XV. Miskolci Téli Tárlat 1999. december 18. – 2000. január 16.
XIV. Miskolci Téli TárlatXVI. Miskolci Téli Tárlat
A katalógust tervezte: Urbán Tibor
A műtárgy reprodukciókat készítette: Ádám János
Gyöngyösi Gábor katalógus előszava
Színvonal, meg a művész autonómiája
Itt van ismét a miskolci Téli Tárlat, amely igazán szép és rangos helyet vívott ki magának a hazai képzőművészet terében és idejében, amit úgy is kifejezhetnénk, hogy a velünk élő kortárs képzőművészet életében.
Pontosabban határozva meg térbeli kiterjedését, akár a manapság divatos szót is hangsúlyozhatnánk, hogy a régióban. Kontemporaneitásával kapcsolatban pedig azt kellene aláhúznunk, hogy bár a Téli Tárlat genezise igen távoli időkbe – évtizedekre nyúlik vissza – az utóbbiban rendszeresen kétévenként szerveződik és mégis a frissesség, az újdonság és a meglepetés erejével tud hatni minden alkalommal. Ez a kétévenkénti ismétlődés ugyanis olyan folyamatosságot jelent, amely felébreszti a környék képzőművészeiben az alkalomról alkalomra történő megmérettetés igényét, aminek talán legfőbb ösztönzője, hogy ez a folyamatos megmérettetés a térség egyik képzőművészetileg is legrangosabb központjában történik. A felvonultatott – szakzsűri által mérlegre tett és megítélt művek – természetesen egymástól eltérő közegben jöttek létre , keletkezhettek miskolci, borsodi műtermekben éppúgy, mint Nógrádban vagy Hevesben, de azt a jelleget általában magukon viselik, hogy alkotóik fontosnak tartják létrehozott művészeti értékeit ennek a régiónak a szellemépítési hasznára gyümölcsöztetni. Az értékelés, megméretés szempontjai között a minőségi – az elérni szándékozott, vagy meg is valósított – értékszínvonal is latba esik, függetlenül attól, hogy az alkotóművész milyen anyagban, milyen műfajban és milyen stílusjegyek eszmerendszerében fejezi ki önmagát, vagy választott témáját.
És ebben az értelemben ez a tárlat, akár valamiféle jelen pillanati – és nem pillanatnyi – művészeti keresztmetszetnek is tekinthető, ami egyaránt mutatja napjaink képzőművészeti tájolódását, szellemi törekvéseit, alkotásfilozófiai módszereit, s azt, hogy a képzőművészet mai művelői miben látják az esztétikumot, s milyen úton próbálják az alkotásba fogalmazva elérni, de legalábbis megközelíteni. Különösen érzékelhető ez azoknál az alkotóknál, akik művészi gyakorlatuk, alkotó éveik folyamán már több úton-módon is kísérleteztek, s önmaguk, gondolataik, és a művészetről vallott felfogásuk kifejezését másképpen is megpróbálták már megfogalmazni, érvényre juttatni, mint ahogyan épp most teszik.
Ez a többféle, egyénenként változó, vagy eltérő elképzelés, az akármilyen kis mértékben is megszabott irányultatás hiánya, s bizonyos – pontosabban még meg sem fogalmazott, se sem tisztult alkotási eljárások felbukkanása, az eszköztár és az önkifejezési módok kiszélesedése, és az új, vagy csak eddig nem használt anyagok és szerkezetek, valamint térszerkesztési elképzelések beillesztése az alkotásokba, nem csak az újdonság erejével, az alkotási bátorság megnövekedésének varázsával hat, de a képzelőerőnek is újabb és újabb rétegeit hozza felszínre, villantja meg. Persze, ezek a rétegek – több esetben – lehet, hogy csak hámrétegek, amelyeken túljutni szükséges a mélyebbre hatoláshoz, de már ez is mutatja, hogy az alkotó egészen más pontján helyezkedik el annak a képzeletbeli térképnek, ahol eddig állott. Különösen a fiatalabb, tehát kísérletezőbb kedvű, önmaguk útját lázasabban kereső generációkhoz tartozókkal kapcsolatban állapítható ez meg, akik nyilván védtelenebbek, s akik nehezebben igazodnak el azok között a hatások és esztétikai befolyásolások között, amelyeket a mai kétségtelenül megsokszorozódott képi világ és a már eléggé előrehaladott világképi bizonytalanság lépten-nyomon elibük terít. Ez most már – talán először látszik ilyen világosan, a festőmesterség, a grafikai készség, valamint a forma és téralkotás terén is megmutatkozik és nem is mindig előnyösen.
Azt is mondhatnánk, van aki bírja a külső, önnön belső világától idegen hatások kihívásait, s rendet, mértéket tud tartani saját fantáziavilágában, de olyan is van, akinél a látszat, a felszín nem mindig tudja eltakarni a mélyebben rejlő kifejezendő gondolat töredezettségét, nyilvánvaló hiányosságait. És ez a töredezettség, műalkotásba fogalmazott folytonossági hiány, aminek egybe kéne esnie az egésszel, az esztétikai egységességgel, nem is mindig tartalmi, lehet formai, sőt járulékos is éppenséggel. Értve ezalatt azt, hogy több olyan munka is a zsűri elé került, amely arról árulkodott, hogy talán éppen az alkotó nem becsüli eléggé saját munkájának eredményét, törődik a szükségesnél is kevesebbet a szemlélőre gyakorolt hatásával.
Profán hasonlattal élve, gondtalanságával olyan hatást kelt, mint amikor egy ízletesen és ízlésesen elkészített ételt hozzá nem illő, vagy elmosatlan edényben szolgálnak fel. Első látszatra és a körítés anyagi vonzatait is figyelembe véve, ez nem sokat változtat a dolog lényegén, de a szemlélőt, a potenciális fogyasztót, az alkotás értékeinek felismerőjét, esetleg megkedvelőjét azért érdekli. Az is lehetséges, hogy ezeknek az elemeknek az elhanyagolását az esztétikum megkerülésének, figyelmen kívül hagyásának egyik módjaként értelmezi, s mivel hajlamosak vagyunk a járulékos külsőségeket is a mű egésznek esztétikai hatásrendszeréhez kapcsolni, előfordulhat, hogy az alkotások alapvető értékeinek hiánytalan felszínre kerülését, kisugárzását éppen ezek gátolják, vagy akadályozzák, kisebb-nagyobb mértékben. Alig hihető ugyanis, hogy a magyar társadalom kultúrigényessége, esztétikum felfogó, vagy befogadóképessége ne jutott volna még el arra a színvonalra, hogy megkívánja: a figyelemre érdemes alkotások ne a legvonzóbb értékek kiemelésével, hangsúlyozásával kerüljenek a szeme elé. Az emlegetett, megsokszorozódottnak mondott képi világ, amely az alkotót körülveszi és amelynek egy részét elkerülhetetlenül asszimilálja, erre is szolgáltat példát eleget. Talán éppen a korszerűségre való törekvés sérül ezzel, amelyben tudjuk egyre nagyobb szerepet kap a formatervezés. Különben más, lényegesebbnek mondható kérdések is felvethetők egy ilyen nagyszabású reprezentatív anyag összegyűjtése kapcsán. Az egész anyagot szemlélve például, észrevehetők bizonyos – divatos szóval élve – kommunikációs szóródások is.
