Búcsúzunk…

Rézművesné Nagy Ildikótól, Miskolc rajzpedagógusától, aki munkássága során mindig kereste a vizuális nevelés újabb és újabb útjait; és grafikusművészétől, aki abaúji gyökereiből egész életében merítve különlegesen finom egyedi látásmódot követve állandó résztvevője volt a város művészeti életének. Ahogy önmagáról írta: „1937. szeptember 2-án születtem Göncruszkán. Ez a táj adott életre szóló természeti élményt, az Árpád-kori templom, a régi kövek, s a neveltetés, a múlthoz való kötődés.” Képzőművészeti munkáinak, sőt még pedagógiai módszereinek is meghatározó elemeivé váltak gyermekkori emlékei, melyek rejtetten mindig vezették kezét az alkotás során. S ahogy kiteljesedett élete a képzőművészetben, úgy vált alappillérévé a városi, megyei, illetve eredményei révén az országos rajzpedagógiának.

Fáradhatatlan lelkesedése, energiája több szakmai és művészeti közösség alapító tagjává, szervezőjévé tette, s most a Diósgyőri Vasas Képzőművész Egyesület, a Rajztanárok Zempléni Alkotó Köre, a BAK Képzőművészeti Egyesület, a Seres János Kör, és a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezete is elvesztette egykori kedves, segítőkész tagját, barátját.

Számos egyéni és csoportos kiállítás, az azokon, illetve 1996-ban a B.-A.-Z Megye Közgyűlése által kapott alkotói díja a művészet terén, míg a Magyar Rajztanárok Országos Egyesület életműdíja (1993), kiváló művészeti és pedagógiai munkáért emlékérme (1994), valamint az „Alma-díja” (2014) a vizuális oktatás terén elért eredményeiről tanúskodnak. A város és a megye képzőművészeti és pedagógiai életében játszott meghatározó szerepének elismeréseként 2018-ban megkapta Miskolc Nívódíjat.

Barátok, kollégák, pályatársak, volt diákok hosszú sora emlékezik most e napokban Rézművesné Nagy Ildikóra, akitől immár el kell köszönnünk. 2021. november 6-án szomorú hír érkezett, életének 84. évében örökre távozott, nem alkot többé…

Munkássága fennmarad, példáját, értékeit fiatal generációk sora követi a művészeti és pedagógiai életben egyaránt. Szellemét most itt Bordás Istvánnak a Zempléni Múzsában közölt írása idézi meg mindannyiunk számára.

Egy művész-tanár Abaújból. Rézművesné Nagy Ildikó világa

Rézművesné Nagy Ildikó grafikusművész, rajzpedagógus. 1961-től kiállító művész. A Zempléni Rajztanárok Alkotó Köre mellett számos képzőművészeti közösség aktív tagja. Pedagógusi munkássága során összegyűjtött tapasztalatait szerzőként és szerkesztőként számos módszertani kiadványban közzétette. Vizuális neveléssel foglalkozó szakmai szervezetek többször kitüntették. 1996-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése alkotói díjat adományozott részére.

„A világ legnagyobb hatású művészeti korszakai, legnagyszerűbb alkotásai a körülöttünk lévő világ olyan kölcsönhatásából, szinergiájából áll össze, amely csak kivételes esetben fordulnak elő” – magyarázta Balogh Jenő professzor – a magyar vizuális nevelés mindmáig legnagyobb hatású tanára –, amikor a reneszánsz lényegét próbálta megértetni hallgatóival. „Persze így van ez egy emberi életművel is” – tette hozzá. Könnyű volt neki. Amellett, hogy életműve önmagában is nagy hatású teljesítmény a magyar pedagógia történetében, „reneszánsz ember” tudott maradni a 20. századi magyar valóság vérzivataros évtizedeiben.

Nem véletlen, hogy a Rézművesné Nagy Ildikót méltató írásunk bevezetőjében az egykori kiemelkedő alkotó és pedagógus gondolatait idézzük. Aki ismeri Rézművesné művészetét és tanári munkásságát, tudja, hogy művészi és nevelői teljesítménye ilyen szinergiák eredményeként jöhetett létre. A tájhaza harmóniája épp úgy kellett hozzá, mint a későbbi tanuláshoz keretet adó közeg. A mesterek sora, vagy a fejlődést segítő, az önművelést ösztönző közösségek. Leginkább pedig mindezek találkozása azzal a különösen érzékeny személyiséggel, amely oly sokszor megnyilvánult alkotásaiban és tanári munkájában. Saját bevallása szerint a göncruszkai táj szépsége egész élete során elkísérte és inspirálta. A Borsóhegytől a Hernádig tartó mikrovilág ihlette meg gyermekként és késztette középiskolás korától arra, hogy a képzőművészet felé forduljon. Művészeti szabadiskolába iratkozott be, ahol nagynevű mesterek tanították: Imreh Zsigmond, Meillinger Dezső, Lukovszky László. A későbbiek során iránytű volt számára Papp László és Seres János festőművészek hatása.

