XVIII. Miskolci Téli Tárlat 2005. december 10. – 2006. január 12.

XVII. Miskolci Téli TárlatXIX. Miskolci Téli Tárlat

A katalógust tervezte: Urbán Tibor

A műtárgy reprodukciókat készítette: Dobrik Rezső

Petneki Áron katalógus előszava

 Téli töprengések, képeket nézve
– XVIII. Miskolci Téli Tárlat –

Nem könnyű a bírálóbizottságok tagjainak. Ha valaki úgy képzeli el egy képzőművészeti zsűri munkáját, hogy tagjai, néhány pillantást vetve a megvizsgálandó művek némelyikére, kedélyesen eldiskurálgatnak, egyik-másik alkotásra megjegyzéseket tesznek, majd mindentudó arcot öltve  felsorolják a díjazásra vagy kiállításra eleve méltatottakat,  –  igencsak tévedhet. Gyötrelmes a feladat még akkor is, ha szoros műfaji, életkori vagy stilisztikai keretek között folyik a válogatás. Hát még akkor milyen keserves, amikor a pályázati feltételek a beadható művek darabszámán és maximális méretén kívül szinte semmit sem szabnak meg (talán csak annyit, hogy új alkotásoknak kell lenniük). A stílusok, technikák, mondanivalók zavarba ejtő sokfélesége néha az utolsó biztos fogódzót is elveszi, ám dönteni kell, még ha a döntés néha az első pillanatra nehéznek is tűnik. A Téli Tárlat immár hagyományosan „szabad beadásos”, azaz nem meghívott művészek vesznek részt rajta, mint néhány évtizeddel ezelőtt, hanem nyitva áll mindenki előtt. Így aztán még nehezebbé válik az összemérhetőség. Az alkotókat pedig nemcsak egymással kell összevetni, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy a beadott új művek milyen szerepet töltenek be a művész életpályáján belül és hogyan viszonyulnak  korábbi bemutatkozásaihoz.

A kiállított alkotások kiválasztásánál két alapvető kritériumot semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, mégpedig minél teljesebb képet adni az észak-magyarországi régió művészeti életéről és megmutatni, hogy Miskolcon a klasszikus hagyományok és a korai avantgárd formanyelvének újraértelmezése mellett jelen vannak a legmodernebb törekvések.

Egyre több a beküldött kép, szobor, grafika, iparművészeti tárgy – van tehát miből válogatni. A zsűrit ebben a helyzetben – a látszat ellenére – mégis jóleső érzés, elégedettség tölti el. Újra és újra ráébred arra, hogy a bőség zavara egyben gazdagságot is jelent, ám nem a mai pénzszagú hétköznapok bankszámlákon kifejezhető gazdagságát. Valamikor 1150 táján Henri de Blois, Winchester püspöke az általa alapított oltárra ráíratta: „ars auro gemmisque prior” – a művészet az aranynál és a drágagyöngyöknél is előbbre való. Hát ezt a fajta gazdagságot jelenti végigtekinteni a Téli Tárlatra beérkezett anyagot.

Jöhetnek alkalmi fesztiválok, kampányok, lázas pályázatok – Miskolc művészeti életében két biztos pont van: az egyik a Grafikai Biennále, a másik a Téli Tárlat, évente váltva egymást. Az előbbi országos, sőt egyre inkább nemzetközi, közép-európai kitekintésű rendezvény, a másik a régió bensőségesebb, meghittebb tárlata. Az első a tavasz végének, nyár elejének dinamikáját hordozza magában, a második a tél kontemplatívabb idejét. Kicsit több időnk van szemlélődni, töprengeni a kiállított műalkotások előtt. S ez a töprenkedés lehetővé teszi, hogy magunkra, a látottak befogadására is jobban odafigyeljünk.

Van egy kedvenc játékom. Kiállításon, múzeumban mindig kikeresek magamnak egy-egy hozzám közelebb álló képet, amely előtt hosszabban eltűnődhetek, sőt akár a harmadik teremből is visszatérhetek hozzá. Most, a tizennyolcadik Miskolci Téli Tárlaton is ráakadtam ilyenre – ám érthető módon nem árulhatom el, melyik az. Kérem, hogy mindegyikük keressen magának egyet, kicsit jobban zárja a szemébe és a szívébe. Választék van bőven, hiszen a tárlat a gazdagságról, az aranynál értékesebb művészetről szól.

