XXIV. Miskolci Téli Tárlat 2018. december 8. – 2019. január 27.
XXIII. Miskolci Téli TárlatXV. Miskolci Téli TárlatA katalógust tervezte: Urbán Tibor
A műtárgy reprodukciókat készítette: Baranczó Benedek
Erőss István katalógus előszava
A ma már triennáléként működő Miskolci Grafikai Biennále és a Téli Tárlat az a két esemény, mely Miskolcot kétséget kizárva elhelyezi a hazai képzőművészeti erőtérben. Míg az országos grafikai seregszemlének vállaltan a képgrafika aktuális irányzatainak periodikus feltérképezése a célkitűzése, addig a Téli Tárlat a régióban zajló képzőművészeti folyamatokról ad helyzetjelentést. E két országosan is jelentős esemény hosszú története folyamán rendre új kérdésfelvetések generálódtak a szervezés és a tárlatok rendezése során. A Grafikai Biennálénak a technikai kötöttségek mindig is markáns keretet adtak, jóllehet a tematika, a kortárs formanyelvhez való igazodás, illetve az új médiumok megjelenése a koncepció újragondolására készteti folyamatosan a szervezőket. A Téli Tárlatok esetében a zsűrinek azonban még a műfaji korlátozás sem nyújt fogódzót, a képzőművészet és iparművészet összes műfaját kell egymáshoz viszonyítani, kontextusba helyezni, ami többrétű problémahalmazt hoz felszínre.
A XXIV. Miskolci Téli Tárlat nyílt pályázatára 148 művész reagált a régióból, és adott be összesen 318 művet. A beérkezett anyag egyetlen közös nevezője a Miskolchoz való kötődés volt, mely lássuk be nem tekinthető szakmai szempontból igazodási pontnak, azonban kétség kívül valós képet kaphattunk a térség vizuális művészetének állapotáról. De miként lehet bemutatásra érdemes kiállítási anyaggá gyúrni ezt a műfajában, színvonalában, formanyelvében, technikájában, koncepciójában nagy szórást mutató anyagot? Szükséges-e bármilyen szűrőt alkalmazni, esetleg az országos vagy nemzetközi trendekhez igazodva csak a kortárs formanyelvet használó, koncepciójában is aktuális művekre fókuszálni, s büszkén példálózni a régió becsatornázottságával a kortárs művészet nemzetközi véráramába? Vajon jogos-e ez a szemléletmód az idősebb generáció szemszögéből, akik a tradíciót testesítik meg és a folytonosságot jelentik a Tárlatok történetében? Van-e helye bájos sematizmusnak, megmosolyogtató naivitásnak, hézagos technikai tudásnak, hiszen ezek a munkák is részei az említett látleletnek. E kérdésfelvetések fényében kellett dönteni a zsűrinek, és kiválasztani a kiállításra szánt anyagot, mely a szakmai színvonalat garantálva mutat valós képet Északkelet-Magyarország vizuális művészetének állapotáról. Végül úgy az alkotók tekintetében, mint a munkák számát illetően a pályamunkák nagyjából fele: 85 alkotó 162 műve került be a válogatásba. A kiállítók korfája lefedi a teljes spektrumot a legidősebb generációtól a középgeneráción át a még tanulmányaikat végző egyetemistáig, s ebből egyúttal a műfaji, tematikai sokféleség és a technikai megoldások változatossága is következik.
A kiállított anyagban a klasszikus festészeti, grafikai technikákkal készült művek vannak dominánsan jelen, de jelentős számú az új technikai médiumok segítségével létrehozott alkotás is, videó, digitális nyomat és az ezen technikai lehetőségeket szándékosan ötvöző képek is. A művek láttán is megállapítható, hogy a vizualitás szempontjából egy izgalmas kornak vagyunk tanúi, amikor a pixel alapú kép és a hagyományos képalkotás viszonyában nem a vagy-vagy kizárólagossága van napirenden. A digitális és az analóg világ között ma jótékony, megtermékenyítő átjárás figyelhető meg, mely bővíti a képi kifejezés lehetőségeit, új horizontot nyitva meg a képalkotás terén. Biztató, hogy az érzékeny membránnal megáldott közép és fiatal generáció már e felismerés jegyében alakítja alkotói stratégiáit, utat biztosítva az a regionálisból a központi színtér irányába.
