I. Miskolci Téli Tárlat 1970. december 6. – 1971. január 3.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1970_12/?pg=47&layout=s

Miskolci Téli Tárlat
Művészek randevúja

A Miskolci Galériában ma, dél fél 12-kor nyitja meg dr. Fekete László, a városi tanács vb-elnöke a miskolci téli tárlatot. A Magyar Képzőművészek Szövetsége meghívására és hívó szavára elküldték városunka alkotásaikat Borsod, Heves, Nógrád képzőművészei és szobrászai, s azok az alkotó művészek, akik bár hazánk más tájegységein dolgoznak, ismertek a miskolci tárlatlátogató közönség előtt.

A jellemzője azonban mégiscsak az észak-magyarországi képzőművészek részvétele a miskolci téli tárlatnak. Hiszen a korábbiaktól eltérően, ezúttal a rendező szervek elsődleges célkitűzése az volt, hogy az e területen élő és alkotó művészek számára teremtsenek kiállítási fórumot. Az ő alkotásaikat, legújabb műveiket várták, s most ezeket mutatják be a téli tárlaton.

Ötvenöt alkotó munkáit láthatja az érdeklődő nagyközönség. Kilencven képzőművészeti alkotás és huszonhat kisplasztika, illetve plakett nyert elhelyezést a Miskolci Galéria három termében. A bemutatásra kerülő alkotások nagyobbik része olajfestmény. Ez érthető, hiszen a grafikai alkotásokat elsősorban az országos grafikai biennáléra várják. Mégis, a téli tárlat képei között ott találjuk e képzőművészeti ág legrangosabb képviselőinek munkáit is, s így lesz teljesebb, átfogóbb a kép. Mert igaz ugyan, hogy a miskolci téli tárlat megtekintői nem kaphatnak teljes keresztmetszetet a jelen magyar képzőművészetéről, de ízelítőt kaphatnak, s áttekintést a magyar piktúrára jellemző törekvésekről. Ezért is van szükség rá, hogy időnként ilyen átfogó, „randevúszerű” kiállításokat rendezzenek. Mert igaz ugyan, hogy e kiállítások kapcsán csak a legszorgalmasabb, a legfelkészültebb tárlatlátogatók mérhetik le: egy-egy alkotóművész mit fejlődött az idők során, de mindenki betekintést nyerhet a piktúra adott pillanatnyi állapotába. Éppen azért, mert sokan vesznek részt rajta. A miskolci téli tárlatnak pedig az a sajátok előnye is megvan, hogy a helyi alkotó művészek törekvéseiről, munkásságáról ad képet.

Ez az elvárás is a miskolci téli tárlattal szemben. Akik megtekintik majd január 3-ig nyitva tartó kiállítást, minden bizonnyal szép élménnyel lesznek gazdagabbak. A mai megnyitón – ahogy ezt már megszoktuk a Miskolci Galéria kiállításainak megnyitóin – zenei élményben is részük lesz az érdeklődőknek. Ezúttal a Miskolci Fúvóötös játéka ad hangulati aláfestést a kiállított képekhez és kisplasztikákhoz.

“eszakmagyarorszag_1970_12__pages48-48-tt.pdf” letöltése

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1970_12/?pg=97&layout=s

Tájak, gondolatok, önállóság
Az I. miskolci téli tárlat néhány tanulsága

Tíz országos kiállítás után, s azok egyenes folytatásaként idén először a miskolci téli tárlat néven nyílt meg képzőművészeink e hagyományos, kétévenként rendezett seregszemléje. Indokolt a kérdés: a névváltozás mit jelent, mire utal? Vajon csak a megrendezés feltételeinket szerényebb voltát kívánja érzékeltetni? Vagy az új név új kiállításszervező koncepciót is jelöl, tartalmi változást, megújulást, a profil karakteresebb érvényesítését?

Vagy épp ezt a sokértelműséget és heterogenitást, ezt a szemléleti oldottságot kell karakternek, megkülönböztető s meghatározó arculatnak tekintenünk, s egyben feleletnek is? Van-e, lehet-e sajátok arculata, szellemi rokonuláson alapozott önállósága, érzékelhető szemléleti közössége tájunk képzőművészetének? A kérdésre újabb kérdések sorjáznak feleletlenül.