Petneki Áron

 

 

 

Miskolci Téli Tárlat 2005. évi katalógusa letölthető pdf formátumban

↑ A rendezésről és az enteriőrökről, valamint a ↓ válogató és díjzsűri munkájáról a fotókat Dobrik Rezső készítette.

A díjazottak listája: 

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata Nagydíja  – Horváth Kinga grafikusművész
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata  díja – Madácsy István grafikusművész
Salgótarján Város Önkormányzata díja – Gelencsér János képzőművész
Nógrád Megye Önkormányzata díja – Lenkey-Tóth Péter festőművész
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata díja – F. Balogh Erzsébet festőművész
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete díja – Varga Éva szobrászművész
Középület és Lakásépítő Rt. díja – Vass Tibor képzőművész
MŰÉPÍTÉSZ Építészeti Tervezőiroda Kft. díja – Borgó festőművész
SPIDI-BAU Kivitelező és Kereskedelmi Kft. díja – Kavecsánszki Gyula festőművész
Észak-Magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda díja  – László Dániel festőművész
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet díja  – Szabó Virág szobrászművész
Miskolc Város Kulturális és Sport Bizottsága díja – Urbán Tibor festőművész
APSUS Pénzügyi Rt. díja – Lóránt János Demeter festőművész

A kiállítást rendezte: Kákóczki András és Aranyosi Zsuzsánna iparművész 

A kiállítást megnyitotta: Káli Sándor, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere

Rendező szerv: 
Miskolci Galéria

Támogatók: 
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Nemzeti Kulturális Alapprogram, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata Kulturális Mecénás Alapja, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális Mecénás Alapja, Szépmesterségek Alapítvány, 

A zsűri tagjai: 
Horváth Kinga grafikusművész
Kavecsánszki Gyula 
festőművész
Kishonthy Zsolt művészettörténész
Petneki Áron művelődéstörténész
Varga Éva szobrászművész

A díjzsűri tagjai: 
Bán András művészettörténész
Dévényi István művészettörténész
Sümegi György művészettörténész

A meghívásos iparművészeti kiállítás felkért kurátora: Aranyosi Zsuzsánna iparművész

A kiállításon 88 művész 152 alkotással vett részt.

↑ A megnyitó fotóit Dobrik Rezső készítette.

↓  válogatás a díjazott alkotók műveiből

kiállított művek jegyzéke

BACSKAINÉ OLÁH KLÁRA
Patakmeder fákkal 2004., papír, akvarell, 33×49 cm

F. BALOGH ERZSÉBET
Archaikus struktúra 2004., papír, pasztell, 100×70 cm
Garázsajtók 2004., papír, pasztell, 70×100 cm

BALOGH GÉZA
Aranylegenda I-IV. 2003., viaszveszejtéses bronz, Ø 11 cm

BÁNKI ÁKOS
Metamorfózis VIII. 2005., olaj, vászon, 135×225 cm

BIHARI RENÁTA
Alkonyati képek 2005., papír, tempera,, 2x 11×17 cm

BIRKÁS BABETT
Halál Velencében XV-XVII. 2005., papír, digitális nyomat, 118,8×84 cm

BORGÓ GYÖRGY CSABA
Maya XXVIII-XXX. 2005., olaj, vászon, 100×100 cm

BORSOS ISTVÁN
Tojásait féltő madár 2005., rakacai szürkemárvány, 30x15x12 cm
Békanász 2005., mészkő, 24 cm

CZIDOR ÁGNES
Az ablak 2003., olaj, vászon, 70×80 cm

CSONTOS ÉVA
Nyéki tó (háttal ülve) 2005., papír, pasztell, 39×28 cm

DOBOS ÉVA
Erik Satie parafrázis I. (Csúcsívek) 2004., papír, pasztell, grafit, 21×21 cm
Erik Satie parafrázis II. (Három darab körte formában négy kézre) 2004., papír, pasztell, grafit, 21×21 cm

DORKÓ GERGELY
A berberek földjén 2-3. 2005., vegyes technika, 70×100 cm

DROZSNYIK DÁVID
Valamikor 1.2003., papír, szitanyomat, 1000×700 mm
Valamikor 2. 2003., papír, vegyes technika 1000×700 mm