Legvégül egy gondolat a kiállítás közönségéről. Nem elhanyagolható kérdés a befogadói oldal dekódolási képessége, hiszen az alkotói szándék „célba érése” a néző részéről intellektuális nyitottságot, szellemi energia befektetést feltételez. Őszintén remélem, hogy ez a kiállítás is elősegíti, hogy a régió befogadó közönsége felismerje, milyen gazdag vizuális kultúrával rendelkezik szűkebb pátriája.
Erőss István
Miskolci Téli Tárlat 2018. évi katalógusa letölthető pdf formátumban
A díjazottak listája:
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagydíja – Szanyi Borbála szobrászművész
Herman Ottó Múzeum díja – Ferenczy Zsolt képzőművész
Fux Zrt. díja – Csomós Zoltán képzőművész
MissionArt Galéria és a MŰÚT szerkesztősége díja – Varga Éva szobrászművész
Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft. díja – Török Eszter képzőművész
ArtPont Művészellátó díja – Balogh Kristóf József képzőművész
Múzsák Kertje Alapítvány díja – Kormos Evelin képzőművész
Spanyolnátha művészeti folyóirat díja – Síró Lajos képzőművész
Lácacsékei Művésztelep díja – Koncz Gréta képzőművész
A kiállítást rendezte: Urbán Tibor
A kiállítást megnyitotta: Kónya Ábel, képzőművész
A válogató zsűri tagjai: Erőss István, Koronczi Endre és Szalai Kata képzőművészek
Erőss István képzőművész
Koronczi Endre képzőművész
Szalai Kata képzőművész
A díjzsűri tagjai:
Kishonthy Zsolt művészettörténész
Rácmolnár Sándor képzőművész
Urbán Tibor képzőművész
A kiállításon 85 művész 162 alkotással vett részt.
↓ válogatás a díjazott alkotók műveiből
kiállított művek jegyzéke
BAKOS JÚLIA
Eszmélet 2018., akril, 130×50 cm
BALÁZS PÉTER
Sqere 1. Erdei séta 2016., természetművészet dokumentáció fotónyomat 4 db 39,2×41 cm
Sqere 1. Hullámzás 2017., természetművészet dokumentáció fotónyomat 4 db 39,2×41 cm
Sqere 1. Parti séta 2017., természetművészet dokumentáció fotónyomat 4 db 39,2×41 cm
F. BALOGH ERZSÉBET
Desert I-III. 2018., akril, olaj, 140×120 cm
BALOGH KRISTÓF JÓZSEF
Együtt a Bizottság I. („A” úr) 2016., olaj, vászon, égetés, 30×30 cm
Együtt a Bizottság II. („B” úr) 2016., olaj, vászon, égetés, 30×30 cm
Együtt a Bizottság III. 2016., olaj, karton, fa, akril, 17×22 cm
BANDIS BARBARA
Elvarrom a szálakat 2017., vegyes technika, 21x22x3 cm
BÁNKI ÁKOS
Lélekvirágok I-III. 2015-2018., farost, akril, Ø 100 cm
BORGÓ
Ünnepi ló 2-3. 2018., olaj, vászon, 100×100 cm
BORSOS ISTVÁN
A kezdet és a vég 2018., rakacai márvány, 20x10x30 cm
BUGYI ISTVÁN JÓZSEF
Tájmese 2018., vegyes technika, 30×43 cm
CSABAI RENÁTÓ
Lány portré 2018., organza, tus, 70×50 cm