Esetenként nehéz megállapítani, hogy valamilyen véglegesen kimunkált művészi vízióval állunk-e szemben, vagy, hogy a felkínált látvány egy alkotási folyamat sugallatos részeként, egy elérni szándékozott cél szuggesztív kivetettségű momentuma, állomásaként került-e a szemünk elé. Mert az a gyanú is felmerülhet, hogy már egy műalkotás végső, megvalósult formáját szemléljük, amelyről hiányoznak bizonyos egyezményesnek vélt kommunikációs jelek, de az is lehet, hogy csak nehezebb felismerni őket.
Elmondható ez akkor is, ha senki nem támaszt már olyan igényt, hogy ezek a kommunikációs egymásra találások alkotó és szemlélő között azonos, vagy egyezményes jelek alapján történjenek. A színekre, vonalakra, a formák felismerhetőségére való érzékenységünk sokat változott a modern vagy avantgárd irányzatok ránk gyakorolt hatása folytán és sokkal nagyobb türelemmel vesszük tudomásul, hogy nekünk, szemlélőknek, a műalkotások élvezőinek is meg kell küzdenünk a tartalmi mélységek megközelítéséért, megértéséért. Az előírt vagy megkívánt és megszokott közös jelek használata, azonnali felismerhetősége amúgy is a gyönyörködtető változatosságot szűkítené le, szorítaná korlátok közé, nyitva hagyva viszont továbbra is azt a kérdést, hogy ugyan miért kellene sok, a szépséghez, esztétikumhoz, valamilyen megfogalmazott és kivetített belső lelki tartalomhoz különbözőképpen vonzódó embernek – alkotónak és befogadónak – azonos jelek alapján kapcsolatot teremtenie, amikor erre még a megközelítés gondolati síkján sem képes. A műalkotások, ami mondjuk ugyancsak gondolatkivetítő nyelvnél, beszédnél sokkal tágabb, nagyobb érzelmi és érzékeltetési felületen ható kommunikációs lehetőség, vagy legalábbis annak kellene lennie, ezt a beszűkítettséget nyilvánvalóan nem vállalhatja magára. Még akkor sem, ha a személyes művészi látás, vagy szemléletmódot valaki az ábrázolás rég kialakult és bevett eszközeivel teszi megközelíthetőbbé, könnyebben emészthetőbbé a szemlélő számára, hiszen a részletezés, a műalkotás rejtett titkainak feltárása megfosztja a szemlélőt attól, hogy ismeretei bővítéséért, avatottsága elmélyítéséért megküzdjön. Különben sem biztos, hogy könnyebben felvehető, kialakítható kapcsolat alkotó és befogadó, mű és műértő között tartósabb lesz, mintha az alkotóval való empátia, a művel való azonosulás csak hosszabb folyamat után alakul ki. Mert az egymásra találásra feltétlenül szükség van. A mai, minden előző korénál nagyobb nyilvánosságot kapó képzőművészetnek a célja is ez kellene legyen, de úgy, hogy a célban a művész és a műélvező kölcsönös elégedettséggel gazdagodjék. Természetesen ehhez a művésznek adnia, nyújtania kell valamilyen látványba átvitt élményt, olyan tartalmat, amely a másik emberben is az övéhez hasonló érzelmeket, gondolatokat ébreszt fel, ha van hozzá megfelelő receptora. És az erre mutató jelek keresése egy ilyen sokféle célt, szándékot összegyűjtő kiállításon kezdődik. Ilyen jelek pedig, még ha nem is tömegesen, de már vannak. Ebben a tagadhatatlanul racionalizálódott korban, annyi felhalmozott ismeret, előtanulmány, magas fokú képzés után, a képzőművészet, illetve annak képviselői egyre gyakrabban keresnek kapcsolatot a filozófiával. S teszik ezt annál mélyrehatóbban, minél megfoghatatlanabb, elvonatkoztatottabb dolgok megfogalmazására törekednek. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az ismeretek, képzettségek birtokában a felismerési, megismerési folyamat könnyebbnek tűnik ugyan, de ez nem azt jelenti, hogy a körülöttünk és bennünk lévő világ érdekes, megörökítésre érdemes dolgai – különösen, ha azok valamilyen belső tartalmat akarnak kifejezni – könnyen is adják meg magukat. A teljes megismerés megközelítése és annak alkotásba fogalmazott felmutatása pedig egyre lehetetlenebbnek látszik. Ezen a ponton túljutni segíthetne talán a filozófia. Mert egyszerűen fogalmazva, minden művészet lényege a visszaadás. A természettől, társadalomtól neveltetéstől kapott hatások feldolgozása, művészi formába öntése, majd visszaadása annak a közegnek, amelybe a mű gyökerei mélyednek. Akik ezzel foglalkoznak, mondják, hogy a mai képzőművészeti oktatás egyik legnagyobb gondja, hogy az ábrázolás megtanulásának vonzereje egyre csökken. A főiskolai hallgatók nem akarnak ábrázolást tanulni, illetve sem élő, sem holt modellek lerajzolásával, megfestésével, megformálásával vesződni. Az úgynevezett tanulmány pedig – láthatjuk – ritka vendég már a kiállításokon, a fiatalabb nemzedékek alkotási között pedig meg sem jelenik. De csökken a színek, vonalak, formák jelentősége is, anélkül, hogy ezeket, ezek szerepét az alkotásokban teljes mértékben bármi más pótolni tudná.
Emiatt pedig a színekhez, vonalakhoz, formákhoz kötődő érzékenységünket, az általuk felidézhető érzékelésünket veszítjük el fokozatosan, s nemigen látjuk azt sem, hogy a sajátos eszközeitől önmagát megfosztó képzőművészet elhagyott lehetőségeit mivel fogja pótolni, a szellemi, érzelmi abortuszok folyományaként igazából még meg sem született jelentős alkotások helyébe mit állít. Űrt éppúgy nem lehet előállítani alkotásban, mint mindenséget, bárhogyan is szeretnénk a költő biztatásának megfelelően magunkat azzal mérni, annak birtokába jutni.