DROZSNYIK ISTVÁN
Torzszülött 2005., vas, huzal, 144x75x45 cm
A vagina hatalma az ész felett! 2005., vas, huzal, 165,5x92x56,5 cm

DUNAI BEÁTA
Örvény 2004., akril, vászon, 80×100 cm

B. GEDEON HAJNALKA
Bála 2005., papír, tus, toll, 620×460 mm

GELENCSÉR JÁNOS
A nap vége.., karton, ceruzarajz, 860×610 mm

GREGOVSZKI GÁBOR
Drótféreg I-III. 2005., hegesztett drót

HOMONNA GYÖRGY
A csönd burája…ÉVES VOLT  2004-2005., olaj, vászon, 70,5×70,5 cm

HORVÁTH KINGA
Dombok IX-XII. 2005., papír, tus, 350×500 mm

JAKAB ENIKŐ
Diktátor 2005., olaj, vászon, 70×100 cm
Kutya élet 2005., olaj, vászon, 40×70 cm

JÓSZAY ZSOLT
A hazatérő 2005., hársfa, 121 cm
Büszke lány 2003., hársfa, 95 cm

K. KABAI LÓRÁNT
Zsuzsi és a mondrian-ritmusok (kompozíció vonalakkal) 2005.,papír, computerprint, 30×28,5 cm

 KAVECSÁNSZKI GYULA
Jelenetek az isteni színjátékból I. 2005., papír, tus, 123×115 cm
Jelenetek az isteni színjátékból II. 2005., papír, tus, 116×106 cm
Jelenetek az isteni színjátékból III. 2005., papír, tus, 123×115 cm

KORKOS JENŐ ZOLTÁN
Elhunyt művészkollégáim emlékének 2005., papír, tempera, 29×30 cm

KOZMA JÓZSEF
Anya I. 2004., olaj, farost, 33×22 cm

KUSTOR GYULA
Hárman 2005., olaj, karton, 21×29,5 cm

LACZKÓ LÁSZLÓ
Cím nélkül 2005., olaj, vászon, 30×30 cm
Cím nélkül 2004., olaj, vászon, 30×30 cm

LÁSZLÓ DÁNIEL
Otthon 2005., olaj, vászon, 100×100 cm
Olvasó nő 2005., olaj, vászon, 100×100 cm

LENKEY-TÓTH PÉTER
Én I-III. 2005., olaj, vászon, 100×100 cm

LÓRÁNT JÁNOS
Csőrös 2003., festett fa, 40 cm
Japános 2003., festett fa, 30 cm
Mákvirág 2003., festett fa, 28 cm

G. LÓRÁNT LUJZA
Mesélj! 2003., papír, akvarell, kollázs, 42×62 cm

FE LUGOSSY LÁSZLÓ
Függőleges etalon 2005., vegyes technika, 150×115 cm
A teher mindenütt teher 2005., vegyes technika, 150×115 cm
Átmérés 2005., vegyes technika, 150×115 cm

LUKÁCS RÓBERT
Hétköznapi galéria I-II. 2005., olaj, vászon, 100×120 cm

MADÁCSY ISTVÁN
Revelatio I-II. 2005., papír, vegyes technika, 68×70 cm

MADARAS LÁSZLÓ
Falak 2004., papír, pác, 415×305 mm

MÁGER ÁGNES
Székelyföldi elégiák I-III. 2005., olaj, karton, 58×41 cm

MAKOLDI SÁNDOR
Mély kútba tekintek 2003., farost, tempera, 146×96 cm

MÁTHÉ KATALIN
Kint-bent 2005., papír, litográfia, 200×300 mm

MEZŐFI TIBOR
Öreg tanya 2004., papír, guache, 47,5×68 cm

NYITRAI VIKTÓRIA
Bodrogkeresztúr 2004., olaj, farost, 40×50 cm

OCSENÁS BÉLA
Virágcsendélet II. 2005., farost, olaj, 40,5×56,5 cm

OROSZ CSABA
Kis paralell univerzumdoboz házi alkimistáknak I. 2005., fa, viasz, papír, lakk, akril, 24,7x15x4,5 cm
Kis paralell univerzumdoboz házi alkimistáknak II. 2005., fa, papír, indigó, levél, lakk, akril, 24,7x15x4,5 cm

