész élt Magyarországon, amelyek egy, a korszakról szóló alapvető műben említést érdemeltek. Merthogy más városokban élő művészeket még csak említés szintjén sem jeleztek a szerzők. Ráadásul nemcsak a vidéken élő művészek és neveik hiányoztak, de egy szó sem esik az akkor kiemelkedően fontos dolgokról, mint a kisgaléria mozgalom, vagy az akkor újjáalakuló művésztelepek, nem beszélve a kortárs művészet akkor egyik legjelentősebb eseményéről, a miskolci Országos Grafikai Biennáléról.  Fontos megjegyezni, hogy a londoni Whitechapel Gallery az az évi legjobb művészettörténeti könyvek közé válogatta be a Thames & Hudson angol nyelvű kiadásában, az Art in Hungary 1956-1980 főcímmel megjelent kötetet. A gyanútlan angol és magyar olvasók tehát azt gondolhatták, hogy a magyar művészet annak idején annyira központosított volt, mint maga a politikai rendszer, és (Pécset kivéve) vidéken egy művész sem élt ezekben az évtizedekben.

E hosszúnak tűnő kitérő után kanyarodhatunk vissza a korábban feltett kérdéshez, miszerint előny-e a hazai (vidéki) pálya a magyar művészeti életben. Úgy tűnik, hogy nem. A Téli tárlat, amely Miskolcon sok évtizedes múltra tekint vissza, nem társ nélküli, hiszen sorolhatnánk a különböző vidéki nagyvárosokban rendezett regionális tárlatok sorát, nem egy esetben egy-egy évszakról elnevezve. Persze ezek a helyben viszonylag nagyszabásúnak tekinthető kiállítások mindig keresték a karakterüket, hogyan viszonyuljanak Budapesthez, milyen legyen az arány a helyi és a távolabb élő művészek és az általuk képviselt tendenciák között. Nem tagadható, hogy általában nem ezek a helyi tárlatok jelentették a honi képzőművészet legprogresszívebb centrumait, sőt, jellemzően a már beállt, konzervatívabb irányzatok voltak meghatározók. Így volt ez Miskolcon is, például a helyi kurátor – ha éppen volt olyan -, időnként jelezte a nem Miskolcon élő, de a városhoz valamilyen szinten kötődő barátainak, hogy adhatnának be műveket a tárlatra, kissé színesítve a „szalon” jellegű kiállítások megszokott karakterét. A centrum és periféria örök párhuzama merül fel tehát ez esetben is, amely a közgazdaságtanban és a széles értelemben vett kulturális életben is meghatározó tényező. Akkori előadásomban említettem Piotr Piotrowsky lengyel művészettörténész „horizontális művészettörténet”-re vonatkozó elképzeléseit és annak módszertanát. A centrum-periféria viszonyát újragondoló és a multiperspektivikusság elvét valló elmélet szerintem jól alkalmazható akár nemzeti keretek között is, ahol centrum és periféria viszony felmerül, hiszen ez egy általánosságban, akár a művészeten kívül is érvényes reláció. Idéztem Horányi Attila tanulmányából, miszerint „…egy kanonikus stílusokra és művekre felépített művészettörténet nem tud nem centrumokban gondolkodni, ami magával hozza a perifériák tételezését is, illetve a problémát, hogy a „perifériák” művészete belekerülhet-e a „nagy” művészettörténetbe.”  Nos úgy tűnik, hogy a fenti példa alapján, legalábbis Magyarországon, nem nagyon kerülhet bele. Ennek okain érdemes lenne elgondolkodni, és nem elintézni egyetlen legyintéssel a dolgot, amint egy kolléga tette előadásom után, mondván, hogy azért nincsenek „ezek” benne, mert az mind merő provincializmus volt. Nos, természetesen ugyanúgy, ahogy Budapesten (és Pécsen is), vidéken is élnek és dolgoznak kevesebb tehetséggel megáldott művészek, sőt, valószínűleg ők vannak többen, akár jóval többen, mint a kiemelkedő kvalitású alkotók. Mint ahogy van és volt ez a világon mindig és mindenhol, de azért mégse „dobjuk ki a kukába a kortárs művészet 80 %-át”.