A művész autonómiája, szellemi függetlensége persze sokat segíthet a dolgokon. Legalább felgyorsíthat egy folyamatot, amely jóformán még el sem kezdődött, aminek csak érzékelhető előkészületei folynak. Csakhogy ma már nem csupán bizonyos szellemi koloncoktól való megszabadulásról, porlefúvásról van szó, hanem teremtésről. Már-már isteni feladatról a képzőművészetben, aminek már a felvállalása is éppen elegendő. A felvállalás készsége viszont csak a kezdete az isteni teremtőmunkának. A próbálkozásoktól a megvalósításig, a kísérletezésektől az alkotásokig igen hosszú út vezet, amelyen igen nagy lehet a létrehozott értékek szóródása.
Ezért igen fontos egy-egy ilyen kétévenkénti megmérettetés, mint a miskolci Téli Tárlat, amelynek anyagához ki-ki mintegy mégiscsak általános képet mutató etalonhoz, hozzá tudja mérni magát, meg tudja állapítani hol tart éppen, és hogy jó irányban halad-e azon a bizonyos képzeletbeli hosszú úton.
Gyöngyösi Gábor
Miskolci Téli Tárlat 1999. évi katalógusa letölthető pdf formátumban
A ↑ megnyitó és a ↓ kiállítás enteriőrfotóit Ádám János készítette.
A díjazottak listája:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata Nagydíja – Varga Éva szobrászművész
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata díja – Urbán Tibor képzőművész
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete képzőművészeti díja –feLugossy László festőművész
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete iparművészeti díja – Kiss Gabriella textilművész
Nógrád Megye Önkormányzata díja – László Beatrix grafikusművész
Salgótarján Város Önkormányzata díja – Veres Lajos festőművész
Középület és Lakásépítő Rt. díja – Borgó képzőművész
FUX Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. díja – Huminilowicz Vanda festőművész
ADEPTUS Mérnöki, Építőipari és Kereskedelmi Kft. díja – Markovics Gábor festőművész
V.M. Hungária – Hirdetésszervező és Tanácsadó Kft. – Horváth Gábor festőművész
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézműves Kamara díja – Szécsi Zoltán fotóművész
MissionArt Galéria díja – Lengyel Zsüliett festőművész
ÉSZAKERDŐ Rt. díja – Jószay Zsolt szobrászművész
MŰÉPÍTÉSZ Építészeti Tervezőiroda Kft. millenniumi díja – Máger Ágnes festőművész
SPIDI-BAU Kivitelező és Kereskedelmi Kft. millenniumi díja – Balogh Géza szobrászművész
A kiállítást rendezte: Dr. Dobrik István és Szoboszlai Lilla művészettörténészek
A kiállítást megnyitotta: Kobold Tamás, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere
Rendező szerv:
Miskolci Galéria
Támogatók:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Déli Hírlap Kft., Sajószentpéteri Képtár Alapítvány, Középület és Lakásépítő Rt., WESTEL 900 GSM Mobil Távközlési Rt., Prizma Fotókereskedés
A zsűri tagjai:
Bán András művészettörténész
Jurecskó László művészettörténész
Kishonthy Zsolt művészettörténész
Kő Pál szobrászművész
Szurcsik József grafikus- és festőművész
A kiállításon 136 művész 256 alkotással vett részt.
↓ válogatás a díjazott alkotók műveiből
kiállított művek jegyzéke
ARANYOSI ZSUZSÁNNA
„Üzenetek – örökség fiamnak” 1998, patchwork, applikáció, 300×100 cm
ASZTALOS KRISZTINA
Nap-kapu II-III., 1999, papír, tojás, pigment, tempera, 42×50,6 cm
Idő-kapu I.,1999, tojás, pigment, tempera, papír, falemez, 41,3×45,2
BACSKAINÉ OLÁH KLÁRA
Kép a képben, papír, akvarell, 48,5×33 cm
Csendélet, papír, akvarell, 47,5×30 cm
BAKOS ÉVA BOGLÁRKA
Vándorfestő hordozható táska, 1997, bőr tárgy, 39x30x14 cm
BALLA ARANKA
Alkony, 1998, farost, olaj, 60×40 cm
BALOGH GÉZA
1000 éves kristály, I., 1999, üveg, bronz, 40x50x90 cm
1000 éves kristály, II., 1997, üveg, bronz, 20x30x70 cm
1000 éves kristály, III., 1997, üveg, bronz, 15x35x45 cm
BALOGH ISTVÁN
Czellengina, papír, PC, grafika 22,5×16 cm
Amikor, papír, PC, grafika, 18,5×17,2 cm
BARCZI PÁL
Ünnep, 1999, vászon, olaj, 101×91 cm
Együtt, 1999, vászon, olaj, 70×80 cm
BARSI SZILVIA
Lelet Nr. 001-002, vegyes technika, 100×70 cm
BÁNÓCZI LÁSZLÓ
Golgota No. 2., 1998, fekete-fehér fotó, 24×18 cm
BERTA ISTVÁN
Doboz I., (raku), kerámia 15,6×14,3×14,3 cm
Doboz II., (raku), kerámia, 12,8×12,8×11,5 cm
BÍRÓ TIBOR
Legelőn, fekete-fehér fotó, 17×23,5 cm
BOBÁLY ATTILA
Történet I., öntöttvas, 35x19x6 cm
Történet II., öntöttvas, 40x17x8 cm
BORGÓ
W. kenyér triptichon, vászon, olaj, 130×300 cm
BORSOS ISTVÁN
Emlékezés a 2. magyar hadseregre, rakacai márvány, 46x25x20 cm
CSÁKI KÁROLYNÉ
Jövő árnyékú halhatatlan múlt, papír szitanyomat, 50×35 cm
CSETNEKI JÓZSEF