PÁLFALUSI ATTILA
Cím nélkül 2004., zománc, vászon, 195×125 cm

PAPP LÁSZLÓ
Nyéki tó 2002., vászon, olajtempera, 64×98 cm
Olasz tengerpart 2003., farost, tempera, 51×68 cm

PÁSZTOR MÁRTA
Misztikum 2005., homokkő, 50 cm

PAZÁR ÉVA
Volt egyszer… 2005., papír, rézkarc, 160×250 mm
Kerítés I. 2005., papír, rézkarc, 140×200 mm

PETŐ JÁNOS
Messzi gyerekkorból II. 2005., olaj, farost, 47×46 cm

IFJ. PETŐ JÁNOS
Fekete-fehér kompozíció 2005., nikecell, 170x90x90 cm

PIZSIK ÁRPÁD
Árnyak II. 2002., egyéni technika, 140×160 cm

REPÁSZKI BÉLA
Ha a kutyám naplementekor… 2004., papír, computerprint, 2x225x205 mm

REPÁSZKI FERENC
A. diptichon 2005., papír, computerprint, 70×50 cm

RÉZMŰVESNÉ NAGY ILDIKÓ
Hegyek 2005., papír, vegyes technika, 22,5×30 cm
Vízpart 2005., papír, vegyes technika, 30×43 cm

SEVCSIK JENŐ JÓZSEF
Kalapos porté 2004., papír, pasztell, 43×30 cm
Bükki táj 2003., papír, olajpasztell, 23×27 cm

SÓVÁRADI VALÉRIA
Még csendélet… I-VI. 2004., olaj, vászon, 3x 30x40cm, 2x 40x40cm

STUIJFZAND, LOUS
Kötődések I. 2003., papír, litográfia, 340x 230 mm
Kötődések II. 2003., papír, litográfia, 240×230 mm

SZABÁN GYÖRGY
Sopingoljunk szívem! 2005., gipsz, bronz, raku, 27×35 cm/8 db

SZABÁN ZALÁN
A víz 2005., korongozott, mintázott samott szgrafittoval, 31×21 cm

SZABÓ GYÖRGY
Parainesis 2005., bronz, 46x26x17 cm
Bagger 2004-2005., bronz, 22x35x11 cm

SZABÓ GYŐZŐ
Verőfény 2005., akvarell, 49,5×34,5 cm

SZABÓ VIRÁG
Kis versek a házról XI-XVI. 2005., bronz, 15x15x15 cm/db

SZANYI PÉTER
Hajóm a vízen 2003., bronz, 30x45x35 cm
Béketeremtő 2003., bronz, 20x40x30 cm
Részeg ház 2003., bronz, 27x26x21 cm

SZÉKHELYI EDITH
Tűzhelyeink II., IV. V. 2005., olaj, farost, 70×70 cm

SZENTPÁLI GAVALLÉR GRÉTA
Test-tér-kép I-II. 2004., papír, színes hidegtű, print, 210×160 mm

SZERDAHELYI SÁNDOR
Veszprém 2005., papír, tus, 54×40 cm
Pihenő uszály 2004., papír, tus, 28×40 cm

TELLINGER ISTVÁN
Állatkert II-III. 2005., papír, akril, 100×70 cm
Mese III. 2005., papír, akril, 100×70 cm

TÓTH ERNŐ
Jelenet zöld macskával 2005., vegyes technika, 50×70 cm
Szerelmes kecske dala 2004., olaj, vászon, 140×130 cm
Kerekecske 2004., bronz, 56 cm
Hoppá 2005., bronz, 45 cm
Huza-vona 2005., bronz, 36 cm

TÓTH SÁNDOR
Hans Christian Andersen avers/revers 2005., öntött bronz, Ø 10,5 cm
Dr. Bakó János avers/revers 2005., öntött bronz, Ø 10,4 cm
Goldmark Károly avers/revers 2005., öntött bronz, Ø 10 cm

TÖLCZÉKI FERENC
Várakozó anyóka 2004-2005., farost, olaj, 25×32,5 cm

TÖRŐ IRÉN
Falak I. 2004., papír, akril, 105×75 cm
Ébredés 2004., vászon, akril, 100×100 cm