Sokat dolgozik, keze alatt gyorsan születnek a grafikák. Egy-egy témában a legszívesebben sorozatokat készít. A vizuális élmény hatása a felvázolt motívumokban teljességet visszaadó képpé sűrűsödik. Sokan a víz és a kövek „szerelmesének” tartják. Ez ellen nem is tiltakozik, a természet közelsége nemcsak művészi munkájában, de mindennapi életében is fontos számára.

Szellemi, művészi fejlődésének meghatározó eszköze és forrása a közösség. Életét végigkíséri ez a tevékenység, az indulást jelentő Vasas Képzőművészi Körtől a Tokaji Művésztelepen át a Zempléni Rajztanárok Alkotó Köréig. Mindezekről így ír: „…Életem során mindvégig szakmai közösségek, munkakapcsolatok, barátságok védőhálójában dolgozhattam. (…) Számomra a rajztanári lét és az önálló képépítés rokon. A kultúra közvetítése és a gyermeki kifejezés szolgálata gyakran megelőzi, vagy felváltja saját képi világom alakítását. Hasonló problémák foglalkoztatnak: érzetek, hangulatok megfogalmazása, a forma jelentése. Munkáim forrása a természeti világ és a szellemi örökség.”

A több mint harminc éves rajztanári pályája során mindig az élet közelében dolgozó pedagógus volt. Soha nem a művészek képzését tekintette elsődleges feladatának. Igazi nagy művészi tehetség kevés van – vallja –, de a világ dolgaira fogékony, a szépséget kereső gyermek sok. Bár kerültek ki „keze alól” későbbi művészek, igazán a látás és a befogadás művészetére nevelte tanítványait, ezt tekintette elsődleges feladatának. Az, hogy felnövekvő generációk nyitottak legyenek a szépség bármely formájára. Elsősorban a körülöttünk lévő világot mutatta meg. A színek és formák helyi értékének megtalálását, a kompozíció szépségének felfedezését, a térbeli látás művészetének elsajátítását tartja fontosnak. Hittel vallja, hogy a világ értékes jelenségei nem szétválaszthatóak és egymást kiegészítve léteznek, ha úgy tetszik szinergiában. Az egyes ember érzékenysége meghatározza művészeti érdeklődését, de ha valakiben kialakítják a nyitottságot, akkor érzékenyen viszonyul más művészeti ágakhoz is. Erről tanúskodnak Rézművesné könyvei: Nézzük meg együtt (1992), Médianevelés a közoktatásban. Segédanyag a Mozgóképkultúra és médiaismeret tanításához (1999). „Rajztanár kollégáimmal kísérletekben, kutatás során kerestük a vizuális kultúra új útjait, publikációink rögzítik tapasztalatainkat.” – írja a Miskolci Galériában 2012-ben rendezett gyűjteményes kiállításhoz írott önvallomásában.

Művészi és pedagógiai szakmai közege, ismerősei és barátai a művész-tanárként jegyzett személyiségek iskolapéldájának tartják őt. Tanítványai szeretete, a vizuális pedagógiában elért kimagasló eredményei, sikeresen bemutatott egyéni és csoportos kiállításainak sora bizonyítja ezt.

Bordás István (Zempléni Múzsa)

 

A Miskolci Galéria 2012-ben rendezett kiállításán készült fotóval búcsúzik Rézművesné Nagy Ildikó tanártól, akivel együtt dolgozott a Vizuális Munkacsoporton keresztül, s most őrzi az általa összeállított Vizuális Adattárat, s mindazt a vizuális pedagógiai dokumentációt, amely a város és a megye rajzoktatásához kapcsolódik; és búcsúzik a grafikusművésztől, aki miközben hihetetlen lelkesedéssel támogatta mesterei, vagy épp volt tanítványai kiállításait a Galéria falai között, szerényen, visszahúzódva fogadta a grafikáiból rendezett egyéni kiállítást.