Sárkányszem III., papír, PC, grafika, 20×14,5
Suvadás, papír, PC, grafika, 26×13 cm
ÖZV. CSITÁRI JÁNOSNÉ (CSITÁRINÉ V. ILI)
Zebegényi utcarészlet templommal, papír, akvarell, 22×30 cm
CSOMÓS ZOLTÁN
Gravitáció III-IV., 1998, papír, alumíniummaratás, 100×70 cm
DOBOS ÉVA
Fiktív terek I., III., papír, vegyes technika, 18×18 cm
Etűdök preparált zongorára II., papír, vegyes technika, 18×18 cm
DOHNÁL ÁRON
Ősök üzenete, 1998, fa, 80 cm
DOHNÁL TIBOR
Szmog sziréna, bútorlapra kasírozott vászon, olaj, 70×70 cm
Gyorsuló térben, bútorlapra kasírozott vászon, olaj, 70×70 cm
Háromszínű kép, bútorlapra kasírozott vászon, olaj, 70×70 cm
DOMONKOS ILONA
Gönci táj, farost, olaj, 50×61 cm
Tavasz, papír, akvarell, 42×30 cm
DOSZPOLY MÁRTA
Millennium, színezett fotó, 14,5×22 cm
Valahol Európában, színezett fotó, 24×15,5 cm
DROZSNYIK ISTVÁN
Mit kíván a magyar nemzet I., 1998, papír, vegyes technika, 183×132 cm
EPERJESI JÁNOS
Őszi csendélet, farost, olaj, 58×48 cm
FÁBIÁN KATALIN (KISSNÉ)
Ősz az ablakban, karton, olaj, 50×70 cm
Barackos, karton, olaj, 51×72 cm
FEDICS MIKLÓS
Fragmentumok, 1999., papír, linóleummetszés, mélynyomás, 14×33,2 cm
FEJÉR ERNŐ
Új Altamira, 1999, papír, toll, tus, ceruza, pasztell, 50×70 cm
Új Altamira, 1998, papír, toll, tus, ceruza, pasztell, 50×70 cm
FE LUGOSSY LÁSZLÓ
Alamíra szatelit, 1999, vászon, olaj, 105×140 cm
Agonia szatelit, 1999, vászon, olaj, 105×140 cm
FÜLÖP TIBOR
Gyertyatartó, vas, 100 cm
Kaputerv, vas, 60 cm
GÁL ANDRÁS
Nem eléggé elidegenített birkapörkölt, farost, olaj, 60×63 cm
GÁL ISTVÁN
Bérházak között I-III., fekete-fehér fotó, 20×28,5 cm
Vándorok, fekete-fehér fotó, 19×28,5 cm
November, fekete-fehér fotó, 19×28,5 cm
GÁL JÁNOS
Gólyabál II., 1999, olaj, farost, 70×50 cm
GÁSPÁR RÉKA
Kietlen táj, színes fotó, 10,4×82 cm
HALÁSZ PÉTER
Férfi akt, 1999, farost, akril, 104×82 cm
HALMAI LÁSZLÓ
Érintés, színes fotó, 15×17,5 cm
Érintés, színes fotó, 15×17 cm
Érintés, fekete-fehér fotó, 26,5×13,5 cm
IFJ. HALMAI LÁSZLÓ
Vízi világ, 1999., farost, olaj, 70×100 cm
HEGEDŰS ANETT
A kereszténység 2000 éve, 1998, papír, vegyes technika, 50×35 cm
HODOSSY ZSOLT
Átlátás, színes fotó, 30×20 cm
Felhők, színes fotó, 20×28 cm
HOMONNA GYÖRGY
Reciprocitás I-II., 1999., farost, vegyes technika, 70×100 cm
HORNYÁK PÁL
Tokaj részlet, lemez, olaj, 50×70 cm
Tél a hegyalján, lemez, olaj, 50×70 cm
HORVÁTH GÁBOR
Űrkép, 1998, alumínium, olaj, 109,3×83,2 cm
Festmény, 1998, papír, vászon, olaj, 107×90 cm
Festmény, 1999, vászon, olaj, 110×80 cm
HORVÁTH KINGA
Martalék I-III., papír, akvatinta, 36×25 cm
HORVÁTH LÁSZLÓ
Látkép, 1999., farost, olaj, 50×60 cm
Utca, 1999., farost, olaj, 35×40 cm
Füzéri vár, 1999., farost, olaj, 30×40 cm
HUMINILOWICZ VANDA
Cím nélkül, 1999., farost, olaj, 142×87 cm
Cím nélkül, 1999., farost, olaj, 60,5×57 cm
HUTKA GÁBOR
Kála, színes fotó, 20×30 cm
Tekintés, színes fotó, 20×30 cm
JÓSZAY ZSOLT
Fej, 1999, fa, textil, 28 cm
Egy lépés, 1997, fa, textil, 47 cm
Zarándok, 1998, bronz, viaszveszejtés, 54 cm
JUHÁSZ LÁSZLÓ
Becsomagolva, 1998, farost, olaj, 80×55 cm
JUHÁSZ MIKLÓS
Öregkor, papír, vegyileg színezett fotó, 19×28 cm
Szonáta, papír, barnított fotó, 26×19 cm
Magányosan, papír, kékített fotó, 26×19 cm
KABAI LÓRÁNT (K. KABAI LORANT)
Kettős önarckép, 1999, papír, vegyes technika, 28×20 cm
Részlet a nagyítás stb.-ből (tizenhárom[párzó féreg]), 1998, xerox, 25×39 cm
Részlet a nagyítás stb.-ből (tizenhat[lépcsőház gang]), 1998, xerox, 25×39 cm
KAVECSÁNSZKI GYULA
Patakmeder, 1998, papír, akvarell, 59×81 cm
Szurdokban, 1998, papír, akvarell, 73×50 cm
KÁDÁR GÁBOR
Valahol III., 1998, farost, olaj, 85×114 cm
KÁROLYI GYÖRGYI
Szerelem első látásra, 1999, papír, színes tus, 41×57,5 cm
KECSKEMÉTI DÓRA
Kompozíció, papír, kollázs, 66×48 cm
KELLER LÍVIA
Ragyogás, 1998, papír, akvarell, 29,5×39 cm
KIRÁLY KRISZTINA
Bio machine, 1998, karton, pasztell, 80×60 cm
KISS ANDRÁS
Lassan, tűnődve, farost, olaj, 50×70 cm
Késő délután, papír, olaj, 50×70 cm
Epilógus, farost, olaj, 50×70 cm
KISS GABRIELLA
Fészek, 1998, spárga, 27xØ29 cm
Mag, 1998, spárga, 17xØ25 cm
KISPÁL ÉVA
Talán holnap, 1999, papír, akvatinta, 40×30 cm
Meseváró, 1999, papír, akvatinta, 40×30 cm
KONCZ JÓZSEF
Árpádkori templom (Berzék), 1999, farost, olaj, 50×70 cm
KOPÁNDI ISTVÁN
Disznó, 1999, papír, tus, 44×38 cm
KORKOS JENŐ ZOLTÁN
Honfoglalók, papír, filctoll, 38×48 cm
Szent István király, papír, filctoll, 46×32 cm, benne: 10,5×32 cm
KOSCSÓ LÁSZLÓ
Imogen, 1999, kristályfólia, egyéni technika, 70×50 cm
KOÓS LÁSZLÓ