Miskolc nagy hagyományokkal rendelkező város a kortárs művészet terén is, hacsak az 1921-től működő művésztelepre (amely éppen a tárgyalt évtizedekben élte újabb virágkorát), vagy az ehhez kapcsolódó, említett grafikai biennálékra, az újonnan épült műteremlakásokba telepített művészgenerációra gondolunk, nem beszélve az ekkor még pezsgő, zenei, színházi, irodalmi életről. Az már Miskolc egyéni baja, hogy ez a város volt az országban a rendszerváltás legnagyobb vesztese, elvesztvén lakossága egynegyedét, főleg sok fiatalt, ennek folytán sok-sok kultúrafogyasztót is. Ez természetesen negatív hatással volt a város művészeti életére, ezért kell a szűkös erőforrásokat a leghatékonyabban felhasználni és a még működő intézményeinket fenntartani, a hagyományos rendezvényeket tovább éltetni, vagy fejleszteni. E sorok írása utáni napokban kerül sor egy megbeszélésre, amelyen a Szinyei Merse Pál utcai műteremlakások sorsáról tanácskozunk. A szebb napokat megért műtermes lakásokra egykor nagyon büszke volt a város, fiatal művészek költöztek be a nem túl nagy, de jól használható műteremmel rendelkező sorházakba. Miután a város évtizedekig elhanyagolta ezeket a lakott, vagy már üresen álló ingatlanokat, most siralmas állapotban vannak. Pénz híján kevés lehetőség kínálkozik a megoldásra, melyek közül az egyik talán az lehetne, hogy helyi művészek egy ideig ingyen használhatnák azokat az általuk végzett felújításért cserébe. És persze sorolhatnánk a szintén felújításra megérett művészteleppel, ami azért szerencsére még nagyon jól használható, lassan betelik a nyári foglalási naptára.

De most végre megnyílhat a kissé megcsúszott Téli tárlat, amely higgyük el, nagyon fontos esemény a helyi művészeti közéletben. Mint korábban, most is számos fiatal jelentkezett újabb műveivel, nem egy közülük díjat is kap majd a megnyitón. És ez itt talán egy jó alkalom, hogy arra buzdítsam a város lakosságának azon tagjait, akik könnyedén megtehetik, hogy akár saját nevük alatt gazdagítsák az egyre csökkenő művészeti díjak sorát és alapítsanak díjakat, ez évente vagy két évente csupán néhány százezer forintot jelent. A régi időkben például jó szokás volt, hogy a helyi lapok (nem egy napilap volt Miskolcon) rendre megírták, hogyha egy-egy jómódú polgár vásárolt az aktuális vándorkiállításról egy nagyobb értékű festményt. Ha nem is pont így, de a nyilvános közlést esetleg mellőzve, felújíthatnánk a régi gyakorlatot, hogy a műgyűjtés, mint egy Európában és a világon sok évszázados hagyomány, némi hullámvölgy után újra szárba szökkenhessen Miskolcon. Én, mint művészettörténész-galériás-műkereskedő, 33 év tapasztalattal jó látom, hogy a műgyűjtésnek mennyi pozitív hozadéka van: nemcsak a helyi kulturális közösségek erősítése a helyben élő művészek egzisztenciális jobbléte folytán, hanem az egyéni örömforrás mellett a családi tradíciók folytatása vagy éppen megalapítása folytán is.

Visszakanyarodva az írásom elején említett anomáliára, miszerint műtörténészek semmibe vették Magyarország vidéken élő művészeinek két és fél évtizedes teljesítményét, van jól hírem is. A szimpóziumon elhangzott előadásom végén két miskolci művész munkásságát hoztam fel példaként, akik európai szintű festészetet műveltek a hetvenes években itthon: Seres László és Pálfalusi Attila abban az időben készült képeit vetítettem, bizonyítandó, hogy ugyan sokan nem tudtak róla, ők itt éltek és dolgoztak. A jó hír pedig az, hogy három évvel a fentieket követően, pár hete, a világ legnagyobb aukciósháza, a Sotheby’s londoni szakértői e két miskolci művész festményeit válogatták be a MissionArt Galéria kollekciójából az őszi, Kelet-európai modern és kortárs árverésük anyagába.

