XXI. Miskolci Téli Tárlat 2012. január 21. – március 3.

XX. Miskolci Téli TárlatXXII. Miskolci Téli Tárlat

A katalógust tervezte: Urbán Tibor

A műtárgy reprodukciókat készítette: Kiss Tanne István

Borgó katalógus előszava

Téli Tárlat és halászlé

Nem könnyű dolog egy tradíció előzeteseként bevezetőt írni.
Miért is…?
Azért, mert nem tudom az elfogulatlan kívülálló szempontjából megközelíteni, és mérlegelni az eseményt.
Ez azért is nehéz lehet egy magamfajta embernek, mert mindössze huszonöt esztendeje vagyok részese ennek a rendezvénynek.
A Téli Tárlattal való kapcsolatom a nyolcvanas években kezdődött. Azonban ez nem volt teljesen előzmények nélküli. A kezdet a hetvenes évekre nyúlik vissza, méghozzá Szentendrére, ahol Barcsay Jenő elvitt valami srácokhoz, akik mint mondta, hasonlítanak hozzád.
Igaza volt. A srácokkal hamar jól megértettük egymást: belevaló jó társaságnak bizonyultak Farkas Ádám, Aknay János, ef Zámbó István, feLugossy László, Wahorn András, Matyófalvi Gábor, Bereznai Péter, Lois Viktor, kicsit később Vincze Ottó és Bukta Imre képzőművészek (Nota bene: ezek közül a művészek közül néhányan a mostani időkig a Miskolci Téli Tárlat résztvevői.)
Néha elmentünk a városka főterén lévő Borharapóba, ahol Gyuri, a tulajdonos, tájjellegű borokról és tájjellegű halászlékről, meg egyéb tájjellegű és hamisíthatatlan értékekről mesélt nekem.

Dr. Dobrik István a XX. jubileumi tárlat katalógusának előszavában, maga is egy fajta párhuzamot vont a vidéki országos tárlatok megrendezései között.
Én is ezt tettem magamban azokban az időkben, de akkor még nem ismertem őt. Leginkább a Szegedi Nyári Tárlat és a Miskolci Téli Tárlat párhuzamának kapcsán jutottak ilyen gondolatok eszembe és még elég sok egyéb gondolat is.
Ezek közül a legelső a fogadtatás. Második a halászlé.
Hamarabb érkeztem Miskolcra, mint Szegedre. A Téli Tárlatra bejutott egy munkám és eljöttem. A fogadtatásra nem találok szavakat.
Rögtön tudtam, hogy visszatérő leszek.
Akkor, az első alkalommal maradtam volna Miskolcon de nem volt hol aludnom. Sebaj. Dusza Éva akkori igazgató megengedte, hogy három összetolt fotelból rögtönzött fekhelyen töltsem az éjszakát a kiállított művek között. Ennél jobbat el sem tudtam volna képzelni.
Már Szentendrén felhívta a figyelmemet Dr. Hann Ferenc művészettörténész a miskolci halászlére és egy szobrászra (Jószay Zsolt), akit okvetlenül meg kell ott ismernem. Azt mondta, hogy sehol nem főznek olyan különleges korhely halászlét, mint Miskolcon.

És lőn. Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg itt, akiknek köszönhetően a Téli Tárlat számomra már nem csak egy kiállítást, hanem egy igazi eseményt jelentett.
A megnyitó után irány a Kis Pipába, ahol az észak-magyarországi korhely halászlét már előre megrendelte a galéria igazgatónője.
És micsoda társaság… Gyulai Líviusz, Pásztor Gábor, Földi Péter, Lévai Jenő, Lóránt János és még sokan mások.
Igazi örömünnep. Feledy Gyula a jellegzetesen barátságos mosolyával mindenkivel beszélgetett… Seres János mester, szintén mindenkivel kedvesen beszélgetett és rendszerint mindig magas szellemi színvonalú művészeti témákról. A Professzor Úr (Dr. Végvári Lajos művészettörténész) nem kevésbé.
Pár évvel később Dr. Dobrik István (művészettörténész, a galéria igazgatója) soha nem szűnő lelkesedése és tenni akarása, ezt az ünnepi hangulatot tovább fokozta.
Amikor a pesti kiállítások megnyitóin alig néhány ember lézengett, az itteni tárlatok nagy számban megjelenő közönsége valóságos emelkedett ünnepi hangulatban tisztelte meg az eseményt.
Olyan nagyszerű helyi művészekkel ismerkedtem meg (a névsor teljessége nélkül) mint Varga Éva, Bodonyi Csaba, Urbán Tibor, Seres László, Fejér Ernő, Balatoni Klára.
Majd Dobrik István tevékenységének eredményeként a kassaiakkal is itt találkoztam először. (Peter Sceranka, Vladimir Jenik, Szentpétery Ádám, Juraj Bartusz, Zbynek Prokop) Mint igazgatónak az volt a nagyszerű terve, hogy Miskolcból a régió kulturális központját valósítsa meg. Ennek az origóját épp a galéria és azon belül a Grafikai Biennále, de kiváltképp a Téli Tárlat képezte.
Az irodájában szinte átszellemülve beszélt nekem erről a perspektíváról. Számos alkalommal az új galéria megvalósulása utáni lehetőségekről is beszélgettünk egy posztamensen álló makett kapcsán. (Kár, hogy nem valósulhatott meg teljes mértékben a Rákóczi ház újjáépítésével ez a terv.)
A kiállítások megnyitóiról nem hiányoztak az írók, a zenészek, és a színészek sem. Miskolcon az ilyesmi, mindig is igazi összművészeti találkozó volt.
Számomra valahogy a Téli Tárlat az egész régió művészeti életének gyűjtő jelképe és fogalma lett.
Mi lehet a rövid felsorolásban foglaltakon kívül még nagyobb élmény egy kiállító számára?
A válasz egyszerű: az, ha a fiatalok kvalitásos munkáival találkozhat egy ilyen tárlaton. Ez biztosítja a folyamatosságot. Ennél nagyobb öröm már csak az, amikor egy piktor a tanítványai munkáival találkozik egy ilyen seregszemlén, és ez az öröm még fokozódik is, amikor a tanítványok egy független zsűri értékítélete alapján díjakat nyernek.
Sok más rendezvény van Miskolcon, ami figyelmet érdemel, ám bennem ez maradt meg leginkább.
Téli Tárlat lelkes közönséggel, remek művészekkel, és a világ legjobb korhely halászléje: savanyított káposztával. Egymástól elválaszthatatlan élménnyé váltak.
Ez a miénk…
Senki másé…
Szeretni való…
Szeressük tehát és vigyázzunk rá!
Ne hagyjuk feledésbe merülni, hogy a következő generációknak is meg tudjon ugyanígy maradni!