TÚRINÉ MAKOLDI GIZELLA
Születés 2004., papír, olajpasztell, 24,5×8 cm

URBÁN TIBOR
Növényes I-III. 2005., vegyes technika, vászon, farost, 50×50 cm

VARGA ÉVA
Cím nélkül I-II. 2005., vaslemez, fénycső, 200x70x9 cm

VARGA KRISZTINA
Variációk ablakra I. 2004., papír, litográfia, 700×1000 mm

VARGA VIRÁG
Karácsonyi kaktusz II. 2004., olaj, vászon, 70×90 cm

VARSÁNYI EMÍLIA
A mennyország kapujában 2005., papír, ofszet, 54×47 cm

VASS TIBOR
Kun Marcella kéményt rak a maga módján I-III. 2005., papír, computerprint, A/3

VERES LAJOS
Bélapátfalvi tó 2005., olaj, vászon, 57×78 cm

ZAJÁCZ ANDRÁS
Tokaj színei és az aszú 2004., papír, akril, 42,8×60,5 cm

ZOMBORI JÓZSEF
Dalí-Gala társaságában Girincs főutcáján sétál 2005., fa, vegyes technika, 40×54 cm
Juli néni! Felbúgott a koca – egy csupor aludttej 2005., fa, vegyes technika, 38×55 cm

↓ válogatás megjelent híradásokból, újságcikkekből

Szombattól Téli Tárlat _ Észak-Magyarország, 2005. december 7.

Szombattól Téli Tárlat

 Csakis a színvonal számított – hallhattuk a rendező Miskolci Galéria részéről a Téli tárlat előkészületei, a kiállítandó anyag válogatása kapcsán, s az ígéret beváltásáról az érdeklődők december 10-étől saját szemükkel győződhetnek meg. Szombaton nyit és január 12-éig áll nyitva a kétévente tartandó hagyományos regionális rendezvény. A helyszín tehát, mint megszokott, a galéria Rákóczi-háza (Miskolc, Rákóczi utca 2., bejárat a főutcáról), a nyitva tartás pedig: vasárnap és hétfő kivételével naponta délelőtt 10-től délután 6-ig. Az aktuális tárlat anyaga 152 művet tartalmaz: festményt, grafikát ceruzával, komputerrel, rézkarcot, sokszorosított és egyedi alkotásokat, még szobrot is – 88 alkotótól.

“Észak-Magyarország_2005_12_7.pdf” letöltése

eszakmagyarorszag_2005_12_7.pdf – Letöltve 155 alkalommal – 483,80 KB
Egy vázára való csokrot _ Észak-Magyarország, 2005. december 10.

Egy vázára való csokrot
Ma nyit a hagyományos Téli tárlat a Miskolci Galériában. A zsűri dolga nem volt könnyű.

December 10-én nyit, egy hónap múlva zár a kétévente megtartandó regionális képzőművészeti seregszemle, a Téli tárlat. A rendezvény előkészítéseként a beérkezett anyagokat kellett a zsűrinek rostálni. Erről beszélgettünk Petneki Áron művelődéstörténésszel, a zsűri tagjával.

ÉM: Több mint másfél száz alkotó jelentkezett: a fele helyet kap a tárlaton, a többiek nem. Hogy alakult ez?

Petneki Áron: A Téli tárlatnak, mint minden gyűjteményes kiállításnak, van „könnyű” és „nehéz” oldala. Nyitott, bárkit meg lehet vele szólítani, így hatalmas anyag jön be – ez az egyik része. Minden második évben rendezik, váltva a Grafikai Biennáléval; a kettő között az a különbség, hogy utóbbi mindig is országos volt, előbbi viszont eredetileg kifejezetten a régiónknak szólt, meghívásos alapon. Ott fontos a rangsorolás, itt inkább a „jelenlét”, a látkép a művészeti ágak aktuális állapotáról. Tehát a zsűritag „szenvedése” ott kezdődik, hogy mivel a jelentkezés nyílt, olyan mennyiségű anyagból kell válogatni, amiben a legkülönbözőbb irányzatok, stílusok, technikák keverednek. Persze, „virágozék száz, sőt, ezer virág” – de ebből kell egy vázára való csokrot összeszednünk.