Anna No. 3., 1998, papír, digitális technika, 23,4×18 cm
Szalamandra, 1999, papír, digitális technika, 26,1×18 cm
KOVÁCS JUDIT
Enciánnál (Kőpataki-tó)(Magas-Tátra), 1999, fekete-fehér fotó, 19×28 cm
Budapest, 1998, fekete-fehér fotó, 19×28 cm
Március 15. Miskolc, 1999, fekete-fehér fotó, 19×28 cm
KOVÁTS FERENC
Útszéli ciprus, 1999, papír, rézkarc, 25,2×12,7 cm
KOZMA ISTVÁN
„Felsőbányai táj”, vászon, olaj, 80,5×80,5 cm
KUSTOR GYULA (Q)
Mozgásban, 1998, karton olaj, 16×26 cm
Vízparton, 1998, karton, olaj, 16×26 cm
LACZKÓ LÁSZLÓ
Ima, 1999, vászon, olaj, 16×26 cm
LAKATOS MIHÁLY
Az idő útján I., 1999, galvanizált fém, 13×11 cm
LÁSZLÓ BEATRIX
Létformák I-III., 1999, papír, rézkarc, 24×17 cm
LENGYEL ZSÜLIETT
Kálvária II-II., 1999, papír, akril, 120×110 cm
LENKEY TÓTH PÉTER
Mediterrán, 1999, vászon, vegyes technika, 100×120 cm
Hurok, 1999, vászon, vegyes technika, 63×102 cm
LÉVAI DÓRA
Marasztaló, 1999, fatábla, tojástempera, 67×38 cm
Hajdantán, 1999, fatábla, tojástempera, 67×38 cm
LITWIN JÓZSEF
Vasmuzsika, 1997, vas, sárgaréz, 75x75x13 cm
Cégérkonzol, 1998, kovácsoltvas, 140×85 cm
G. LÓRÁNT LUJZA
„Folyó ered”, papír, pasztell, 23×33 cm
LOUS STUIJFZAND
„Lost in the field” I., (Elhagyott formák I.), bronz, 36x24x20 cm
„Lost in the field” II., (Elhagyott formák II.), bronz, 37x26x17 cm
„Lost in the field” III., (Elhagyott formák III.), bronz, 88x10x10 cm
LŐRINCZ RÓBERT
„Kivonulás”, 1999, tűzzománc, 31×63 cm
LUKÁCS RÓBERT
Eller, 1999, vászon, olaj, 109×121 cm
LUKÁCS TAMÁS
Újra emberi I., 1998, vászon, olaj, lakk, 80,2×99,7 cm
MÁGER ÁGNES
Szent István felajánlja a koronát, vászon, olaj, 120×100 cm
Gizella palástot hímez, vászon, olaj, 120×100 cm
MAKOLDI SÁNDOR
Átváltozás, vászon, olaj, 150×90 cm
MAKOLDI SÁNDORNÉ
Iszony, farost, olaj, 109×89 cm
MAKOLDI SÁNDOR GYULA
Repülő hajó, fa(függesztett plasztika), 29x52x46 cm
Hej regő rejtem, fa, bronz, 23×26 cm
Bölcs fa, 80x25x30 cm
MARKOVICS GÁBOR
Kocsmai jelenet, 1999, vászon, farost, olaj, 30×42,5 cm
Lókupec, 1999, vászon, olaj, 54×43,5 cm
Hitetlen, 1999, vászon, farost, olaj, 60×50 cm
S. MARJÁN IDA
Várakozás, 1999, papír, rézkarc, 24,5×16 cm
MEZEY ISTVÁN
M. mester meditációja, papír, rézkarc, 30×40 cm
M. mester munka közben, papír, rézkarc, 30×40 cm
M. mester megpihen, papír, rézkarc, 40×30 cm
MEZŐFI TOBOR
Ősz, papír, gouache, 38×51 cm
MOLNÁR PÉTER (MOLNÁR P. TER)
Szarvas, 1999, márvány, 38×30 cm
MOLNÁR IRÉN
Vízkereszt vagy amit akartok – Shakespeare illusztráció, papír, akvarell, 32×43 cm
NAGY GY. MARGIT
Nyár – Balaton, 1998, tűzzománc, 30×20 cm
Vegetáció, I-II., 1998, tűzzománc, 15×19 cm
NÉMETH RÓBERT
Lányportré, 1998, papír, rézkarc, 15,2×13,3 cm
OCSENÁS BÉLA
Virágcsendélet, 1999, farost, olaj, 59,5×50 cm
Virágcsendélet, 1998, farost, olaj, 40×30 cm
OROSZ CSABA
Omnia ab uno, omnia ad unum (sorozat I-VI.), 1998, vászon, olaj, 60×60 cm
PAPP CECÍLIA
A fény órája, farost, olaj, 50×70 cm
O. PAPP GÁBOR
Belváros, farost, olaj, 90×54 cm
PAPP LÁSZLÓ
Tokaji táj, vászon, olaj, 80×90 cm
Nagybani hegyek, vászon, olaj, 60×80 cm
PATAKI JÁNOS
Tó utcában napfogyatkozás „nyagdikával”, 1999, vászon, olaj, 60×80 cm
Tyúkünnep jazz pamflet Párizsban Húsvéttól Mikulásig, 1999, applikált tárgy, 35x57x45 cm
PAZÁR ÉVA
Múltba nézők, 1999, papír, rézkarc, 20×20 cm
A kőbánya színei, 1999, papír, kréta, 43×64 cm
PETŐ JÁNOS
„Fiú gyertyával”, papír, tempera, 49×37 cm
„Festő barna tájban”, papír, tempera, 43×70 cm
Határsáv, papír, tempera, 43×70 cm
IFJ. PETŐ JÁNOS (PÁL PETŐ JÁNOS)
Templom, hullámpapír, vegyes technika, 162x31x31 cm
„Nagy időmutatás”, 1999, papír, akvatinta, 80×25 cm
F. POLLER ERIKA
Empire látomás, 1999, papír, akril, 100×70 cm
Amerikás muszlinruhás, 1999, vászon, vegyes technika, 100×70 cm
RAFFAI KINGA
Palmetták üzenete, textil, vegyes technika, 105×74 cm
RÉTI ZOLTÁN
Boldogság 2000 árnyakkal I-III., 1999, papír, akvarell, 100×70 cm
RIVNYÁK LÁSZLÓ
Táj patakkal, papír, pasztell, 29×41 cm
Borongós táj, papír, pasztell, 28×40 cm
SCHÜTZ ZOLTÁN
Pásztor, 1999, kő, 43 cm
SERESNÉ MEZEI ZSUZSA (MEZEI ZSUZSA)
Csucsomi délután, vászon, olaj, 60×80 cm
Tükröződés, vászon, olaj, 60×80 cm
SEVCSIK JENŐ
Portré, papír, pasztell, 47,5×36,5 cm
Tapolca I., papír, pasztell, 48,5×34 cm
Sziklaalagút, papír, pasztell, 33,5×36 cm
SÍRÓ LAJOS
Meeting points I-III., 1998, papír, vegyes technika, 100×70 cm
STICHLEUTNER JÓZSEF
Éjszakai támadás III., 1998, vászon, olaj, 80×100 cm
SÜTŐ RÓBERT
Kert, Tihany, 1999, vászon, olaj, 53×68 cm
SZABÓ GYŐZŐ
„Szüleim”, 1999, farost, olaj, 70×100 cm
B. SZABÓ JÁNOS