Borgó

 

Borgó

 

Miskolci Téli Tárlat 2011. évi katalógusa letölthető pdf formátumban

A díjazottak listája: 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagydíja – Lenkey-Tóth Péter festőművész
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata díja – Borgó képzőművész
Miskolc Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága díja  – Verebics Ágnes képzőművész
MŰÉPÍTÉSZ Építészeti Tervezőiroda Kft. díja – Birkás Babett képzőművész
APSUS Pénzügyi Zrt. díja – Szepessy Béla képzőművész
Rónaszéki László műgyűjtő díja – Csontó Lajos képzőművész
FK Raszter Építő Zrt. díja – Láng Eszter képzőművész
Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium díja – Lóránt János és Lous Stujfzand képzőművészek
Spanyolnátha művészeti folyóirat díja – Lukács Róbert festőművész

A kiállítást rendezte: Bán András és Urbán Tibor

A kiállítást megnyitotta: Holló Csaba építőmérnök, művészetpártoló

A válogató zsűri tagjai: 
Kákóczki András művészettörténész
Kishonthy Zsolt művészettörténész
Máger Ágnes festőművész
Varga Éva szobrászművész
Vámosi Katalin művészettörténész

A díjzsűri tagjai: 
Dobrik István   művészettörténész
Kavecsánszki Gyula   festőművész
Rónaszéki László műgyűjtő

A kiállításon 95 művész 166 alkotással vett részt.

A megnyitó és a díjzsűri fotóit Kiss Tanne István készítette.

↓  válogatás a díjazott alkotók műveiből

kiállított művek jegyzéke

F. BALOGH ERZSÉBET
Gubanc 2011., olaj, vászon, 108×189 cm

BALOGH GÉZA
Belső rend I. 2009., viaszöntvény, bronz, 36x28x16 cm
Belső rend II. 2009., viaszöntvény, bronz, 35x30x12 cm

BATYKÓ RÓBERT
Selective 2010., olaj, vászon, 90×136 cm

BÁNKI ÁKOS
Lélekvirág III., VIII., XI. 2010., olaj, akril, vászon, 100×80 cm

BIRKÁS BABETT
Szent Márk oroszlánja 2010., szitanyomat, 84,1×59,4 cm
Szent Márk lovai 2010., szitanyomat, 84,1×59,4 cm

BODNÁR ILDIKÓ
Ébresztő 2011., vegyes technika, 70×30 cm
Aranyhal 2011., vegyes technika, 40×29 cm
Illusztráció 2011., vegyes technika, 29×20 cm

BORGÓ GYÖRGY CSABA
Neumarkt I., II., III. 2011., olaj, vászon, 60×80 cm

BORDÁS LÁSZLÓ
Valahol 1-2. 2011., lamdba print, 70×50 cm

BORSOS ISTVÁN
Csiga-nász 2011., márvány, 40x20x20 cm
Madár-nász 2011., márvány, 25x25x20 cm

CSABAI RENÁTÓ
Zsidó fiúk 2011., akril, organza, 30×40 cm
Gyerekkoromban mindig autókat rajzoltam 2011., akril, organza, 20×30 cm
Cigányfiú 2011., akril, organza, 21×30 cm

