A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria és a
Felvidék Ház tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait
- április 3-án (csütörtökön) 17 órára a
Miskolci Galéria, Rákóczi-házába (Miskolc, Rákóczi u. 2., bejárat a Széchenyi u. felől)
Lipcsey György, Munkácsy-díjas képzőművész: „Mítosz, Hit, História”
című kiállításának megnyitójára
A tárlatot megnyitja: Lóska Lajos művészettörténész
Köszöntőt mond: Kákóczki András a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője
A kiállítás 2025. május 4-ig látogatható hétfő kivételével 9:00 és 17:00 óra között.
2024 végén megjelent Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész legújabb albuma, Mítosz Hit História címmel a Vámbéry Polgári Társulás gondozásában. Lóska Lajos művészettörténész előszavában a következőket írja.
„Kétféle gyakran átpolitizált szemlélet jellemzi napjaink képzőművészetének megítélését. Az egyik a görög és római, illetve a zsidó és keresztény tradíciót, továbbá a nemzeti művészetet negligáló homogén világművészet létrehozását hirdeti. Ez a „mindent eltörölni” akaró, hajdan kommunista, ma globalista ideológia sajnos igen népszerű mindenekelőtt Nyugat-Európában. A másik felfogás ezzel szemben viszont azt tarja, hogy az egyetemes művészet a lokalitásra épül, csak a különböző népek, nemzetek, kultúrák és régiók egyedi jegyekkel bíró művészetéből alakulhat ki. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Európa konzervatív értelmisége, mindenekelőtt a közép-európai társadalmak képviselői nem tudnak és nem is akarnak azonosulni a nivelláló ideológiákkal, sőt a művészek jelentős része sem osztja ezt a nézetet. Különösen így van ez az autonómiájukat, létüket féltő kisebbségi alkotók esetében. Nem véletlen tehát, hogy az európai hagyományokhoz, az európai művészethez való kötődés fontosságát hirdeti Lipcsey György új albuma is. A Dunaszerdahelyen élő szobrász kötete képanyagát célzatosan nem stiláris elvek alapján válogatta, hanem három, a művészet kontinuitását biztosító fogalmat, a mítoszt, a hitet és a történelmet középpontba állító fejezetre tagolta.
A mítosz
A könyv első összefoglaló fejezetében található – zömmel az elmúlt egy-két esztendőben készült – mozgalmas, szögletes, szerkezetes szobrok (Mítosz sorozat) különféle mitológiai és bibliai történeteket köré szerveződnek. Célzatosan antik előkép, Oskar Bätschmann szavaival „vizuális forrás” hatott például a szobrász Laokoón című kisplasztikája létrejöttére. Lipcsey számára a Vatikáni Múzeumban megtekinthető antik mű elsősorban a tradíció, a klasszikus művészeti kánonok fontosságának szimbóluma.
A kölcsönvett cím pedig lényegében figyelemfelkeltő utalás, a kompozíciót ugyanis szabadon átírta: elhagyta a két mellékalakot, hogy még jobban érzékeltesse a főhős tragédiáját. Laokoón történetét Homérosz eposzából ismerjük: a tengerből kiúszó óráskígyó isteni utasításra megölte, halálra szorította a főpapot a két fiával együtt, aki amellett kardoskodott, hogy a hatalmas falovat nem szabad az ostromlott Trójába bevinni. A II. évszázadban készült antik szoborcsoport évszázadokon keresztül a szobrászat, mindenekelőtt a klasszicizmus etalonja volt. A jeles német esztéta Winckelmann értelmezésében a szenvedés, a fájdalom jelképe: „… mely a test minden izmában és inában megmutatkozik …”. Ugyancsak antik regét idéz meg a Nimfa és szatír című kisbronza, az Attila és Lilit pedig a hun mondavilágból vette témáját.
A Zsuzsánna és a vének háromalakos együttese viszont már a Bibliába vezet el bennünket. Dániel könyvében olvashatunk a szép és fiatal Zsuzsánnáról és a gonosz öreg bírákról. A két kéjsóvár vénember meglesi a fürdőző Zsuzsannát, ajánlatot tesznek neki és mivel a közeledésüket a fiatal nő elutasítja, feljelentik, hogy kacérkodott velük. Ám a turpisságuk kiderül, győz az ártatlanság a bűn fölött, a kéjenceket elítélik.