ÉM: Milyen objektív korlátok vannak?

Petneki Áron: Van mennyiségi korlát: amennyi a Miskolci Galériába befér. Egy megkötés volt, háromnál több művet egy alkotó nem adhat be. Volt, aki ezt megkerülte, például hét vagy tíz darabból álló kollekciót adott be, de nyilatkozatot kértünk a művészektől, engedik-e, hogy a sorozatot megbontsuk – egyvalaki volt csak, aki nem engedte. A másik probléma: az országos és a helyi ellentéte. A zsűri számára ez nem lehet kritérium. Csak egyvalamit szabad preferálni, a minőségi munkát.

ÉM: Ezt kimondani nyilván könnyebb, mint betartani…

Petneki Áron: Nehéz helyzetet okoz, hogy vannak, akik valamilyen képzőművészeti tanulmányokat folytattak, például rajztanárok – a régióból sok volt -, nekik ez az egyedüli fórum a bemutatkozásra. Ezt tudjuk – de nem lehet szempont a kiválasztásnál. És jönnek a további gondok, amit Magyarországon sehol nem lehet kiküszöbölni: „Miért az, miért nem az? Tőle miért annyit, tőlem miért nem?”…

ÉM: Mit nyer, mit veszít, aki „bejut”, illetve „kimarad”?

Petneki Áron: Ez nem kereskedelmi célú kiállítás, nem szempont, mi eladható. A zsűrinek azt kell kitalálnia, a kurátor – a kiállítás rendezője – hogy fog egységes, vagy inkább úgy mondanám, egységességre törekvő anyagot összerendezni belőle. Az idei tárlaton – magam is meglepődtem – ez sikerült.

A Téli Tárlat

A kiállítás december 10. és január 12. között lesz látogatható a Miskolci Galériában: 88 pályázó összesen 152 műve, amelyre 166 pályázó 410 pályaművet küldött be az idén, három megyéből. Borsod-Abaúj-Zemplénből, Hevesből és Nógrádból.

Balogh Attila

“Észak-Magyarország_2005_12_10.pdf” letöltése

eszakmagyarorszag_2005_12_10.pdf – Letöltve 144 alkalommal – 492,02 KB
Letisztulva: újra téli tárlat _ Észak-Magyarország, 2005. december 12.

Letisztulva: újra téli tárlat
Művészileg egységes alkotásokkal nyitott meg szombaton a Miskolci Téli Tárlat

Idén is nagy érdeklődés övezte a Miskolci Téli Tárlat megnyitóját, ahol ezúttal 88 művész 152 alkotását tekintheti meg a nagyérdemű, a szakmai grémium válogatása alapján. Az utóbbi időkre visszatekintve ezúttal igazán letisztult, egységes tárlatot láthat a nagyérdemű – vélekedtek a hozzáértők.

Csak a háromnegyede
Az idei tárlaton a beérkezett művek mintegy háromnegyede látható, összesen 166 képzőművész nyújtott be 410 munkát, változó kvalitással, amiből a szakmai zsűri a régió, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék legjobb alkotóinak legjobb műveit választotta ki. Van közöttük festmény, szobor, egyedi vagy sokszorosított grafika egyaránt, s bár több izgalmas, jó kép is érkezett, igazán kiemelkedőt idén sem tudnak megnevezni. Ugyanakkor ez a téli tárlat a korábbiaknál letisztultabb, egységesebb – vélte kérdésünkre Kavecsánszki Gyula festőművész, a zsűri tagja, a nemrégiben alakult Miskolci Kortárs Képzőművészeti Egyesület (MIKOR) elnöke.

A XVIII. Miskolci Téli Tárlat hivatalosan szombaton nyitotta meg kapuit, s további egy hónapig látogatható. Az ünnepélyes eseményre teljesen megtelt a kiállítóterem, ahol több alkotó, művészetpártoló és politikus is megjelent. Nekik is köszönetet mondott Káli Sándor, Miskolc polgármestere megnyitó beszédében, kiemelve, rangja van ennek a tárlatnak, a régióban élő, régióhoz kötődő művészek révén.

Támogatja a város
Nívóját segítik a díjalapítók, akik a legjobb alkotásokat díjazzák, továbbá az eseményt támogató médiának is köszönetet mondott. A képzőművészetet természetesen lapcsoportunk is pártolja, így ennek az eseménynek az Észak-Magyarország is médiatámogatója.

Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere a képzőművészeket a város támogatásáról biztosította, ami kapcsán több bejelentést tett: a kiállított alkotásokból 2 millió forint értékben vásárol a miskolci önkormányzat, pályázat alapján 10 művészt támogatnak havi 60 ezer forint összeggel 6 illetve 12 hónapon keresztül, további Szabó Virág, díjazott szobrászművész New York-i kiállítását a katalógus elkészítésével támogatja a város.

A Téli Tárlat díjazottjai
B.-A.-Z. Megye Önkormányzat díja: Horváth Kinga, grafikusművész
Miskolc Önkormányzat díja: Madácsy István, képzőművész
Salgótarján Város Önkormányzat díja: Gelencsér János, képzőművész
Nógrád Megye Önkormányzat díja: Lenkey-Tóth Péter, festőművész
Eger díja: F. Balogh Erzsébet, festőművész
Magyar Alkotóművészet Országos Egyesülete díja: Varga Éva, szobrász
Középület és Lakásépítő Rt. díja: Vass Tibor, költő, képzőművész
Spidi Bau Kivitelező és Ker. Kft. díja: Kavecsánszki Gyula, festőművész
Észak-Magyarországi Region. Ifj. Szolg. Iroda díja: László Dániel festőművész
B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Intézet díja: Szabó Virág, szobrászművész
Miskolci Kulturális és Sport bizottság díja: Urbán Tibor, képzőművész
APSUS Pénzügyi Rt. díja: Lóránt János, képzőművész

OIKa

“Észak-Magyarország_2005_12_12.pdf” letöltése

eszakmagyarorszag_2005_12_12.pdf – Letöltve 147 alkalommal – 516,97 KB
Tízezer látogató, plusz két nap _ Észak-Magyarország, 2006. január 14.

Tízezer látogató, plusz két nap
Az idei Téli Tárlat nyitva tartását meghosszabbítottál a nagy érdeklődés miatt

Szombaton bezár a Miskolci Galéria Téli Tárlata. Az eredeti terv az volt, hogy december 10-től január 12-ig látogatható a kiállítás, de a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel két nappal meghosszabbították a tárlat nyitva tartását.

Egységesebb tárlat
Közel 10 ezren voltak kíváncsiak az idén kiállított alkotásokra, ez több, mint a két évvel ezelőtti látogatószám – tudtuk meg Madarász Györgyi népművelőtől.
A Téli Tárlatot kétévente rendezik meg Miskolcon, az ideire 166-an pályáztak 410 alkotással. Az öttagú – képzőművészekből, művészettörténészekből álló – zsűri ezek közül választott ki 152 művet, köztük festményt, grafikát ceruzával, komputerrel, rézkarcot, sokszorosított és egyedi alkotásokat, összesen 88 művésztől.

Sokak szerint az idei tárlat anyaga letisztultabb, egységesebb volt, mint a korábbi években. Ezt Madarász Györgyi a következőkkel magyarázta: „Azt hiszem, ez a letisztultság a következetes és szigorú zsűrizésnek köszönhető. A munkák többé-kevésbé hasonló színvonalúak, természetesen vannak kiemelkedő alkotások – mint például a díjazott művészek munkái – , és kevésbé erős művek, de nincsenek kirívóan gyenge munkák.

A kedvencek
Ez az alkotások elrendezését is könnyebbé tette. Az előző Téli Tárlaton meghívott művészek is szerepeltek, ezért az talán erősebbnek mondható, az idei viszont egységesebb volt”
 – A visszajelzések megerősítettek abban, hogy a közönség elégedett volt a kiállítás anyagával, ezt a látogatók száma is bizonyítja. Az alkotók között több kedvenc is volt, köztük Borgó, Lenkey-Tóth Péter, László Dániel, Horváth Kinga – mondta Madarász Györgyi. Az ide tárlatnak volt egy meghívásos iparművészeti kiállítása is, amely szintén sikeresnek bizonyult.

“Észak-Magyarország_2006_01_14.pdf” letöltése

eszakmagyarorszag_2006_01_14.pdf – Letöltve 158 alkalommal – 480,21 KB