CSONTÓ LAJOS
Nézhető és nézhetetlen 2010., fotó, 80×57 cm

CSUTI ZSÓFIA
Napraforgók 2011., olaj, vászon, 70×100 cm

DROZSNYIK ISTVÁN
Székek közé szorult álmok 10., 21. 2011., grafit, 100×70 cm

DUNAI BEÁTA
Elrugaszkodás 2011., olaj, vászon, 100×100 cm

DURUCSKÓ ZSOLT
Triangulum IX, X, XI. 2011., vegyes technika, 30×56 cm

ÉLES BULCSÚ
Bábel tornya 2010., szitanyomat, 26×34 cm

FAJGERNÉ DUDÁS ANDREA JÚLIA
Rosalba Carriera és én I-III. 2010., olaj, vászon, 50×40 cm

FEJES ADRIENN
Kapcsolat 2011., olaj, vászon, applikációk, 80×100 cm
Szövött tájakon I. 2011., vegyes technika, applikációk, 80×100 cm

FÖLDI GERGELY
Perforált kötődoboz 2010., plextol, vászon, 71×56,5
Ó Zár (nyitva) 2010., plextol, vászon, 108×71,5

FÜRJESI CSABA
Új szabályok 2010., olaj, akril, vászon, 100×90 cm

GELENCSÉR JÁNOS
Mirákulum 2011., akril, zsákvászon, 98×106 cm
Scythia 2010., akril, zsákvászon, 92×116 cm

GODA GERTRÚD
Organ-deco I. (Aranyhalak) 2011., olaj, vászon, 50×60 cm
Organ-deco II. (Tündérrózsa) 2011., olaj, vászon, 50×50 cm
Napköszöntő 2011., karton, olaj, 39×55 cm

GRÓSZNÉ KORBEL ZSUZSANNA
Bodrogpart 2010., guache, 20×29 cm
Csendélet 2010., guache, 50×70 cm

HAVASI TAMÁS
Lábfétis 2010., vegyes technika, kb. 100×30 cm/ db

HOMONNA GYÖRGY
Górés I-II. 2010., olaj, 86×91 cm

HORVÁTH GERGELY
Kapcsolat 2010., kollográfia, 34,5×71,7 cm
Kapcsolat 2010., kollográfia, 33,7×71,7 cm
Kapcsolat 2010., kollográfia, 33,4×71,7 cm

HORVÁTH KINGA
Sziget I-II.. 2011., akvarell, 37×55 cm

HUTÓCZKI VIVIEN
Rejtett élet 2010., rézkarc, aquatinta, 36,7×11 cm
Le is út, fel is út 2010., rézkarc, aquatinta, 34×26 cm

JÓSZAY ZSOLT
Lámpás 2011., viaszveszejtéses bronz, 37 cm
Lápon 2011., viaszveszejtéses bronz, 25 cm
Növényes 2011., viaszveszejtéses bronz, 28 cm

KALOCSAI ENIKŐ
Útközben 2011., olaj, vászon, 70×90 cm

KAVECSÁNSZKI GYULA
Abaúji történetek I-II. 2011., tus, 105×75 cm

KÁRPÁTI JUDIT ESZTER
You are, what you read I-II. 2011., textil, szitanyomat, 50×70 cm
Glitch’11 2011., digitális print, 50×70 cm

KISS TANNE ISTVÁN
Szél hozta I-II. 2011, giclée print, 21×30 cm

KISS FÁBIÁN KATALIN
Emelkedés 2009., olaj, vászon, 70×80 cm
Nyiladék 2010., olaj, vászon, 70×100 cm

KOPCSIK EDIT
Egy zacskó csendélet 2011., papír, akril, 70×100 cm

LAKATOS MIHÁLY
Haláltánc – avagy féltelek hazám….2011., bronz-labradorit, 11×18 cm
Az utolsó pillangó 2011., bronz, 8×16 cm

LÁNG ESZTER
Dubovai anzix II. 2011., akril, 50×65 cm
Éjszaka Dubovában 2011., akril, 50×65 cm

LÁSZLÓ DÁNIEL
Büntetés (Andrássy 60) 2011., olaj, vászon, 60×40 cm
Folyosó (Andrássy 60) 2011., olaj, vászon, 60×40 cm
Végtelen tenger 2011., olaj, vászon, 60×40 cm

LENKEY-TÓTH PÉTER
Vacsora előtt 2010., olaj, vászon, 140×100 cm

LÉNÁRT IBOLYA
Próba I.-II. 2011., kollográfia, 47,5×18,2 cm

LITWIN JÓZSEF
Cipun Lyosbog 2011., vegyes technika, 31×23 cm

LÓRÁNT JÁNOS DEMETER
Rajztáblák I-II. 2009., szénrajz, 70×100 cm

LŐRINCZ RÓBERT
Ballada 2011., rézkarc, 14×13 cm
Szekeremet egy lóért 2011., rézkarc, 13×14 cm
Kunhalom 2011., rézkarc, 13×14 cm

FELUGOSSY LÁSZLÓ
Kissé behajolva, vegyes technika, 100×70 cm
Akt nem saját fejjel, vegyes technika, 100×70 cm