Álmaim I. (királyfi), 1998, papír, monotípia, 40×35 cm
Álmaim II. (indiánharcos), 1998., papír, monotípia, 40×35 cm
SZATHMÁRY-KIRÁLY ÁDÁM
Volt, 1998, fekete-fehér fotó, 30×20 cm
SZATHMÁRY-KIRÁLY ÁDÁMNÉ (ZSÓ)
Ablakoklakok, 1998, fekete-fehér fotó, 28×18 cm
Gyertyák, 1998, színes fotó, 20×30 cm
Emlékezés, 1998, fekete-fehér fotó, 25×15 cm
SZÁNTÓ DEZSŐ
Ádám és Éva, 1999, papír, vegyes technika, 46×75 cm
SZÉCSI ZOLTÁN
Tekintetek, fekete-fehér fotó, 60×48 cm
Egy a munkások közül, fekete-fehér (színezett) fotó, 60×48 cm
Egy a parasztok közül, fekete-fehér (színezett) fotó, 60×48 cm
Egy az értelmiségiek közül, fekete-fehér (színezett) fotó, 60×48 cm
Egy a többiek közül, fekete-fehér (színezett fotó, 60×48 cm
Egy a bohócgyerekek közül, fekete-fehér (színezett) fotó, 60×48 cm
SZÉKHELYI EDITH
Lakoma, 1998, vászon, olaj, 70×70 cm
Áldozati oltár, 1998, vászon, olaj, 70×60 cm
Lakoma áldozat után, vászon, olaj, 60×70 cm
SZERDAHELYI SÁNDOR
Tokaji kikötő, 1999, papír, tus, 20×29 cm
Tokaji utca, 1999, papír, tus, 20×29 cm
TATÁR IVÁN (YVANKO)
Ülőke 17 lábon, faragott fa, bőr, juhar-bükk, 50×90 cm
TELLINGER ISTVÁN
Jel I-III., 1999, farost, olaj, 70×50 cm
TÖRŐ IRÉN
Viharban, papír, vegyes technika, 60×40 cm
Éj a vízen, papír, vegyes technika, 65×49 cm
TÚRINÉ MAKOLDI GIZELLA
Változás II., rétegelt lemez, olaj, 39×26 cm
URBÁN TIBOR
Tibkó haragosa (másodszor), 1999, fa, vegyes technika, 80×138,5 cm
Tibkó képén valaki (harmadszor), 1999, fa, vegyes technika, 80×138,5 cm
VARGA ÉVA
Nő a fű I., öntöttvas, 24x51x31 cm
Nő a fű II., bronz, 52x31x20 cm
VÁGÓ ENIKŐ
Tarcali tarsoly, 1998, tűzzománc, aranyozva, 15x11x6 cm
Nyakék függőkkel, palmetta motívummal, 7×5 cm
VÁGÓ ISTVÁN
Csodaszarvas, tűzzománc, aranyozva, 45×20 cm
Hölgy pávával, tűzzománc, aranyozva, 43×20 cm
VASS TIBOR
Körülbelül két asszony fogja észrevenni I-III., 1999, papír, elektrografika, 15×11 cm
VERES LAJOS
Indiánok II., 1999, papír, színes fametszet, 50×70 cm
Perui (inka) zenészek, 1999, papír, gouache, 68×48 cm
VICAI LAJOS
Betakarítás, színes fotó, 15×21,5 cm
VÖRÖS ANDRÁS
Egyensúly élettisztaság I-IV., papír, vegyes technika, 50×70 cm
ZSÁKÁNY EMESE
Kettős portré, fekete-fehér fotó, 25×38 cm
Portré (me), fekete-fehér fotó, 38×25 cm
ZOMBORI JÓZSEF
Cím nélkül 1999, papír, hidegtű, 6,5×12 cm
Cím nélkül, 1998, papír, hidegtű, 9×7,7 cm
Cím nélkül, 1999, papír, hidegtű, 7,5×10 cm
ZÁCH ESZTER
Ösvény, 1999, papír, toll, 24×33 cm
Kút, 1999, papír, toll, 24×33 cm
ZSIGNÁR ISTVÁN
Balatoni táj, farost, olaj, 55×78 cm
↓ válogatás megjelent híradásokból, újságcikkekből
Nagyobb, millenniumi és a tizenötödik _ Észak-Magyarország, 1999. december 14.
Nagyobb, millenniumi és a tizenötödik
Idén az egész Rákóczi-házat belakja a szombaton nyíló Téli Tárlat
Tizenötödjére nyitja meg kapuit a Miskolci Galéria Téli Tárlata. Noha a jubileumi rendezvény alig tér el az előzőektől, lenne ok az ünneplésre. Az idén jelentkezett a legtöbb alkotó.
– A Téli Tárlat története 1955-ben kezdődött – tekint vissza Szoboszlai Lilla, a tárlat egyik rendezője. – A miskolci kiállítás-sorozatok közül ez nyílik vissza legmesszebb az időben, hiszen a ma is élő Országos Grafikai Biennálé is csak 1967-ben indult. A tárlat úttörő kezdeményezése abban állt, hogy a főváros mellett vidéken is létre tudott hozni egy országos hatósugarú képzőművészeti kiállítási sorozatot. Azonban más nagyvárososok is sorra hirdették meg országos kiállításaikat, túl sok volt belőlük, ezért szabták szűkebbre a miskolci rendezvény kereteit. Tizenöt évvel ezelőtt már tudatosan csak az észak-magyarországi régió, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye művészeinket nyújt bemutatkozási lehetőséget. Az ő festményeiknek, grafikáinak, szobrainak, fotóinak és iparművészeti alkotásainak adunk teret.
– Mit tartanak az eddigi legnagyobb eredménynek?
– Talán azt, hogy nagyon sok fiatal küldi be hozzánk műveit. A környező, pedagógusokat képző főiskolák hallgatói és a nyári képzőművészeti szabadiskolánk résztvevőinek egy része is beadja munkáit. A díjazottak egyharmada az évben a legfiatalabb, tehát a huszonéves korosztályból kerül ki. Ez is mutatja, hogy a Téli Tárlatokon megteremtett esélyegyenlőség, hogy bárki benevezhet, nagyon vonzó lehetőség. A kezdők is ugyanabban az elbírálásban részesülnek, mint az országosan ismert művészek. Ráadásul már a megnyitó előtt eljönnek hozzánk a gyűjtők és a díjalapítók, keresve, hogy mit lenne érdemes megvásárolniuk.
– Már a tizenötödik ez a tárlat. Készülnek külön ünnepséggel is?