A hit
A kötet következő összefoglaló fejezetének vezérfonala napjaink egyik ellentétesen megítélt fogalma, a hit. A 21. század modern embere abban az illúzióban él, hogy nincs szüksége a materiális világon túllépő kapaszkodókra. A vallások tanítása szerint viszont valamilyen, az életüket, sorsukat meghatározó fölöttes, transzcendens irányítóba vetett hit nélkül lehetetlen élni. De a hit számos emberi elhatározásra is irányulhat: hitre van szükség akkor is, ha létre akarunk hozni valamit, ha ki akarjuk teljesíteni önmagunkat. A hitre utaló művek nagy részének ugyancsak a Biblia az ihletője. Mózes történetére vezethető vissza a szobrász elvont, geometrikus elemekből összeállított, ülő, már-már teljesen absztrakt figurája.
A képzőművészetben Mózes attribútumai a törvénytáblák, valamint a homlokán látható két szarv, mely hibás szövegfordítás révén került a képzőművészeti alkotásokra. (Az ábrázolás legismertebbje Michelangelo Mózese.) Ezen kívül számos bibliai eseményt (Utolsó vacsora) és személy (Keresztelő Szent János és Assisi Szent Ferenc) alakját tudjuk azonosítani a művekben.
História
A história címszó alatt felsorakoztatott munkák viszont már múltunk eseményeit dolgozzák fel, köztük a 20. század háborúk utáni időszaka egyik legszégyenteljesebb történésének, a Csehszlovákiában rekedt magyarok kitelepítésének emléket állító Bőröndmesék sorozat, míg a Birodalmak bukása sorozat az 1989-es rendszerváltást. Ennek egyik darabján az oszlop tetején megbillenő, majd a földre hulló csillag szemléletesen jelzi a szocializmus és a szovjet megszállás végét.
Hannes Böhringer írja a modern művészetről, hogy annak „… öntörvényűvé válása és önnön magához igazodása egyre inkább felszámolja a művészet céljait és indítékait”. Nos Lipcsey György heroikus szerepet vállal magára, amikor a képzőművészet eszközeivel igyekszik korunk elhatalmasodó társadalmi és művészeti válságára felhívni a figyelmet. Tudatosan teszi le a voksát a hagyományok mellett, célzatosan választja a zsidó és keresztény kultúrkörre utaló témákat, általuk is érzékeltetve, hogy milyen meghatározó napjaink embere számára a klasszikus európai művészeti tradíció. Sok olyan művészi hitvallásra lenne szükség, mint amilyen az övé.”
NE/Felvidék.ma
Ádám János megnyitó fotói
Lóska Lajos megnyitón elhangzott beszéde
Lipcsey György munkássága az 1970-es évek második felében indult. Útkeresésének első dokumentumait, korai alkotásait elsősorban a népi fafaragó hagyományok határozták meg (Vak, 1970). Ám tehetsége és szorgalma hamar túljuttatta a kezdeti zsengéken és plasztikáit egyre inkább Ferenczy Béni és Medgyessy Ferenc lényegre látó alkotásmódja inspirálta. Az 1979-ben faragott, társadalomkritikus, a veszélyes világnak hátat fordító, összebújó kalapos figurás Parasztok című szobra már egy új látásmód kezdetét jelöli. A 1980-as évek végén azután túllépett a látványon, geometrikus elemekké csupaszított farönkökbe véste bele – negatív sziluettként – az adott motívumokat. Ilyen karakterű művei például az összekulcsolt kezű monumentális ősanyát megörökítő (Ima, 1989) az Akt I-II (1990), illetve a gúla alakú Kapcsolatok (1988). A redukcióból, a tömbbé formálásból automatikusan következett, hogy abban az időben faragott plasztikáinak másik csoportja már-már teljesen nonfiguratív. Közülük megemlíthetjük az átlyuggatott és kötéllel összefogott fa sztéléjét (Burok, 1991), valamint a hegyes, felmutató ujjra emlékeztető, fallikus szimbólumnak is tekinthető vörös márvány oszlopait (Itt I-II, 1993). E műtípussal rokonok a kőtörzsű, felül vastüskében végződő, megmaradásra, fejlődésre és a természetvédelemre utaló munkái is (Fa, 1989, Fa I-II, 1994). Ezeket követően – a témánál maradva – új formákat keresett és talált: lecsupaszított akác rudakkal vette körbe súlyos mészkő alakzatait, így születtek meg vázszerkezetei. (Konstrukció I-V, 1996). A favázak belsejéből később eltűnt a kőmag és hatalmas szerszámokra, tárgyakra – boronára, székre, kapura, tüskés oszlopra – emlékeztető jelképekké alakultak (Székek, 1999, Kapuk, 2000, Oszlop, 2000). E monumentumok rokoníthatók leginkább a budapesti hajdani Fáskörbe tartozó művészek (Húber András, Orosz Péter, Samu Géza) alkotásaival. Az Elem-emlékek szériában (2001-2005) az ágakból készült vázakat részben deszkalapokkal fedte be, így hangsúlyozva a nyitott és a zárt formák ellentét, míg a más darabokon a szelíden meghajló lecsupaszított fatörzsre vékonyabb ágakból fűrészfogakhoz hasonló motívumsort applikált (Elem-emlékek V, 2003).