LUKÁCS ORSOLYA
Állomás vagy kikötő 2011., vászon, akril tempera, 110×110 cm

LUKÁCS RÓBERT
No comment 2011., olaj, vászon, 140×140 cm

MÁGER ÁGNES
Lebegő formák 2011., olaj, vászon, 100×70 cm
Ritmus felfelé 2011., olaj, vászon, 100×70 cm
Törésvonalak 2011., olaj, vászon, 100×70 cm

MÉS-ZÁROS ISTVÁN
Kettős katedrális 2010-2011., olaj, akril, 268×44 cm
A katedrális fantomja 2011., olaj, akril, akvarell, 90×45 cm

MEZEI ZSUZSA
Myrtalles II. 2010., olaj, vászon, 90×70 cm

MIKLÓS GÁBOR
Cím nélkül 2011., grafit, 18×18 cm
Cím nélkül 2011., grafit, 18×18 cm

NAGY LAJOS IMRE
Dédnagyanyám zsebkendője (előlap), 2009., viaszveszejtéses bronzöntvény, 148x178x10 mm

NEMES KATALIN
Táj 2011., akril, farost, 125×90 cm

NYITRAI VIKTÓRIA
Abaúji dombok 2010., olaj, 27×40 cm

OROSZ CSABA
Idézetek I-XII. 2011., fotó, 62×92 mm/ db

O. PAPP GÁBOR
I.E. 2010., olaj, fa, 127×43 cm

PAPP ILDIKÓ
Kulcsos-doboz 2011., szitanyomat, 70×100 cm

PÁLFALUSI ATTILA
Mozgásban 2011., zománc, 145×124 cm

PAZÁR ÉVA
Középkor – Hispánia 2010., hidegtű, 14×9 cm

RAFFAI KINGA
Holdfény 2011., vegyes technika, 50×70 cm

RÁCMOLNÁR SÁNDOR
A Graf zeppelinből a Bodeni tóba – Guiness Rekord mitológia retablo 2011., akril, fa, 60×40 cm
A kötéltáncos és az impresszárió a Niagara felett – Guiness Rekord mitológia retablo 2011., akril, fa, 60×40 cm
Ideal boy – Guiness Rekord mitológia retablo 2011., akril, fa, 60×40 cm

REPÁSZKI BÉLA
Lebutítom magam és bepörgök 2011., objektfestmény, 70×35 cm

REPÁSZKI FERENC
Tájseb (Radnóti 100) 2009., 46×70 cm

RÉZMŰVESNÉ NAGY ILDIKÓ
Táj – Telkibánya 2011., tus, akvarell, 32,5×32,5 cm
Rozsdás vasak I. 2010., diófapác, akvarell, 22,5×26,5 cm
Rozsdás vasak II. 2010., diófapác, akvarell, 26×26,5 cm

RÓZSA LUCA
Cím nélkül 2010., papír, akril, tempera, ceruza, 70×100 cm

SÁLI RÓZSA
Gaia 2011., akril, farost, 58×58 cm
Genezis 2011., akril, vászon, 58×58 cm

SERES ANITA
Sorrend 2011., vegyes technika, 50×60 cm

SERES LÁSZLÓ
Szél 2009., akril, 91×112,5 cm
Méz 2010., olaj, vászon, 109,5×140 cm

SEVCSIK JENŐ
Interieure 2010., pasztell, 48×38 cm
Mama konyhája 2010., 48,5×33,5 cm

SIPOS BOGLÁRKA
A földbe térünk mindahányan…2011., fametszet, 20×36,5 cm
Küklopsz 2011., linóleummetszet, Ø 29 cm

STUIJFZAND, LOUS
Lelet 2009., bronz, 32x10x16 cm
A mezők őre I. 2009., bronz, 39x8x8 cm
A mezők őre II. 2009., bronz, 17x8x36 cm

SUHA JÁNOS
Salome 2011., olaj, 50×70 cm

SÜTŐ RÓBERT
Depó 2010., akril, vászon, 100×150 cm

SZABÓ GYŐZŐ
Délben 2011., akvarell, 32×48 cm
Majláthi dombok 2011., akvarell, 34×49,5 cm

SZABÓ VIRÁG
Szivárvány 2011., vas, 30x150x18 cm

SZAKÁLLAS ZSOLT
Szinapszis 2011., elektrografika, 52×72 cm
Prométheusz 2011., elektrografika, 52×72 cm
Lélekláng 2011., elektrografika, 52×72 c

J. SZALAY EDIT
Üzenet I-II. 2011., olaj, vászon, 80×80 cm

SZANISZLÓNÉ KÖVESDI JUDIT
A Sajó Ecsegnél II. 2011., akvarell, 26×33 cm

SZANYI BORBÁLA
Vasárnapi tondók I-III. 2011., gipsz, Ø 25 cm 

SZENOGRÁDI SZABINA
Disznóságok 2010., papír, akril, 70×100 cm

SZEPESSY BÉLA
Az én Dunám 2010., linóleummetszet, 31,5×100 cm

SZÉKHELYI EDIT
Kórházképek I-VI. 2010., olaj, 20×20 cm/ db

SZURDOKI JUDIT
Áramlások 2011., olaj, 120×120 cm

TELEKES BALÁZS
Cím nélkül 2011., olaj, üveglap, 76×62 cm

TÖRÖK ESZTER
Engedd el 2011., interaktív installáció, 2m x 1m

TÖRŐ IRÉN
Reggeli fényben 2010., akril, vászon, 100×100 cm

UBÁN TIBOR
Egyik este 2011., vegyes technika, 50×50 cm
Másik este 2011., vegyes technika, 50×50 cm