A Galéria meglehetősen korlátozó szűkössége mellett is 135 alkotás fogadja a tárlat vendégeit. 54 festmény mellett 45 grafikai lap és 34 kisplasztikai mű alkotja a műfajilag – legalábbis számszerűségében – arányosan válogatott, szerkesztett anyagot. A festmények legtöbbje olajfestmény, s a méreteket tekintve a táblaképek hagyományos arányai érvényesülnek. A grafikai művek annál változatosabb képet mutatnak technika dolgában s ez természetes is; bár a sokszorosító technikák a rézkarc, a fa- és linómetszet és a kőnyomat meghatározóan érvényesül az anyagban. Különösen érdekes, hogy a korábbi évekhez képest művészeink mintha nagyobb kedvvel alkalmaznák a litográfiai eljárást. Hogy nem véletlenül, azt az bizonyítja, hogy a tárlat grafikai anyagának talán legemlékezetesebb alkotásai Feledy Gyula litográfiái és Czinke Ferenc A szenvedés virágai című lapja. A szobrászati anyagból Asszonyi Tamás nagyon szép éremplasztikáira s id. Szabó István egyszerűségükben lenyűgöző expresszivitású faszobrai, Németh Mihály Táncolók-jára, Varga Imre Derkovits-szobrára figyeltünk fel.

Mielőtt azonban részletesebb elemzésre térnénk, külön szólnunk kell a tárlat meghívott művészeinket, a mai magyar képzőművészet reprezentánsainak a tárlaton való örvendetes jelenlétéről. Igaz ugyan, hogy e jelenlét a joggal elvárhatónál lényegesen korlátozottabb s eléggé esetlegesnek tűnik, ez azonban nem a kiállítás szervezőin és rendezőin múlt nyilván. Mindenesetre arra figyelmeztet, hogy a következő tárlatokat időben is hosszabb s intenzitásban pedig alaposabb, gondosabb előkészítésnek kell majd megelőznie. Bernát Aurél, Kmetty János, Bálint Endre, Domanovszky Endre, Kokas Ignác, Csohány Kálmán, Kerényi Jenő munkái emelik e tárlat értékét, rangját képzőművészetünk életében. Kívülük a következő téli tárlatokon reméljük, találkozhatunk majd piktúránk s szobrászatunk más reprezentánsaival is.

Szurcsik János kapta meg Miskolc város nagydíját kiállított képeiért. Három realista fogantatású képe közül különösen az Öregség és a Váróterem ragad meg. Emberábrázolásból humánum, s mély együttérzés sugárzik; monumentális látásmódja, s a széles ecsetvonásokból szabadabban kibomló, élő színvilág költői erejűvé emeli az egyszerű emberek mindennapi életének ellesett pillanatait.

Lehetne talán az emberábrázolásnak e realista mélysége és tisztasága, a drámai pátoszú humanizmus is útja s része azon karakter kibontakozásának, melyről a bevezetőben szóltunk. Művészeinktől nem kéri senki, hogy kohókat s gyárkéményeket, hazug pózokba merevített olvasztárokat fessenek; e hol van piktúránkban a munka való és megélt, átérzett megjelenítése, a munkásé, akinek naponkénti helytállása füstben, porban, hőségben, ez a minden erőt igénybe vevő, minden izmot, ízületet megsajdító küzdelem hősiesebb, nagyszerűbb emberi tett, semhogy ne lehetne alkotások méltó témája. A vásárhelyi piktúra a paraszti élet, a paraszti munka megörökítésében maradandót alkotott. S éppen azzal, hogy szakított a hamis pózokkal, az illúziókkal. Őszinte és hiteles, szinte szociografikus pontosságú kép bontakozik ki e művészek alkotásaiból immár az új, a megváltozott paraszti életről is. A munkásság életének, napi munkájának ilyen őszinte, pózoktól mentes ábrázolásával azonban mindmáig adós képzőművészetünk.

Egy másik irány, másféle lehetőség érik mind teljesebbé a Miskolcon és Borsodban élő s munkálkodó képzőművészek, elsősorban grafikusok jelentékeny csoportja munkásságában. Feledy Gyula, Lenkey Zoltán, Lukovszky László, Pető János művei, de más alkotók művészete is tükröz intellektuális elmélyülésre való hajlamot és tudatos törekvést. Ezen a kiállításon Feledy Bartók-sorozatára s Lenkey groteszk hatású, asszociatív szerkezetű grafikai lapjaira, mint e tendencia jellemző s egyben művészileg is kiemelkedő reprezentálóira utalnánk. Feledy absztrahált folt- és vonalkultúrája a látványt grafikai jellé átlényegesítő gondolatisága minden vonzó szellemi töltés, lebilincselő artisztikum mellett is zsákutcával fenyeget, az absztrakt művészet zsákutcájával, a szubjektivizmus céltalanságával. Lenkey szürrealisztikus komponáltságú művei nem szakadnak el annyira a látványtól, a láthatótól, mint Feledy. Hol vidámabb, hol keserűbb gunyorosságuk, a groteszk látás egyedisége teszi őket vonzóvá itt is. Ismétlődéseiben azonban az ő művészete is veszthet erejéből.