Lány portré 2018., organza, tus, 70×50 cm
CSERNOK TIBOR
„61” 2017., fém, üveg, 35x30x10 cm
CSOMÓS ZOLTÁN
Rezgések (Egy délután rezgései) 2017-2018., linóleummetszet, 30×40 cm
Rezgések (Az érintésed rezgései) 2017-2018., linóleummetszet, 30×40 cm
Rezgések (A szomjúság rezgései) 2017-2018., linóleummetszet, 30×40 cm
CSORDÁS ZOLTÁN
Kilátás a tájra (Dante ritmusképlet) 2018., előkészített monotípia és papírmetszet, 70×200 cm
Kilátás a tájra (Dante ritmusképlet) 2018., előkészített monotípia és papírmetszet, 70×100 cm
CSÓTAI ZSÓFI
Szétcsúszva 2017., olaj, vászon, akril, habos tábla
DOBOS NORBET
Televízió 2016., akril, homok, 83×83 cm
Délben 2017., akril, vászon, 80×80 cm
Forrás mentén 2016., akril, homok, 63×63 cm
DOMBOVÁRI ÁGNES
Stratégiák 2018., papírmetszet, 5 db 210×297 mm
DROZSNYIK ISTVÁN
Székkirály köntösben 2016., vas, huzal, 148x45x43 cm
Székfiú 2017., vas, huzal, 144×53,5×40 cm
DURUCSKÓ ZSOLT
Ötről a hatra III. 2018., egyéni, vegyes technika, 70×50 cm
Egyenletes teher 2018., egyéni, vegyes technika, 70×50 cm
Hasznos teher, egyéni, vegyes technika, 70×50 cm
ÉLES BULCSÚ
A magyar nehézipar emlékére 2018., papír, litográfia, 390×530 mm
Egy kerítés második élete 2018., papír, litográfia, 340×430 mm
FARKAS-CSAMANGÓ DÓRA KLÁRA
Az utolsó 2018., akril, 160×140 cm
FEHÉR ROZÁLIA
Ihlet 2018., olaj, vászon, 120×90 cm
Flört 2018., olaj, vászon, 70×100 cm
K. FEKETE MÁRIA
Nexus sorozat (kártyalap terv) – Szomorúság 2018., akril, pasztell, 29,5×42,5 cm
Nexus sorozat (kártyalap terv) – Online – Tér 2018., akril, pasztell, 29,5×42,5 cm
FERENCZY ZSOLT
Lesen 2018., akril, vászon, 200×115 cm
GOSCHLER TAMÁS
Jégnyomat 2017., akril, lakk, vászon, 170×122 cm
GÓRÉ SZABINA
„A+S”/Mirror 2018., vászon, enkausztika, vegyes technika, 100×100 cm
Egy szamár identitása – The identity of a donkey 2018., vászon, enkausztika, vegyes technika, 100×100 cm
GÖNCZI PETRA VIRÁG
A fából faragott királyfi 2018., akriltinta, 54×81 cm
HATÁR ATTILA
Lost one’s way 2018., akril, olaj, vászon, 140×100 cm
HOMONNA GYÖRGY
Miraculum miraculorum MIRA 2018., vegyes technika, 100×70 cm
Aranykör 2018., vegyes technika, 100×70 cm
HORVÁTH ÁDÁM
Nest of a plastic history 2018., akril, vászon, 145×120 cm
HORVÁTH KINGA
Történetek IV-VI. 2018., papír, toll, diófapác, 50×70 cm
HORVÁTH RITA
Penész 2017., akril, vászon, 50×40 cm
Nyers 2017., akril, vászon, 50×40 cm
HORVÁTH STEFÁNIA – URBÁN TIBOR
Csokigyár I-III. 2018., farost, vegyes technika, 50×50 cm
HORVÁTH STEFÁNIA – FLASKÓ ATTILA – URBÁN TIBOR
Éjszaka 2018., video, 1’40”
Ünnep 2018., video 1’50”