VARGA ERIKA
Ég-örvény 2009., vegyes technika, 80×80 cm

VARGA ÉVA
Cím nélkül I-II. 2011., viasz

VARSÁNYI EMÍLIA
Pünkösdi virágzás 2010., olaj, Ø 50 cm
Májusi kert 2010., olaj, Ø 50 cm

VASS TIBOR
Ekkor már szörnyű étvágya volt Szokolov Szonjának, afféle beteges, faló étvágy I-III. 2011., elektrográfia, 50×70 cm

VÁLYI PÉTER
A világ vezető politikusai dínók 2011., vászon, akril, 110×110 cm

VEREBICS ÁGI
Bőrbe harapó 2009., olaj, vászon, 110×110 cm
Szőrbe harapó 2009., olaj, vászon, 110×110 cm

VERES LAJOS
Mantrakészítők 1. 2011., guache, 50×70 cm
India II.- III., 2011., guache, 70×50 cm

ZAJÁC ANDRÁS
Azonosság 2011., akril, vászon, 80×110 cm

ZELEI ERIKA
Tyúk, vagy tojás? II. 2010., installáció, 45x60x17 cm

ZOMBORI JÓZSEF
Cím nélkül I-II-III. 2011., papír, tus, toll, 28x19cm, 29,5×21 cm, 28x19cm

 

↓ válogatás megjelent híradásokból, újságcikkekből

Kiss Judit _ MiNap Online, 2011.november.15.

December helyett januárban nyílik a Téli Tárlat

A Miskolci Galéria december 10-én bezár, hogy spóroljanak a fűtésen. A zárolás miatt így csupán január végén nyílhat meg a hagyományosan egyébként decemberben rendezett Téli Tárlat. Az időpont változása azonban több szempontból is jót tett a kiállításnak.

Bán András a Miskolci Galéria vezetője sajtótájékoztatót tartott november 15-én, ahol ismertette a galéria jelenlegi helyzetét, s a Téli Tárlat időpontváltozásának hátteréről is szót ejtett. Bemutatták ezen kívül a Miskolci Galéria című új kiadványt is, amely csokorba fogja az intézmény utóbbi 40 évét.

–  Más körülmények között ugyan, de a munkát tudjuk folytatni. Április 1-ig a város kulturális intézményei és az önkormányzat egyeztet. A munka eddig egyetértésben halad. December 10-én minden kiállításunk bezár, a Rákóczi-ház is bezár, így tudunk majd a fűtésen spórolni, ezért a Téli Tárlatot csak jövőre nyitjuk meg, de ez több szempontból is jó, hogy így alakult – mondta Bán András, a Miskolci Galéria vezetője. A Grafikai Triennálé és a Téli Tárlat rendre külön évre esnek, ezúttal azonban egy évben kellett volna őket megrendezni, az időpont változása miatt az eddiginél több művész pályázott. Szerencsés ezen túl. hogy 2012-ben a Magyar Kultúra Napján nyílhat meg a tárlat. Bán András elmondta, komolyan fontolóra veszik, hogy a jövőben megmarad a januári dátum.

A Téli Tárlat esetében minden alkalommal felmerül a kérdés, hogy egy országos tárlat legyen, amelyen felvonultatja a Miskolchoz kötődő művészek munkáit, vagy maradjon „helyben” s a régióban alkotó, reflektor mögötti képzőművészeknek adjon bemutatkozási lehetőséget. A 2012-es tárlat esetében az utóbbi tematikát választották a galéria munkatársai.

– 128 művész 282 alkotással pályázott. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de végül95 alkotó 166 művét mutatja meg majd a Téli Tárlat – mondta Bán András, aki hozzátette, hagyomány, hogy szombaton délelőtt nyílik meg a kiállítás, így ezt a hagyományt szeretnék folytatni.

Kiss Judit

Téli Tárlat téli szünet után _ Észak-Magyarország, 2011. november 23.

Téli Tárlat téli szünet után

A megszokottól később, január 22-én nyílik a Miskolci Galéria kétévente megrendezendő hagyományos kiállítása.
A Téli Tárlat későbbi nyitásának okát a gazdasági kényszer szülte, mondta Bán András, az intézmény igazgatója. A tárlatnyitás korábban megszokott idejében ugyanis „téli szünetet” tartanak: december 10-étől január közepéig bezárják a Rákóczi-házat, a fűtés csökkentésével valamennyi összeget meg tudnak takarítani.