Nem borsodi ugyan, de szellemében jellegzetesen ide kapcsolódik Czinke Ferenc, aki egy, a népi formák, népművészeti motívumok világából táplálkozó absztrakt kifejezésmód, a látványfestést túllépő asszociatív szerkesztés és jelképrendszer kialakításán munkálkodik művészetében. Lapjai – a már említett litográfiája mellett a Karcsai legenda két fametszete – szépek, megragadóak.

Jó érzéssel láttuk Barczi Pál lapjait, amelyek a művész megnövekedett alkotókedvét mutatják; árvízi sorozatát e lapok kifejezésbeli szépsége, ereje mellett a friss élmény, a téma igényes, művészi megragadása is dicséri. Kunt Ernő különleges technikával, papírkivágással formált képe, az Ősz a művész két szép olajfestménye mellett újabb bizonyítéka el nem apadó újító, kísérletező kedvének. A már említett Lukovszky László Emlékezés-sorozatának lapjai. Pető János Csodaszarvasa és Holdutasa mellett szívesen gyönyörködhetünk Seres János olajfestményeiben és grafikai lapjaiban, Mazsaroff Miklós három igen szép s művészetének további teljesedését mutató olajtemperájában, Papp László és Zsignár István tájképeiben.

A miskolci téli tárlat egészében méltó folytatása a korábbi országos kiállításoknak. Az a törekvés, hogy ne váljon provinciálissá, ne vidéki rajztanárok kiállítási lehetőségét jelentse, ez a rokonszenves igényesség nyilván töretlen marad a következő téli tárlatokon is, amelyek majd a most megválaszolatlanul maradt kérdésekre is választ adhatnak.

“eszakmagyarorszag_1970_12__pages98-98-tt.pdf” letöltése

https://library.hungaricana.hu/hu/view/DeliHirlap_1970_12/?pg=30&layout=s

Megnyílt a Téli Tárlat

Tegnap délben számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg a Miskolci Galériában a Téli Tárlat 1970 című képzőművészeti kiállítás. Az ünnepi megnyitón megjelent dr. Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára, Moldován Gyula, a pártbizottság titkára, Varga Gáborné országgyűlési képviselő, a Borsod megyei Tanács vb-elnökhelyettese, Tok Miklós, a városi tanács vb-elnökhelyettese, valamint közéletünk számos képviselője. Kedves vendégként üdvözölhettük a tárlaton Darvas József írót, aki felesége társaságában tekintette meg festőink, grafikusaink kiállítását.

A megjelenteket Czeglédi Ilona, a kiállítási intézmények igazgatója köszöntötte, majd dr. Fekete László, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese nyitotta meg. A tárlatot. Fekete elvtárs hangsúlyozta, hogy a mostani tárlat, mely folytatása a Miskolcon rendezett 11 országos kiállításnak, népünk műveltségének, kulturális igényeinek növekedését bizonyítja. Az elmúlt évek alatt színvonalban sokat erősödött a miskolci művésztelep, mely ma már önálló törekvéseivel helyet kér az ország képzőművészeti életében. A hazai grafikáról és piktúráról szólva kijelentette, hogy míg grafikusaink az országos szintnél magasabb színvonalon produkálnak, addig a piktúránknak még sokat kell fejlődnie. A mostani tárlat azonban nemcsak Észak-Magyarország, illetve Miskolc képzőművészetéről kíván képet adni, hanem – élvonalbeli művészeink meghívásával – országos keresztmetszetet kínál. A városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke befejezésül megköszönte a rendező szervek munkáját, mellyel a tárlatot létrehozták, majd kiosztotta a díjakat.