Miután körüljárta a témát, ismét matériát és méretet váltott: elkezdett vitorlára, piramisra, tornyokra, ipari műemlékekre utaló, áttört és telt formákat variáló bronz plasztikákat készíteni. A korábban mindenekelőtt kővel és fával dolgozó művésznek szárnyakat adott az új matéria, ugyanis bronzöntéssel összetettebb és finomabb alakzatokat tudott létrehozni. Szemrevételezve a 2006 és 2015 között született Romtornyok sorozatot, megállapíthatjuk, hogy a konstrukciót kiemelő plasztikák áttételesen a látványra is – lakótornyokra, ipari objektumokra – emlékeztetnek. Ha tovább vizsgálódunk, egy újabb műegyüttessel találkozunk, a Bőröndmesékkel (2010-2011). Minden bizonnyal közrejátszott e téma megjelenésében, hogy a szobrász a rossz emlékű kitelepítésekre utalva faragott már korábban is koffert kőből, mely a plasztika ott áll a Vermes villa kertjében (Bőrönd, 1987). A Bőröndmesék széria darabjai, melyek sokszor bőröndfogantyú-szerű bronzfülekkel is el vannak látva, azonban csak áttételesen hordoznak direkt társadalmi utalásokat, mindenekelőtt játékosságukkal, esztétikus megjelenésükkel nyűgözik le az érdeklődőt. A 2010 és 2018 között keletkezett Csend-élet széria statikusabb figurái (Csend-élet I, 2012) és síkrelief jellegű domborművei mintegy átmenetet képeznek a főleg tárgyakat, épületeket ábrázoló romtornyos és a történelmi, társadalmi valamint morális kérdésekkel foglalkozó jóval zaklatottabb a mitológia, a hit és a történelem ihlette kollekció között.
Az idén hetven esztendős szobrász munkásságának legújabb szakaszát a 2024 januárjában Dunaszerdahelyen nyílt Mítosz, hit, história című bemutató összegezte, melyről kicsit részletesebben szükséges megemlékeznem. Jelenünk képzőművészetét két egymásnak ellentmondó szemlélet formálja. Az egyik az egyéni karaktert, a nemzeti sajátosságokat negligálni akaró homogén művészet elsőségét hirdeti. A másik elmélet ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a hagyományokból, a különböző népek, a szuverén nemzetek és kultúrák összességéből jöhet csak létre az egyetemes művészet. Különösen így van ez az autonómiájukért aggódó kisebbségi alkotók estében. Nem véletlen tehát, hogy a görög-római tradíciók a keresztény vallás és a kultúra fontosságát hirdeti Lipcsey György új albuma is, melynek felosztását követi az elmúlt negyed század szobortermését felvonultató tárlata. A kollekció első, kvázi bevezető részében a mítoszokat megidéző kisbronzok – Új Laokoón, Nimfa és szatír, Attila – találhatóak. A Hit címszó alatt mindenekelőtt a bibliai történetek ihlette plasztikák – Mózes, Sírbatétel, Feltámadás, Zsuzsánna és a vének, Sárkányölő Szent György, Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak – láthatóak. A História fejezetcím jelölte alkotások viszont már közelmúltunk eseményeit jelenítik meg. A Bőröndmesék széria a Csehszlovákiából jogtalanul kitelepített magyarok sorsát is megidézi. A Birodalmak bukása sorozat pedig a rendszerváltásra emlékeztet. A Birodalmak bukása III, (2016) című kisplasztikán például a posztamens tetejéről lebillen az ötágú csillag, míg az azonos című reliefen a félbetört csillag jelzi a szocializmus és a szovjet megszállás végét.