Három okból is jól jártak
A kitolt határidővel rekordmennyiségű pályázati mű érkezett: 128 művész 282 művet adott be, ebből 95 művész 166 műve látható majd a kiállításon – jegyezte meg az igazgató. Az igazgató szerint azért is volt jó döntés a kiállítás időpontjának elhalasztása, mert ha az önkormányzat feloldja azt az összeget, amit zárolt a galériától (tudvalevő, hogy közel kétmilliárdot zárolt az önkormányzat Miskolc intézményeitől, arról hogy feloldják-e az összeget és mikor, nincs hír – a szerk), akkor abból elkészülhet a tárlat katalógusa. Harmadszor azért jó az új időpont, jegyezte meg Bán András, mert így a Magyar Kultúra Napjához kötődhet a megnyitó.

Bán András elmondta, a januárban nyíló tárlat teljes áttekintést nyújt majd arról, hogy mi történik a képzőművészetben az Egertől Nyíregyházáig terjedő régióban. A beérkezett pályaműveket Máger Ágnes és Varga Éva képzőművészek, Kishonthy Zsolt művészettörténész és Kákóczki András, a miskolci önkormányzat kulturális osztályának vezetője bírálták.

Mennyit?
Barázda Eszter, a Miskolci Galéria szóvivője lapunknak elmondta, nem tudják még, mekkora összeget tud megtakarítani az intézmény a téli szünet beiktatásával. Ez idő alatt csak 18 fokosra fűtik fel az épületet. Takarékoskodni a fűtésen kívül az árammal, a telefonszámlával lehet, hiszen az épületekben senki nem tartózkodik. A galéria két másik épülete, a Feledy-ház és a Petró-ház egy ideje hasonló okokból kulcsos házként működik.

 

Kiss Judit _ MiNap Online, 2012. január 19.

Téli Tárlat: minden alkotás egy-egy üzenet

Szombaton nyit a Miskolci Galéria egyik legrégebbi, s a régió legrangosabb képzőművészeti seregszemléje, a Téli Tárlat. A magyar kultúra napján, a Rákóczi-házban megnyíló kiállításon tíz díjat adnak majd át az arra érdemeseknek.
A Miskolci Galéria 21. alkalommal rendezi meg a Téli Tárlatot, amely elindulásakor az országban élő kortárs képzőművészek munkáinak keresztmetszetét mutatta be, az utóbbi években azonban már az Észak-magyarországi régió alkotóira koncentrálnak a rendezők.

– Elsősorban a festészet, a grafika és a szobrászat területére koncentrálunk.

Régebben voltak fotográfiák is. A szabad beadásos tárlat kezdetben országos esemény volt, de egyre több ilyen jellegű seregszemlét rendeztek, így évek óta erre a régióra koncentrálunk, de idén is van például budapesti alkotó a kiállítók között – mondta Madarász Györgyi, a tárlat kurátora. Hangsúlyozta, a koncepció nem változott, idén is várták az amatőr és a profi művészek alkotásait. Az itt élő amatőr alkotók számára nagy lehetőség a Téli Tárlaton való megjelenés, hiszen máshol nem nagyon van lehetőségük megmutatni munkájukat a nagyközönségnek. A kurátor véleménye szerint fontos, hogy legyen egy fórum, amire van lehetőségük készülni, a legjobbat nyújtani.

Az idei Téli Tárlatra az elmúlt évekhez képest többen adták be munkájukat, a 2005-ös abszolút rekordot azonban nem érték el, akkor több, mint 400 alkotás érkezett. Minden egyes műalkotás, amely a kiállításra került egy személyes üzenet. Idén a szakmai válogató zsűri – Kákóczki András művészettörténész, Kishonthy Zsolt művészettörténész, Máger Ágnes festőművész, Varga Éva szobrászművész, Vámosi Katalin művészettörténész – 128 művész 282 alkotásából választotta ki a legjobbakat, így 95 alkotó 166 művét láthatják az érdeklődők.

– A válogatás során egy szempont volt, a minőség. Nagy öröm, hogy a munkák hozzávetőleg fele miskolci alkotóktól származik. Vannak olyanok, akik műveik színvonala alapján évek óta a Téli Tárlat részei, s vannak, idén többen, akik első alkalommal kerültek be a kiállítás anyagába. A fiatalok pályáján hatalmas lökést jelent a tárlaton való megjelenés, a rajztanároknak pedig azért lehet fontos, hogy el tudják magukat helyezni ebben a közegben – mondta Madarász Györgyi. A kurátor hozzátette, Egerből, illetve Nyíregyházáról például olyan oktatók érkeztek, akik hozták magukkal tanítványaikat is.

A Téli Tárlatok színvonalát évtizedeken át az országosan elismert, a régióban élő és ide kötődő művészek biztosították. A kezdetektől kiállító művészek közt szerepelt többek között Barczi Pál, Feledy Gyula, Papp László, Pető János, Seres János, Tellinger István, Kalló László, Kunt Ernő és Csabai Kálmán. Később jelent meg munkáival Máger Ágnes, Lóránt János, Pataki János, Varga Éva is.