Miskolc város nagydíját Szurcsik János, a megyei tanács két díját Mazsaroff Miklós, illetve Vígh Tamás, a Lenin Kohászati Művek díját Feledy Gyula, a DIGÉP díját Seres János, a Borsodi Szénbányák díját Lenkey Zoltán, az Ózdi Kohászati Üzemek díját Kokas Ignác, a Borsodi Vegyikombinát díját Varga Imre, míg az Ózdvidéki szénbányák díját Bálint Endre kapta.

A művészet iránt érdeklődők meglepetten tapasztalhatták, hogy a két évvel ezelőtti X. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítása után az idén az első Téli Tárlat megrendezésére kerül sor a Miskolci Galériában. Mi indokolta az országos jelző elhagyását? Két szempont. Az egyik, hogy már az utolsó „országos” kiállításokon is csak elenyésző hányada állított ki művészeinknek, bizonyos csoportok, területek művészei pedig már régebben el-elmaradoztak. A másik pedig, hogy városunk és Észak-Magyarország művészgárdája megerősödött annyira, hogy vállalhatta egy országrész kiállításán a vezető szerepet. Nem állítjuk, hogy a helyi művészeink, akik a grafikában az országos átlag fölötti kvalitású munkákkal jelentkeznek (elég a grafikai biennálékra utalnunk), hasonlóan jelentős műveket produkálnak festészetünkben is. Az ipari környezet, mely serkentően hatott a természetétől fogva mozgalmasabb grafikára, csak sokkal lassabban, nehezebben, sok vívódás, keresés árán tudja a festészetet a maga képére alakítani, nem is számítva azt a lényeges tényt, hogy itt az előzmények is csaknem teljesen hiányoztak (a művészeti életben szinte hatástalan régi, főiskolai művészteleptől eltekintve).

 Van-e önálló arculata ennek a helyi piktúrának? Annyira jellegzetes, mint a hódmezővásárhelyinek vagy a szentendreinek nincs, de az alkotásokban már felfedezhető valami sajátos, a többi területtől eltérő hangvétel, közös gondolati mag: a tájképekből, egyszerű interieurökből, figurális alkotásokból feltörő humanizmus, valamint a többé-kevésbé a valósághoz kapcsolódó kifejezési mód.

A fauve-ok expresszionizmusa folt- és színkezelése jellemzi Kunt Ernő nagyméretű alkotásait. Seres János Erdő című olajképén szintén az expresszív megoldás uralkodik, míg csendéletén és akvarell-táján ez a kubizmus szerkesztésmódjával ötvöződik. Az erőteljes szerkezet dominál Papp László új hangvételű Gyárán, téli tájképén. A legnagyobb fejlődést Mazsaroff Miklós mutatta fel az előző tárlatokhoz képest. Színeit tovább redukálta, hatásukat felfokozta, formaadása erőteljesebbé, vonalvezetése lendületesebbé vált.

Lágyabb, oldottabb irányzatot képvisel Iványi Ödön Műteremrészlet-e, Nagy Ernő három vízfestménye. A lírai expresszionizmus felé közeledik Barczi Pál Árvíz és Zsignár István Diósgyőri táj olajképén. Az egri Kishonthy Jenő befelé forduló, elemző portréin a lélekábrázolás Van Gogh-i mélységeit érzékelhetjük. Blaskó János erőteljes, kontrasztokra felépített elvont kompozíciói a hazai konstruktivizmus, a képarchitektúrák világába vezetnek.

A kiállítás szervezői – lemondva az „országos” elnevezésről – nem kívánták a közönséget a kitekintés, a tájékozódás lehetőségétől megfosztani. Sőt, céljuk éppen a megfelelő összevetés lehetőségének a biztosítása volt. Jelentős mestereink meghívásával elérték, hogy jelenlegi festészetünknek szinte minden áramlatát kiváló művek képviselik, képzőművészetünk változatosságáról tájékoztatva a látogatókat.

A „konstruktív iskolát” Bálint Endre három, rendkívül kulturált színvilágú festménye, Martyn Ferenc Kompozíció-ja és Pásztor Gábor érdekes, nálunk újszerű reliefjei reprezentálják. Líraibb ágát képviselik a bemutatott Domanovszky-képek. Bernáth Aurél egy oldott festőiségű képével, Kmetty János kis kubisztikus műveivel szerepel. Szurcsik János, a tárlat nagydíjasa alapformáiban a realizmushoz kötődik. Görnyedten ballagó öregembere, fáradtan pihenő, súlyos figurái valóságosak, elgondolkodtatóak.