– A Téli Tárlatokat soha nem számoztuk úgy, mint a grafikai biennálékat. Összeszámoltuk a szervezés alatt, hogy tudjuk, hányadiknál tartunk már, így derült ki, hogy ez a tizenötödik. Véletlen egybeesés, hogy éppen a jubileumi tárlatnak a kiemelt témája a millennium, és ez évben millenniumi különdíjakat is kiosztanak. Az is véletlen, hogy éppen most először lesz egyetlen épületben látható valamennyi műtárgy. Befejeződtek ugyanis a műszaki munkálatok a Rákóczi-ház műemlékházában, idén tehát az iparművészeti tárgyakat már nem kell a Mini Galériába átköltöztetni. Az emelet, azaz a Rákóczi-terem hat kisebb egybenyíló helyisége és a tetőtér összesen 570 négyzetméterrel bővítette a galéria kiállítóterét. Szükség is van a területre. A kezdetek óta az idei kiállítást övezte a legnagyobb érdeklődés, 165-en adtak be munkákat, ebből 136 művész 256 alkotását válogatta be a zsűri. Grafika, festmény és egyéni technikával készült művek közül 183-at, 35 fotót, 26 szobrot, illetve térplasztikát és 12 iparművészeti tárgyat láthat a közönség.
A zsűri szemével
Az idei zsűrit Bán András, Jurecskó László és Kishonthy Zsolt művészettörténészek, Kő Pál szobrászművész, valamint Szurcsik József grafikus alkotta.
Jurecskó László véleménye szerint az alkotók részéről tapasztalt nagy érdeklődés nem ment a minőség rovására. A megnövekedett kiállítási terület természetesen befolyásolta a zsűri munkáját, de a szakmai szempontok ugyanúgy érvényesültek a beválogatásnál, mint korábban. A magas jelentkezőszám oka lehet, hogy jóval több az amatőr alkotó, mint pár évvel ezelőtt. A Téli Tárlatnak ráadásul komoly rangja van, itt bemutatkozni nagy elismerés a térség művészeinek.
A millenniumi különdíj sajnos nem volt elég vonzó a pályázók körében, a vártnál jóval kevesebb alkotás érkezett e témában, tudtuk meg Jurecskó László művészettörténésztől.
Tárlati tudnivaló
A Téli Tárlat ünnepélyes megnyitása december 18-án, szombat délelőtt 11 órakor kezdődik a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. Az épület felújított műemléki részét átadja, és a kiállítást megnyitja Kobold Tamás, Miskolc polgármestere, köszöntőt Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke mond. Az ünnepségen közreműködik a Telemann Együttes. A Téli Tárlat január 16-ig látogatható.
Fűr Gabriella
Új szárnyat kapott a képzőművészet _ Észak-Magyarország, 1999. december 20.
Új szárnyat kapott a képzőművészet
A Miskolci Téli Tárlat megnyitóján avatták fel a felújított Rákóczi-házat
Soha ennyi művész alkotása nem kapott még helyet a Miskolci Téli Tárlaton, és soha ennyi helye nem volt még a kiállításnak. A rekonstrukció után 1550 négyzetméteres lett a kiállítótér a Rákóczi-házban.
Többszörös ünnep volt az idei Miskolci Téli Tárlat szombati megnyitója: most avatták fel a Miskolci Galéria központi épületének számító Rákóczi-ház új szárnyát, ez a tárlat köszöntötte a magyar államiság 1000. évfordulóját, bár soha nem számozták, de kiderült, sorrendben ez a tizenötödik, és soha ilyen sokan nem érdeklődtek a pályázat és a kiállítás-megnyitó iránt.
Összesen 165 alkotó jelentkezett a Miskolci Galéria felhívására. Végül 136 művész 256 művét fogadta e la szakmai zsűri. A felújított – az új épületszárny megnyitásával kibővített – galériában 35 fotót, 12 iparművészeti tárgyat, 26 szobrot, illetve térplasztikát, valamint 183 festményt, grafikát és egyéni technikával készült művet láthatnak az érdeklődők.
A Miskolci Téli Tárlat utoljára 1994-ben volt a Miskolci Galéria régi, Déryné utcai épületében. Azóta – a színház rekonstrukciójával párhuzamosan – új helyre költözött a galéria. Viszlai József építész tervei szerint kezdődött meg 1993-ban az egykori Dőry-ház felújítása, kibővítése és átalakítása. Kobold Tamás polgármester szombati kiállítás-megnyitón a ma már Rákóczi-házként ismert épület történetének felidézése kapcsán elmondta, ez a város első emeletes és egyben legrégebbi lakóépülete, az elnevezése arra utal, hogy megszállt itt II. Rákóczi Ferenc is.
A galériaépítés első üteme – az új szárny és az udvar átadásával – 1996 júniusában fejeződött be, és csak az idén kapott nagyobb lendületet a műemlék épület felújítása. A most átadott régi-új szárny rekonstrukciója 66 millió forintba került, ehhez 20 milliót adott a város és 46 milliót a megyei területfejlesztési tanács.
Ez a támogatás mutatja, hogy nemcsak a város, hanem a megye, a régió számára is fontos a képzőművészet támogatása. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében külön hangsúlyozta, hogy a Miskolci Téli Tárlat és a Miskolci Galéria jótékony hatással van a térség képzőművészeti életére.
„Így az ünnepek előtt különösen felemelő látni, hogy milyen sok ember számára fontos a művészet” – mondta Ódor Ferenc.
A Miskolci Galéria Pro Arte-díjat alapított, és ezzel köszönte meg a munkáját azoknak, akik sokat tettek az új kiállítóhely létrehozásáért. Pro Arte-díjat kapott Kobold Tamás polgármester, Viszlai József építész, Szilvási Zsuzsa főtanácsos, a beruházás önkormányzati biztosa, Simon Gábor építész, és Szalay Anikó, a Közlakép ügyvezető igazgatója.
Díjazottak
B.-A.-Z. Megye Önkormányzatának nagydíja: Varga Éva szobrászművész /Nő a fű/
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja: Urbán Tibor képzőművész /Tibkó képén valaki (harmadszor)/
Nógrád Megye Önkormányzatának díja: László Beatrix grafikusművész /Létformák II./
Salgótarján Város Önkormányzata díja: Veres Lajos festőművész /Perui (inka) zenészek/
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete képzőművészeti díja: feLugossy László képzőművész /Agonia szatelit/
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete iparművészeti díja: Kiss Gabriella textilművész /Fészek/
Középület és Lakásépítő Rt. díja: Borgó képzőművész /W. kenyér triptichon/
B.-A.-Z. Megyei Kézműves Kamara díja: Szécsi Zoltán fotóművész /Egy a bohócgyerekek közül/
FUX Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. díja: Huminillowicz Vanda festőművész /Cím nélkül/
MissionArt Galéria díja: Lengyel Zsüliett festőművész /Kálvária II./
ADEPTUS Mérnöki, Építőipari és Kereskedelmi Rt. díja: Markovics Gábor festőművész /Lókupec/
VM Hungária díja: Horváth Gábor festőművész /Űrkép/
Északerdő Rt. díja: Jószay Zsolt szobrászművész /Zarándok/
Műépítész Építészeti Tervezőiroda díja: Máger Ágnes festőművész /Szent István felajánlja a koronát/
Spidi Bau Kivitelező és Kereskedelmi Kft. díja: Balogh Géza szobrászművész /1000 éves kristály III./
Mezey István grafikusművész:
Eddig szinte valamennyi Téli Tárlaton, Grafikai Biennálén, sőt a kezdeteket jelentő Rajzok-kiállításokon is ott voltak az alkotásaim. A régi galériában, a Déryné utcai épületben mindössze két terem volt. Sem méreteiben, sem minőségében nem hasonlítható össze a két hely. A Téli Tárlatok eddig is országosan is ismert és elismert képzőművészeti seregszemlék voltak, de most ezzel a rekonstrukcióval elértük, hogy a Miskolci Galéria – mint épület és kiállítótér – bekerült a legjobb, legszínvonalasabb galériák közé.