A tárlat megnyitóján Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mond köszöntőt, a kiállítást pedig Holló Csaba építőmérnök, művészetpártoló nyitja meg a Múzsa-díjas Fazekas Gyermekkar közreműködésével.

Kiss Judit

Megnyílt a Miskolci Téli Tárlat _ Népszava online, 2012. 01. 21.

Megnyílt a Miskolci Téli Tárlat

 A magyar kultúra napjához kapcsolódva szombaton megnyílt a grafikusok, festők hagyományos seregszemléje, a Miskolci Téli Tárlat a városi galériában; a huszonegyedik alkalommal megtartott rendezvényen 95 művész 166 alkotása látható március 10-ig.
A Miskolci Téli Tárlat, a régió legrangosabb képzőművészeti seregszemléje – mondta a megnyitón Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) a borsodi megyeszékhely polgármestere.
Úgy fogalmazott: a kultúrára Miskolcon mindig lesz pénz, még a válság ellenére is.
Ez az a terület, amelytől a költségvetési megszorítás ellenére a legkevesebb összeget vonta el a város – tette hozzá, megjegyezve: mindig is fontos volt, hogy Miskolc a régió kulturális centruma legyen.

A Téli Tárlat története 1955-ben kezdődött. A miskolci kiállítás-sorozatok közül ez nyúlik vissza időben a legmesszebb, hiszen az Országos Grafikai Biennálék máig tartó sorozata is csak 1961-ben indult. Kezdetekben úttörő kezdeményezésnek számított, hogy Budapesten kívül vidéken is megrendezésre kerülhetett egy olyan tárlat, amely felvonultatta a magyar képzőművészet élvonalát, és egyben lehetőséget adott a helyben élő művészeknek is a bemutatkozásra.
A kiállítás 1970-ben kapta a Miskolci Téli Tárlat elnevezést, a rendezvény 1984-től az észak-magyarországi – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei – művészek bemutatkozási fóruma lett.
A Miskolci Galéria a tárlatoknak köszönhetően a művészek találkozási helyévé is vált – mondta a polgármester, megjegyezve: a miskolciak mindig is várták, és várják ezt a tárlatot, Miskolc büszke arra, hogy évtizedek óta megtartja a rendezvényt.

A grafikusok, képzőművészek hagyományos seregszemléjének színvonalát évtizedeken át az országosan elismert, a régióban élő és ide kötődő művészek biztosították. A kezdetektől kiállító művészek közt szerepelt többek között Barczi Pál, Feledy Gyula, Czinke Ferenc, Nagy Gy. Margit, Varga Miklós, Papp László, Pető János, Seres János, Tellinger István, Tóth Imre, Kalló László, Zsignár István, Lenkey Zoltán, Kunt Ernő és Csabai Kálmán. Később jelent meg munkáival Máger Ágnes, Lóránt János, Pataki János, Varga Éva, Szanyi Péter, Fejér Ernő, Drozsnyik István, az utóbbi néhány évben feltűnt a legfiatalabb alkotógeneráció is, Batykó Róbert, Lukács Róbert, Szanyi Borcsa, Sütő Róbert, Laczkó László.

A XXI. Téli Tárlatra 128 művész 282 művet adott be, ebből a zsűri 95 művész 166 alkotását javasolta bemutatásra. A megnyitón tíz díjat adtak át. Miskolc nagydíját Lenkey-Tóth Péter, Eger nagydíját Borgó vehette át.

MiNap Online, 2012. január 21.

Megnyílt a XXI. Miskolci Téli Tárlat

 Az ünnepélyes megnyitóval és az elismerések átadásával vette kezdetét január 21-én a XXI. Miskolci Téli Tárlat, a Miskolci Galériának otthont adó Rákóczi-házban. A régió legrangosabb képzőművészeti seregszemléje a kultúra napi ünnepségsorozat miskolci rendezvényeinek egyik központi eseménye lett idén. A megnyitót követően átadták az idei Mazsaroff-díjat, és megnyílt az elismerést tavaly elnyerő Sütő Róbert kiállítása is.

– Lehetnék pesszimista. Beszélhetnék arról, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem karácsony előtt, hanem most tudjuk csak megnyitni a Téli Tárlatot Beszélhetnék a város nehéz anyagi helyzetéről, a gazdasági válságról mely súlyosan érint mindenkit, a kialakult helyzet miatti nehézségekről. De alapvetően optimista ember vagyok, így inkább arról beszélek, hogy a Miskolci Galéria egyik legjelentősebb tárlatát, a Miskolci Téli Tárlatot immár XXI. alkalommal tudjuk megnyitni, rengeteg tehetséges művész munkáit bemutatva – kezdte köszöntőjét Bán András, a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum igazgatója.

Bán András kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy a rendezvényen jelen volt és ünnepi köszöntőt mondott Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. – Mindez azt jelenti, hogy ebben a nehéz helyzetben is megkülönböztetett figyelmet élvez Miskolcon a kulturális élet, a művészetek – hangsúlyozta az igazgató.