A grafikai anyag – a tradíciókhoz híven – még mindig erőteljesebb a táblaképeknél, külön elemzést érdemelne. A mintegy negyven bemutatott mű egységesen magas színvonalat képvisel. Talán Feledy Gyulának a technika gazdagságával és változatosságával megoldott Bartók-sorozatát, Czinke Ferenc, Lukovszky László és a díjazott Lenkey Zoltán munkáit tudnánk kiemelni.

Örömmel láttuk a viszonylag kis számú, de rendkívül színvonalas plasztikai kollekciót. Olyan kiemelkedő alkotásokkal találkozhatunk, mint Asszonyi Tamás gondosan megmunkált, szellemes plakettjei, Kerényi Jenő, Varga Miklós, Kiss Nagy András szobrai. Az anyag formai változatosságát a mondanivaló sokoldalúsága teszi indokolttá. Hogy csak a végleteket említsük: Szabó István realisztikus faszobrai mellett Vígh Tamás bronz-kaputerve és Varga Imre Földindulás-a.

b. l.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/DeliHirlap_1970_11/?pg=127&layout=s

Miskolci Téli Tárlat ’70

A nyomdában meglestük a készülő katalógust. A címlapon jól ismert nevek: Kerényi, Asszonyi, Feledy, Csohány, Lukovszky, Szurcsik – valamennyit nincs helyünk felsorolni. A tárlatok gyakori látogatója, de a szakember még inkább megállapíthatja, a katalógust forgatva, hogy az észak-magyarországi képzőművészek tíz országos kiállítása után, az első téli tárlat (pontosabban Miskolci Téli Tárlat ’70) gazdag képzőművészeti anyagot, jó színvonalat ígér.

A kiállítás új neve egy fontos törekvést, s új tartalmat is takar. A tíz nemzeti szemle után – ahogy ezt a szakemberek is megállapítják – már semmiképpen sem ragaszthatták ránk a „vidéki” jelzőt. A téli tárlat azonban még inkább országos keresztmetszetet kínál, mint a városunkban eddig rendezett tíz nemzeti szemle. Miért? Mert az utóbbi években (számos technikai és egyéb oka volt ennek) sokan távolmaradtak az országos jellegű kiállításról azok közül, akik most örömmel fogadták el a meghívást. Nem kevésbé jelentős művészekről van szó, mint Bernáth Aurél, Domanovszky Endre, Iványi Ödön vagy Kokas Ignác.

Az említettek munkái mellett ott látjuk majd a december 6-án nyíló tárlaton az észak-magyarországi alkotók produktumait is. A rangos szemlén kevesebb vagy több munkával – ez már nemcsak a szándékon, hanem a szigorú zsűrin is múlott – szinte minden „hazai” művész szerepel majd.

Ami a műfaji megoszlást illeti, a festmények mellett szép számban kaptak helyet a grafikák és a szokásosnál gazdagabb lesz a tárlat szoboranyaga is. A szobrászokat Kerényi Jenő, Vígh Tamás s a plakettjeiről híres Asszonyi Tamás képviseli többek között. Egyébként Asszonyi készítette el a Miskolci Téli Tárlat ’70 plakettjét is, melyet a díszes diplomával együtt kapnak majd a díjak mellett a legjobb alkotások.

A rendező szervek – a megyei és a városi tanács, a Magyar Képzőművészek Szövetsége, a Műcsarnok és a Miskolci Galéria – mindent megtettek az elmúlt hónapokban, hogy a majdani díjakkal is kifejezésre juttassák a tárlat jelentőségét, s egyben a borsodiak, miskolciak elvárásait. A tanácsokon kívül legnagyobb üzemeink – az LKM, a Borsodi Szénbányák, a DIGÉP, a Borsodi Vegyikombinát, a Hejőmenti Állami Gazdaság, az Ózdi Kohászati Üzemek és az Ózdi Szénbányák – is alapítottak díjakat.

A december 4-én összeülő díjzsűri – melyben a szakembereken kívül a díjalapítók képviselői is részt vesznek – kilenc díjként ötvenhatezer forintot oszt majd szét az alkotók között. (Ezenkívül nyilván nagyobb összegű vásárlásra is számíthatnak a kiállítók.)

A tárlat több mint másfél száz alkotása a Miskolci Galériában nyer elhelyezést. A kiállítást Kovács Béla rendezi

(gyarmati)

“Déli Hírlap_1970_11_25_pages 128.pdf” letöltése