Kishonthy Zsolt

Babus Zsófia
Cím nélkül 2022, papír, akril, fapác, 50×70 cm

F. Balogh Erzsébet
Metafizikus táj I-III. 2022, vászon, olaj, vizes pác, akril, 120×140, 100×110, 100×110 cm

Balogh Kristóf József
Csengery utca 2022, olaj, vászon, 50×70 cm
Macerata 2022, olaj, vászon, 60×90 cm

Bartus Ferenc
Akció jelenetek II. 2022, olaj, vászon, 100×80 cm

Birkás Babett
Lovagi torna 2022, papír, vegyes technika, 21×118,8 cm
Lovas harcmodor 2022, papír, vegyes technika, 29,7×84 cm

Borgó
Cím nélkül I-III. 2022, olaj, vászon, 60×80 cm

Csernok Tibor
Szárhegy 2021, fa, fém, 102x145x12 cm

Csernok-Tóth Eszter
Korreláció 2022, plasztika 15×30 cm
Szárhegy és én 2021, plasztika, 20×26 cm

Csomós Zoltán
Hold-világok II. 2022, papír, linóleummetszet, 40×50 cm

Csordás Zoltán
Gondolatok a vízről sorozat – A tenger nézetei I.- II. 2022, papír, monotípia, 100×70 cm
Gondolatok a vízről sorozat – Cseppek 3.  2022, papír, monotípia, 70×100 cm

Dely Dominika
Willendorfi Vénusz 2022, akril, vászon, 70×90 cm
Lespugue Vénusz 2022, akril, vászon, 50×50 cm

Drozsnyik István
Mindörökké Picasso 3-4. 2021-2022, papír, grafit, színes ceruza, 100×70 cm
Székének 1. 2020, fa, drót, vas, 140x45x48 cm

Durucskó Zsolt
Civitas secretum I-II. 2022, papír, egyéni technika, 70×50 cm

Fehér Rozália
Cicanadrág 2022, vászon, olaj, 100×70 cm
Boldog anyáknapját 2022, vászon, olaj, 100×70 cm

Fejér Ernő
Fragmentált tereink 2020, fotókarton, montázs, 50×70 cm
Az új „burzsoázia diszkrét bája” (Buñuelnek) 2022, fotókarton, montázs, 50×70 cm
A végesből a végtelenbe (Mőbiusznak) 2022, fotókarton, montázs, 50×70 cm

Füleki Krisztina
Szidott anyám érte 2, 7, 8, 11  2022, vegyes technika, 92×96 cm (12 db 20×30 cm)

Gelencsér János
Kék egű estben 2021, akril, farost, 99×88 cm

Goda Gertrud
Architektúra 2022, vászon, vegyes technika, 58×58 cm

Góra Orsolya
Honnan ez az örök áramlás, 2022, olaj, vászon, 50×70 cm

Góré Szabina
Outside – Spring break / Kint – Tavaszi szünet 2021, vászon, enkausztika, vegyes technika, 100×100 cm
Inside – Competition / Bent- Versenyzők 2022, vászon, enkausztika, vegyes technika, 100×100 cm

Gönczi Petra Virág
Én 2022, fa, pirográfia, akvarell, 92×37 cm

Határ Attila
Perfect disguise, vegyes technika, 80×60 cm

Hermann Péter
Biogeometria No1. 2022, papír, giclée print, 46×65 cm
Biogeometria No. 27/Heat 2022, papír, giclée print, 46×65 cm

Homonna György
Lehet ilyet festeni? 2022, vászon, vegyes technika, 110×130 cm

Horváth Kinga
Rejtőzködő történetek I-IV. 2022, fotó, giclée print, 398×515 mm

Horváth Rita
Neonfényben 2020, olaj, vászon, 46×38 cm

Jordán Kitti Gerda
Észrevétlen III. 2022, vászon, akril, 90×80 cm

Kabai Lóránt
22/4 2022, vegyes technika, kollázs, doboz, 27x27x6 cm
22/12 2022, vegyes technika, kollázs, doboz, 27x27x6 cm
22/13 2022, vegyes technika, kollázs, doboz, 27x27x6 cm