– Akármilyen nehézséggel kell szembenéznünk, a kultúrára Miskolcon mindig meglesz a pénz – szögezte le Bán András szavaira reagálva Kriza Ákos. Mint mondta, ezt mutatja az is, hogy az elvonások során a többi ágazathoz képest a kultúrát érintette legkevésbé az elvonás. Kriza Ákos kiemelte, nagyon fontos az, hogy Miskolc kulturális centrum szerepét megőrizze a továbbiakban is.

Ezt követően a polgármester a Téli Tárlat múltjáról beszélt. Elmondta, Miskolc legrégebbi tárlatsorozatáról van szó, a városban 1970 óta rendezik meg a régió legrangosabb képzőművészeti seregszemléjét, mellyel lehetőséget kívánnak teremteni a Miskolcon és az észak-magyarországi régióban élő és alkotó, Miskolchoz kötődő képzőművészek az elmúlt két évben készült munkáinak bemutatására, a szakmai megmérettetésre, és a közönséggel való találkozásra.

– A Téli Tárlat egyben találkozóhely is. Egy hely, ahol a művészek találkozhatnak egymással, de a művészetet értő, és kedvelő közönséggel is – hangsúlyozta Kriza Ákos. Hozzátette, Miskolcon régóta kiforrott közönsége van a kultúra minden ágának, a várost mindig egyfajta kulturális pezsgés jellemezte. Kriza Ákos reményét fejezte ki, hogy ez a pezsgés a jövőben is végig kíséri majd a miskolci kulturális életet.

– A Téli Tárlat fiatal művészeknek ad lehetőséget, bemutathatják műveiket, és találkozhatnak egymással, eszmét cserélhetnek, sőt akár tanulhatnak is egymástól. Arra, hogy olyan lehetőséget ad ezeknek a művészeknek Miskolc, az egész város büszke lehet – tette hozzá Kriza Ákos.

A polgármester örömét és köszönetét fejezte ki, hogy a díjalapító cégek a mostani nehéz gazdasági helyzetben is képesek és akarnak a kultúrára költeni.

Ezt követően Holló Csaba, építőmérnök, műpártoló nyitotta meg a XXI. Miskolci Téli Tárlatot. Ünnepi gondolataiban Miskolc, a magyar kultúrában betöltött fontos szerepéről beszélt, mint mondta a város rengeteg olyan művészt adott az országnak, világnak, akiknek műve nélkül szegényebbek lennénk ma. A megnyitón fellépett a Múzsa-díjas Fazekas Gyermekkar is, műsorukat a teljesen megtelt galériában vastaps kísérte.

Idén a szakmai zsűri – Kákóczki András művészettörténész, Kishonthy Zsolt művészettörténész, Máger Ágnes festőművész, Varga Éva szobrászművész, Vámosi Katalin művészettörténész – 128 művész 282 alkotásából választotta ki a legjobbakat, így 95 alkotó 166 művét láthatják az érdeklődők.

 

Észak-Magyarország, 2012. január 24.

Téli Tárlat: a régió 195 művészének 166 műve

 A kiállítás teljes áttekintést nyújt arról, milyen ma a régió képzőművészeti élete.

A megszokottól később nyílt meg az idén a Miskolci Galéria kétévente megrendezendő hagyományos kiállítása, a Téli Tárlat. (Az idei a huszonegyedik a sorban.) A tárlat későbbi nyitásának okát a gazdasági kényszer szülte, a korábban megszokott időben ugyanis téli szünetet kényszerült tartani az intézmény. A későbbi időponttal végül is „jól járt” a galéria, hiszen a Magyar Kultúra Napjához tudták igazítani a megnyitó ünnepséget.

A művek beadási határidejét is kitolták, így rekordmennyiségű, 282 pályázati műből tudták kiválasztani azt a 166-ot, amelyek most a kiállítótermekben láthatók. Bán András, a Miskolci Galéria igazgatója elmondta, a most megnyílt kiállítás teljes áttekintést nyújt arról, hogy mi történik a képzőművészetben az Egertől Nyíregyházáig terjedő régióban. A beérkezett pályaműveket Máger Ágnes és Varga Éva képzőművészek, Kishonthy Zsolt művészettörténész és Kákóczki András, a miskolci önkormányzat kulturális osztályának vezetője bírálta.

A díjazottak
Miskolc önkormányzatának díja – Lenkey-Tóth Péter
Eger M. J. Város Önkormányzatának díja – Borgó
Miskolc Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának díja – Verebics Ágnes
Műépítész Kft. díja – Birkás Babett
APSUS Pénzügyi Zrt. díja – Szepessy Béla
Rónaszéki László műgyűjtő díja – Csontó Lajos
FK Raszter Építő Zrt. díja – Láng Eszter
Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium ösztöndíja – Lóránt János és Lous Stujfzand
Spanyolnátha Művészeti Folyóirat díja – Lukács Róbert

A 2012-es Mazsaroff-díjas – Bánki Ákos

“Észak-Magyarország _ 2012 .január 24.pdf” letöltése

2012.januar-24.-eszak.pdf – Letöltve 156 alkalommal – 1,63 MB