Az egyik kék 2018., video, 2’19”
KAKAS OLÍVIA
Balaton 2018., akril, vászon,. 150×120 cm
KAPPEL SAROLTA
Szökés 2017., olaj, 104×62 cm
KISS TANNE ISTVÁN
Látóhatár ciklus – Tuja trilógia I-III. 2018., fotó, giclée print, 60×90 cm
KONCZ GRÉTA
Visszatekintés 2018., akril, vászon, 100×100 cm
A másik falu 2018., akril, vászon, 100×100 cm
KOÓS LÁSZLÓ
Sakk-matt 2018., digitális print, 49×39,5 cm
Árnyék, digitális print, 49×33,5 cm
Póz No.3., digitális print, 49×29 cm
KOPASZ TAMÁS
Horizont No. I/5. 2016., akril, vászon, 200×140 cm
KORMOS EVELIN
Bomlok érted I-II. 2018., elektrografika, 460×295 mm
KOVÁTS FERENC
Hiányzók 2017., kollázs, 25,5×36,5 cm
LENGYEL ZSÜLIETT
Elengedés 2018., akril, vászon, 100×80 cm
LENKEY-TÓTH PÉTER
A kék pléd 2018., olaj, vászon, 122×200 cm
LÉVAI ATTILA
Müncheni ház 2017-2018., olaj, vászon, 70×110 cm
LIPKOVICS PÉTER
Pisciculus 1 (Halacska) 2017., akril, fa, 48×57 cm
Pisciculus 2 (Halacska 2) 2017., akril, fa, 66×50 cm
Pisciculus 3 (Halacska 3) 2017., akril, fa, 57×48 cm
LŐRINCZ RÓBERT
Útvesztés 2018., papír, rézkarc, 25×24 cm
Bohóc készül 2018., papír, rézkarc, 27×23 cm
Szélmalomharc 2018., papír, rézkarc, 27×23 cm
LUKÁCS RÓBERT
Colland 1. 2018., olaj, vászon, 105×140 cm
MÁGER ÁGNES
Örömfestés I-II. 2018., olaj, vászon, 90×70 cm
MIHUCZ KITTI
Metamorfózis 2. 2018., akril, 125×125 cm
MIKLÓS GÁBOR
Nyomás alatt 1-3. 2018., tus, 40×30 cm/db
MURVAI ERVIN SZABOLCS
Móló 2018., digitális nyomat, 25,5×19 cm
Találkozás a Balaton partján 2018., digitális nyomat 18,5×25 cm
OROSZ CSABA
Mantra I. Talán van remény 2018., zselatinos cianotípia, 30x30cm, 30×40 cm, 30×30 cm
OROSZ-STEFÁN RENÁTA
Magyar konyha I. (Tisztelet Daniel Spoerinek) 2018., akril, vászon, fa, kollázs, 40×40 cm
Magyar konyha II. (Tisztelet Daniel Spoerinek) 2018., akril, vászon, fa, kollázs, 30×30 cm
RADICS MÁRTA
Fele királyság – Half of the kingdom 2018., porcelán, 23x23x20 cm
Fekete korona – black krone 2018., színezett porcelán, 23x3x15 cm
Holdkocka – Mooncube 2018., színezett porcelán, 15x15x15 cm
RÁC CSENGE
Sweet home I. 2018., papír, rézkarc, akvatinta, 50×35 cm
Sweet home I. 2018., papír, rézkarc, akvatinta, varrás 50×35 cm
REPÁSZKI BÉLA
Egyre inkább odébb 2018., C-print, 60×60 cm
Egyre inkább odább 2018., C-print, 60×60 cm
Éjszakai villamosok 2018., C-print, 60×60 cm
RÉZMŰVESNÉ NAGY ILDIKÓ
Elmozdulás 2018., papír, diófapác, 25,5×21 cm
SÁNDOR LILLA
Csak pozitívan I-II. 2018., linóleummetszet, 40×30 cm
Ruha teszi az ember 2017., ceruzarajz, 40×30 cm
SÁNTA CSABA
Ez a ló 2016., bronz, 30x15x15 cm
Rápsóné titka 2016., bronz, 45x16x20 cm