Feledy Gyula grafikusművész:
Néhány méterre a Miskolci Galériától állandó kiállításom van. Úgy érzem, nem lenne helyes, ha ide is elhoztam volna néhány képet. Olyan lenne, mintha másoktól akarnám elvenni a helyet. De ezzel nem akarok azt mondani, hogy soha, egyetlen Téli Tárlatra vagy Grafikai Biennáléra nem nevezek már be. Most nincsenek itt az alkotásaim, de nagyon örülök, hogy befejeződött a felújítás, hogy méltó teret kapott Miskolcon a kortárs képzőművészet. Sőt, most úgy tűnik, mintha szebb lenne a foglalat annál, ami benne foglaltatik.
Litwin József iparművész:
A Miskolci Téli Tárlatokon mindig jelen volt az iparművészet, igaz, csak nyomokban. De az utóbbi három alkalommal már nagyobb hangsúlyt kaptak az iparművészeti alkotások. Persze, hozzá kell tennem, hogy a két korábbi tárlaton is csak meghívottként szerepeltek az iparművészek. Ráadásul a helyszűke miatt másik épületben, a Mini Galériában voltak az alkotásaink. Most viszont méltó kiállítóhelyet kapott a Miskolci Téli Tárlat, és a képek, szobrok mellett már a megmérettetésben is részt vesznek az iparművészeti alkotások.
FG
A művészet sokszor csak szerencse dolga _ Észak-Magyarország, 2000. január 15.
A művészet sokszor csak szerencse dolga
Rajz tagozatos gimnazistákkal beszélgettünk a Téli Tárlaton a kortárs művészetről
Bár a kortárs művészet értelmezésével néhol, például a Téli Tárlaton is gondjaik vannak, és nem mindenkit engednének vászonközelbe, a mai fiatalok könnyen befogadják az újat. Némely fiatal még könnyebben.
Székek háttal a képeknek. A kezekben jegyzetfüzetek. A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium mintegy húsz rajz tagozatos diákja a Miskolci Galéria Téli Tárlatán arra készül, hogy a kortárs művészetről beszélgessen a kiállítás kapcsán. És az élményeik alapján. Mert hamar kiderül, a füzetek azért kellettek, hogy felírják a legjobban tetsző művek alkotóját és címét – ám a neveket nem igazán figyelték. Inkább a képeket. Benyomásokat gyűjtöttek, néhány megoldást, formát talán fel is használnak majd.
Ki érti ezt?
Ahogy ülepedni kezd a képek hatása, megszületik az első summázat.
– Nem értjük meg mindegyik művet – szakad ki egyszerre többükből, noha a kortárs művészettel mind a húszan nagyon jól megférnek, sőt, kifejezetten kedvelik a modern alkotásokat.
– Itt is rengeteg olyan festményt látni, amiről csak maga a művész tudhatja, mi is az igazi jelentése.
De ezt nem csak Téli Tárlaton tapasztalták, szerintük ebből a szempontból egységes az egész világ. Persze a művészetkedvelők előtt ez nem akadály, hiszen ahány ember, annyi jelentése van egy alkotásnak. Így legalább mindenkiből kivált valamiféle érzést a mű. Ha mást nem, tanácstalanságot.
Tudják, ez a kortársakkal szembeni nyitottság nem mindenki sajátja. Élénk és nemleges fejrázással válaszolnak a kérdésre: vajon minden tizenéves hasonlóan vélekedik a művészetről?
Tapasztalat, régi példa
– Sokan eleve elutasítják a nem egyértelműen megrajzolt formákat – fogalmazódik meg a probléma egy része. Az okkeresés vékony vezérfonalaként pedig megjelenik a gondolat, amely szerint a fő baj az, hogy a többség a négy fal közé zárkózik. Így nincs a világról elég tapasztalatuk, nehezebben látnak a felszín mögé.
Azt azért gyorsan tisztázzák: példa, probléma nemcsak kortárs művész lehet. Az előbbiek általuk összeállított listáján Picasso és Dali mellett felbukkant Dürer neve is. A legkedveltebbek között mindenesetre nemhogy helyi, de még csak magyar művész sem szerepelt a legelső körben…
Fortuna ismerősei
A saját stílus és a tehetség, ahogyan tapasztalják, ma korántsem elég az alkotói érvényesüléshez – készülnek rá, nekik sem lesz az.
– Szerencse és ismeretség – emelik az első helyre ezt a két feltételt. – Hiszen annyi tehetséges ember van. Úgysem maradhatnak mindannyian a pályán.
A kijelentés csak látszólag szenvtelen. Pontosan tisztában vannak a folyamat hozadékával is. Azzal, hogy ily módon nem feltétlenül a tehetségesek kerülnek a kiállítótermekbe, és ez a minőség visszaeséséhez vezet.
– A tárlatra bejutottak közül is csak kevésre emlékeznek majd évtizedek múlva – jelenti ki egyikük, és senki nem tiltakozik. – Hogy kik lesznek azok? Azt mindig az utókor ízlése dönti el.
Van, aki még tovább lép.
– Sajnos a Téli Tárlatra is bekerült egy-két olyan festmény, amit én nem engedtem volna be – bírálja felül a zsűrit, hozzátéve, hogy persze az egyéntől, az ízlésétől függ ez is, mint általában a befogadás.
Csinálja, ne mutassa!
Azután felkapva a másik elejtett szavát, folytatva vagy éppen más irányba fordítva a gondolatot, megfogalmazódik a közös vélemény.
– Az jó, hogy aki kedvet érez hozzá, alkothat. De nem kellene mindenkinek be is mutatkozni. Talán mindannyian jobban járnánk, ha néhányan az árnyékban maradnának.
Ezt a fonalat tovább gombolyítva megegyeznek: a művészet szó jelentése bizony jócskán kitágult századunkban.
– Ez nem olyan, mint a matek, nem lehet zárt vagy nyitott intervallumokról beszélni – fogalmazza meg frappánsan egyikük, miért nem tartanak a művészet elsekélyesedésétől. – Most az is művész, aki jól él az alkotásból. De idővel úgyis csak a legeslegjobbak maradnak fenn.
Fűr Gabriella