Kavalecz Lajos
Hajnali fohász 2022, fa kisplasztika, mag: 30 cm
Lélekvándorlás 2022, fa kisplasztika, mag: 25 cm

Kavecsánszki Gyula
Tentatio – Kísértés  2022, papír, tus, 120×250 cm

Kertész Viktória
Kötődés  2022, installáció, fonal, fémkarika, ragasztott papír

Koós László
Levelek 2021, cianotípia 29,8×19,8 cm

Kormos Dénes
Bioornamentika 2022, farost, akril, olaj, 100×100 cm

Kovács Viktória
Háborús játékbabák 2022, papír, rézkarc, vegyes technika, 29×20,5 cm

Láng Eszter
Sóskopó II-III. 2019, papír, akvarell, kávé, 38×56 cm

Lukács Róbert
Hajnali őrjárat 2022, olaj, vászon, 100×140 cm

Madácsy István
Szent hegyek – Sínai-hegy  2020, papír, akvarell, grafit, ezüstceruza, 70×70 cm
Szent hegyek – Tábor-hegy  2020, papír, akvarell, grafit, ezüstceruza, 70×70 cm

Máger Ágnes
Szín-kép I-III. 2022, olaj, karton, 70×50 cm

Molnár Ferenc
Kis kacsa fürdik fekete tóban 2022, fa, olaj, 40×40 cm

Orosz Csaba
Függő viszonyok I-II. 2022, akril, vászon, 70×100 cm

Orosz-Stefán Renáta
Ami lent, az van fent 2022, akril, vászon, 100×70 cm
Ami fent, az van lent 2022, akril, vászon, 100×70 cm

Orr András
Ősz I. (Hegyesd) 2021, papír, akvarell, 60×90 cm

Piti Zsuzsanna
Cím nélkül 2022, tojástempera, vegyes technika, vászon, 30×25 cm
Cím nélkül 2021, vegyes technika, vászon, 24×30 cm
Cím nélkül 2021, olaj, vászon, 25×30 cm

Radics Márta
Akvárium 2021, porcelán 25x25x20 cm
Fellegvár 2022, porcelán 21x21x24 cm

Rácmolnár Sándor
Santo doll vérfarkassal I-III. 2022, papír, vegyes technika, 35×27, 32×24,6, 34×26 cm

Rézművesné Nagy Ildikó
Téli dombok I-II. 2020, papír, tus, akvarell, 33×40 cm

 Sallai Tibor
Cím nélkül I-II., papír, kollázsnyomat, 287×130 mm

Seres László
Utána 2022, akril, vászon, 100×100 cm
Előtte 2022, akril, vászon, 100×100 cm

Szabó Henrietta
Közönséges éj hóval 2021, sodrottkollázs, karton, lightbox, 20×20 cm
Különös éj, sodrottkollázs, karton, lightbox, 20×20 cm
Meeting, sodrottkollázs, karton, 20×20 cm

Szakállas Zsolt
Csinosító portya 2021, vászon, zománc, 100×140 cm

Szanyi Borbála
Széna rajzok / Fészek próbák (folyamat dokumentáció) 2022, fotónyomat 70×100 cm

Szeszák Ádám
Tükörvilág 2022, papír, fapác, 50×70 cm
Hajnal 2022, papír, vegyes technika, 70×100 cm

Szilágyi Béla
… a kép 2021, olaj, farost, 40×40 cm

Tomecz Dániel
Téboly I. 2020, olaj, akril, vászon, 95×80 cm

Törő Irén
Erdélyi tájakon III. 2022, akril, vászon, 60×60 cm

Ujfaludi Natália
Play-pause 2021, papír, montázs, 30×40 cm
Jó reggelt! 2022, papír, montázs, 30×40 cm

Urbán Tibor
Simulacrum I-III. (Szövegrészletek Nemes P. Ferenc: Amál nyomában c. művéből) 2022, karton, akril, vegyes technika, 70×50 cm