SCHMIDT KLAUDIA
Megveretek egy ápolónőt Vácon 2018., akril, 110×90 cm
SERES LÁSZLÓ
Próba I. 2017., olaj, vászon, 100×100 cm
Próba 2. 2018., olaj, vászon, 80×80 cm
SÍRÓ LAJOS
Doni della Morte 03-05. 2018., kallitípia, 104,6×152,4 mm
STARK ISTVÁN
Transzcendentális ultrahang 2017., video, 10 perc
SUHA PÉTER
Dante pokla I-II. 2018., vegyes technika, 70×50 cm
SÜTŐ RÓBERT
Lopakodó III. 2018., akril, vászon, 70×100 cm
SZABÓ DOMINIK
Feloldódás I-III. 2017., digitális fotó, 48×39 cm
SZABÓ JULIANNA
Szorongás 2018., papír, szén, 47,5×62 cm
Magány 2018., papír, szén, 67,5×48,9 cm
Félelem a félelemtől, papír, szén, 60×47,5 cm
SZABÓ VIRÁG
Csend szigetek – Kertek alatt 9 db 2016-2017., vegyes technika, 5x38x38 cm
SZAKÁLLAS ZSOLT
Mentesülni a bélések kicsapongásától 2018., vászon, zománc, 140×100 cm
Kalligráfiák lokátora 2018., vászon, zománc, 140×100 cm
J. SZALAY EDIT
Metszéspontok I-II. 2017., olaj, vászon, 80×80 cm
Magány 2017., olaj, vászon, 60×80 cm
SZANYI BORBÁLA
Tisztaszoba I. 2016., fa, vas, 100x210x115 cm
SZEPESSY BÉLA
Eratoszthenész fején találta a szitát 2018., digitális rajz, digitális print vásznon, 100×100 cm
SZESZÁK ÁDÁM
A halál csókjai I. 2017., vászonra nyomott computergrafika linómetszetből, 90×160 cm
VilAgút 2018., computergrafika vásznon, 28,13×50 cm
Visszaemlékezés 2018., computergrafika vásznon, 28,13×50 cm
SZÉKHELYI EDITH
Fragmentum I-II. 2016., vegyes technika, 90×90 cm
SZÓDA KLÁRA
Tükröződés 2016., vászon, akril, olaj, 40×40 cm
Tükröződés 2017., olaj, vászon, 50×40 cm
SZURDOKI JUDIT
Látlak téged 2017., olaj, vászon, 120×70 cm
TÓTH BÁLINT
Soft light No.1. 2017., akril, vászon, 170×110 cm
Neon No. 1. 2016., akril, olaj, vászon, 120×120 cm
Á. TÓTH JÓZSEF
Mao 1. -3. 2018., fotó, digit print, 40×30 cm
TÖRÖK ESZTER
Hiba 2017., digitális fotoprint, 200×100 cm
TÖTTÖS KATA – WAHORN ANDRÁS
Billegő irány 2018., olaj, akril, vászon, 150×100 cm
VASS TIBOR
El, Kondor, pláza I-II. 2018., elektrográfia, 108×290 cm
VARGA ÉVA
Ünnep II. 2016., vaslemez, pigment, 80×103 cm
VERES LAJOS
Nepáli fürdőzők 2017., olaj, 75×100 cm
ZELENA VERONIKA
Színes vízesés 2017., vegyes technika, 70×50 cm
ZOMBORI JÓZSEF
60. nyár 2016., vászon, akril, olaj, tempera,22,5×17 cm
Uram irgalmazz 2017., textil, olaj, akril, tus, 26×25,5 cm
Cím nélkül 2017., vászon, vegyes technika, 32,5×24,5 cm
A XXIV. Miskolci Téli Tárlat információi már aktuálisan is megjelentek a honlapon.
A megadott gombra kattintva elérhető minden olyan információ és képanyag (újságcikkek, megnyitó és enteriőr fotók), ami az eddigi archív anyagok kapcsán is.