Vass Tibor kiállítása

2018. augusztus 8. — 2018. szeptember 12.

 

Vass Tibor El, Kondor, pláza című önálló kiállítása
és a hozzá kapcsolódó Nyílt, ti, tok című csoportos kiállítás

Vass Tibor El, Kondor, pláza című kiállítása, valamint a szerzőt az 50. születésnapja alkalmából köszöntő, Nyílt, ti, tok című tárlat a Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria Rákóczi-házának legnagyobb tereiben, két egymásba nyíló helyiségben nyílik 2018. augusztus 8-án, az alkotó születésnapján. Az El, Kondor, pláza Vass Tibor Kondor Béla életműve előtti főhajtása.

A Nyílt, ti, tok című tárlat a szerző írás-részleteihez társít képeket azon alkotóktól, akiknek kiállításait az elmúlt évtizedekben megnyitotta. Többek között: Szabó Ádám, Gyenis Tibor, Lenkey-Tóth Péter, Litwin József, Lóránt János Demeter, Kónya Ábel, Grela Aleksandra, Homonna György, Susanna Lakner, Pataki János, Stark István, feLugossy László alkotásai szerepelnek a tárlaton. A „nyílt” szó utal a szerző által korábban megnyitott tárlatokra, a „ti” arra, hogy kiknek nyitott tárlatot a szerző, a „tok” pedig a „tartó” jelentésén túl a „tudok” szó elektronikus kommunikációban használatos roncsolására (tudok=tok): tudom, tudjátok, hogy nektek nyitottam az elmúlt negyedszázad alatt.

Vass Tibor

VASS TIBOR Kassák-, Szabó Lőrinc- és József Attila-díjas. A S Mentés panyolnátha művészeti folyóirat alapító főszerkesztője. Volt az Észak-Magyarország, a Déli Hírlap, az Új Holnap irodalmi szerkesztője. A Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó munkatársa.

Írásai 1989-től jelennek meg. Reprezentatív költészeti antológiákban szerepel (Az év versei, A századelő költészete). Műveit angol, holland, szerb, német, román nyelvre fordították; szerepelt nemzetközi hangköltészeti fesztiválokon. Több önálló kötete jelent meg, legutóbb: A Nagy Bibin (versek, elektrográfiák, 2014), A Nagy Bibin és a műlovarnő (versek, elektrográfiák,  2016).

Többek között grafikával, fotózással, küldemény- és természetművészettel is foglalkozik. 1994-től a Miskolci Téli Tárlatok, 1996-tól a Miskolci Grafikai Biennálék rendszeres kiállítója. Jelentős külföldi seregszemléken mutatkozott be (International Festival of Graphic Art, Kolozsvár, Románia; Computer Art Biennále, Rzeszów, Lengyelország; The European Triennal of non-traditional and avantgarde graphic, Prága, Csehország). Szerepelt a Szegedi, a Debreceni, a Zempléni Nyári Tárlatokon, a Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton. Kiállított a Műcsarnokban (Magyar Szalon, Küldeményművészet Közép-Kelet Európában), a Szépművészeti Múzeumban (mail art, művészbélyegek), rendszeresen szerepel a Magyar Elektrográfiai Társaság és a Kapos Art kiállításain. A ’90-es évek közepén a Miskolci Galéria múzeumi népművelőjeként, a Miskolci Képes Műhely alapítójaként számos kiállítás szervező-rendezője. A Marcelland Nemzetközi Művészeti Gyűjtemény, a Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennále, a Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelep, a Magyar Küldeményművészeti Társaság alapítója. Számos önálló kiállítása volt, legutóbb többek között az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság Székházában, a Herman Ottó Múzeum Feledy-házában, a nagyváradi Szigligeti Színház Stúdiójában, a sárospataki Comenius Campuson, a szekszárdi Művészetek Házában, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetében.

A Nemzeti Kulturális Alap, valamint Miskolc város irodalmi és képzőművészeti alkotói ösztöndíját több alkalommal elnyerte, a Magyar Kulturális Szövetség és a Minolta Magyarország is támogatta grafikai munkáját. A Közép-Kelet-Európai Képeslap nemzetközi mail art kiállítás fődíjasa (Kaposvár, 1995). A XXI. Országos Grafikai Biennále közönségdíját 2002-ben kapta, a Miskolci Téli Tárlat 2005-ben díjazta. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum Tribuna Graphic nemzetközi kiállításon 2012-ben kapott diplomát. Küldeményművészeti munkásságát a Miskolci Postaigazgatóság és a Magyar Posta több alkalommal díjazta, a ’90-es években számos külföldi mail art kiállításon nyert díjat (Brazília, Spanyolország, USA). Legutóbb a Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállításán kapott díjat.