Varga Éva
Bokrok I. 2020, pvc, digitális nyomat, 61,5×120 cm x 2 db

Vass Tibor
Ami képik, nem múlik I-XII. 2021, dibond, archív pigment nyomat, 13×20 cm /db

Veres Lajos
Manarolla 2020, olaj, vászon, 120×80 cm

Zombori József
Vendégségben Matisse-nál IV. 2022, papír, olaj, akril, 65×48,7 cm

Felhívás a XXVI. Miskolci Téli Tárlatra

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria 2022. decemberében rendezi meg a, XXVI. Miskolci Téli Tárlatot.
A galéria a tárlattal továbbra is a fél évszázados hagyománynak megfelelően az észak-magyarországi régió képzőművészeti fórumát teremti meg. Elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei, illetve a valamilyen módon a térséghez kötődő művészeknek ad lehetőséget, hogy bemutassák az előző két évben készült munkáikat.
A kiállításra műfaji és technikai megkötések nélkül fotó-, képző- és iparművészeti alkotásokkal hivatásos és nem hivatásos alkotók egyaránt pályázhatnak.

Kérjük az alábbi feltételek betartását:

• A Téli Tárlatra csak két évnél nem régebbi műalkotások nevezhetők.
• A tárlaton egy művész összesen 3 önálló művel, vagy egy sorozattal szerepelhet, melynek összmérete nem haladhatja meg a 3 m²-t.
• multimédiás eszközök használatát, illetve egyéb speciális installációs technikát igénylő művek esetében részletes dokumentációt kérünk beadni;
• Az alkotás hátlapján az azonosíthatóság miatt mindenképpen fel kell tüntetni az alkotó nevét, a mű címét, keletkezési évét, méretét, technikáját.
• A papír alapú műveket – amennyiben az alkotás jellege engedi, illetve megkívánja – 30×40, 50×70, 60×80 vagy 70×100 cm-es paszpartuban kérjük beadni.
• A műveket, műfajuktól és anyaguktól függetlenül minden esetben installálásra kész állapotban kérjük beadni.
• A beadott műtárgyakat kizárólag olvashatóan és pontosan kitöltött jelentkezési lappal együtt tudjuk átvenni, mely a beadás helyszínén is kitölthető.

 A művek beadási helye és ideje:

Miskolci Galéria (Rákóczi-ház, Miskolc, Rákóczi u. 2., bejárat a Széchenyi utca felől)

2022. szeptember 20–25. (keddtől vasárnapig) 9-16 óráig

A határidőn túl beérkezett munkákat nem tudjuk elfogadni!

Kérjük, hogy a művek biztonsága és épsége érdekében postai úton ne küldjenek alkotásokat! Az így érkező műveket befogadjuk, de visszapostázására nincs lehetőségünk!

A beküldött művek szakmai válogató zsűrijére 2022. október 3-án, hétfőn kerül sor. A zsűri eredményéről október 4-től érdeklődhet személyesen vagy telefonon (46/500-680).
A kiállítók listáját megtalálja a HOM-Miskolci Galéria honlapján. https://www.miskolcigaleria.eu/xxvi-miskolci-teli-tarlat/

Postai kiértesítésre nincs módunk, ezért minden egyéb kommunikáció is e-mailen keresztül folyik a pályázók és az intézmény között. Aki nem rendelkezik e-mail címmel, kérjük, hogy személyesen, vagy telefonon érdeklődjön a kiállítással kapcsolatos kérdésekben.

A kiállítás megnyitásán, 2022. december 10-én, ebben az évben is átadásra kerül Miskolc Város Nagydíja, valamint az önkormányzatok, a szakmai szervezetek, vállalatok, intézmények, társaságok díjfelajánlásai. A díjak odaítéléséről hagyományosan a szakma és a díjalapítók képviselőiből álló díjzsűri dönt.

 Érdeklődni és jelentkezési lapot kérni Madarász Györgyitől a Miskolci Galériában és annak elektronikus címein lehet, ahol további információ is kérhető.

Telefon: (46) 500 680, 70/943-2919, e-mail: mgyorgyi@miskolcigaleria.eu