Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria
tisztelettel meghívja Önt a Miskolci Galéria Rákóczi-házába
(Miskolc, Rákóczi u. 2., bejárat a Széchenyi u. felől)
Zámborszky Eszter mesemondó, mesepedagógus
Ikonikus mesés ételek – A sótól a kőlevesig című előadásával nyílik meg.
Herbszt László illusztrátor és
Révész Emese művészettörténész
Best of Billufest 2023
Tárlatunk reprezentatív válogatást nyújt a 2023-ban harmadik alkalommal meghirdetett
Budapesti Illusztrációs Fesztivált (Billufest) alkotásaiból. Az eseménysorozat a Graphifest
keretében kerül megvalósításra. 2019 óta, két évente hirdetjük meg szabad beadásos
pályázatunkat, négy kategóriában. A pályázatot és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket azért
hívtuk életre, hogy alkalmanként teret adjunk a hazai illusztrációs művészet legjobbjainak.
Pályázatunkon elsősorban klasszikus értelemben vett illusztrációkat állítunk ki, azaz olyan
műveket, amelyek konkrét szöveges tartalomhoz kapcsolódnak. A pályaművek éppúgy
lehetnek már nyomtatásban megjelent alkotások, mint illusztrációs tervek. Sem a technikát,
sem a méretet nem kötjük meg, mivel a nyilvános tárlaton a közönség már digitális nyomatok
formájában, kinagyítva látja az alkotásokat. A tárlat három kategória legjobb, díjnyertes
pályaműveit mutatja be: felnőtt- és gyermekirodalmi illusztrációkat, tudományos
illusztrációkat és szöveg nélküli képeskönyveket (böngészők, lapozók, silent book). A legjobb
pályakezdő illusztrátort a Pagony Kiadó díjazta. Az olaszországi, sármedei Štěpán Zavřel
Alapítvány illusztrációs iskolája pedig két illusztrátort egy-egy két hetes alkotói ösztöndíjjal
jutalmaz. Mindez 2021 óta egy-egy illusztrátori életművet díjazó Gyulai Líviusz-díjjal egészül
ki. Évfordulós irodalmi pályázatunkat legutóbb Petőfi Sándor és Madách Imre műveire
készült illusztrációkra hirdettük meg. A kiállítók között éppúgy jelen van a hazai illusztráció
ezredfordulón indult „nagy generációja”, mint a frissen pályára lépő fiatalok.
A 3. BUDAPESTI ILLUSZTRÁCIÓS FESZTIVÁL DÍJAZOTTJAI
Gyulai Líviusz életmű-díj: MAKHULT GABRIELLA
A Móra Kiadó legjobb gyermek fiction illusztráció díja: KÁRPÁTI TIBOR
Legjobb felnőtt fiction illusztráció: KOVÁCS G. TAMÁS
Az Athenaeum Kiadó legjobb non-fiction illusztráció díja: SZABÓ SZABOLCS
A Csimota kiadó legjobb Silent Book díja: JÁSDI JÚLIA
A Pagony Kiadó legjobb pályakezdő illusztrátor díja: IVÁN ZSUZSANNA
Az olaszországi sármedei Stefan Zavrel Alapítvány Illuszrációs Iskolájának ösztöndíja:
SZINVAI DÁNIEL és SZUHAI CINTIA
Csirimojó kiadó különdíja: BOGÓ KRISZTINA